ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Furcsa dolog a művészet. Nagy hatással van az emberre. Talán a legnagyobb szintetikus érzés előállító, talán az egyetlen. Mindenesetre engem ő vett rá, hogy újraértékeljem az életem. A Lámpást adott kezembe az Úr Pesten című film is nagyjából erről szólt, most erről szólok én is.
Megint az öngyilkosság gondolata foglalkoztat, de már nem érzem annyira, hogy ne tehetném meg. Az élet úgyis múló tünemény, úgyis újjászületek. Sajnos.
Ez az életem nem volt túl sikeres, szeretném méltóképp lezárni, talán most majd mindenki érteni fogja, mit is érzek, milyen is vagyok valójában a vastag, tükörsima felszín alatt.
Kezdjük talán ott, hogy senki sem szeret. Persze, miért is tennék, ki vagyok én, hogy ilyet elvárjak, mégis fáj kicsit. Van, akit szerettem, de már nem szeretem, már ő sem szeret engem. Van, akit szeretek, de nem szeret, sőt észre sem vesz. Talán csak árnyalak vagyok, azért, és ebben kezdek egyre biztosabb lenni, nem csak mások, de a saját érzéseim miatt is. Talán nem is szeretem, csak megpróbálok szeretni valakit, talán csak azért hiszem, hogy érzem, hogy kompenzálja a bennem lévő kongó ürességet. De hát nem kötődöm senkihez.
Akkor miért is élek? -tenném fel a kérdést, de tudom is már a választ.
Kötelességtudatból. -válaszol ugyanaz a másik hang.
Kötelességtudatból az iránt, aki még szeret (édesanyám), és az iránt az egy-két ember iránt, aki kötődik hozzám. Nem rendülne meg a világ alapjaiban, ha nem lennék többé, és valószínűleg filmet sem készítenének, hogy megörökítsék halálom.
Az emberek hülyék. Persze lehet, hogy én vagyok csak hülye, hogy nem állok az utcán, táblával a kezemben: "Gondolkodjatok már, emberek!" vagy "Szeressetek, legalább kicsit!". Nem vagyok meg nem értett művész, nem vagyok még csak művész sem. Nem beszél majd rólam senki sem az utcán, hogy meghaltam, ajjh, pedig milyen életvidám voltam, hogy történhetett ez. Nem forr lelkemben a szomorúság üstje, nem takarja azt a boldogság köde.
De másik oldalról nézve is van kötelességem, mégpedig magam felé. Ez pedig egyre csak erősödik, és lassan felül is kerekedik a mások irántin.
Sok mindent írhatnék még le, de nincs mindenre időm, ezért rövidre fogom.
Rövid életem alatt sok dologra rájöttem, persze közel sem elégre. Az emberek többsége ott követi el a hibát, hogy az eszét próbálja erősíteni, vagy még azt sem. Pedig a szívét kéne. Mikor hazafelé jöttem, rájöttem, mi is az a szellem pontosan, és, hogy azt elveszíti az ember halála után. Azt hiszem. Hát én is levetem ezt, de talán a meztelenséggel látom csak majd meg valódi önmagamat, a lelkemet.
Fejleszd az érzéseid, és boldog leszel. Hát ez hülyén hangzik.
Azt hiszem, nincs más mondanivalóm. Remélem, nem felejtettem el semmit.