HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1922

Írás összesen: 51405

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2021-05-05 17:43:01

Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / egyéb
Szerző: Szondi MárkFeltöltés dátuma: 2015-01-21

Deus ex machina

A professzor pislogva tekintett körbe. Most, hogy végre eltávolították a kendőt ami szemeit eddig sötétségben tartotta, csak lassan szokott hozzá a különös fényviszonyokhoz. Az egész helyiség valami furcsa kékes derengésben úszott, a homályban itt-ott piros és zöld ledfények pislákoltak. Pontosan szemben, valami fehéren izzó fényforrás előtt, egy emberi alak körvonalait fedezte fel.
- Elnézését kell kérnem signore Tucci. Sajnos a körülmények megkövetelték ezt a fajta... túlzó óvatosságot. - a hangban leheletnyi, akcentus volt felfedezhető. - De remélem megbocsátja nekem ezt a kis kellemetlenséget.
A professzornak most talán őrjöngenie kellett volna, kifakadni a minősíthetetlen bánásmód miatt és az azonnali szabadon engedését követelni. De ő nem volt az a fajta. Nyugodt, szinte érdeklődő arccal tekintett az alak felé, miközben elgémberedett csuklóit tornáztatta, melyek épp az imént szabadultak meg a bilincsektől. Látása csaknem teljesen kitisztult, bár a szemben álló alak arcvonásait még mindig nem tudta kivenni. A mögötte izzó fényforrás egy jókora, csaknem egész falat betöltő monitor volt. Folyton változó adatsorok futottak végig rajta.
Inicializálás. Tianhe-9. Kapcsolódás...Kész.
Inicializálás. Titan 4. Kapcsolódás...Kész.
Inicializálás. NEC ES-RD. Kapcsolódás...Kész.

- Megígérhetem, hogy hamarosan minden tisztázódik. És akkor végre Ön is osztozhat velem abban a felemelő álomban, amely éppen a maga zsenijéből született. - Az alak mintha mosolygott volna. - Én csupán segítek valóra váltani.
A professzor lassan, óvatosan szólalt meg:
- Mégis, milyen álomra gondol? - A hangszíne egészen olyan volt mint máskor. Még ő is meglepődött, hogy a körülmények ellenére mennyire higgadt tudott maradni.
Az alak most közelebb lépett.
- Mindannyiunk álmára. Az emberiség legősibb álmára. - Jobb kezével elegáns mozdulatot tett. Egy kissé távolabb álló állványra mutatott.
Valójában egyetlen karcsú fémrúd volt, ami egy rá merőleges keretben végződött, melyben egy könyv pihent.
- Megismeri, professzor? - kérdését sejtelmes mosollyal kísérte.
- Természetesen. Ez az én könyvem. A "Kifürkészhetetlen út".
- Annak is az első példánya. - mondta az idegen büszkén, majd még hozzátette: - Egy vagyont fizettem érte!
A professzor továbbra is rezzenéstelen arccal állt. A legkevésbé sem hatotta meg az iménti kijelentés. Ellenben, végre jobban szemügyre tudta venni elrablóját, aki most kissé oldalt lépett. Egyértelműen ázsiai vonásai voltak. Ebből eredően szinte lehetetlen volt megállapítani mennyi idős lehet, de semmiképp sem nézett ki többnek negyvennél. Szemei egy kétségtelenül márkás és drága szemüvegkeret mögött csillogtak a félhomályban. Arcán, látva a professzor érdektelenségét, némi zavarodottság futott át, majd hirtelen jött a felismerés.
- Bocsásson meg kérem! Milyen neveletlen vagyok! Hadd mutatkozzam be: A nevem Zhang Xi.
- Nem ismerős. Sajnálom.
- Nos, nem vagyok meglepve. Tudja, szeretek inkább a kulisszák mögött dolgozni. - pillanatnyi szünetet tartott. - Ugyanakkor a cégem lévén mégis kapcsolatban állok az egész világgal.
A professzor körbetekintett a gépekkel tömött teremben.
- Informatika, ugye?
- Mégpedig a legmagasabb szinten. - hideg magabiztossággal tett kijelentés volt.
Zhang most az állványhoz lépett és egy darabig elmélázva bámulta a könyvet, majd mintha csak valami mesébe kezdene, megszólalt:
- Amikor először olvastam még alig értettem belőle valamit. Mit is beszélek! Semmit sem értettem belőle. Csupán azt éreztem, hogy hatással volt rám. - kezével végigsimította a borítót. - Tudja, sohasem foglalkoztatott különösebben a vallás. Amolyan magától értetődő dolognak fogtam fel. Olyasminek amit készen kapunk a társadalomtól, és nem kell gondolkodnunk rajta. De ez a könyv... Ez a könyv mégis gondolkodásra késztetett. - ismét a professzor felé fordult. - Azt, hogy a világ nem úgy működik ahogyan kellene, én is láttam. Holott a vallások elvileg kezünkbe adják a kulcsot a boldoguláshoz. Mi hát a baj? - rövid hatásszünetet tartott, majd dölyfösen kihúzta magát. - A baj mi vagyunk. Mi emberek. Mert különbözőek vagyunk. Mindannyian, még az azonos vallásúak is, másként értelmezzük a tanokat. Mást és mást olvasunk bele szent könyveinkbe.
Signore Tucci várt. Minden körülmény arra mutatott, hogy egy veszélyes őrülttel van dolga. E felől nem volt kétsége. Mégis kíváncsi volt, hogy hova vezet mindez.
- Ha megengedi - folytatta Zhang - akkor most felolvasnék egy részt a könyvéből.
A professzor beleegyezően bólintott. Nem mintha mást tehetett volna.
- "...Létezik-e a gondolat? A tett igen. Az létezik. De a gondolat? Tekinthetjük-e azt létezőnek? Valóságos lehet-e valami ami teljességgel megfoghatatlan? Mondják, a hit ilyen. Létező. Persze nem csak a vallásos hit. A hit önmagunkban, egymásban. Egy eszmében. Ezek a gondolatok meghatároznak bennünket. Meghatározzák a tetteinket is. Bizonyos szempontból valóságosabbak magánál a tettnél, ami pusztán egy következmény. Az emberek azonban különbözőek. Még egyazon vallásról, egyazon eszméről, de még olyan dolgokról is mint a barátság vagy a szerelem, mást és mást gondolhatnak. Mégis, ezek az általános emberi fogalmak mindenki számára érthetőek. Legalábbis akként fogadjuk el őket. Vannak melyeknek(annak ellenére, vagy éppen azért, mert mindannyian másként értelmezzük őket) még neveket is adunk. A szerelmet például már hívtuk Érosznak, Finncaevnek és Kámának. A háború lehet Árész vagy Odin, a nap pedig Ré vagy Kinich Ahau. Egész sor gondolatból gyúrtuk össze Istent, Buddhát, vagy éppen Allahot. Ők léteznek vajon?
Éppen csak annyira mint egy gondolat. Éppen annyira létezőek mint egy ateista "itt és most"-ja vagy éppen egy opportunista önmagába vetett hite.
Hogyan lehetséges ez? A válasz általában ez: "Isten útjai kifürkészhetetlenek."
Valóban. És pedig azért, mert ahhoz, hogy kifürkésszük őket, meg kellene értenünk minden egyes emberi gondolatot, még a teljesen ellentéteseket is, és ezekből kellene összeállítanunk valamiféle egészet. Ez képtelenség. Mégis el tudom képzelni: Egy gondolatként.
Egy gondolatként, amit mindannyian ismerünk, ám mégis megismerhetetlen."

Zhang becsukta könyvet, visszahelyezte az állványra és mélyet sóhajtott.
- Az elkövetkező években folyton ezek a sorok jártak a fejemben. Hogyan lehet megismerni a megismerhetetlent? Szinte a rögeszmémmé vált. Aztán az egyik egyetemi előadás tálcán kínálta a megoldást. Bár informatikát tanultam, egy alkalommal beültem egy irodalmi kurzusra. Már nem is emlékszem miért... - egy pillanatra elhallgatott, majd megvonta a vállát és folytatta. - A görög drámákról volt szó. A kezdeti időkben a színészek, akik mégiscsak földi halandók voltak, nem játszhatták el az istenek szerepét. Az szörnyű sértés lett volna az égieknek. Ehelyett, volt a színpad fölött egy mechanikus szerkezet, mely az egyik színész hangjával megtámogatva, amolyan bábjáték formájában személyesítette meg azt az istent, aki alkalomadtán beavatkozott a halandók sorsába. Innen ered a kifejezés: "Deus ex machina".
- "Isten a gépből" - suttogta a professzor.
- Pontosan! - Zhang arca felragyogott, majd felhevülten, fel-alá járkálva folytatta - Az ipari forradalom óta mást sem hallunk, hogy a gépek kora megöli a lelket. Elanyagiasít bennünket, elfordítja tekintetünket az ég felől. És a tudomány?! Ó, a tudomány, mely oly alázattal szolgálja az emberiséget! Éppen őt tartjuk a legnagyobb ellenségnek. Pusztán azért, mert a tudomány sorra megdönti az emberi vallások alaptéziseit? Pusztán mert úgy érezzük már nem elszigetelt közösségek kicsinyes gondolatai irányítják az életünket? Veszélyesnek gondoljuk a tudományt. Veszélyesnek gondoljuk a gépeket. - megtorpant és a monitor felé fordult - Pedig éppen ellenkezőleg. A gépek visznek minket közelebb a valláshoz. - Most visszafordult, egészen közel hajolt, és olyan hangsúllyal beszélt mintha valami nagy titkot osztana meg a professzorral.- Gondoljon csak bele! Az életünk minden területén ott vannak a gépek. Számítógépek, okostelefonok, digitális adatbázisok. Gondolatainkat immár sms-ekben, e-mailekben öntjük formába. A világhálón megállás nélkül száguldozik az emberi szellem minden terméke. Folyamatos kapcsolatban állunk, folyamatosan hatást gyakorlunk egymásra. Az egyének, apró közösségek gondolatai elavulttá váltak. A világ egy mindennél nagyobb egység felé halad. A felé az egység felé, amit Ön is megfogalmazott. - rövid szünetet tartva, őrületet sugárzó szemekkel fürkészte a professzor arcát, majd folytatta. - A modern kor pedig kezünkbe adja a kulcsot. A kulcsot az ismeretlen megismeréséhez. A gondolathoz, amit eddig csupán szánalmas, "vallásnak" nevezett próbálkozások közepette próbáltunk megérteni. - hátrált egy keveset, kihúzta magát és ünnepélyes hanglejtéssel ezt mondta - Ez itt, tisztelt professzor - karjait széttárva körbefordult. - ez itt maga a megtestesült gondolat! Deus ex machina!
Kínos csönd támadt.
Signore Tuccinak még időre volt szüksége, hogy feldolgozza mindazt a zavaros szóáradatot amit felé intéztek. Az első amiben egészen biztos volt, hogy ennek a fickónak fogalma sincs arról, hogy miről is szólt az a könyv. Mégsem tudta, hogyan fogalmazza meg a cáfolatot. Ide hozatala körülményeiből világosan látszott, hogy a nyílt ellenszegülés felérne egy öngyilkossággal. Ugyanakkor még mindig fogalma sem volt róla, mi ez az egész. Talán "csak" egy milliomos őrülttel van dolga, aki valami eszement masinával akar kérkedni előtte. Úgy döntött, hogy belemegy a színjátékba:
- Valóban nagyon lenyűgöző! - lassú, elegáns mozdulattal simította végig őszülő szakállát. - De az informatikában nem vagyok túl járatos. Elmagyarázná, hogy mégis hogy érti ezt?
Zhang arca, mely az iménti beszédben egészen rákvörösre hevült, most visszanyert valamit eredeti színéből. A bemutatkozásnál már megismert zavarodottság futott át rajta, majd átadta helyét egy kínosan korrekt mosolynak.
- Hát persze! - lassú, tagolt, tanári hangnemre váltott. - Nyílván már ön is hallott az úgynevezett szuperszámítógépekről. A világ fejlett országai már a kezdetektől fogva versengetek, hogy ki tud nagyobb teljesítményű számítógépet építeni. Ezek a gépek hatalmas mennyiségű adat feldolgozására és - nem utolsó sorban - tárolására alkalmasak. Az amit itt lát, lényegében egy ilyen szuperszámítógépnek tekinthető. Azzal a különbséggel, hogy ez nem tartozik egyetlen nemzethez sem. És persze milliószor nagyobb teljesítményű bármelyiknél. És persze összeköttetésben áll mindegyikükkel. - itt rövid szünetet tartott, hogy kellőképpen feldolgozhatóak legyenek a hallottak, majd folytatta - Ennél fogva minden egyes emberi gondolat, minden leírt, kimondott szó, betáplált adat, online és valós személyiség megismerhető. Megismerhető, összevethető, feldolgozható.
Végtelenül öntelten, de mégis komoly eleganciával állt a professzor előtt. Signore Tucci arcán elmélyültek a barázdák.
- Tehát... maga azt mondja, hogy ez a gép itt összeköttetésben áll minden szuperszámítógéppel és adatbázissal a Földön?
- Pontosan. Tudja, egyszerűbb volt megvalósítani, mint gondolná! - Zhang sejtelmesen mosolygott - A technikai háttér adott volt... megvolt hozzá a tehetségem és a pénzem. Nagyobb gond volt az összeköttetések felépítése. Tekintve, hogy egy kiber-biztonsági cégem van, a legtöbb esetben csupán "beépített" kiskapukkal kellett ellátni a védelmi szoftvereket, amiket nagy amerikai, kínai vagy éppen japán megrendelőknek adtunk el. Az igazi problémát a kisebb szerverek és a még számunkra sem hozzáférhető állami hírszerző központok "meghódítása" jelentette. Pedig éppen ezek tárolták a legtöbb adatot. Minden adatot az adott ország állampolgá...
Jellegzetes, éles hangjelzés szakította félbe a cégtulajdonost. Zhang arca felderült. Az éppen kinyíló holografikus konzolhoz sietett, ami a terem közepén állt, valahol félúton köztük és a monitor között.
A professzor megpróbálta kihasználni ezt a lélegzetvételnyi időt és értékelni az elhangzottakat. Érdekes módon most éppen ellentétes érzések kavarogtak benne mint pár pillanattal ezelőtt.
Vérbeli tudósember volt. Ha egy kérdéssel, problémával találkozott, azon nyomban elemzésbe kezdett, adatgyűjtésbe. Minél szokatlanabb, sőt, idegenebb volt számára valami, annál érdekesebbnek találta. A tudást és annak megosztását mindennél többre tartotta, de nem ezért csinálta. Valójában nem az eredményeket, hanem az azokhoz vezető bizonytalan utat szerette. Részt venni valami olyanban amiben még senki azelőtt. A valami olyanban aminek a végkimenetele még számára is ismeretlen. A fenébe is! Ha ez igaz...
- Professzor, megtenné, hogy idefárad?
Tucci nehézkesen indult el a konzol irányába. Tudta mi következik most, lábai remegni kezdtek. De nem a félelemtől. Az a fajta érzés lett úrrá rajta ami csak nagyon ritkán adatik meg egy tudósembernek. A felfedezés izgalma. Agyában már letisztult minden zagyvaság amit az elmúlt percekben hallott. Nem volt kétsége afelől, hogy Zhang Xi elmeháborodott, de azt is tudta, hogy amit itt létrehozott, távolról sem őrültség. Tudta, hogy ez itt több mint egy eszement masina. Már, ha igaz amit ez az őrült állít. De valahol a lelke mélyén el akarta hinni. És, igen. Meg akarta nyomni azt a gombot. Mert kíváncsi volt. Ha mindez igaz, ha mindez tényleg igaz, akkor ez az emberiség leghatalmasabb kísérlete lehet. És ő részt akart venni benne.
Minden mozdulat, minden egyes lépés nagyon nehézkesnek tűnt. Az önmagával való vívódás néhány pillanat alatt leírhatatlanul kifárasztotta. Minden érvre azonnal adódott egy ellenérv, amiket aztán újabb ellenérvekkel cáfolt meg. Először azt hitte a kíváncsiság hajtja, de ha racionálisan kezdett gondolkodni csak még rosszabb lett a helyzet.
Úgy érezte mindjárt szétrobban a feje.
Végül feladta. Nem érezte a néhány perce még a csuklóját szorongató bilincs okozta horzsolásokat sem. Egyszerűen csak meg akarta nyomni a gombot.
- Kérem nyomja meg! Ezt itt! - Zhang hangja sima volt és barátságos, annak ellenére, hogy a levegőben valami meghatározhatatlan feszültség vibrált.
A professzor szó nélkül érintette meg a konzolt. A következő pillanatban azonban el is illant minden kíváncsisága. Rossz döntés volt.
A kijelzőn megjelent a felirat:
Az adatok feldolgozása megkezdődött...
Feldolgozottság: 0%

Zhang halkan felnevetett.
- Tudja egy szaúdi sejk jutott eszembe. Legalább két órán keresztül vitáztam vele, hogy megadja a hozzáférést az Ibn Músza Al-Hvárizmi-hez, "az arab világ legnagyobb szuperszámítógépéhez". - ezt a jelzőt kifejezett gúnnyal ejtette ki. - Sehogy sem akart kötélnek állni, pedig még azt is megígértem neki, hogy az eredmény minden bizonnyal Allah igazságának bizonyítéka lesz. Ez egyébként a dubai szupergépnél simán bevált. Végül 40 millió dollárral kellett megtoldanom az előzőleg kialkudott árat. - ismét elnevette magát - Éppen 40 millióval! Azzal a 40 millióval amit két nappal korábban, a digitalizált vatikáni könyvtár hozzáférésével egyetemben kaptam, hogy "tervemmel az Úr dicsőségét hirdessem". Hát nem ironikus? Még szerencse, hogy a legnagyobb titokban csináltuk az egészet...- Eközben a konzolhoz lépett és teszteket kezdett lefuttatni. Lehetetlen volt leplezni az izgatottságát, de mégis, szinte gépies precizitással siklottak az ujjai a billentyűk fölött. Közben újabb történetbe fogott valami makacs kínai biztonsági protokollról, de ezt a professzor már nem hallotta. Képtelen volt odafigyelni. Még számára is meglepő egyszerűséggel lendült túl az iménti történet égbekiáltó pimaszságán. Ezt, a teológia nagydoktoraként igencsak méltatlannak érezte, de úgy tűnt, még mindig mindennél erősebb a kíváncsisága. Elgondolkozva vakargatta a szakállát, majd kínosan színtelen hangon, tapogatózva megszólalt:
- Mégis, mennyire legális ez?
- Semennyire sem. - Zhang ezt teljes nyugalommal jelentette ki. - Tekintve, hogy elvileg titkos, hírszerző és katonai szerverekhez is van hozzáférésünk, nos... a legkevésbé sem nevezném legálisnak.
- Katonai? - Tucci megütközött a hideg kijelentésen.
- Természetesen. - értetlenül nézett az elképedt professzorra. - Hiszen mit sem ér az igazság, ha nem adunk neki hatalmat, hogy érvényesítse önmagát. - tekintete bosszússá vált. - Nem ringatom magam abba az illúzióba, hogy mindenki el fogja fogadni az igazságot. Kétkedők mindig vannak. Ám az emberiség érdeke ennél a tudatlanságnál előbbre való.
Feldolgozottság: 4%
- Ezt úgy érti, hogy ez a kísérlet, akár emberéleteket is követelhet?
Zhang megmerevedett. Pislogni kezdett, levette a szemüvegét majd bal kezével megdörzsölte az orrnyergét. Amikor visszarakta az okulárét tekintete kétkedő, aztán már bántóan fürkésző lett. A levegő ismét feszültségtől vibrált, de ezúttal nem az izgatottságtól. Hanem a dühtől.
- Kísérlet?...Azt mondta... kísérlet?
A professzor kimondhatatlanul megrémült.
- I...Igen. De tudja...úgy értettem...mármint, azt akartam mondani... - nagyot sóhajtott, lesütötte a tekintetét és kínosan mosolyogva a következőket mondta: - Be kell valljam, zavarban vagyok. Sok éven át úgy gondoltam, hogy a könyvemet nem érti senki igazán. - egy pillanatra feltekintett, és a másik arcán csupán fortyogó, gyilkos indulatot látott. Remegő hangon folytatta - És most itt van Ön. Nem csupán megértette a mondanivalómat, Ön fogalmazta meg azt, amit még én magam sem tudtam pontosan szavakba önteni. Sőt még többet is tett. - Zhang láthatóan megenyhült. A professzor már bátrabban folytatta - Kérem bocsásson meg nekem a helytelen szóhasználatért. Egész egyszerűen még mindig nem fogtam fel, hogy milyen hatalmas is ez a vállalkozás. - tekintetét ismét lesütötte. - Nem is tudom miket beszélek...
Zhang nem csupán megenyhült. Elbizonytalanodott. Úgy nézett Tucci-ra, mintha most látná életében először. Hosszú másodpercek teltek el így, aztán hirtelen megbocsátó mosoly jelent meg az arcán.
- Ugyan már professzor! Teljesen megértem. Hiszen mind emberek vagyunk. Hibázhatunk. - nagyot sóhajtott, tekintete réveteggé vált - Higgye el, én is jól tudom, milyen érzés meg nem értettnek lenni. Ez olyan teher, ami alatt még a legnagyobbak is összeroppanhatnak. - kezét a professzor vállára tette, és mélyen a szemébe nézett - Túl gyors volt ez Önnek. A reakciója teljesen érthető!
Signore Tucci nem könnyebbült meg. Valóban hibázott. Méghozzá óriásit. Még nem volt kész terve, hogy helyrehozza, de úgy érezte húznia kell az időt. Szóval kell tartania a másikat:
- Csodálom magát signore Zhang. Hatalmas felelősség létrehozni egy ilyen jelentőségű dolgot.
Zhangnak, aki közben visszafordult a konzolhoz, arcizma sem rándult. Ujjai továbbra is a holografikus billentyűzeten táncoltak, miközben mintegy mellékesen vetette oda:
- Nekem egyáltalán nincs felelősségem. Itt már minden rajtam kívül áll. Nekem csupán el kellett végeznem a feladatomat. Meg kellett teremtenem az új kor istenét.
A professzor - nem is értette miért - megkockáztatott egy veszélyes megjegyzést:
- Ez úgy hangzik, mintha valamiféle prófétának tekintené magát.
- Ha úgy tetszik próféta vagyok, igen. - az ázsiai mindezt meglepően könnyeden, szinte szórakozottan mondta ki.
A professzornak azonban nem volt kétsége afelől, hogy véresen komolyan gondolja.
Feldolgozottság: 9%
- Érdekes ez a vallási töltetű párhuzam. Nem gondolja? Úgy értem mindketten tudjuk, hogy... - itt megakadt, hogy pontosan idézhessen a korábban elhangzottakból. - a vallások csak szánalmas próbálkozások a Gondolat megértésére.
Ekkor Zhang befejezte a munkát, kezét hátratette és a professzorhoz fordult. Láthatóan nem tetszett neki a kérdés, de úgy kezdett magyarázni, mintha valami oktalan gyerekhez beszélne, aki még túl fiatal ahhoz, hogy megértse az élet nagy dolgait:
- A vallások, az eddigi vallások, valójában csupán a felszínt karcolgatták. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vallás önmagában rossz. - mélyet sóhajtott és kelletlen fintort vágott. Unott, fölnyes ábrázattal folytatta - Képzeljen el egy kertet. Egy kertet, amit vadhajtások és csökevények kusza burjánzása sző át. Ezek a vallások. A kert, miattuk, áthatolhatatlannak tűnik. Egyes részei talán még szépnek is mondhatóak a maguk vadságában, de az egész, a nagy és osztatlan egész, átláthatatlan. Szükség van hát egy kertészre. Ez vagyok én. A szerszámok pedig itt vannak ebben a teremben. Már csak percek kérdése és a kert...a nagy és osztatlan egész, láthatóvá válik. Ennyi az egész.
Signore Tucci még mindig fogódzkodót keresett. Arra már rájött, hogy Zhangnak elég erős felsőbbrendűségi komplexusa van. Ezt táplálva egyre inkább el tudja majd altatni az éberségét és talán valahogy le tudja állítani ezt az őrültséget. Ennek jegyében szinte gyerekes érdeklődéssel tette fel a következő kérdést:
- És azt el tudná magyarázni, hogy mi alapján hoz majd döntéseket a... - itt elakadt. Nem tudta hogyan is nevezze ezt a valamit. Szerencsére nem kellett befejeznie a mondatot.
- Kitűnő kérdés! Pusztán az adatok ismeretében számtalan teendő, számtalan kérdés fog felmerülni. Természetesen ezek megválaszolása lesz a cél. De közülük az elsőt már előre betápláltam. Minden kérdések közül a legfontosabbat. Az erre adott válasz fog meghatározni minden utána következőt. - Zhang ekkor egyszerűen elhallgatott. A professzor egy ideig várt, de ezalatt olyan szintre nőtt a benne a feszültség, hogy szinte szétszakította. Valahogy mégis nyugalmat erőltetett magára:
- És... mi volna az?
Zhang felnevetett.
- Ugyan már, hisz ezt Ön tudja a legjobban! - úgy nézett a másikra mintha az éppen valami átlátszó, gyerekes csínyt követett volna, el. Majd még hozzácsapta: - 182. oldal!
A professzor minden agytekervényével koncentrált, de hiába. Ő írta azt az átkozott könyvet, de fogalma sem volt róla, hogy éppen miről értekezett a 182. oldalon. Aztán rájött, hogy nem is fontos. Ez az elmebeteg lehet, hogy éppen egy félmondatot, vagy egyetlen szót tartott érdekesnek. Még az is lehet, hogy csak egy árva vessző van betáplálva abba az átkozott gépbe. Ez a gondolat egészen megrémítette.
Feldolgozottság: 14%
- Megtenné, hogy felolvassa nekem az idevágó részt? Azt hiszem ehhez az alkalomhoz nagyon is illene a 182. oldal nagy kérdése. Persze, az Ön kivételes előadásában. - lesütette a szemét és szerénykedő mosolyt erőltetett az arcára - Meg kell mondjam már az előző felolvasása is nagyon hatásos volt.
- Hogyne! Ezer örömmel! - Zhang amolyan "végre egy értelmes ötlet" arcot vágott és könnyű léptekkel elindult az állvány felé.
Tucci egy pillanatig el sem hitte, hogy ilyen könnyen bejött a trükkje, de nem ért rá ezen morfondírozni. Ahogy a másik hátat fordított, a konzolhoz ugrott és megpróbált valamit kiolvasni a billentyűk erdejéből. Nem sokra jutott. Az egész túl modern volt neki.
Úgy döntött nem bonyolítja túl a dolgot, inkább elkezdett összevissza zongorázni a gombokon és a hatás kedvéért még ököllel is rácsapott egy sérülékenyebbnek látszó műanyagpanelre a konzol oldalán. A hatás nem maradt el. Sípoló hang jelezte, hogy valami nincs rendben, a képernyőn pedig megjelent valami vörösen izzó felirat.
Elolvasni azonban már nem maradt idő.
- Mi a fenét csinál?!!! - a hang éppen úgy markolt a professzor szívébe mint ahogyan az erős marok beleszántott a vállizületébe. Megpördült a tengelye körül és egy pillanatra összeakadt a tekintete a másikéval. Először meg sem ismerte. Zhang arca teljesen eltorzult a dühtől. Furcsa módon ázsiai vonásai csaknem eltűntek és sokkal inkább egy gótikus templom vízköpőjére emlékezetett. Valami túlvilági hang tört elő belőle:
- Mi az istent csinál! Felfogta, hogy mit tett?! - bal öklével hatalmas ütést mért a professzor állkapcsára, aki a padlóra zuhant. Még magához sem tért, amikor az erős kezek ismét megmarkolták és felráncigálták.
- Hát nem ért semmit?! SEMMIT?! - hallatszott valahonnan, miközben teste megemelkedett és repült pár métert a levegőben. Ez az idő meglepően hosszúnak tűnt. Olyannyira, hogy minden kétséget kizáróan tisztázza magában: Most meg fog halni.
Nem ez történt.
A gerincébe éles fájdalom hasított, majd valamiért csak ezt követően ért földet amit néhány bordájának száraz reccsenése kísért. Valószínűleg egy pillanatra elveszítette az eszméletét is, de a megújuló, szúró nyilallás a hátában ismét magához térítette. A látására egyáltalán nem hagyatkozhatott, csupán homályos foltok táncoltak előtte. Bal keze a teste alá szorult, jobbjával megpróbálta lassan kitapogatni a környezetét. Fémes csörrenés hallatszott, ahogyan reszkető kézfeje elakadt valamiféle vasrúdban.
A könyvállvány!
Minden bizonnyal annak ütközött neki. Karcsú tartórúdja most kettétörve feküdt a padlón. Kezével végigsimította az egyik darabot, ami valamivel hosszabb lehettet egy méternél. Megragadta és megpróbált feltápászkodni a segítségével. Ahogy megmozdult, egész testén végigszántott a fájdalom. Visszazuhant, de ettől csak még rosszabb lett. Nehézkesen, ritmustalanul vette a levegőt, majd ismét nekiveselkedett és ezúttal sikerült féltérdre emelkednie. Kis pihenő után már majdnem felegyenesedett, de amikor fogást váltott a fémrúdon felszisszent és újra visszazuhant. A rúd egyik vége egy hosszanti repedés mentén törhetett el, így éles, sorjás hegyben végződött, ami felhasította a professzor tenyerét.
A közeledő léptek megrémítették, de képtelen volt megmozdulni. Tudta, hogy semmi esélye.
Az indulattól lüktető szavak tompán jutottak el a füléig:
- Átkozott vénember! Hihetetlen, hogy nem képes felfogni! Idehoztam, megadtam a lehetőséget, hogy részt vegyen valami leírhatatlanban! - megragadta és felrántotta a földről, majd egészen közelről az arcába ordított - Erre meg ezt teszi?! EZT?! Próféta lehetett volna! Olyan mint én!
A professzor betegesen köhécselni kezdett, miközben megpróbált szavakat formálni.
- Khmm...khmm.. Maga...khmmm...Maga nem...próféta! ...Maga egy...
- Hát akkor mi vagyok én?! Ha?!
Azzal újabb óriási ütés következett és egy időre minden elsötétült.
Feldolgozottság: 28%

* * *



Csend volt. Hideg és lelketlenül steril. A professzor ebből tudta, hogy ébren van. Amikor a legutóbb elvesztette az eszméletét, még a számítógép éles vészjelző hangjai visszhangoztak a fejében. Aztán a semmibe zuhant. A semmibe, ahol még a csend sem létezik. De most ismét ott volt a terem hideg padlóján és végtelenül megrémítette a csend.
Lassan kinyíló szemeivel most élesen látott. Bárcsak ne úgy történt volna.
Üzemzavar elhárítva. Minden rendszer megfelelően működik.
Feldolgozottság: 62%

Zhang a konzol fölé görnyedt és még mindig lázasan dolgozott valamin. Tucci nem adhatta fel. Most már semmiképp. Tudta, hogy, még ha nem is volt más választása, ő indította el ezt az egészet. Nekem is kell megállítani. Érezte, össze kell szednie magát. Egy darabig még mozdulatlan maradt, erőt gyűjtött, de rövid idő elteltével a terve készen állt. Egyszerű volt, ám hatékony.
Csak lassan mozdult meg. Minden tagja lüktetett a fájdalomtól, de mégsem ez volt az óvatossága oka. Hangtalan akart maradni. Észrevétlen. Hála a testében szétáradó adrenalinnak, meglepően könnyedén tápászkodott fel. Azonban még nem egyenesedett fel egészen. Bal kezével az oldalát szorította, jobbjával a talaj felé közelített. Megtalálta amit keresett. Finoman emelte el a földtől a vasrudat, éles végét a távolabb, háttal álló Zhangnak szegezte. Valószínűtlen, harci pózt vett fel, miközben furcsa gondolata támadt: Éppen úgy festhetett mint ahogyan egykori őseit elképzelte. Vadászó-halászó ősemberek, kezükben dárda, szemükben elszántság. Nincs helye filozófiának, tudományos okfejtéseknek. Csupán a nyers erőnek, a tiszta ösztönöknek. Csupán a túlélésnek. Még most is, itt ebben a csúcstechnológiával túlzsúfolt teremben. Ennyit az elmúlt 10.000 évnyi "fejlődésről". Bár az arcát már egyáltalán nem érezte, a törött állkapcsába nyilalló fájdalomból arra következtetett, hogy elmosolyodik.
Aztán elrugaszkodott.
Az első két lépéssel elillant minden előnye. A másik észrevette és gyorsabban fordult meg mint amire a professzor számított. Nem volt idő gondolkodni. Valami artikulálatlan ősi hang tört elő a torkából és szúrt. Egyenesen a szívet vette célba. Zhang védekezésül maga elé tartotta kezeit, hárító mozdulatot tett. Ezzel eltérítette ugyan a halálos csapást, de annak lendületét nem tudta megállítani. Mindkét tenyerét végigszántotta az éles vasrúd, majd az oldalában állapodott meg. Felordított, megragadta a rudat és kitépte mind a professzor kezéből, mind pedig a saját testéből. Nem bajlódott azzal, hogy fogást váltson rajta. Egyszerű husángként használva lesújtott.
Signore Tucci abban a pillanatban meghalt. A teste összecsuklott és kiterült a padlón. Zhang is térdre hullott mellette, miközben a vérrel szennyezett állványdarab éles csörrenéssel landolt kissé távolabb.
- Na, akkor mi is vagyok én? - halkan, de maró gúnnyal telve intézte a kérdést az élettelen testhez. - Mondd csak, gyerünk! Hallgatlak!! - hangját egyre feljebb emelte, míg végül már ordított: - Mi vagyok én, te eszelős vénember?! Ki vagyok én?! Ki az isten vagyok én?!!!!
Öklével, amit már teljesen vörösre festett a tenyeréből szivárgó vér, újabb csapást mért a másikra. Aztán egy újabbat és még egyet... és még számtalant. Elméjét teljesen elborította a düh, mozdulataiban már nem volt semmi emberi. A háttérben zümmögő masina pedig hideg közönnyel folytatta a számolást.
Feldolgozottság: 77%

* * *



Egy idő után visszatért Zhang Xi testébe a fájdalom és vele együtt a tudata is tisztulni kezdett.
Lassan tekintett le, hogy szemügyre vegye a sebét.
Az oldalából még mindig dőlt a vér. Az inge már teljesen átázott, így saját verítékének orrfacsaró bűze keveredett a vér fémes illatával. Szédült és émelygett. Felsőteste ide-oda imbolygott, fejét hátracsapta, majd ismét előrebillent.
A szemei a fájdalomtól reszkető kezeire tévedtek. Mereven bámulta őket, közben nagyokat pislogott. Agytekervényeiben lázas gondolatok kergették egymást. Megpróbálta újrajátszani az eddig történteket. Megpróbálta megérteni.
Feldolgozottság: 92%
Újra és újra az öregember szavai visszhangoztak a fejében: Maga nem próféta...Maga...nem...próféta. Hosszú perceket töltött el így, egy halott ember utolsó szavait ízlelgetve.
Aztán az arca szinte felragyogott ahogyan beléhasított az, amit ő leginkább "felismerésként" határozna meg.
Még mindig sajgó végtagjaira meredve suttogta:
- Stigmák.
Megértően tekintett arra ami a professzorból megmaradt.
- Már mindent értek. - halvány, barátságos mosoly futott át az arcán. - Júdásommá lett hát, hogy megértsem: Nem vagyok próféta.
Lassan feltápászkodott és a monitor felé fordult. Dicsőséges ábrázattal jelentette ki:
- Megváltó vagyok!
Feldolgozottság: 99%
Pár támolygó lépést tett a monitor felé, de valahol félúton térdre hullott. Arcát, mely valamiféle hamis áhítatot tükrözött, túlvilági derengésbe vonta a kijelző mesterséges fénye. Kezei önkéntelenül indultak útnak. Lassan, méltóságteljesen tárta szét a karjait. Egész testében megfeszült.
Feldolgozottság: 100%
Behunyta a szemét és mély lélegzetet vett. Lassan engedte ki a levegőt, tudván, hogy még van pár pillanat amíg az adatok tényleges feldolgozása megtörténik. Ünnepélyes hangon tört elő belőle a kérdés. A kérdés, amit elsőként táplált be az újkor istenébe:

- Ó Uram! Mondd hát, mi végre vagyunk a Földön? Mi hát az ember igaz természete?

A szemét csak most nyitotta ki. És arcára kiült a döbbenet.

Válaszként csupán egyetlen szó volt olvasható a kijelzőn. Alatta egy szám.
Egy folyton változó szám.

ÖNMEGSEMMISÍTÉS.

...3...

...2...

...1...

...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2013-11-06
Összes értékelés:
87
Időpont: 2015-02-11 18:31:58

Üdv eferesz!

Először is köszönöm, hogy rendszeresen olvasgatsz, különösen, hogy még ezt a hosszú irományomat is végigbogarásztad! :)
Hogy mi az egó valódi természete? Nem tudom megmondani. Ez az írásom csak amolyan kísérlet volt, hogy számomra idegen karaktereket tegyek egy olyan történetbe, aminek indokolatlanul sötét végkifejletével talán még én magam sem értek egyet. Persze, valamiféle kritikát meg akartam fogalmazni, de kifejezetten törekedtem arra, hogy valami új megközelítést próbáljak ki. Bár megírni nagyon érdekes tapasztalat volt, örülök, hogy olvasva is elnyerheti valaki tetszését(minden komorsága ellenére)! Végül is ez volt a valódi célom. :) Még egyszer köszönöm!
Szerkesztő
eferesz
Regisztrált:
2013-09-06
Összes értékelés:
3233
Időpont: 2015-02-08 15:55:17

Kedves Márk!
Az egónak valóban ez a valódi természete - gondolom én.
Nagyon tetszett az írásod, köszönöm.
Üdvözletem!

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) A világ ellen című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Virág isten kezében című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Virág isten kezében című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Radnótiról - gyermekszemmel, őszintén című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Virág isten kezében című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Virág isten kezében című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 14. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Radnótiról - gyermekszemmel, őszintén című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 13. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 12. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 14. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 11. című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Borúra derű című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Borúra derű című alkotáshoz

T. Pandur Judit alkotást töltött fel Holland hazugság 14. címmel

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Tipeg- topog drága mamám című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Radnótiról - gyermekszemmel, őszintén című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az öreg tölgy meséi 4/4. című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Szeretet című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az öreg tölgy meséi 4/3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az öreg tölgy meséi 4/2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az öreg tölgy meséi 4/1. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

Alkonyi felhő alkotást töltött fel Kócos karamellás puccino's címmel a várólistára

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 65. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 64. című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Virág isten kezében címmel

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 63. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 62. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lajtorja 61. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Egy szülő panasza című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szeretet című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szeretet című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 13. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 12. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 11. című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Minden sejtésemben című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)