HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1923

Írás összesen: 51465

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2021-05-05 17:43:01

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / egyéb
Szerző: ArkadyFeltöltés dátuma: 2014-01-18

Új élet

Egy kis faluban gyorsan terjednek a hírek. Így nem csoda, hogy mire a Pestről érkezett gyorsvonat tovább indult, a grófné és két leánya poggyászát a gőzöshöz szállító fuvaros jó-voltából, a településen már szájról-szájra járt a nagy újság: Nyerges-Tóth Miklós visszajött! Vagy, ahogy Gergely atya megjegyezte, mikor fülébe jutott a hír: a tékozló fiú hazatért.
Ráadásul éppen az öccse, Kristóf úr esküvője napján...
Minden házban azt találgatták, hogy mi lesz ebből; és bár senki nem tudott semmi okosat kisütni, egy valamiben egyetértettek: ilyen esküvő még nem volt, és nem is lesz... Már ha lesz egyáltalán, mert Miklós urat eléggé rabiátus embernek ismerték, és ha megtudja, hogy mi történt az apjával és a birtokkal...! Hát, abból biz' bármi lehet...
Az érintett, egyelőre, mit sem tudott arról, hogy érkezésének híre ennyire felkavarta a települést. Komótosan ballagott az országúton, a vasútállomástól jó két kilométerre sorjázó házak felé. Szép szál, jóvágású férfiember volt, lassacskán közelített a negyvenhez. Bozontos szemöldöke alól barna szempár vizslatta az út menti tájat, a hamarosan aratásra érő gabonát, és a még ég felé néző napraforgókat. Kalapját kicsit feltolva barna haján, meg is állt pár pillanatra, hogy megszámlálja a távoli domboldal legelőjén mozgó apró tarka foltokat. Gazdag volt a vidék, ahogy mindig is, és ő azért jött, hogy még gazdagabbá tegye. Már ha engedik... ha visszafogadják...
Aztán bal kezével vállán átvetett kabátját fogva - hiába tartott még az elején a nap, már kezdett meleg lenni, hiszen benne jártak a júniusban - újra nekieredt. Jobbját alig-alig húzta le kissé kopottas utazótáskája. Most sem volt nála több mint amennyi nyolc évvel ezelőtt, amikor elment.
Akkor lett neki furcsa az emberek hiánya, midőn a faluszélén túljutva az első módosabb házakhoz ért. Senkit sem látott, legalábbis embert nem, mintha kihalt volna mindenki. Az élet jelét csupán a kerítések mögül ugató, acsargó kutyák, az árokban kapirgáló csirkék, egy lustán hempergő macska, na meg az út menti, dús termést ígérő szilvafák jelentették. Utóbbiakat meg is csodálta, szakértő szemmel nézegette a gondos kezek nyomát.
Érezte, hogy lesik, figyelik minden mozdulatát. Kicsit megbántódott miatta, de azért meg is értette. Hiszen nyolc éve csúnya dolgokat mondott hirtelen haragjában nem csupán apjára, hanem az egész falura, és sokaknak megkeserítette az életét.
"Most biztosan arra várnak, hogy mit teszek." - töprengett magában, ahogy megállt a főtéren és körbetekintett.
Semmi sem változott. Balra a kis vegyesbolt, szemben a templom, jobbra a vendégfoga-dóként is szolgáló kocsma. Tudta, sokat el fog árulni róla; sokat ronthat, vagy javíthat a megítélésén, hogy hova megy először. Amikor itt hagyta szülőfaluját a kocsmából távozott... és igencsak sietve...
Most a kisbolt felé vette az irányt.
Nem volt túl nagy üzlet, de lehetett kapni itt mindent. Élelmiszert, illatszert, mindennapos medicinákat, sőt, még bélyeget és lapokat is; lévén a boltocska postahivatalként is működött. Az eladó, és egyben tulajdonos, egy ötven év körüli, szikár férfi a raktárkészletet leltározta a pult mögött állva, mikor ráköszöntek. Megszokásból visszaköszönt és csak utána fordult meg, hogy lássa ki érkezett ezen a kora reggeli órán.
- Nahát... - csodálkozott el, ahogy felismerte - a Miklós úr...! - és látszott az arcán nem tudja, hogy örüljön-e vagy sem. Végül az első verzió mellett döntött, és elmosolyodott.
Nyerges-Tóth viszonozta a barátságos gesztust, majd rátért jövetele céljára:
- Tart még abból a jóféle ürmösből, Szerémi uram?
- Hogy...? Hát persze... - fordult a boltos a polcok felé és leemelt a gyomorerősítők közül egy csinos porcelán palackot. - Ez lenne az, ugye? - mutatta a vevőnek.
- Az bizony - bólintott amaz, - adjon kettővel... - tette le kabátját és táskáját a pultra.
- Nahát - tette szóvá Szerémi, mialatt szervírozta a másikat is, - maga is megszerette?
- Nem én - jött a válasz, - Apámnak lesz, engesztelésül.
Szeréminek megállt a keze a csomagolásban, döbbenten nézett fel a férfira:
- Hát nem tudja...?
- Micsodát? - kérdezett vissza Nyerges-Tóth. A pénztárcájában kotorászott, számolta ki a forintokat - Még ugyanannyi az ára? - és csak most tekintett fel.
- Igen...
- Mit kéne tudnom? - érdeklődött újra. A boltos arca rossz hírt ígért, de megpróbált könnyednek mutatkozni. - No, csak nem történt valami?
- Az... az édesapja... két éve... - mondta akadozva Szerémi. - Kristóf úr kerestette is ma-gát... Tudja, az örökség miatt...
- Apám... meghalt...? - döbbent meg őszintén Miklós. Kalapját felbökte, és megdörzsölte a homlokát Erre nem számított. Úgy jött haza, hogy kibékül az öregúrral... hát... most már sosem fog. Aztán eszébe jutott más is. - Hogyan és mikor...?
- Karácsonykor, az éjféli mise után. Épp csak beültek a szánba, és rosszul lett. Öccse ura hozzám rohant be repülősóért, de már hiába - mondta a tulajdonos szomorúan. - Bevitték ugyan a paplakba, de már csak Gergely atyának volt vele dolga...
A hazatérő bánatosan bólogatott. Emlékezett rá, nagyapjuk is így halt meg, váratlanul, egy nyári este. Felsóhajtott.
- És akkor a birtok? Azzal mi van?
- Kristóf úr igazgatja - vont vállat a tulajdonos, mint akit nem nagyon érdekel. Az már annál inkább, hogy erre Nyerges-Tóth borongása megenyhült.
- Az öcsém? - hitetlenkedett. - Hát, igaz, hogy itt is kell vágni, metszeni, de... - ingatta a fejét. Egyszerűen nem tudta elképzelni Kristófot gazdálkodóként. Sokkal jobban illet hozzá a műtők fehér világa, mint egy búzatábla, vagy krumpliföld. - El tudom képzelni, miket művelt...
- Váradi uram segít neki... - jegyezte meg Szerémi és belefogott, hogy mindent részlete-sen elmeséljen.

Beletelt vagy egy félórába, mire Miklós szabadult. Addigra tisztában volt a falu életének elmúlt nyolc évbeli összes fontos mozzanatával. Kicsit szédült is a sok információtól, ahogy kilépett a térre. Tanácstalanul nézett szét. Most merre? Mi legyen a legfontosabb? Látogassa meg egykori menyasszonyát, aki mostanra egy városból ideköltözött ügyvéd felesége, és nem mellesleg Kristóf jövendőbelijének nevelőanyja? Vagy menjen rögvest az öccséhez?
Ahogy így töprengett a bolt előtt álldogálva fiatal leányzó jött felé, kosárral a karján. Ta-karos, szemrevaló, kerek arcú teremtés volt, szőke haja hosszú copfba fonva. Egyenest a bolthoz tartott, hát a férfi elállt az útból és közben kalapot emelve ráköszönt.
A lány zavartan elmosolyodott, halkan viszonozta a "jó reggelt!" -et és belépett az üzletbe. Mielőtt becsukta volna az ajtót kihallatszott Szerémi hangja, amint "kezit csókolom, Valérka!" - val üdvözli. Nyerges-Tóth meglepődött. A faluban csak egy valaki volt, akit így hívtak, a kocsmáros lányát, de az még bakfis se volt, mikor ő elment. "Most meg már eladó-sorban...! - sóhajtott magában. - Repül az idő..."
Az időről eszébe jutott az, amit végleg elmulasztott: hogy beszéljen az apjával. Már csak egy dolgot cselekedhet; meglátogatja a temetőben.

Gondolataiba merülten baktatott, észre sem vette az apránként előszállingózó falusiakat. Aki odaköszönt neki, annak automatikusan visszaköszönt, de nem állt meg, hogy bárkit is alaposabban megnézzen magának, pláne, hogy beszélgessen. Nem mintha szóba álltak volna vele, a köszönés az ugye kijár, még a haragosnak is, de bocsánatot annak kell kérni, aki megsértette a másikat! Miklós úr azonban csak ment végig a falun, semerre sem nézve. Össze is súgtak a háta mögött: az úrfi alaposan megváltozott...! Egész magának való lett!
Tulajdonképpen ő maga is ezen merengett. Az elmúlt nyolc évben megkomolyodott. Rá-jött, hogy apjának volt igaza; az ő eleme valóban a föld. Ezt tanulta, ehhez értett és végső soron szereti is. Már maga sem értette igazán, hogy miért is ment el. Ezt akarta az öregúrnak elmondani és bocsánatot kérni, amiért megbántotta és most, tessék! Itt áll egy szépen rendben tartott sírbolt előtt...
Bár vallásos nevelést kapott, sosem hitt komolyan Istenben. Úgy tartotta, hogy mindenki maga irányítja a sorsát, nincs beleszólása mindenféle képzelt személynek. Abban a pillanatban mégis úgy érezte, valaki direkt rendezte így a dolgokat, csakhogy bűntudata legyen. Ismét felsóhajtott, ezúttal egész mélyről jövőn.
- Jól kibabráltál velem, édesapám! Egyezkedhetek Kristóffal, pedig vele sosem volt bajom...
Felpillantott és elnézett a temetőn túlra, a völgybe. Tekintete befogta az egész birtokot, ami immár három generáció óta volt a Nyerges-Tóthok tulajdona. Azóta, mióta az öreg Miklós úr apja, mint a gróf úr ispánja, szolgálatainak fejébe megkapta a gróftól. Szántó, legelő, kis patakkal és egy darabka erdő. Annyi volt csupán a kikötés, hogy mindig gondját viseljék a grófi birtok többi részének is, és ők becsülettel helyt álltak. Eddig...
Miklós elképzelni sem tudta, hogyan boldogul Kristóf, hiszen nincsen ehhez szokva. "Engem tanítgatott apa a földművelésre, gazdálkodásra és nem őt... Ez az én jussom!" De ha a tiéd - szólt benne a kisördög - akkor miért mentél el? Persze tudta ő a választ, persze hogy tudta...! Nem bírta elfogadni, hogy kijelölték a helyét, hogy irányítani akarják az életét. Csoda, hogy fellázadt? Harminc éves, felnőtt férfi! Őt senki se akarja röghöz kötni, pláne ne családdal! Inkább elment, mit ment! Menekült! És mérgében ganajos porfészeknek titulálta a falut és ganajtúróknak a falusiakat... Na, azok után tényleg futnia kellett!
Persze, így utólag belegondolva az apjának igaza volt ebben is. Nem volt az igazi élet, nem törődött csak a lovakkal, nőkkel, meg az ivászattal... Lóversenypálya! Na hiszen! Ma már csak nevetni tudott rajta, de akkor... Jó néhány falusit rávett, hogy adják el neki a földjüket, és mikor egy szép nagy területet összevásárolt, a birtok egy részét hozzácsapva jelzálogra kölcsönt vett fel rá. Amit aztán a városi spekulánsok kicsaltak tőle...
Az apja csak segíteni akart, amikor kiderült a baj, még menyasszonyt is kerített számára, a tanító úr csinoska özvegyét, hogy rendes emberként visszafizethesse a kölcsönt. Igen, igaza volt, de azért... egy kicsit még most is berzenkedett. Akkoriban pedig...
Most csak elmosolyodott, ahogy felidéződött benne az emlék. Egész Amerikáig futott, csakhogy rájöjjön, hol a helye, és mi az, ami igazán fontos. Megtanulta megfogni a pénzt. Keserves nyolc év volt... Az utolsó kettőben már az Európába szóló hajójegyre keresett... meg az álmaira. Haza akart jönni mielőbb, hogy kipróbálja mindazt, amit idegenben tanult. Új módszerek, új gépek, terméshozamot növelő szerek... Tele volt tervekkel, lelkesedéssel és munkakedvvel...
Onnan, ahol állt a ház is látszott, a kétszintes, tágas, tornácos épület, ahol gyerek- és ifjú-korát töltötte. Kristófnak és jövendőbeli feleségének otthona. És az övé... "Az volt, és újra az lesz..." - fogadta meg magának, hiába tagadta ki az apja, mint ahogy azt Szerémitől megtudta. A jussát még a testvére sem veheti el tőle! Fogalma sem volt, hogy mire számít-hat az öccsétől, annyi pénze nincs, hogy akár csak egy részét megvegye a birtoknak.
"Talán - merült fel benne a gondolat, - talán Kristóf megengedi nekem, hogy intézőként gazdálkodjam, és akkor ő visszamehet Pestre, a kórházba dolgozni."
Az ötlettől egészen felvidult. Hátára vetette a kabátot és felkapta a táskáját.
- Akárhogy is lesz, öcsém - mondta hangosan maga elé, miközben fürgén elindult lefelé a dombról, a ház irányába, - egy biztos: mindnyájunkra új élet vár...

A barátságos kis szobában kellemesen hűvös volt, köszönhetően a nyugati tájolásnak és a nyitott ablak melletti, behajtott zsalugátereknek. A két szárny között beragyogó reggeli nap aranyosan csillant a diófa szekrény politúrján, aztán tovább vándorolt a padlón, felkúszott az ágyra és melengetni kezdte a könnyű takaró alól kilógó férfikezet. Tulajdonosa arrébb vitte anélkül, hogy felébredt volna, de a napsugár ment utána, egész az arcáig. Amikor már az or-rát csiklandozta muszáj volt tudomásul vennie, hogy reggel van.
Kócos barna fej emelkedett fel a párnáról, kék szempár hunyorgott a világba. A fiatalember nagyot ásított, és úgy fektében akkorát nyújtózott, hogy az öreg ágy belereccsent, ahogy talpa és tenyere a deszkáknak feszült. Kicsit kicsi volt már az ágy, hiszen még siheder korában kapta. Most viszont már felnőtt férfi... "Aki ma nősülni fog... - jutott az eszébe és ettől elmosolyodott. Már maga a tény Antóniára terelte gondolatait. - Ma este..."
- Ma este... ma éjszaka... végre együtt lehetünk...
Az elmúlt két év olyan volt, mint egy álom. Rémálomnak indult apja hirtelen halála miatt, ez kétségtelen, de végül ez tette lehetővé, hogy megismerje a lányt. Antónia édesapja, Kozák ügyvédúr intézte ugyanis a hagyatéki ügyeket, így akkoriban sokat járt hozzájuk. Nem rég költöztek a faluba, szinte senkit sem ismertek a környéken. Teljesen természetesnek tűnt, hogy őt kérték fel, vezesse be az éppen nagykorúvá váló kisasszonyt az úri társaságba. Örömmel tett eleget a kérésnek, Antónia bájos ifjú hölgy volt vörösesszőke hajával, zöld szemével és sudár, karcsú termetével, ráadásul remek társaság is. Mindenféléről tudtak beszélgetni, nagyokat sétáltak, időnként lóháton is kirándultak, hogy Antónia és a kishúga, Cecília, megismerhesse a környéket. És persze közben - hiába volt velük gardedámként a tanító úr özvegye, a korához képest jó karban levő Júlia - tudtak összebújni, csókot váltani. Nem kellett sok idő és megkérte a lány kezét, aki boldogan mondott igent. Előbb azonban mégis egy másik esküvő lett.
Az ügyvédúr már három éve társtalan volt - a felesége betegségben hunyt el - és itt a faluban újra rátalált a szerelem. Elvette Júliát.
"Júliát... aki valaha a bátyám menyasszonya volt..."
Töprengését vonatfütty zavarta meg. A gőzös mindig jelzett, mikor elindult az állomásról. A fiatalember őszintén remélte, hogy a grófné valóban elutazott vele, ahogy mondta. Az el-múlt héten majd mindennap mentegette magát egy sort, hogy nem lehet ott az esküvőn: "De tudja Kristóf úr, az orvosomnak megígértem, sajnos muszáj elmennem, pedig Abbázia ilyenkor még nem is az igazi..." - csengett a fülébe még most is a siránkozása és látta maga előtt az idős hölgyet, amint összetett kézzel bólogat, miközben beszél.
Kopogtattak. Még szinte ki sem szólt, hogy "szabad", máris nyílt az ajtó és belépett Váradi, egy idős, katonaviselt ember, a birtok tiszttartója. Rosszalló pillantást vetett az ágyban felülő gazdájára. Kristóf nem törődött vele, már megszokta, hogy Ferencnek mindenki, aki nem az első kakasszóra kell, és nem svédtornával meg hideg vizes mosdással kezdi a napot az menthetetlenül lusta.
Udvariasan köszöntötték egymást, aztán Kristóf kérdőn pillantott az őt figyelő Váradira. Csak kell, hogy valami oka legyen, amiért bejött hozzá?
- Történt valami az éjjel?
- Az éjjel? - kérdezett vissza amaz, mialatt nézte a fiatalembert, ahogy neki áll a porcelán tálnál mosakodni - Nem, az éjjel nem... de reggel... - szünetet tartott, aztán vett egy nagy levegőt és kibökte - a Miklós úr visszajött...
- A... bátyám? - csodálkozott el Kristóf. Még a keze is megállt a törülközésben. - De hát ő... őt... - "holttá nyilvánították" akarta mondani, de benne rekedt. Lezökkent az ágyra. Nem tudta mit gondoljon. - Ez biztos?
- Már amennyire... - felelt az idős férfi. - A fuvaros, aki grófnő csomagjait vitte, mesélte a kocsmában, ott hallotta a tejes, én meg tőle... Azóta az egész falu erről beszél.
A fiatalember csendben meredt maga elé. Miklós megjelenése váratlanul érte. Bátyja valószínűleg az örökségét akarja, de hogy hogyan fogadja majd, hogy semmije sincs, mert az apjuk kitagadta, miután elment...? Persze, utána megbánta, mindig mondogatta: "Ha Miklós hazajön, visszacsinálom..." Szegény, nagyon hitt benne, hogy így lesz, hogy rá fog jönni, a föld az ő élete. "Ért hozzá, erre született." - erősködött egyre. Maga Kristóf is remélte, hogy bátyja egyszer tényleg visszajön, de aztán... csak a levél jött, éppen Karácsonykor... A templomban olvashatta el, biztos a Bibliába tette, mikor délután kézhez kapta. Gergely atya vette ki a kezéből, amikor... és neki kellett átvenni a birtokot, feladva orvosi hivatását.
"És ma, lehet, végleg itt ragadok..."
Nagyot sóhajtott és reménykedve pillantott Váradira, hátha ő tud valami megoldást, de az csak állt, kezét összefogva a háta mögött, mintha tisztiszolga lenne. "Igaza van - sóhajtott újra, - ez az én dolgom... meg Miklósé..."
Felállt és letolta az alsóját, hogy tisztát vegyen.
Ferenc szótlanul nyújtotta oda neki a székről. Ő sem örült túlságosan az idősebb testvér felbukkanásának. Nem mintha még haragudott volna rá, ezen már túljutott, annak ellenére, hogy nyolc éve az egyike volt annak a néhány gazdának, akiket az ifjabb Miklós úr hitege-tett. Felvásárolta a földjüket, hogy majd lóversenypályát épített, és hozzácsapva a birtok egy részét, jelzálogot vett fel rá. Amit aztán annak rendje-módja szerint elherdált. Legalábbis ezt mondták a faluban. Ő személy szerint inkább az ifiúrnak hitt, hogy mindenféle spekulánsok aljas módon kicsalták tőle... De a lényegen nem változtatott, és igazat adott az öregúrnak, amikor választás elé állította a fiát: "Vagy megkomolyodsz és megnősülsz végre, vagy mehetsz Isten hírével...!"
Következett az ing, a nadrág és a többi. Jött a csizma, ehhez már segítség kellett, de Váradinak volt benne gyakorlata, az idős gazdának is ugyanígy segített. Közben egyetlen szó sem hangzott el. Csak amikor már Kristóf a mellényét gombolta.
- Uram... Miklós úrral... mi legyen?
- Hát... - nézett a szekrény elejére csavarozott tükörbe az ifjú gazda - mivel a testvérem, e szerint fogadjuk - lehúzkodta a mellényt, ami cseppet szorította, majd fésűt vett - de - állt meg a keze, ahogy eszébe jutott valami - nyergeltesse fel a lovamat - és rendbe szedte rakoncátlan fürtjeit. - Tudja, minden eshetőségre - fordult Váradi felé, - hátha el kell mennem valahova...
- Értem uram - felelte amaz faarccal és már indult is volna, de Kristóf utána szólt:
- Pali barátom fenn van már?
- Felfelé jövet találkoztam Bakos doktorral - jött a válasz, - azóta bizonyára reggelizik...
A fiatalember csak bólintott. Azzal a megoldással, ami felmerült benne talán ő is, és a bátyja is jól járhat. De ehhez előbb beszélnie kell leendő apósával... és persze Palival.

Folyt köv...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Egy emlékezetes gyereknap című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) szeppuku című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) szeppuku című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Virág isten kezében című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Virág isten kezében című alkotáshoz

Madár alkotást töltött fel Az igazság van címmel a várólistára

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 84. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 82. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel szeppuku címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) verekedés című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) verekedés című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) verekedés című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Születésnapi parti a Csalafinta csalitosban című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Születésnapi parti a Csalafinta csalitosban című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 19. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 81. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 81. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 79. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 77. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 76. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 84. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) A lajtorja 84. című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 14. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 19. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 18. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Egy szülő panasza című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Születésnapi parti a Csalafinta csalitosban címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Egy emlékezetes gyereknap című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 19. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 19. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)