ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Közeledett az esős évszak. Április elején ezen a szélességi fokon menetrend-szerűen leszakad az ég, hat hónapon keresztül folyamatosan esik az eső. Az egyenlítői égöv alatt egyébként is minden nap esik, általában este jönnek a hatalmas széllel érkező záporok, áztatják a sertaot. Dörög az ég, csapkodnak a villámok. A folyók, patakok kilépnek medrükből, elöntik az alacsonyabban fekvő helyeket. Az őserdő ősmocsárrá változik. Veszélyes, kiszámíthatatlan, járhatatlan dzsungellé.
A telepeseknek március végéig be kellett "spájzolniuk", mert áprilistól a viharok és az áradás miatt megszűnik a közlekedés a folyón. Attól nem kellett tartani, hogy a telep házai víz alá kerülnek, a missziós tábor a folyócska mentén egy olyan helyre települt, amit "magas-partnak" szoktak nevezni. A motorcsónak most már kétnaponta járt Santa Felipébe, és Platanalba, hozta fel az ellátmányt, mindent, amire szükségük lehet majd a trópusi tél viszontagságos hónapjai alatt.
Dr. Voght elhatározta, hogy mielőtt a nagy esők megjönnek, még egyszer kimegy a területre, és végiglátogatja az indián településeket. Két hónapja volt utoljára, fárasztó, és veszélyes expedíció felhajózni a diaszpórába. De, menni kellett, nem volt mese. Elfogyott kinn a gyógyszer, a kötszer, a szappan, elfogytak a tisztálkodási, és a tisztítószerek. Fekete-himlő ellen oltani kellett azokat a gyerekeket, akik a nagy távolság miatt nem tudtak lejárni a missziós iskolába. Voltak súlyos, krónikus betegségben szenvedő páciensek, felnőttek, gyerekek. Felütötte fejét újra a szifilisz, és a tüdővész, s bár az őserdőben élő waikák, és piaroák nem érintkeztek közvetlenül fehér emberrel, a csónakok mégis elvitték számukra az európaiak rettegett betegségeit!

Előző alkalommal a kaucsuk-gyűjtő Carlos felesége Aity volt a doktor asszisztense, a nő Mourában elvégzett egy vöröskeresztes tanfolyamot, értett valamicskét az ügymenethez, használható segítségnek bizonyult. Most azonban gyereket várt, nagy volt a hasa, nem mehetett. Az orvos Antonio atyának panaszkodott éppen délidőben, ott volt Ethel is. Túl voltak az ebéden, a kávét várták. A központi épület szellős, nyitott csarnokában üldögéltek.
-Majd én elmegyek veled apa - mondta a lány hirtelen jött ötlettel. -Leszek az asszisztensed!
-Szó sem lehet róla! -így az orvos. -Te még túl fiatal vagy ehhez!
-Tizenhét leszek - vágott vissza Ethel. -Az indián nőknek ebben a korban már három gyerekük van! Egyébként is, orvos akarok lenni, tudod. Ha egyszer hazamegyünk, be fogok iratkozni az orvosi egyetemre!
Szó, szót követett. Elvitatkoztak volna rajta még egy darabig, ha Antonio atya nem szól közbe.
-Hadd menjen magával - mondta az orvos felé fordulva. - Hadd tanuljon, hadd tapasztaljon!
-Nem hiszem, hogy...! -kezdte az orvos.
-Vigye magával doki, én azt mondom magának!
Joseph von Voght meg volt lepve, erre nem számított. Azt hitte, a pap őmellé fog állni, és nem támogat egy ilyen kalandos ötletet.
-Atya - mondta aggodalmaskodó arccal -van itt még valami. -Megkaptam Santa Felipéből azokat a bizonyos csomagokat. Kiviszem a területre.
-Miféle csomagokról beszél? Mi van azokban a csomagokban?
-Hm. -Az orvos meglehetősen nagy slamasztikában volt. Hogy beszéljen erről a lánya előtt? - Tudja, atya, beszéltünk már róla! A fogamzás gátlás...a...condomok...hogy ne szülessen annyi gyerek ezen a nyomorúságos földön!

Igen ezt egyszer, néhány hónappal korábban már átbeszélték. Antonio, mint a missziót vezető pap beleegyezett akkor. Elszomorodva mondta: áldásomat nem adhatom rá, ember ne avatkozzon bele Isten dolgába. De magam is látom, tapasztalom, hogy az indián lányok 12-13 éves korukban már szülnek. Ez a nyomorúság legfőbb forrása itt. Sem gondozni, sem felnevelni nem tudják porontyaikat. Kétségtelen tény, hogy felvilágosító munkával nem tudtunk eddig eredményt elérni.

-Gumi óvszer? -kérdezte. -Annak mondják?
-Annak.
-Nos - mondta - azt gondolom, hogy Ethel, ha tényleg orvos akar lenni, olvasott már egyet, s mást a fogamzásgátlásról, ha máshol nem, az ön könyvei között. Nem fogja különösebben megrendíteni az óvszer látványa. Elég nagy már ahhoz, hogy kieressze az életbe, doktor.
Joseph von Voght habozott.
-Mi az igazság, Ethel? Így van? Olvasgatod a könyveimet?
.A lány lesütötte a szemét, az arca tűzpiros lett.
-Igen, apa!
-Rendben van, de...-valamit még akart mondani, látszott az arcán az erőfeszítés, hogy kinyögje-... de akkor, ha nincs ellene kifogása atya, elviszem magammal Julianna nővért is! Ő, hogy is mondjam...ő...majd...tudja atya!
Antonio felugrott a székről. Üdvözült mosoly ragyogott fel keskeny, szakállas arcán.
-Ez a legnagyszerűbb ötlet doktor úr, amit valaha öntől hallottam! Én, édes Istenem! Legalább két hétig csend lesz, nyugalom, és béke! Ne siessenek vissza, kérem!