HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1930

Írás összesen: 52161

Olidi fűszerolaj
RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2021-10-21 11:51:09

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / egyéb
Szerző: GalvanyFeltöltés dátuma: 2014-03-23

A Nyugat impresszionista kritikája

Először is térjünk rá magára az impresszióra, mint kifejezésre. Az impresszió szó jelentése benyomás, hatás. A latin nyelvből származik a kifejezés és a 19. században vált általánossá az alkalmazása. Ugyanis a XIX. század utolsó évtizedeiben a francia festészetben keletkező irányzatnak ez lett a megnevezése Claude Monet A felkelő nap impressziója című festménye nyomán. Ennek az irányzatnak az a lényege, hogy a festő egy pillanatnyi benyomást, hangulatot ábrázol a képeken, ezzel próbálja megfogni a pillanat varázsát. Vegyük például Claude Monet képsorozatát a Roueni katedrálisról. A festő több mint 30 képet festett a katedrálisról ugyanabból a szögből. A különbség csupán az volt a képeken, hogy más napszakban, más megvilágításban ábrázolta az épületet. Ez adja a varázsát ezeknek a képeknek, és ezekből a képekből lehet megérteni az impresszionizmus lényegét. Mondhatnánk a "panta rei", vagyis "minden változik" filozófiai gondolatnak az impresszionizmus a művészi megfelelője.
Az impresszionizmus először a festészetben jelentkezett, de lassan a többi művészeti ágban is jelentkezett. A festészeten kívül főleg a zenében és az irodalomban szerzett magának hírnevet. Az impresszionista irodalom is ugyanazokat a célokat követi, mint a festészet: egyszeri érzéseket, hangulatokat, pillanatnyi lelkiállapotokat rögzít. Az író számára nem a valóság az érdekes, hanem a hatás, a benyomás, amelyet a szemlélt tárgy ill. jelenség tesz rá. Itt is fontos a művész egyéniségének a kultusza.
Hevesy Iván így vélekedik az impresszionizmusról: "az impresszionista szellem mélyen benne gyökerezik modern világnézetünkben, sőt azzal majdnem egyet jelent" . Tehát szerinte az impresszionizmus maga a modernség.
Az impresszionista kritika főleg az individualizmusból és liberalizmusból ered, amelyek a XX. század elején a haladó polgári gondolkodás sajátos ideológiái voltak. A fogalmat nagy valószínűséggel 1885 és 1914 között kezdték el használni az európai irodalmi publicisztikában. Ezen kritika lényege egyrészt az egyéniség és eredetiség kultusza, másrészt a mű élményszerű megismerése és bemutatása. Különböző irányzatokból táplálkozik, de mindig fellelhető benne az egyetemes normák elvetése, a politikai és erkölcsi elfogultságok kikapcsolása, kétely az objektivitás lehetőségében és az abban való hit, hogy nincs más bizonyosság, mint az egyéni élmény.
A kritikusok célja, hogy kifejezzék miféle módosulásokat idézett elő a tudatukban a művel való találkozás és foglalkozás. Szemben állnak mindenféle tudományos objektivizmussal. Módszerük az, hogy nincs módszerük.

Az impresszionista kritika kialakulása

A francia irodalomtörténetben régóta beszélnek impresszionista kritikáról. Daniel Mornet például Ernest Renantól eredezteti a "kritikai szkepticizmust". Mivel az ő felfogása már impresszionistának fogható fel (szerinte az abszolút igazságok nem bizonyíthatóak, de jobb is így, mert lehet az igazság szomorú; szerinte a tudomány tiszteletreméltó dolog, de az élet igazi titka nem a tudás, hanem a szeretet stb.). Igazából azonban Jules Lemaître volt az, akit már saját korában is impresszionista kritikusnak neveztek. Ő ugyanis már tudatosan fordult szembe a régi "jó ízlés" és "értelem" kritikájával. Hogy miért tette ezt? Azért, mert azt tapasztalta, hogy ebben a kritikai felfogásban csak elítélni lehet Flaubert, Baudelaire és Verlaine számára oly nagyszerű művészetét. Ironikusnak vélte továbbá azt is, hogy az irodalomtörténész számára egy műalkotás sosem jelenhet meg a maga egyediségében, hanem csak a megelőzően született művek hosszú sorába ágyazható bele, mintegy alávetve egy előre megírt fejlődési tervnek.
Lemaître elképzelése a kritikusi tennivalóról: "Mindenekelőtt elemeznünk kell a mű által ránk gyakorolt benyomást; azután próbáljuk meghatározni a szerzőt, leírjuk a »formáját«, elmondjuk, milyen a temperamentuma, hogy mit jelent számára a világ és ő mit keres a világban előszeretettel, milyen az életérzése, milyen fajtájú és fokú az érzékenysége, s végül pedig milyen az agyának a felépítése. Röviden, a tőle kapott benyomást követve megkíséreljük körülhatárolni azt a benyomást, amelyet ő maga kap a dolgoktól."
Az impresszionista kritikát tehát Franciaországban Jules Lemaître honosította meg, majd a híres Anatole France is jeleskedett ebben a műfajban. Angliában Oscar Wilde, Németországban Alfred Kerr és Magyarországon Ignotus képviseli híven az újfajta kritikát.
A szubjektív kritikai felfogás Magyarországon először Diner-Dénes Józsefnél hangzik fel először. A Hét című folyóiratban kezdi meg térhódítását, de a Nyugatban válik uralkodó irányzattá. Fő képviselői: Ignotus, Osvát Ernő, Hatvany Lajos, Kosztolányi Dezső, Fenyő Miksa, de hatása alatt állt Ady Endre, Móricz Zsigmond és Babits Mihály is. A magyar impresszionista kritikai magatartás kialakulásában és szerepében is eltér némiképp a nyugatitól, főképp a franciától. Pozitívabb nála. Nem annyira támadja az uralkodó rétegek esztétikáját, mint a francia, és inkább az individualizmus ideológiáját vallja a magáénak, nem pedig a liberalizmust.
Amikor Magyarországon az impresszionista kritika virágkorát éli, külföldön már támadások érik (Charles Maurras, Ferdinand Brunetiére, Plehanov, Franz Mehring) szubjektivitása miatt. Magyarországon elsőnek Lukács György veszi fel ellene a harcot.

A Nyugat és Ignotus impresszionista kritikája

A Nyugat kritikusairól az a hiedelem alakult ki, hogy impresszionista, szeszélyes hangulat-kritikusok voltak. Ítéleteikből kiderül ugyanis, hogy ha nem is dogmaszerű ítéletek irányították őket, de olyan ízlés vezette őket, amelyet egy homogén kultúra nagyjából egységessé nevelt.
A Nyugat kritikusainak mércéi jórészt azonosak voltak: megegyeztek az egyéniség tiszteletében, az eredetiség kultuszában, a pluralizmusban, minden külső beavatkozás elutasításában, az alkotói spontaneitás védelmében, egyfajta művészi szabadság engedélyezésében, a zsíros magyarkodás elutasításában és a városias szellem meg-becsülésében. Egyaránt elvetették a politikai és morális mércét, így kritikájukban inkább az esztétikai szempont játszott fontos szerepet. De mit is tekintettek szépnek? Szerintük az a szép, ami egyéni és erős érzéseket kelt.
Persze azért voltak olyan mércék is, amelyekben eltértek egymástól. Ignotus és Hatvany Lajos azt vallotta, hogy a kritika impresszionista és szubjektív, míg Shöpflin Aladár a szubjektivitás kizárására törekedett. Ignotust határozott művelődéspolitikai, Babitsot etikai, Hatvanyt a társadalmi haladás gondolata vezette. De mindez csak kevés különbséget vitt kritikai tevékenységük egyformaságába. Felfogásukban olyan sok a rokon eszme, hogy kritikájukat szinte össze se lehetne téveszteni. Csupán egyéni stílusuk különbözteti meg őket egymástól.
Ezen kritika képviselői az irodalom autonómiáját védték: azaz tiltakoztak az ellen, hogy a politikai beleszóljon az irodalomba. Már adminisztratív beavatkozásnak tekintették azt is, ha egy műalkotást világnézeti vagy politikai szempontból ítéltek meg. Véleményük szerint ugyanis a politikai irányultság közömbös a mű értékére nézve. Nem nézik le ők a politikát, csupán az nincs az ínyükre, hogy a műalkotásokat a politika iránya alapján minősítsék.
A magyar kritikusok közül Ignotus, azaz Veigelsberg Hugó volt az, aki mesteri szintre emelte az impresszionista kritikát. Az irodalom autonómiájának harcosaként emlegetik nevét, aki azért kapta ezt a megnevezést, mert szinte harcosként szállt szembe a rosszhiszemű politikai befolyással szemben. Világnézetét a liberalizmus határozta meg, amelynek egyik alaptétele az egyéniség joga a szabad kibontakozáshoz. Ebből az alapelvből logikusan vált belőle a népnemzeti irány hivatalos képviselőinek ellenfele, a Nyugat programadója.
Ignotus mindig arra törekedett, hogy saját személyiségével összeforrott képet alkosson az általa bírált művekről. Műveltségéből származó ismereteit csak annyira kapcsolta bele a folyamatba, amennyiben az menthetetlenül szükséges volt.
Ignotus szerint a kritikus nem szólhat bele abba, hogy miképpen, milyen eszközökkel érje el a művész amit akart, csupán azt ítélheti meg, hogy valóban elérte-e, amit előzőleg akart. Ám ahhoz, hogy a kritikus megérthesse a művész eredeti céljait, el kell képzelnie a műalkotást annak létrejötte előtt, amikor még többféleképpen megvalósulhatott volna.
Ignotus minden tekintetben a minimumra igyekezett korlátozni az esztétikai ítélet befolyásoló szerepét, legyen szó akár történelmi-szociológiai, akár politikai, akár poétikai megha-tározottságról. A lehető legkisebb mértékben fogadta el az ún. törvényszerűségeket a művészet területén. Arra törekedett, hogy ha muszáj, csak akkor ítélkezzen a "már meglevő" dolgok alapján. Ez a törekvése magától értetődően felfokozta a szubjektivitás, ezen belül az olyan kritikusi adottságok szerepét, mint az empátia, az érzelmi nyitottság és az előítélet-nélküliség.
Ignotus és társai elsősorban egy túlpolitizált irodalmi légkörben próbáltak érvényt szerezni újszerű irodalomeszményüknek. A nemzeti ideológiát csupán részlegesen fogadták el. Nem azt tagadták, hogy az irodalomnak van nemzeti jellege és ez fontos tényező, hanem azt nem tudták elfogadni, hogy a nemzeti jelleg kimutathatósága volna a feltétele és egyben elsőszámú ismérve az irodalmi értéknek. Nem hisznek a nemzetek felett álló irodalomban, ám ki akarják tágítani a nemzeti jelleg tradicionális fogalmát.
A magyar impresszionista kritikusok működése mondhatjuk hasznos dolog volt: egyetlen híres írót, költőt sem hagytak felfedezetlenül. Kiálltak azok mellett, akiket nem értett meg koruk és ők állították fel a ma is használatos rangsort. Ma is Ady Endre, Móricz Zsigmond és Babits Mihály található a rangsor legtetején, míg a legalján Krúdy Gyula, Juhász Gyula és Szomory Dezső (persze a mai szemmel már ez a rangsor eléggé elavult). Továbbá ezen kritikusok részesei voltak annak is, hogy a haladó közvéleményt erősítsék, úgy mint a városiasodás, a modern irodalom és elsősorban Ady Endre támogatásával.

2014

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) CS.A. látogatása a belső szívben című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 100. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) CS.A. látogatása a belső szívben című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel CS.A. látogatása a belső szívben címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) Belülről árad a fény című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Akár a kár... című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Akár a kár... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Belülről árad a fény című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Madár bejegyzést írt a(z) A haldokló című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

sailor bejegyzést írt a(z) Belülről árad a fény című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 100. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Akár a kár... című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A haldokló című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Akár a kár... című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 100. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 100. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 100. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 100. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 100. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 100. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Kankalin bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Kankalin bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Madár alkotást töltött fel Annyi mindent... címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

csiszkovics bejegyzést írt a(z) Fény című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

eferesz bejegyzést írt a(z) A lajtorja 100. című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Akár a kár... címmel

Pecás alkotást töltött fel A zene címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) zajong a képzelet című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 100. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 100. című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) A poéta dolgozik című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 100. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 100. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021