ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

A Tesco parkolójának szélső sávjánál egy bő, fodros bőszoknyás, hosszú hajú nő igazgatta nagy kerek fülbevalóit. Szemével a ténfergő fiatalembert mustrálta. Feltűnő volt, mennyire tétován jött-ment a bejárattól a szélső kocsikig, már vagy harmadszor, és nyújtogatta a nyakát. Keresett valakit. A nő mintha észre sem vette volna még, hogy a férfi már harmadszor megy el közte, és az oszlophoz kikötött kutya között, a piros bojtos papucsát porolgatta. Kicsit közelebb ment a kutyához, egészen addig, ahol a férfi már többször is áthaladt.
- Tőlem itt rohadhatsz meg, a fene a pofádat! - vetette oda a nyugodtan hasaló állatnak. - Hiába nézel úgy rám, tőlem itt dögölhetsz meg éhen, akkor se fáj érted a szívem... meg a gyerekek is örülnek, hogy végre megszabadultunk tőled!
A férfi fél füllel hallotta az asszony szitkozódását, de ügyet sem vetett rá.
- Hajja, fijatalember! Biznicőjjön má velem!
A férfinek először nem is jutott el a tudatáig, hogy neki szóltak, de amikor eszmélt, csodálkozva fordult a nő felé.
- Mí? Hogy én?
- Maga hát!
A másik szóhoz sem tudott jutni, hogy visszautasítson minden ajánlatot, a nő már közelebb is lépett hozzá. - Vegye meg a kutyámat!
- Nekem nem kell kutya! Panelban lakom, csak a bajom lenne vele.
- Negyed árnak a felijé. Tudja maga, mennyit ér ez a kutya?
- Mindegy az, nem kell, és kész! - hárította el az ajánlatot a férfi.
- Megér ötvenezret, vagy még hatvanat is! Tuggya maga mit güriztem én ezé? Három napig kaparásztam a kutyaszart a telepen, és a nyakába valót még ide se akarták adni vele. Aszonták, az simán egy tízes, azé még két napot kellene hogy menjek.
- Magának kellett a kutya, nem tartozik ez rám!
- Várjon má! Azt én nem is akarom főszámóni. Azt vigye ingyé! De ezt a dögöt is vigye vele!
- Mi a baja magának ezzel a kutyával? - A férfi azonnal megbánta, hogy rákérdezett, majd egy pillanatra elmélázott. ... a nyakörv a vezetőszárral, meg a többi cucc valóban nem lehet olcsó. Neki még sohasem volt kutyája, azt sem tudta, mibe kerülnek ezek a flancos dolgok.
- Hogy mi a bajom vele? Azt kérdi mi? Hát én megmondom magának. Az a bajunk, hogy zabál! Nem eszik a dög, hanem zabál. A gyerekeken már megláccik, mennyit soványodtak mióta ez az istenverése nálunk van. Már attú félek, kiküldenek a gyámügytű valakit, hogy éheztetem a gyerekeimet.
- Mit beszél? Az a bűne a kutyának, hogy sokat eszik? - a férfi már nevetett.
- Magának az semmiség, de nálunk másként mennek ám a dógok! Nem dobálják ám be az ablakon azt a pénzt, hogy itt van, egyetek, mulassatok! No, mennyit ad érte? Tizenötöt megér, mert az az izé a nyakában majdnem annyi lehet.
- Még, hogy tizenötezer! - nevetett a férfi.
- Jó van, na, csak mondtam! Ki akartam próbálni mennyire komoly vevő maga. Ha tízet kézbül kézbe, akkor már meg is kötöttük az üzletet. - Mit bámulsz? - fordult a kutya felé. - Ingyé adlak oda te istenverése!
A kutya mintha értette volna, hogy most ezt neki címezték, felemelte a fejét. Nagy fülei kétoldalt lecsúsztak, vicces keretet adva a pofájának. - Egy szemüveg kellene csak neki, és igazi professzoros kinézete lenne - futott át a férfin. Ha ezzel beállítana a klubba! Az öreg Strasszmurdel is el szokta hozni a kutyáját, ő is elvihetné. A kutyás úr, aki éppen a kártyapartira siet! Egész jó. Egy év múlva már úgy ismernék a kisvárosban, mint egy tekintélyes úriembert. Lehet, hogy meg se tudná senki, hogy ő ötven kilométerrel arrébb egy szeméttelepen irányítgatja a kocsikat.
- Nem kell! Nincs is nálam annyi pénz most! - fordult mégis az asszony felé. - Egy ötezresem van, ennyi a vagyonom. Nem veszek még kölcsönt is fel egy kutya miatt!
- Maga engem a sírba tesz! - hördült fel az asszony tettetett indulattal, és leplezett idegességgel az üzlet bejáratát leste. - Legyen ötezer! Bánni fogja, hogy így kirabolt egy szegény asszonyt! Megfogadtam, hogy soha egy falatot nem adok neki, és meg nem simogatom, ha a fene fenét eszik, akkor sem! Betartom! Higgye el betartom!
A férfi olyan tétovasággal húzta ki az ötezrest a pénztárcájából, mint ahogy előbb járt-kelt. Rendezgetni akarta a pénzel előhúzott igazolványokat, nehogy elszórja, amikor az asszony odakapott, és finom mozdulattal az ujjai közé csippentette, majd a szájához emelete. - Apád anyád idegyűjjön! - hadarta, majd megfordult, és futásnak eredt a kocsik közt. Már látni se lehetett, a hangja mégis visszhangzott. - Julinka, várjál meg! Julinka!
A férfit elöntötte a méreg. Ez a tébolyodott azt hiszi, ez is csak egy zsák krumpli? Az oltási papírok, meg a törzskönyv. Ez ez! Nyújtogatta a nyakát, merre mehetett a nő? Valahogy mégis meg kell tudnia, hol keresse a dokumentumokat... A kutya! Forgolódott, hova lett a kutya, ami itt feküdt még fél perce is mögötte. Még a nevét sem kérdezte meg.
- Pocok! - hallotta az erélyes férfihangot néhány méterrel arrébbról. Egészen hátra kellett tekernie a fejét, hogy lássa, amint egy szakállas úr ráncba szedi a kutyáját. - Ha azt mondom lassan, akkor lassan - és rántott egyet a pórázon.