Szántó Gézának idegeire ment a nő! Még csak néhány hete "éltek együtt", de úgy érezte, egy perccel sem bírja tovább, felugrik, tíz körömmel kaparni kezdi magát és elrohan. Szó, ami szó szertelen, bolond dolgai voltak a kis medikának. Reggelente például egy szál semmi ingben kiállt a hangár elé fogat mosni, ott köpdöste szerte szét a szájából a habot. A lakatosinas az árnyékszékről jött, meglátta. Még az ő edzett idegei se bírták. Dobos Ágota felnézett, rávigyorgott, aztán fehéren habzó szájjal köpte a fogkrémet egyenest a cipője elé! Elmondhatatlanul gusztustalan volt! Közben hegyes mellei csaknem átbökték a vékony, semmi kis pamut inget! Szólt neki, hagyja abba, de falra hányt borsó volt minden szó. Ágota azt mondta nevetve: hogyne, persze, úgy lesz minden, ahogy a főnök úr akarja, de másnap minden ugyanúgy ment, ahogy az előző nap. Az se zavarta, ha arra jöttek a Tóth fiúk, vagy a Minár Gyuri, akik a mellettük lévő hangárban laktak. Kimosta a fehérneműit, kombinét, melltartót, bugyogót, s kiteregette száradni a két hangár közé kifeszített zsinórra. Nem törődött azzal, hogy megszólják, hogy összesúgnak a háta mögött. Abszolút semmi önkontrollja nem volt! Másrészről azonban böcsülettel ellátta a kétszemélyes háztartást. Bevásárolt, főzött, takarított. Kimosta Géza cuccait is, s kiteregette a magáéval együtt. Egymás mellett lógott a szárítókötélen az ő bugyogója és a fiú gatyája, a kombiné, és a férfi-ing. Direkt rakta így, hogy másokat bosszantson. Leginkább a Gézát! Kívülálló számára úgy tűnhetett volna, férj és feleség lakik együtt a VII. számmal jelzett hangárban. Vagy: szeretők. A hangárváros lakói azt hitték szeretők, mert férj-feleségnek túl fiatalok voltak. Cinkosul összekacsintottak a hátuk mögött, célzásokat tettek: jól telt az éjszakátok? Géza mérgesen azt mondta ilyenkor: na jó, hagyjatok mán lógva, Ágota ellenben úgy nyilatkozott, hogy remekül, ennél jobb éjszakája még soha nem volt. És vigyorgott, tele szájjal, szemtelenül.

Az igazság azonban az volt, hogy a lakatosinas levegőnek nézte a kis orvostanhallgató lányt. Egyszerűen nem törődött vele. Napközben megszállottként dolgozott, fúrt, kalapált, szegecselt, este pedig, odament a közös tábortűzhöz, amit a hangárváros fiataljai gyújtottak, és leült a többiek közé. Hogy Dobos Ágota is ott van? Nem számított. Tőle ugyan ott lehetett. Az étkezéseknél (a lány a műhely apró vaskályháján főzött kettejüknek) elvileg volt alkalmuk arra, hogy néhány szót váltsanak, Géza azonban csak a legszükségesebb dolgok megbeszélésére szorítkozott, csak azokra, amelyek a közös háztartást érintették. A lány gyakran ostromolta szakmai kérdésekkel: Ezekre válaszolgatott, de mogorva volt, barátságtalan, szűkszavú.

Július közepén, egy szépen induló nyári napon, 10 óra tájt automobil érkezett a Fehér út felől. Bérautó volt. A hangársor előtt fiatal, 18 év körüli lány szállt ki belőle, akiben, tüchtig megjelenéséről, formás alakjáról, fekete hajáról, fekete szeméről Weisz Fannira ismerhetünk. Sántka Elemér, Székely mérnök úr egyik inasa ment éppen arra, tőle érdeklődött, merre találja Szántó Gézát? A gyereknek hirtelen nem ugrott be, ki is az a Szántó Géza, így tanácstalanul vonta meg a vállát, és a hangárok felé mutatva azt motyogta: "tessen talán ott megkérdezni valakitől, én nem tudom"
Weisz Fanni megköszönte, és elindult a jelzett irányba. A VII. számú hangárnál egy vele egykorúnak látszó lányra bukkant. A lány éppen teregetett. Férfi és női alsóneműket dobált fel a szárítókötélre. Megszólította:
-Meg tudná mondani, kérem, merre tartózkodik Szántó Géza?
A lakatosinas kinn volt éppen a terepen, Horváth tanár úr gépének indításánál segédkezett.
A megszólított lány felnézett, találkozott a két tekintet, Dobos Ágota jéghideg, metszően kék szeme, Weisz Fanni tüzes fekete szemével. Gyilkos indulattal nézett egymásra a két szempár. Hja a nők megérzései a zsigerekből jönnek!
-Ki maga? - kérdezte Dobos Ágota.
-Weisz Fanninak hívnak - mondta a Weisz Fanni. -A jegyese vagyok Szántó Gézának. ...Szabad tudnom, maga kicsoda?
A keskeny, fiús-arcú, bodorított hajú szőke lány a legszemtelenebb arckifejezését öltötte magára.
-Én meg...én meg Dobos Ágota vagyok, Szántó Géza üzlettársa. Együtt építünk repülőgépet, ha éppen tudni akarja.
-Weisz Fanni tekintete végigsiklott a kötélen lógó fehér-neműn. Egymás mellett szép sorjában egy bugyi, egy gatya, egy férfiing, egy kombiné.
-Én úgy tudtam, a vőlegényem üzlettársa férfiember. Dobos Ervin nevű orvos fia, Dobos Árpád.
-Rosszul tudta! Dobos Ervinnek nincs fia, csak lánya. Én vagyok a lánya!
-Akkor tehát...?
-Úgy van! A kedves vőlegénye hazudott magának!
Olyan volt Dobos Ágota szeme most, mint az áspiskígyóé. Kiélvezte az utolsó cseppig a jelenetet. Weisz Fanni szeme sarkába könnyek gyűltek.
-Hol van most az a disznó?
Dobos Ágota könnyed mozdulattal intett:
-Valahol kinn a mezőn. Arra, ott, látja! Épp egy repülőgépet indítanak! Várja meg, ha akarja, s tisztázzák a helyzetet.
A szép kis zsidólány rámeredt.
-Nem akarom tisztázni. Ezen nincs mit tisztázni. Eléggé egyértelmű és világos. Ki kellene kaparnom a szemét! -tette még hozzá.
Dobos Ágota felnevetett. Nem tudni, valódi jókedv volt-e mögötte, vagy ideges feszültség.
-Csak jöjjön, és próbálja meg!
Weisz Fanni még egy pillanatig ott állt, mintha tényleg neki akarna menni, aztán elfordult lassan és elindult az autója felé. Néhány perc múlva, már csak a felkevert por lengedezett utána a magasra nőtt dudvák szárai között.

---Később, déltájban megérkezett Géza. Arca és kezei feketék voltak az olajtól és a kosztól. Megmosdott a lavórban, aztán tőle szokatlan lelkesedéssel, és bőbeszédűséggel beszámolt a kinti eseményekről:
-Képzelje! Beugrott végre az, az átkozott Anzani-motor! Repült a Libelle! Két kört írt le, elszállt egészen messze, a sörgyárak kéményéig!
Ágota paradicsomlevest főzött a vaskályhán. Nem szólt, még csak hátra sem fordult. Ez meg tőle volt szokatlan.
-Valóban?
A fiú megérzett valamit a hangjában, mert odament melléje.
-Történt valami?
A lány letette a fakanalat, amivel a levest kavargatta. Megfordult, szembenézett a lakatosinassal.
-Igen. Volt itt egy nő.
-Egy nő? Miféle nő?
-Magát kereste. Azt mondta, a maga menyasszonya. Weisz Fanni a neve.
Géza összerándult, mintha tarantella csípte volna meg.
-Fanni itt volt? Komolyan mondja?
-Ja!
-S hol van most?
Ki akart rohanni a hangárból, de Ágota szavai visszatartották.
-Ne menjen sehova. Már egy órája elment.
Elmondott mindent. Szokatlanul csendes volt és visszafogott. Nyoma sem volt benne most a szemtelenségnek, mintha, ...mintha tényleg az ő vétke lett volna, ami történt!
A fiú össze volt törve.
-Maga a hibás mindenben! Minek jött ki ide? Ó én édes Istenem!
Dobos Ágota levette a levest a kályháról. Kész volt, nem kelletett tovább főzni.
-Nem! Nem én vagyok a hibás Géza, hanem maga! Maga hazudott, én erről az egészről nem tehetek! Most egye csak meg szépen, amit főzött!

Három nap múlva motorbiciklis futár levelet hozott Szántó Gézának. A levelet Weisz Fanni írta. Ez állt benne:

"Amit tett, az, megbocsájthatatlan. Az egész család haragszik magára. Soha többet nem akarom látni, kérem, kíméljen meg további látogatásaitól. Weisz Fanni"