HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 7

Online vendég: 43

Tagok összesen: 1922

Írás összesen: 51465

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2021-05-05 17:43:01

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / egyéb
Szerző: ArkadyFeltöltés dátuma: 2014-01-28

Új élet 2.rész

Mivel az ebédlőben már az esküvői ebédre készültek, ma reggel a kis szalonban terítettek reggelihez. Két személyre, hiszen a háznak vendége volt. Az úr barátja, és egykori kollegája Pestről. A kiszolgálás ennek megfelelően tökéletes volt.
A szőke hajú és bajuszú fiatal férfi elégedett arccal emelte szájához a következő falatot. Ugyan már elfogyasztott egy "angol" reggelit, brit ízléshez képest túlságosan zsíros sonkával és sűrű, házi baracklekvárral a pirítós mellé, de a pástétomnak nem tudott ellenállni. Egyrészt a jó vidéki levegő meghozta az étvágyát, másrészt az ételnek még így hidegen is isteni illata volt. "Meg kell majd köszönnöm a szakácsnőnek - emlékeztette magát. - Lehet, hogy kölcsön is kérem Kristóftól, ha legközelebb egy kis hétvégi találkát szervezek."
A lépcsőház felől barátja hangját hallotta, ahogy megköszöni a postát a cselédlánynak, aztán maga Kristóf is belépett a szalonba, vagy fél tucat borítékkal a kezében.
- Szép jó reggelt! - köszönt rá Bakos doktor széles mosollyal. - Újabb jókívánságok?
- A legtöbbje... - felelte a házigazda. Négyet közülük rögtön le is tett az asztalra, anélkül, hogy felbontotta volna, az ötödiket, egy sima borítékot azonban felvágott egy késsel. Úgy futotta át, hogy le se ült. Olvasás közben szemöldöke egyre feljebb szaladt, ajka viszont mosolyra nyílt. Néhány pillanatra eltöprengve meredt maga elé, aztán barátjára esett a tekintete.
- Jó hírek? - tett fel egy újabb kérdést amaz, és válaszra sem várva hozzá tette - Gyere, ülj le - invitálta, elé tolva a pástétomos tálat - ez valami isteni...!
- Egész biztos - válaszolt Kristóf, de nem ült le, csak teát töltött magának. - Mondd csak, Pali, emlékszel arra, amit tegnap este mondtál? - emelte szájához a csészét.
- Tegnap este? Na, várj csak... - merengett a doktor, kezében a villával. - Arra gondolsz, amit Antóniáról mondtam? Azt, kérlek, ne vedd komolyan, eszemben sincs tényleg átvállalni tőled - hárított hamiskás kacsintással. - Ugye nem akarod megkeseríteni egy megrögzött agglegény életét? - tette össze a két kezét.
Kristóf most már teljes szívvel derült Pali megjátszott ijedelmén.
- Nem eszemben sincs, én arra gondoltam, amit a második üveg Tokaji előtt kezdtél fejtegetni... - és felmutatta a levelet, amit olvasott. - Ezt a professzor írta... Jó kívánságok, és ami ilyenkor szokásos, meg egy ajánlat, egy sebészi állásra a Szent Istvánban, a Telepy utcai új szárnyban - és fürkészve nézett a másik férfira, de az épp oly meglepettnek látszott, mint ő. Ettől függetlenül persze, valamilyen szinten benne lehet a dologban. - Őszintén, Pali, mit írtál neki? - szegezte neki egyenesen a kérdést. Az egészet olyan furcsának érezte, mintha rendelésre jött volna. Tökéletesen egybe vágott hirtelen felmerült terveivel. Túl tökéletesen. Még az is felötlött benne, hogy barátja tudott Miklós érkezéséről, hiszen annak idején nagyon is jóba voltak.
- Hogy mit? - vonta meg a vállát Pál és tovább dolgozta a pástétomot a pirítósra. - Csak az igazat. Hogy Antóniád ízig-vérig városi lány, és biztos jobb szeretne Pesten élni... De miért kérded? Úgysem fogsz elmenni, nem? Azt mondtad, hogy előbb keresel... - megállt a "munkában" és felnézett - vagy már találtál is vevőt?
- Hát... - mondta bizonytalanul Kristóf, letéve az üres teáscsészét - vevőnek nem mondanám, de hogy érdekli a birtok, az biztos.
Elgondolkodott. A prof ajánlata valóban remek visszavonulási lehetőséget kínált. "Ha nyélbe tudjuk ütni Ákossal az ügyet..."
- Tudod, mit Palikám? - határozta el magát. - Most elmegyek, beszélnem kell az apósommal, ha vendég érkezne, légy helyettem te a házigazda. Sietek vissza... - és válaszra sem várva kisietett a szalonból, ott hagyva a leveleket is.



A falu egyik legszebb házában levő, kertre néző szobában a nap első sugarai a fonott kosárban szundikáló cirmosra estek. A macska - jól megtermett, idős nőstény - lustán nyújtózott egyet és nagyot ásított. Egyenesen az ágyából őt figyelő gazdája arcába. A fiatal lány viszonozta a gesztust, hogy aztán az állat meglepett pofácskája láttán halkan felnevessen.
A következő pillanatban azonban ijedten kapta szája elé a kezét és vetett egy pillantást a másik ágy felé. A sötétszőke fej meg se moccant, hál' istennek. Még csak az hiányzik, hogy a húga felébredjen. Legalább Cili hadd pihenje ki magát, ha már ő maga nem aludt szinte egy szemhunyásnyit sem. Egész éjjel szörnyen nyomták a loknifák, hiába volt a nyaktámasztós párna, reggelre teljesen elzsibbadt a nyaka. Mérgesen ébredt, haragudott nevelőanyjára, amiért rábeszélte a loknikra, és magára, amiért hagyta. A macska kicsit felvidította.
- Nem - rázta meg a fejét, ahogy felült, és hajában zörögtek a facsavarók, - ha még egyszer férjhez megyek, levágatom a hajam. - De mit is beszél? Hisz nem lesz több esküvője!
"Utoljára aludtam ebben az ágyban, sőt! - nézett végig a jól ismert bútorokon. - Ebben a szobában és házban. Ezentúl csak vendégként jövök majd ide..."
Sóhajtva felkelt az ágyból, leült a tükör elé és elkezdte kiszedegetni a fákat. Tudta, hogy meg kéne vele várnia Júliát, de már nem akaródzott várnia. Óvatosan csinálta, teljes figyelemmel, aztán amikor mind kinn volt, vette a hajkefét és körültekintően összeboronálta a hullámosított tincseket. Szemügyre vette magát. Egy vörösesszőke ifjú hölgy nézett vissza rá, lágy esésű loknik keretezte arccal.
"Cseppet régimódi - forgatta a fejét, - de nem rossz." A falubeliek meg lehetnek vele elégedve. Remélte, hogy elfogadják majd a birtok asszonyaként, bár... egy kissé félt is tőle. Városi lánynak született. Szeretett vadóckodni, nadrágban lovagolni, célba lőni, amit itt vidéken nem néztek jó szemmel. Felsóhajtott. Tudta jól, lehet, hogy Kristóf kedvéért ez utóbbiról le kell majd mondania.
Tekintete a mennyasszonyi öltözékre tévedt, aztán újabb sóhajjal megrázta a fejét. Neki állt öltözködni, egyelőre csak egy egyszerű ruhába, ami, mivel lovagolni készült, nadrágszoknyát, blúzt és kabátkát jelentett.
Éppen cipőjét fűzte, amikor patacsattogást hallott lentről, aztán rögtön utána vőlegénye hangját, amint utasítja a kertészfiút, hogy vigyék Pajkost az istállóba.
"Kristóf itt? Ilyenkor? - lepődött meg. - Vajon miért...?"
Kikukucskált az ablakon, de már csak a szürke pejt elvezető Danit látta. Néhány másodpercig tépelődött magában, aztán döntött. Szokások ide, babona oda, ő bizony lemegy és megkérdi jövendőbelijét, hogy mi látogatása célja! - és fejébe csapva kis szalmakalapját kisietett az ajtón.

A folyosón senkivel sem találkozott, senki sem jött hozzá, hogy bejelentse neki Kristóf érkezését, így a fiatalember valószínűleg nem hozzá jött. Ez egy kicsit elbizonytalanította. Hiszen akkor vagy a nevelőanyját, vagy az apját keresi, amihez neki lehet, semmi köze. "De mi dolga lehetne Júliával...? És apával...? És különben is - kapott szárnyra benne az öntudat - ami a családomra tartozik, az rám is..."
Ennek ellenére félve állt meg apja dolgozószobájának ajtaja előtt. Ketten beszélgettek odabenn, mindkettőt jól ismerte. Apja és a vőlegénye... "Vajon miről...?" Nagyon kíváncsi volt, de hát úrilány nem hallgatózik... "De hát én nem is akarok - állapította meg - egyszerűen csak benyitok és meghallom, és ha nem rám tartozik, bocsánatot kérek, mintha nem is tudnám, hogy Kristóf itt van. Hiszen apámmal bármikor beszélhetek..." Mégis félve nyúlt a kilincshez, és mielőtt lenyomta volna körülnézett, hogy nem látja-e valaki. Senki sem volt a folyosón. Hát óvatosan benyitott...
Úgy volt, ahogy gondolta, az apja és Kristóf voltak odabenn. Nem vettek észre semmit, az íróasztalnál beszélgettek. Éppen vőlegénye mondott valamit:
- Higgye el, Ákos bátyám, így lesz a legjobb.
- Szerintem pedig ráérnél vele, Kristóf - felelte az ügyvéd, mialatt leült. Maga elé húzott egy kötegnyi papírt, kinyitotta a tintatartót, elővett egy tollat és írni kezdett.
- Nem hiszem - rázta a fejét a fiatalember, de közben figyelte az alakuló sorokat. - Nem akarom, hogy bármi is megzavarja az esküvőnket. Legfőképp egy ilyen dolog ne. Amúgy pedig - tette hozzá elgondolkodva - ez Antónia érdeke is. Jobb, ha ő is tisztán lát.
Az ajtónyílásban álló lány már majdnem belépett, de most megdermedt. "Mi az én érdekem? Mit kell látnom?" - és a szíve szaporábban kezdett dobogni. Apja következő szavaitól pedig egészen elsápadt.
- Ezt nem vitatom, de nem most kellene ezt elmondanod neki. Ez a szerződés...
- Ez a szerződés - vágott a szavába Kristóf, - az én biztosítékom a nyugodt életre. A mi biztosítékunk - helyesbített. - Nem akarok vitákat...
Antónia a döbbenettől alig kapott levegőt. Már nem is figyelt a többire. Szerződés! Csak nagy nehezen tudott uralkodni magán, hogy be tudja csukni zajtalan az ajtót, és ne rontson be, számon kérni Kristóftól az ígéretét. Előbb gondolkodnia kell, hogy mit is tegyen...
"Istenem! - idézte fel az emléket - Pedig milyen szépen mondta Júliának, amikor mindenáron rá akarta beszélni: ,Nincs szükségünk házassági szerződésre, hiszen mindig szeretni fogjuk egymást.' - még kedvesen mosolygott is hozzá." Milyen boldog is volt akkor, hogy a fiú így gondolja! Meg is csókolta jutalmul, ott mindenki előtt. Erre tessék! Meggondolta magát! Az utolsó pillanatban! De még éppen jókor...!
Felindultságában szinte szédült, neki kellett támaszkodnia a falnak. Úgy érezte kedvese elárulta őt és a szerelmüket.
"Várj csak Nyerges-Tóth Kristóf! Meglátod milyen lány Kozma Antónia! Szerződés! Legyen csak, ha neked fontos, de esküvőd nem lesz, az biztos...! - fogadta meg magában.
Összeszedte magát, tett néhány lépést, aztán mikor úgy érezte rendben van határozott léptekkel a konyha felé indult. Nem nézett se jobbra, se balra, nem hallotta, ahogy Bori néni, a szakácsnő invitálja, hogy nézze meg a tortát; ment egyenest keresztül a helyiségen, ki az istállóhoz. Kilovagol, igen, de visszajönni nem fog, őt nem fogja Kristóf mindenki előtt megalázni egy papírral.
"Ha akar valamit a fiatalúr - nézett vissza a házra, miközben felült Csillag hátára - majd utánam jön..." - ezzel az almásderes oldalába vágta a lábát és kiügetett a kertkapun.


Miklós elnyúlva feküdt a selymes fűben, a fűzfa ágai alkotta sátorban, fejét a fatörzsnek támasztva. Behunyt szemmel ejtőzött, hallgatta a patak csobogását, élvezte, ahogy a szellő és a napsugár cirógatja az arcát. Néhány évvel ezelőtt nyomban testvéréhez sietett volna, hogy megbeszélje vele a dolgokat, most azonban úgy érezte, ez ráér. Nagyot harapott a táskájából előkotort almába, a gyümölcs harsogott a foga alatt, pedig még tavaly termett, de bárhol is tartották, jól átvészelte a telet.
"Házasodjon meg Kristóf nyugodtan." - elmélkedett csendben. Nem fogja zaklatni, csak az esküvő után. Addig jól el van ő itt. Sok szép emlék köti ehhez a helyhez, nem egy falubeli lányt kihozott ide legénykorában...
Ráadásul tudta, hogy öccse nincs odahaza, amikor a birtok felé tartott a temetőből látta elvágtatni a falu felé. Szemei le-lecsukódtak, el is aludhatott egy kis időre, mert patadobogásra riadt fel. Körbe nézett, hallgatózott. A félig megevett alma ott hevert a fűben, ahová a kezéből esett, amúgy semmi sem változott, a patazaj is elhalt. Már azt hitte csak álmodta, amikor ló prüszkölt fel a közelben, aztán egy lányhang hallatszott:
- Hé, Csillag! Nyugodj meg!
Miklós feltérdelt, felszedte az almát és kilesett a fűzfaágak között. Kis híján elfüttyentette magát a takaros teremtés láttán. Búzakék nadrágkosztümben és halványszürke blúzban vörösesszőke, copfos leányzó közeledett, egyenesen a fa felé. Kis kerek szalmakalapja hetykén oldalra csapva, ami sehogy sem illett durcás arcához. És a rajta levő mogorva kifejezés sem, kedves vonásaihoz...
Nyerges-Tóthnak csak annyi ideje volt, hogy táskáját felkapva elrejtőzzön az öreg fűz odvába. Amint beszuszakolta magát - rég volt, amikor könnyedén befért - a lány már be is lépett a természetes sátorba.
Egy darabig tipródott, aztán levette kabátkáját, leterítette a fűre és leült. Először kinyújtotta a lábait, majd nagyot szusszanva felhúzta, és átkarolta őket a karjával. Így egészen kisleánynak tűnt, pedig nem volt az, Miklós húszévesnek saccolta. Láthatólag bántotta valami. Állát térdére támasztva ült, aztán bal keze ujjáról lehúzott egy gyűrűt. Forgatta a kezében, nézegette, majd lassú, tétova mozdulattal felemelte a kezét, mint aki eldobni készül az ékszert.
- Ne tegye! - szólt rá Miklós, maga sem tudta miért. -Meg fogja bánni...
A lány összerezzent a hangra, láthatóan nem gondolta, hogy van még itt valaki rajta kívül, de becsületére mondva nem ijedt meg. Csodálkozva nézett a fa odvából kilépő férfira.
- Ugyan miért bánnám meg?
- Nem jó, ha az ember hirtelen haragból cselekszik, higgye el. Én tudom - és leült a lány mellé, a fűre. Vetett egy pillantást a gyűrűre. Szép darab volt, aranykarika, kicsiny, sziporkázó, fehér kővel. - Gyémántnak látszik...
- Nem tudom - vonta meg a vállát a leány - nem kérdeztem... csak elfogadtam...
- Akkor most miért akarta eldobni?
Könnyel teli zöldszempár nézett a férfira, tulajdonosuk nagyon igyekezett, hogy ne sírja el magát. Végül vett egy nagy levegőt és kimondta:
- Mert a vőlegényem becsapott...
A kijelentés olyan véglegesnek tűnt, mint egy ítélet. Miklós egész elcsodálkozott a kisasszony határozottságán. Elhatározta, hogy megtudja az okát, úgy sincs jobb dolga, és ha esetleg meg kell vigasztalni majd a szép hölgyet, hát abban a részéről nem lesz hiba! Nő vagy asszony, legyen bármilyen korú, őreá még nem panaszkodott...!
- Olyan biztos benne?
- Olyan, igen... - jött a durcás felelet. - Hallottam, hogy mit beszélnek édesapámmal...
- Nahát... - fordult Miklós a lány felé, - úrilánynak nem szabad hallgatóznia...
- Véletlen volt, és különben is - vont vállat egy bájos mozdulattal beszélgetőtársa, - lehet, hogy úrilány vagyok, de gazdag nem. Legalábbis nem annyira, mint a vőlegényem. Az én apám csak ügyvéd, de ő földbirtokos.
Miklósnak feltűnt, hogy hasztalan próbál lekicsinylést csempészni a hangjába, inkább megbántottság érződött belőle, mint gúny. Aztán felfigyelt az utolsó megjegyzésre: "apám csak ügyvéd, de ő földbirtokos". Jobban megnézte magának a lányt. "Lehetséges lenne...? Tényleg ő lenne Antónia? Ha így van, Kristóf jól választott."
Antónia újra mélyet sóhajtott.
- Azt mondta szeret, hogy mindig is szeretni fog...
- Akkor hol itt a baj?
- A nevelőanyám azt akarta, kössünk házassági vagyonszerződést, de ő azt mondta, hogy felesleges, mert sosem fogunk elválni. Erre ma reggel beállít apámhoz és - elcsuklott a hangja, de összeszedte magát - és a szerződésről beszélnek, hallottam. Apukám le akarta beszélni, de ő ragaszkodott hozzá - és megsebzett szíve nem bríta tovább. Nagy kövér könnycsepp gördült le az arcán. - Hogy ez az én érdekem is, hogy tisztán kell látnom... - hüppögte. - Hát, látok is! - kapta fel a fejét. - Nem lesz esküvő! - és felugrott, hogy elrohanjon, de Miklós is felállt, elkapta a kezét és visszatartotta.
- Várjon! - szólt rá kedvesen. - Nem lehet biztos benne...!
- De igen! - vágta oda dacosan a lány. Próbált szabadulni a szorításból, de a férfi nem engedte. Antónia a szemébe nézett, valami gorombát akart a fejéhez vágni, amitől úgy megdöbben, hogy elengedi, de meglepetésére a férfi szinte esdeklőn pillantott rá.
Miklós egyszerűen nem tudta elhinni Kristófról, hogy ilyen csúnyán rá szedte volna a mennyasszonyát. Úgy érezte, valami más lehet a háttérben, és azt is sejteni vélte, hogy ez a valami vele kapcsolatos. És ha így van, akkor kötelessége meggyőzni a lányt...
- Kisasszony, kérem... - kérte őt, de Antónia csak rázta a fejét, amitől vörösesszőke copfja lágyan hullámzott.
- Mondom, hogy hallottam... Eresszen... Hallottam minden szót... - de hirtelen elhallgatott, mert lépteket hallott, és ahogy a férfira tekintett, látta rajta, hogy ő is hallja.
Egymásra néztek, aztán egyszerre fordultak a kis földút irányába.
Kristóf lépett be a fűzfasátor alá.
Már egy ideje itt volt, Antóniát követte, beszélni akart vele, főleg miután a szakácsnő elmondta, hogy milyen feldúltan távozott.
Amikor meglátta a lombok alatt először nem mert odamenni hozzá, mert nem tudta, hogy a lány miért haragszik rá, így nem tudta mit is mondjon neki, aztán pedig... amíg gondolkodott, hogyan kezdjen bele, megjelent Miklós...
Meglepetten nézte a bátyját, valahogy más lett. Szikárabb, igen, de kicsit határozottabb is. Mozdulataiban nyoma sem volt idegességnek, kapkodásnak. A férfiból nyugalom áradt, mint az apjukból annak idején. Látszott rajta, hogy tudja mit akar, és ez arra késztette Kristófot, hogy csendben maradjon és kivárja, hogy a bátyja és Antónia mihez kezd egymással.
Amellett pedig abban is reménykedett, hogy kiderül mi bántja kedvesét, és nem hiába. Örült, hogy csupán ennyiről van szó, ezt könnyen helyre tudja hozni.
- Nem, nem mindet... - mondta halvány mosollyal az ajkán, ahogy megjelent előttük.
Azok ketten egyszerre kiáltottak fel:
- Kristóf...!
- Kristóf... - aztán újra egymásra néztek.
Miklós nem volt túlzottan meglepve, de a lány igen. Döbbenten pislogott, nem tudta eldönteni mi a meglepőbb: Kristóf felbukkanása, vagy az, hogy a két férfi ismeri egymást.
Kristóf kihasználta a pillanatot, odalépett hozzá és kezébe fogta a lány kezét. A szeme az arca, az egész lénye mosolygott, amitől Antónia kissé szégyenkezve lesütötte pilláit. És bár a tüske még ott volt benne már nem értette, hogyan gondolhatta, hogy a fiú becsapta őt.
- Antónia - vezette őt Kristóf a másik férfihoz, - hadd mutassam be a bátyámat, Nyerges-Tóth Miklóst.
Mire az idősebb testvér összevágta a bokáját, majd illendően és finoman kezet csókolt.
- Kisasszony...
- Miklós - folytatta Kristóf, - a mennyasszonyom, Kozma Antónia.
- Uram... - pirult el halványan a lány.
- Részemről a szerencse... - udvariaskodott Miklós, - örülök, hogy megismerhetem öcsém választottját. Mert még az ugye?
- Persze... vagyis... - jött teljesen zavarba Antónia, - nem... nem is tudom... én... az attól függ... - pillantott vőlegényére és kihúzta kezét a férfiéből.
Kristóf jókedvűen figyelt. Olyanok voltak ezek ketten, mintha rajtakapta volna őket valamin. Benyúlt felöltője belső zsebébe és előhúzott egy négyrét hajtogatott papírlapot.
- Ettől, ugye? - nyújtotta a lány felé, aki elvette és szétnyitotta. - Tessék, olvasd el, hisz rád is tartozik. Ezért voltam édesapádnál.
Antónia beleolvasott és egészen elsápadt. Ahogy szeme végig futott a sorokon egyre inkább ostobábbnak érezte magát.
- Ajándék...? - dadogta. - Hogy? - elért a lap aljára és visszaadta az írást. - Kristóf, bocsáss meg - sütötte le a szemét szégyenkezve, - olyan buta voltam...
- Semmi baj - mondta kedvesen a fiatalember. Aztán testvéréhez fordult. - Ez tulajdonképpen a tiéd, bátyám - és ezzel szinte a kezébe nyomta a papírt.
Miklós értetlenül és kissé félve vette el. Antónia reakcióját látva nem sok jóra számított. Aztán meglátta a címet: ,Ajándékozási szerződés' , majd tovább: ,Nyerges-Tóth Kristóf és Nyerges-Tóth Miklós között'... A tekintete elhomályosult, pislognia kellett párat, mire tovább tudta olvasni. Öccse az egész birtokot a nevére íratta...
- Kristóf ez... - nézett fel rá, - ez nagyon rendes tőled. De nem fogadhatom el... Így neked semmid sem marad...
- Fogadd csak el, apánk is így akarta - felelt nagy komolyan Kristóf. - Megbánta, hogy kitagadott. Ami pedig engem, vagyis - karolta át a lány derekát, - minket illet, a volt professzorom állást ajánlott Pesten...
- Szemere doktor? - kérdezett közbe Miklós.
- Ismered? - lepődött meg Kristóf.
- Igen... - válaszolt töprengve bátyja, ahogy eszébe jutott az idős sebész, aki megörült, amikor kiderült, hogy úgy hívják, mint volt tanítványát. Akkor nem igazán tudta mire vélni, hogy miért támogatja hazalátogatását. - Amikor hazajöttem volt egy kisebb műtétem...
Kristóf sokat mondó tekintetet vetett rá. Most már értette, hogy ki mozgatta a háttérben a szálakat. Mosolyogva csóválta a fejét professzora kedves ravaszságán.
- De most már látom, jól vagy - és amikor bátyja rábólintott, folytatta - és ne aggódj, bátyám, lesz hol laknunk.
- Köszönöm, akkor elfogadom - hajtotta össze a lapot a férfi.
- Egy kérésem azonban lenne... - nézte őt Kristóf.
- Nem is kell mondanod - fogta meg a karját Miklós. - Nektek és a gyerekeiteknek - pillantott Antóniára, aki ettől mélyen elpirult, - mindig lesz hely a birtokon.
- Igen, ezt is kérni akartam - bólintott a fiú, - de van más is.
Elgondolkodva simogatva állát végigmérte testvérét és játékos rosszallással ingatta a fejét:
- Azt hiszem át kéne öltöznöd az esküvőre. A vőlegény tanújának illik kicsípnie magát...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

pusztai bejegyzést írt a(z) Vadász vagy című alkotáshoz

pusztai alkotást töltött fel Tűnődés címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Grimbusz című alkotáshoz

egy a sok közül alkotást töltött fel Váratlan Vendég címmel a várólistára

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Egy emlékezetes gyereknap című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) szeppuku című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) szeppuku című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Virág isten kezében című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Virág isten kezében című alkotáshoz

Madár alkotást töltött fel Az igazság van címmel a várólistára

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 84. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 82. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel szeppuku címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) verekedés című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) verekedés című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) verekedés című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) nem lettek aranyporosak a kezek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Születésnapi parti a Csalafinta csalitosban című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Születésnapi parti a Csalafinta csalitosban című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Szivárgó lélek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 19. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 81. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 81. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 79. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 77. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 76. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 84. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) A lajtorja 84. című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 14. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 19. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 18. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Egy szülő panasza című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)