ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Az előzőekben Sújt engem az élet címmel megírtam Samuel Patterson esetét a szép fehér lánnyal Jemmie-vel. Most lássuk fordítva, Jemmei szemszögéből a történetet.

Jemmie is Aspervilleben született, ott járt iskolába. Ez egy dél-alabamai kisváros, Huntsville -től 95 mérföldre. Az iskola a Templom utcában volt, egy saroknyira a feketék iskolájától. Csak lányok jártak oda. A fehér fiúk a szomszéd utcában tanultak, vörös téglából épült, csúnya, kocka alakú épületben. A városkának híres volt a kosárlabda csapata. A csapat Alabama állam országos bajnokságában játszott, és, ha jól tudom, most is ott játszik. Osztálytársaival Jemmie is eljárt a meccsekre. Az egyik meccs után odament hozzá a csapat egyik néger játékosa. A fiút Samuel Pattersonnak hívták, látásból ismerték egymást. Beszédbe elegyedtek. Samuel mókás fiú volt, sokszor megnevettette Jemmie-t, és más fickókkal ellentétben szeretett könyvekről, versekről beszélgetni. Az első beszélgetést követően naponta találkoztak. A fiú hazakísérte a parkon át. Valamiféle barátság szövődött közöttük, gyerekek voltak, felelőtlenek, 15 évesek.

Telt, múlt az idő, és, ahogy telt, a lánynak kezdett kicsit elege lenni ebből a szoros ismeretségből. Ó, hogyne! Samuel teljesen kisajátította, a többi fiú a közelébe se férkőzhetett. De volt egy másik probléma is. Jemmie fülébe visszajutott, mit suttognak a háta mögött.
-Egy büdös niggerrel jár - mondogatták az emberek.
-Bizony bizony. A régi szép időkben meglincselték volna a feketét. És a lányt is kicsinálták volna.
Kezdett zsenánt lenni.
Főleg azért, mert Samuel mintha átlépett volna azon a határon, amiről Jemmie azt gondolta fekete fiú számára átléphetetlen. Mintha az érzelmei megváltoztak volna, ahogy telt az idő. A lány nem tudta, de sejtette, hogy a fiú beleesett. A lányok megérzik az ilyesmit.
Hol volt az a pont, ahol meg kellett állnia, később már nem emlékezett rá, de egyszer, egy nap, amikor Samuel szokása szerint megvárta az iskolától egy sarokra a templomkert szélénél, azt mondta neki:
-Figyelj, ma másfele megyek, kopj le.
Samuel ügyetlenül téblábolt, szemmel láthatóan nem értette.
-De hát mi történt Jemmie?
-Nem érted, amit mondok? Nem volt világos? Kopj le!

Az eset után többé nem találkoztak Samuel megsértődött. Jemmie nem egészen ezt akarta, de hát mindegy volt. Még két alkalommal találkoztak. Egyszer a parkban odament hozzá, és beszélgetett vele. Persze, mert pukkasztani akarta Joe Louis Berniet, aki hajtott rá.
A másikra is emlékezett. Az előtti napon történt, hogy Samuel elutazott volna. Véletlenül futottak össze az utcán. A fiú egy öreg Buickból szállt ki, Jemmie oda akart menni hozzá. Piszkálta a kíváncsiság, mi van vele. Autó közeledett az úttesten.
-Várj - mondta Samuel. -Autó jön. Megvárta, hogy elhajtson, aztán ő ment át Jemmie-hez.
-Clevelandbe utazok - mondta. -Jól vagy?
-Sietnem kell - mondta Jemmie. -Időre megyek. El kell vinnem ezt a csomagot.
Rámutatott a hóna alatt lévő nagy papírcsomagra.
-Jól van - mondta Samuel. -Pedig jó lett volna kicsit dumálni.
-Majd máskor. Most megyek.
-Jól van.
Megpuszilták egymást. Ez hülyeség volt, mert minek volt.
Jemmie remélte, hogy Samuel nem von le belőle semmi hülye következtetést.
-Remélem, nem képzeli be magának, hogy bármit is kereshet? Már rég lekoptattam. Csak régi ismerősök vagyunk.

Samuel másnap elutazott, és nem jött többé vissza. Jemmie-nek néha eszébe jutott, amikor átvitte a ruhát megvarratni Samuel mamájához, aki az ő anyjának a varrónője volt.
-Hogy van Sameuel? - kérdezte néha.
-Jól - mondta a mama. -Képzeld. Elvégezte az egyetemet, térképész lett, és a Térképészeti Hivatalban dolgozik.
-Ez nagyszerű - mondta Jemmie. -Én meg földrajzot tanítok itt az iskolában. Tessék kedves lenni majd átadni neki, hogy üdvözlőm.
-Átadom - mondta a mama. -Nagyon aranyos vagy.
Oké. A lány nevetett magában. Pokolba Samuellel. Egyszer már elküldtem a jó büdös francba, remélem, soha nem eszi vissza ide a fene!
De azért még megkérdezte:
-Van barátnője?
-Ó, hogyne. Szép, szőke lány. Daisy a neve, egyszer már volt itt nálunk.
-Ez igazán nagyszerű - mondta Jemmie. -Örülök neki.
Fogta a csomagját, elköszönt és elment. Kellemes nyári délelőtt volt, galambok repkedtek a templomkert árnyas fái között, fújt a szél, friss illata volt az ápolt, rövidre vágott fűnek. Minden olyan rendezett volt, olyan szép és normális, mint amilyen ez az istenverte, istenáldotta világ.