HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 4 Tagok összesen: 1947 Írás összesen: 52873 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2014-06-19
A majom farka, a misszionárius feneke VII/8.Szegény jó doktor elviharzott. Mint az elméleti embereknek általában, neki sem fért a fejébe, hogy a mindennapi élet nem más, mint egyszerű kis bosszúságok sorozata, amelyekkel a legtöbb esetben nem érdemes foglalkozni. Magyarán szólva: a doki néha kicsit túldimenzionálta a dolgokat. A beszélgetés csordogált tovább vékony medrében, újra az ebéd volt a téma. A doktor iménti ideges "kirohanása" senkit nem foglalkoztatott. -Ügyes gyerek ez a Faé, mindig lő valamit! -Hát van hozzá érzéke! -Meg kitartása. -Az is, persze. Bár, most, hogy víz borít mindent, könnyebb a vadat puskavégre kapni, mert a magasabb helyeket keresi. -Hát igen. Ízletes volt a sült. -Fiatal állatból jobb, nem annyira rágós a húsa. -Az idősebbet előtte párolni szoktam, s csak azt követően sütöm. -Ezt Zejete mondta. Elfogyott a kávé, mehettek volna, de a vasárnap délutáni lustaság marasztotta őket. Szél támadt, elvitte a párát, feltisztult a kilátás. Faé tűnt fel, vállán volt a puskája. Meglátta a társaságot, odament hozzájuk. -Bemegyek az erdőbe egy kicsit cserkészni. -Tedd azt - mondta Pedro. -Lőj megint valamit -tette hozzá Carlos. -Lehetőleg fiatalt - javasolta Maime. -Azt se bánnám, ha vadkacsa lenne. Régen ettem kacsát. A vadász felnézett az égre. Az ég kék volt most fenn, vakító. Szemellenzőt formált a kezéből, egy pici pontot nézett ott fenn. -Na nem indulsz? -unszolta Maime. -Csitt - mondta Faé. -Ne mozduljatok! Mindannyian felnéztek, mit les annyira a vadász, de csak egyedül Faé látta azt a pontot a szemkápráztató kékségben. Valamiféle meg nem magyarázható veszélyérzet vett azonban erőt rajtuk. -Mit látsz? - kérdezte Pedro Faét. A vadász felemelte a kezét. Kinyújtott karja irányában most már a többiek is megpillantották azt a valamit. Egy kiterjesztett szárnyú nagy madár volt. Egyre jobban lehetett látni, ahogy lejjebb és lejjebb ereszkedett. -Mi az? -Geia, a gyilkos fekete sas - mondta Faé. -Minket figyel! A sas nagy köröket írt le. Mozdulatlan szárnnyal lebegett, egyre alacsonyabbra került. Már látszottak a szárny végén legyezőszerűen elálló tollak. -Lecsaphat ránk? -Nem hiszem. Azt azért nem meri. -El tudna vinni egy embert? - kérdezte Julianna az izgalomtól pirosra gyúlt képpel.. -Mint a pinty. Tíz láb hosszú a szárnya. Ez egy kifejlett kapibarát is elvisz, pedig az, nehezebb, mint egy ember. -Jesszusom! -Ne féljen, nem jön ide. Figyelték tovább az óriási madarat. Lélegzetelállító látvány volt. Még így messziről is. Egyhangú, méla köröket írt le, mintha csak élvezkedésből repkedne a levegőben. Aztán lebbent egyet a szárnya, és egy villámgyors oldalvágással eltűnt a szemük elől, a fák eltakarták, merre repül. Az asztalnál ülők megkönnyebbültek. A nővért kivéve senki nem gondolta, hogy megtámadhatja őket, de azért, titokban még a harcedzett Pedro és Carlos is eleresztett egy-egy sóhajt. -Megyek akkor - mondta Faé. Visszakanyarintotta a vállára a fegyverét, mit az imént már kézbe vett, búcsút intett és elindult a sövény-kerítés irányába, ahol egy nyíláson át ki lehetett menni az erdőbe. Antonio atya felállt, letette a könyvet a küszöbre, nyújtóztatta a derekát. A könyv nyitva, fedelével felfelé hevert a földön. A chabono árnyékából kilépett Ethel, és elindult a konyha felé, Péter majom négykézláb a sarkában ügetett. Pedro kávéscsészéje után nyúlt kézbe vette, szájához emelte, hogy a csésze alján lévő utolsó, legfinomabb, legédesebb cseppet még kiszlopázza. Julianna lejjebb csúszott a széken, így még kényelmesebb volt, Maime keresztbefonta a karját terebélyes mellei előtt, Carlos elkezdte a pipáját tömni. Faé az udvar közepén járt, egyenletes ringó léptekkel haladt, ahogy az indiánok szoktak, vállán lépései ütemében himbálódzott a puska. Egy gyerek kiszaladt a tisztásra, száját kitátva kiabálni akart. Mintha filmszakadás lenne a moziban, hirtelen minden mozdulat megdermedt. Megállt a levegőben Pedro csészét tartó keze, s mozdulatlanná merevedett Antonio, kicsit homorítva, két keze a derekát lapogatja. Megtorpant Ethel, lecövekelt mögötte a kismajom. Nem lépett tovább Faé, a fegyver tusa ott maradt dereka jobboldalán, ahova kilendült. A kisfiú szája nyitva, karja a levegőbe mutat, hang nem hagyja el a torkát. Carlos keze a pipával az asztalon, mintha faszobor keze lenne. Az épület mögött álló pálmafa legyezőszerű lombkoronája mögül nesztelenül, a lecsapó villám sebességével kibukkant Geia a fekete gyilkos. Két szárnya hosszabb, mint egy felnőtt férfi magassága, csőre hajlott, karmai kimeresztve. Egyetlen röpke pillanat. Rémült nyüszítés, s Morzsi kutyus már a nagy sas karmai között kapálózik. Ekkor indult újra a film. Mindenki kiabált, sikított. A pap futni kezdett a sas felé, Pedro eldobta a csészét és felugrott, Carlos letette a pipát és szintén felpattant. Ethelnek egy pillanatra földbegyökerezett a lába, aztán ő is rohanni kezdett, s közben torkaszakadtából kiabált: Morzsi, Morzsi! Geia oldalra tért ki, hatalmas szárnycsapásokkal emelkedett. Átrepült az épület felett, három, négy méter magasan lehetett. Lövés dörrent. Megbillent, lebucskázott a levegőből és a földre huppant. Faé és Ethel egyszerre értek oda, a vadász kezében még füstölt a puska csöve. -Morzsi! Édes kicsim! A kiskutya kétségbeesetten sírt a ragadozó madár vasabroncs-szerű szorításában. Geia vergődött, szárnyai a földet verték, de zsákmányát nem engedte el. A lány térdre vetette magát és kétségbeesett igyekezettel próbálta szétfeszíteni a gyilkos madár roppant karmait. -Kisasszony ne! Vigyázzon! Ez Faé kiáltása volt. A sas, döglődve felemelte még a fejét és kampós csőrével belevágott a lány vállába. A vadász újra lőtt, fülsiketítő csattanás, a szörnyű, szétlőtt, vércafatos fej lehanyatlott, de az ördögi fekete test még mindig rángott. Ekkor Faé melléje lépett és közvetlen közelről még egyszer fejbe lőtte. A lövésekre összeszaladt a misszió apraja nagyja. Körbeállták a rettenet madarat, szörnyülködtek szétterülő, véres szárnyain, szétlőtt fején, roppant karmain. Ethel kiszabadította a kiskutyát azokból a karmokból, és ölbe vette. Morzsi csendesen pihegett, oldalából, szájából folyt a vér. -Édes kicsim - suttogta a lány -kicsi kis édes tündérem! Ne félj, nem lesz semmi baj, meg fogsz gyógyulni! -Belső vérzése van - mondta dr. Voght, aki ekkor ért oda. -Nem hiszem, hogy... -Apa, gyógyítsd meg, könyörögve kérlek! A lány leült a földre, remegő lábai nem bírták tovább. A vállán cafatokban lógott az ing, nagy, tépett seb volt alatta, eddig észre se vette, de most elkezdett cefetül fájni. -Be kellene kötni azt a sebet! - mondta Antonio atya. -Mielőtt elfertőződik! -Nem! Én jól vagyok - nézett fel. -Morzsival törődjetek! Apa! Légy szíves! Az orvos lehajolt, óvatosan kivette a kiskutyát lánya öléből, és a fűre fektette. Letérdelt mellé, alaposan megnézte, majd felegyenesedett. -A bordái eltörtek. Az egyik valószínűleg átszúrta a tüdejét, ezért jön habos vér a száján. Nem tudom megállapítani, hogy a gerince nem sérült-e? Meg kellene műteni. A nélkül nem éli túl! Ethel könyörögve nézett fel. -Apa! -Csakhogy én ember-orvos vagyok, állatot még nem operáltam - folytatta az orvos.- Na jó! Megpróbálom! De előtte ellátom a sebedet. Bementek az orvos házába. A kiskutyát Ethel vitte. Morzsi vére ráfolyt az ingére, nadrágjára, végigcsorgott meztelen lába szárán, bele a szandáljába. Összefolyt a vállsebéből induló vérpatakkal. Ethel és Morzsi vére egyesült nem lehetett megkülönböztetni, melyik, kié. Léptei nyomában tenyérnyi vérfoltok sötétlettek a földön a központi épülettől, az orvos kunyhójáig. A doktor egy mozdulattal lesöpörte az asztalról a papírokat, könyveket, és zöld vászonlepedőt terített rá sebtében. -Ide tedd le! Óvatosan! Jó. Most mutasd a válladat! Búj ki ezzel a karoddal az ingből! -Előbb Morzsit! -Nem nyitok vitát! Ülj le ide szépen! Ellátta a sebet, bekötötte, aztán szérumot szívott fel egy ampullából, s injekciót adott be Morzsinak. -Ettől elalszik majd! Búcsúzz el tőle, mert lehet, hogy nem ébred fel többé! Ethel ráborult a kiskutyára, megcsókolta a fejecskéjét. -Én nem búcsúzom, Morzsi! Én tudom, hogy felébredsz, s meggyógyulsz! Ne add fel kisöreg, küzdjél, harcolj, mert szeretünk, és visszavárunk! Két hosszú órán keresztül tartott a műtét. Ethel és Julianna asszisztált hozzá. A kunyhó ajtaját kulcsra zárták, ne zavarogjanak a kíváncsiskodók. Az egyik tüdő menthetetlen volt, el kellett távolítani, mint ahogy a hasüreget megtöltő alvadt vért is. Morzsi élt, aprókat lélegzett, nyugodtan aludt. Ethel kerített egy függőágyat, felkötözte a szobájában, abba fektette bele. A kiskutya nyakig be volt bugyolálva gézzel. -Infúziót kötök be még - mondta az apja - és kész. Aztán majd meglátjuk. Ha az első három napon túl lesz, akkor valószínű megmarad. -Imádkozni fogok érte - mondta Ethel. -Testéért, lelkéért éjjel, nappal, minden pillanatban. Az ajtó ekkor már nyitva volt, bejöttek néhányan, gyerekek, felnőttek, hogy megnézzék a kutyust. -De hisz ez csak egy állat! - jegyezte meg Antonio, hallva Ethel szavait. -Ő nekem nem egy állat, hanem a kiskutyám - mondta Ethel könnyes szemmel. -Egyetlen lény, aki szeret engem, s akit én szeretek. -De... Az atya azt akarta mondani: egy kutyának nincs lelke, aztán mégis elharapta a szót. Hagyni kell most Ethelt. Nagyon megviselte. Majd később beszél vele. S akkor talán, ha beszélgetnek, kicsit közelebb kerülhetnek egymáshoz, valami megjavul abból, ami elromlott. Túl kemény voltam vele, monda magában. Lehet, hogy indokolatlanul. Lehet, hogy a lelke mélyén mást akar, csak nem meri megmondani. Nem látott bele Ethel fejébe, ha belelátott volna, akkor valószínűleg nem gondolt volna ilyen, -komoly emberhez méltatlan- csacskaságot. Talán akkor megmaradt volna korábbi ötleténél, a korbácsnál és a hűvös távolságtartásnál. Ő, maga mondta a szentbeszédben, hogy a tékozló, mindent adok semmiért szeretetnek, véget kell vetni, s most mégis, egy szempillantás alatt hajlamos lett volna arra, hogy visszatérjen a sehová nem vezető, tékozló szeretethez. Milyen ostobák is tudnak lenni a papok, illetve a hozzájuk hasonló lelki beállítottságú álmodozó férfiak! -fűzhetnénk hozzá. De lehet, hogy valahol az is épülésre szolgál, ha az ember ostoba. Vajon így van-e? Senki nem tudja rá a pontos választ! Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5
|
eferesz bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz eferesz bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) a fenyegetőknek című alkotáshoz szilkati alkotást töltött fel a fenyegetőknek címmel sailor bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz mandolinos alkotást töltött fel Szergej Jeszenyin: Lengyelország címmel a várólistára eferesz bejegyzést írt a(z) Ne simogass! című alkotáshoz eferesz bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) furcsa árny című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Ne simogass! című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Ne simogass! című alkotáshoz Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Ne simogass! című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Viszontlátás című alkotáshoz Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Csillaglesen című alkotáshoz Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel furcsa árny címmel a várólistára Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) a remény takarója alatt című alkotáshoz mandolinos alkotást töltött fel Szergej jeszenyin: A kéregető kislány címmel a várólistára Miléna bejegyzést írt a(z) Évente egy levél című alkotáshoz Madár bejegyzést írt a(z) Rózsavölgyi reggel című alkotáshoz A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||||||||||||||||||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2022 ![]() ![]() ![]() |