Olyan sokan és olyan sokat írtak, festettek, fényképeztek, vették a témájukat a napnyugtáról, hogy én elhatároztam, hogy részemről ezennel szakítok ezzel a hagyománnyal és megírom a balatoni napfelkeltét.
Az éj sötétjéből a hajnal erősödő fényébe, mint a komor, titokzatos, pocakos urak, akik bemutatkozáskor hűvös kimértséggel nyújtják előre a névjegykártyájukat, úgy szürkülnek bele a túlsó parti hegyek, a Badacsony, a Haláp, a Gulácsi hegy és így tovább. A tó előttük, mintha Őket akarná bosszantani, az észak-nyugati, a parti nyárfásokat meg-megzúgató szél hatására acélszürkéből az álmos-zöldig tartó színskála szint e miden színét bemutatva egyre erősebben és hangosabban hullámzik.E zúgásba a reggeli fényben fokozatosan zölddé váló és a szél és a hullámok hatására a parti egyre hullámzó nádrengetegben csak néha rikít bele egy-két kárókatona. Más madár most nem hallatszik. Talán néha még egy-két más madár hangját hallanám. A békák is csendben vannak. A Nap lassan, méltóságteljesen felkel. Bágyadt sugara próbálja a tájat több-kevesebb sikerrel bevilágítani. A parti nádas melletti stégeken néhány horgászt vacogtat a hajnal hűvöse. Az ősi ösztön, a halfogás öröme, sikerélménye és a gazdasági kényszer hajtja Őket. Az élelmiszer drága dolog és a horgászattal kicsit lehet takarékoskodni a konyhai kiadásokon, meg különben is szerintük a horgászat szép szenvedély. A túloldal egyre élesebben látszik. ,,Ez nem jó jel!"-mondják Ők látni az ott villogó viharjelzőket. Felnézek az égre. A szép kékséget egyre komorodó sötét felhők szürkítik. Igazat kell adnom a horgászoknak. Tényleg sajnos vihar várható. Felkelt a Nap. Talán mégsem viharra virradtunk, talán mégsem lesz a horgászoknak igazuk. Talán, ha vihar lesz is, gyenge lesz és gyorsan elvonul. Talán, talán ... No, de estére majd megtudjuk. Elindult egy újabb nap itt, a Balatonon.