Fura valami a szerelem. Leginkább félénk kis pillangóhoz tudnám hasonlítani, amelyik az első erősebb fuvallattól elröppen. De lehet karmos-lábú, horgas-csőrű héja is, ami megragadja az ember szívét, és többé nem ereszti. Ha valakit egyszer rabul ejt a ricinusolaj orrfacsaró bűze, a feltúráztatott repülőgép-motor fejhangú sivítása, a kipufogó-csőből kilövellő koromfekete füst látványa, elbűvöl a talajról heves porfelhő közepette a levegőbe libbenő kecses sárkány képe, nehezen szabadul tőle az életben. Mámorítóbb érzés ez minden testi-lelki szerelemnél, amit az ember fia és lánya egymás iránt érezhet.

Ez a különös varázs ejtette rabul Szántó Géza szívét két évvel ezelőtt, amikor először ment ki Rákos mezejére modell-repcsijét kipróbálni, s ez lett a végzete Dobos Ágotának is. A lány semmi máshoz nem hasonlítható bódult állapotba került, a "repülős betegség" állapotába, amiből orvos-doktor ki nem gyógyítja többé. Az igazi szerelem fellobbanásához, azt szokták mondani, egy szemhunyásnyi idő is elég, nála tipikusan ez következett be. Hazaérve Rákosról, egyenesen berontott a szalonba, és azt mondta az apjának:
-Apuska, szükségem lenne a pénzemre!
Apja vacsora előtt az újságját olvasta éppen a fotelben, színlelt rosszallással nézett fel.
-Talán köszönne előbb a kisasszony! Miféle pénzről beszélsz?
-Hát arról a hatszáz koronáról, amit György nagyapám, Anya apukája hagyott rám!
Dr. Dobos Ervin belgyógyász főorvos komoly ember volt, nem szerette a lánya váratlan, szeleburdi ötleteit. Két éve a kislány állatkertet akart létrehozni, akkor is az anyai örökségre apellált.
-Édes fiam! Azt a pénzt, te is tudod, csak akkor kapod majd meg, ha iskoláid befejeztével férjhez mész. Egyébként mire kell ekkora összeg, ha szabad kérdeznem? Most meg netalántán tengeri terráriumot szeretnél?
-Repülőgép építésre!
-Micsodára?!
-Kinn jártam egy ismerősömmel Rákoson. Ő...izé...mérnök. Ért a repülőgép építéshez, és repülni is tud. Épít nekem egy igazi, nagy gépet, és megtanít repülni!
És elmondott mindent, amit kinn a reptéren látott.

Dr. Dobos Ervin belgyógyász főorvos számára azonban itt, ezen a ponton már véget ért a beszélgetés. Felvette a szalon-asztalkáról az újságot és belemerült újra. Annyit mormogott csak a bajsza alatt:
-Kímélj meg légy szíves az infantilis ötleteidtől!

Sírás és hiszti lett a vége. Ágota nem vacsorázott aznap este a szüleivel, helyette bezárkózott a szobájába, s rémes lemezeket hallgatott fülsértő hangerővel. Másnap, miközben templomba készültek, még mindig duzzogva, előjött a farbával.
-Apuska, ha nem kapom meg a pénzemet, abbahagyom az egyetemet!
-Jó! - bólintott rá egy nagyot a főorvos. Épp a kalapját helyezte a fejére a tükör előtt, de erre a közlésre lekapta a kalapot, és a földhöz csapta.
-Nagyon jó! Nagyon helyes. Hagyd csak abba! Én meg eladom majd a rendelőt, ami a tied lett volna én utánam, és nyugdíjba megyek!

Haragos szívvel mentek el a templomba, mindenki haragudott mindenkire. Ágota az apjára, az apja őrá, és a mama, Klára asszony mindkettőjükre. Így elrontani a vasárnapot!
A templomban aztán, amikor odáig ért a mise, hogy. "engesztelődjetek ki szívből egymással" kiengesztelődtek színre, szóra, kezet fogtak, ahogy kell: "legyen békesség köztünk mindenkor", a békesség azonban távol maradt tőlük, azt nem lehet erőltetni.
Mi történt a szülők között a feszült hangulatban elköltött ebéd, és a vacsora közötti időben, mi nem, homályban maradt. Biztos meghányták, vetették a dolgokat, mert az étkezés végén, a főorvos úr, lehajtván egy jó pohár portóit, így szólt engesztelő hangon.
-Mit is akarok mondani...készítsen az a...mérnök...izé... egy tervet, és hozzá egy szűk költségvetést, maximum 200 korona értékhatárig. Megnézetem Schölinger barátommal, ő gépészmérnök. Aztán...aztán a többit majd meglátjuk!
Ágota felugrott erre a szóra, megkerülte az asztalt és az apjához rohant. Karját átvetette a nyakán, ölelte, csókolta.
-Apuska!
-No, no édes gyermekem. Ez még nem jelent igent. Ne, már, mondom!
-Apuska, szeretlek, te vagy a világon a legjobb apa!
-Jó, ebből elég édes fiam. Most már ülj vissza szépen a helyedre.

És könnyeztek mindhárman, hogy ilyen szépen elrendeződött ez a dolog, és hogy helyreállt a családi béke!
Másnap a tanórák után Dobos Ágota motorbiciklire pattant, s kihajtott a Molnár utcába, a Hegedűs-műhelyhez. Késő délután volt, amikor odaért, a nap sugarai ferdén estek be a túloldali házak portái elé, ezen az oldalon már árnyék vetült a járdára, és az úttestre, ami alatt egy és ugyanaz értendő.

A motorzúgásra előkerült Szántó Géza. Nem volt túl udvarias.
-Maga az? Mit akar már megint?
-Beszélnünk kell - közölte a lány. Mikor végez?
-Már végeztem.
-Nagyon jó. Akkor szedje magát!
-Szedjem magamat? Ezt mondja maga nekem? Azt a rézfánfütyülős kirelejzumát ennek az adta vette, teremtette világnak...!
-Ne káromkodjon. Meg kell beszélnünk a repülőgép építés dolgát!
-Micsodát? Mondja még egyszer! Rossz a fülem. -És rázta, rázogatta a fejét oldalra hajtva, mutatóujjával piszkálgatta fülkagylóját, tettetve, hogy tényleg nem hall jól.
-A repülőgép építéséről akarok beszélni magával. Tuggya!
-Nem mondja komolyan!
-Halál komolyan mondom.
A fiú végigsimított a homlokán.
-Jól van. Várjon egy percet. Átöltözöm, zárok, és mehetünk.

Öt perc múlva már vígan berregett alattuk a lány motorbiciklije a belvárosi Duna-part irányába. Oda akart lemenni Dobos Ágota Szántó Gézával, hogy a rakpart kövén üldögélve, a lenyugvó nap visszatükröződő színeiben, és a túloldali városkép, tornyok, bástyák, háztetők sötétbe bukó, de a tetőkön még vörösen lángoló sziluettjében gyönyörködve közös álmukról beszélgessenek. Romantikus randevú, mondanánk rá ma. Igen, az. Szerelmesek voltak, de nem egymásba, hanem a repülésbe. Ők úgy romantikáztak, hogy huzalokról, szárnyprofilról, főtartóról, csillapító-síkról, soros elrendezésű motorokról beszélgettek, no meg arról, mindez mennyibe kerül?