HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 74 Tagok összesen: 1951 Írás összesen: 53244 |
|
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-01-11
HB kalandjai:Ölni és halniÖLNI ÉS HALNI Lassacskán, ahogy a fű nő, vagy ahogy a virágok kezdik bontogatni kecses szirmaikat, kezdett megmutatkozni a mértéktelenül fogyasztott sör hatása. A Testvér vékony volt még, nagyon is vékony, nők kedvence férfias bájaival, de valahogy, hogy is magyarázzam, telten vékony volt, igen, bizony, telten vékony. Az Ilona mondta neki egyszer, amikor szóba került a dolog: "olyan vagy Hámori, mint a hízott cérnaszál" és kedvtelve legeltette szemét a Bandi lassan gömbölyödő alakján Hájas néni büféje előtt, vadgesztenye fák árnyékában. Pára gyöngyözött finom szemekkel sörös üvegek oldalán előttünk az asztalon, a cseppek összegyűltek, lefutottak, fényes, kígyózó járatokat rajzolva a címke mellett. Fülledt idő volt, valami készülődött, megérezte Fickó is, mert bebújt a fal keskeny árnyékába, elhasalt ott, nyelvét lógatta. Üvegből ittuk a sört, mint mindig, ha vihar közelgett. Deregh bácsi lépdelt felénk, a csónakház irányából, eres barna kezében vesszőseprű huszár-kard helyett. -Meghívhatom egy sörre Józsi bácsi? -ugrott fel a Testvér készségesen, Ilona meg már nyújtotta is saját pénztárcáját, vigye, és fizessen abból. Az öreg gondolkodott. -Sörrel kezdjem a napot? Na nem bánom, most az egyszer. Hámori Bandi az ablakhoz lépett, félre tolta izmos szőke Bakos Attilát, aki Naggyörgy Gyurival társalgott kajak lapátja mellett, és sört kért Hájas nénitől. Kontyos fej hajolt ki, széles mosollyal: -Kőbányai legyen, Bandikám? -Kőbányait tetszik kérni, Józsi bácsi? -fordult hátra a Bandi. -Kőbányait kérek, -mondta az öreg. -Akkor Kőbányait tessék szíves lenni adni, Hájas néni. Visszajött az asztalhoz, letette az üveget az öreg huszár elé. -Parancsoljon Józsi bácsi! -Köszönöm, fiam. -Kedves egészségére, Józsi bácsi. -Neked is édes fiam. -Köszönöm Józsi bácsi. -Nagyon szívesen, fiam. És, ahogy az már lenni szokott ilyen alkalmakkor, mindenféle téma szóba került, mondtuk, ami eszünkbe jutott. A Testvérem elmesélte, hogy kétszáz kilométert hajt naponta, az olimpiára készül, meg akarja verni Eddy Merxet. Ilona azt válaszolta erre, hogy töltött káposztát csinált hétvégére, mert a töltött káposzta eláll, betette a hűtőszekrénybe, és akkor így most nem kell minden nap főzéssel bajmolódnia, csak kiveszi este, amikor hazamennek, csak megmelegíti, és már lehet is fogyasztani. Én is mondtam a magamét, magyaráztam a bizonyítványom, mért a zöld alsót dobtam el a makk helyett, s mért nem hosszú tökkel indultam zöld negyven-száz ulti ellen, tegnap délután a társalgóban, Fradi-meccs előtt. Veronika jött arra, somolygott, negédeskedett, úgy tett, mintha módfelett érdekelné, hogy áll a kártyaparti a Vezér asztalánál, de szeme sarkából felénk kacsingatott. Intettem, jöjjön közénk, mit keres ő fiatal lány létére mindig az öregek oldalvizén?! Jött szívesen, leült kedvesen mosolyogva. Megkínáltam a sörömből, elfogadta. Panyókára kapta az üveget, s jót húzott belőle. A Hámori Bandi meg akarta kérdezni, mire megy az öreggel, már nyelve hegyén volt a szó: "mondd csak, Veronika, mit tudsz te kezdeni a...", Veronika azonban megelőzte, "jó, jó, tudom, mit akarsz, de megnyugtathatlak, minden rendben van közöttünk, Pali a nyelvével csinálja, irtó finom". Deregh bácsi fejét csóválta, s befelé heherészett, csak úgy magába, dünnyögött is hozzá valamit kackiás bajsza alatt, de, hogy mit, azt hirtelenjében nem értettem. Testvéremet nem elégítette ki Veronika válasza, átkiabált a túlsó asztalhoz. -Pali! Elárulnád végre, hogyan csináljátok? Veronika nem mond semmit, hiába faggatom! Az üdülővezető nevetett: -A nyelvemmel csinálom, fiam, ne félj, majd te is megtudod miért azzal, ha ennyi idős leszel! Kortyolgattuk a Kőbányait, beszélgettünk. Deregh bácsi belekezdett ezerszer elmondott háborús történetei egyikébe, szivarkára gyújtott, karikába fújta a füstöt. Hámori Bandi hátra dőlt a fonott székben, hosszú lábát kinyújtotta. Nyári égbolt kékségével vetekedő szeme villanása azt mondta: "látod, Testvér! Ezek férfiak voltak, hol vagyunk mi ezektől, különösen te!" A Vezér megfordult és gonosz, véreres szemével rám meredt, azért is én voltam a felelős, hogy Deregh bácsi az oroszokat ölte, általában mindenért én voltam a felelős. Vihar közeledett, a fecskék alacsonyan cikáztak, az óriás-platánok ötszögletű levelei meg se rezzentek a mozdulatlan levegőben. "Olyan hideg tél volt azon a télen, hogy a madarak röptükben megfagytak, -mondta a Deregh bácsi. -Igen, így vót. Fölnéztem, s hullott a csákómra a sok csomó döglött veréb odafentről. Aztat mondja a kapitány, faszányos gyerek vót a' Isten nyugosztalja, mindig ű ment legelöl, no fiúk, most pediglen itten haggyuk a fogainkat. Néztünk rá, kifele a képünkből, senki nem szólt, mer a huszár nem ijedős fajta. No, mer menni kell földerítni, hányan vannak ott elől, -így a kapitány -a folyócskán túl, fedezékekben. A földerítés tulképpen, nem is a mi feladatunk lett vóna mán akkó, a röpcsiknek kellett vóna csinányiuk, de az olaj befagyott a gépekbe, nem indút az istenverte propeller. Egy nagy istenverte mezőség közepén állomásozott az ezred, münk középen, jobbra a mezőcsanádiak, balra az út mellett Kováts főhadnagy géppuskás szakasza. Mindent belepett a hó, a fedezékek, mint temetőkertben a sírok szanaszét, gondútam is, no, ez mán rossz ómen, igen rossz ómen. Hanem a parancs az parancs." -Elfogyott a söre Józsi bácsi, -figyelmeztette a Hámori Bandi. -Ha elfogyott, hát elfogyott, -legyintett nemtörődöm módon az öreg. -A sör, olyan, hogy fogyik. -Hozzak még egy üveggel, Józsi bácsi? -Nem köszönöm. Délelőtt soha nem iszom sört. Vihar lesz. Na nem bánom, hozz, de csak egyet. A Testvér ugrott felkapta az asztalról Ilona pénztárcáját, s már szaladt is a büféhez. Kikérte a söröket az egész társaságnak, igen, nem túlzok, az egész társaságnak, s vigyázva leszállítmányozta a párától nedves szép zöld üvegeket elibénk az asztalra. "A kapitány meg csak ugatott ránk, mint ordas eb, hogy ha meg kell dögleni, akkor dögöljünk meg bátran, férfi módra, száznegyven huszár több ezer muszka ellen. A parancs az parancs, s a parancs föntrü az vót, hogy erőszakos harcfölderítést köll csinálni, magunkra vonva az ellenség tüzét, hogy meg lehessen állapítnyi, hol fekszenek odaát az istenverte állások." Az öreg beleszipákolt a szivarkájába, amit a Kjó Bélától kapott, kifújta a füstöt csinos karikába. "No, ez nem huszárnak való feladat, -mondtam magamba. A huszár ésszel harcol, nem megy fejjel a falnak. Én szakaszparancsnok voltam, volt sarzsim, mégse mertem mondani neki, nem lesz jó ez így. Hanem a Molnár Miska, közhuszár létire, vette a magának a bátorságot, hogy közbekotyogjon. -Ismeri kapitány úr az okos lány történetét? -kérdezte hamiskásan összecsippentett szemmel a parancsnokunktól a Miska gyerek. Hát, a Szentkirályi majnem lenyelte keresztbe, ezír a közbeszólásér. Láttam a bajsza rángatózásán, alig bírja legyűrni a mérgit. De csak nem szólt vissza, nem rántott kardot. A fiú meg folytatatta. -Asztat mondta egyszer Mátyás király a székely jánynak, elvárlak az udvaromba. Hozzál is ajándékot, meg ne is, köszönj is meg ne is, legyen is rajtad ruha, meg nem is. A katonák fészkelődtek, ideges vót a hangulat, a lovak is megérezték, nyugtalanul hányták-vetették magukat alattunk. -No a lány meg ment szépen, föl a magos Budára, -folytatta a legény- s vitt egy galambot a királynak, ám amikor felnyitotta a kosár tetejét, amibe a galamb vót, az huss, elrepült. Vitt is ajándékot, meg nem is. Meghajtotta magát, de egy árva szót nem szólt melléje, -így köszönt is meg nem is. Testét fátyol borította, volt is rajta ruha meg nem is. -Mi a fészkes fenét kezdjek én a te meséddel, Miska, -vágta oda a szót a kapitány. -Tán csak tán, nem asztat akarod mondani, hogy... -Igenis asztat, kapitány úr! Alássan jelentem, asztat! A Szentkirályi képe, nagy zsivány vót ű maga is, egyszerre csak földerült. Nagyot ütött combjára a tenyerével, még a lova is meghőkütt tőle. -Mondasz valamit legény, azzal a nagy bagólesőddel! Akkor hát, ha Isten is akarja, münk is megcsináljuk, amit az okos jány! Parancsot adott a hajnali szürkületben. -Lórul! Vetkőzni! Anyaszült pucérra vetkeztetett minket, nem maradt más rajtunk, mint a derékszíjunk, s abba beletűzve, hátul, hogy ülepünket verte lapja, a szurony. Vót is rajtunk öltözet, meg nem is. Fogunk is köszönni a muszkának, meg nem is. Száznegyven meztelen ember állt a térdig érő hóban füstös, himbálózó fütykössel, mord képpel, dideregve, de..." Szép, snájdig Bakos Attila lépett az asztalhoz, üregelt kajak-lapátja könnyedén lógott izmos-inas kezében. -Bocsánatot kérek egy pillanatra Józsi bácsi... -Csak tessék, édes fiam. -Lesz ma vihar, Józsi bácsi? -Lesz, édes fiam Bakos Attila gondolkodott, szinte hallatszott, ahogy csikorognak fejében a fogaskerekek. -Azért én hajtok egy huszast, Józsi bácsi. Trenyánom kell. -Megázol, Attila. -Nem baj, Józsi bácsi. Muszáj trenyánom. -Menny akkor fiam. Menny Isten hírivel... A kajakos indult volna, de valami még eszébe juthatott, mert összeráncolta a homlokát. -Mit is akarok még...! -Mit még Attila? Az öreg huszár türelmesen szemlélte. Bronz arca meg se rándult. Jókhora Pali már rég elhajtotta volna onnan Attilát, mint hun Attila Aeciust a catalauni csatatérről, a Vezérről nem is beszélve, ha piros-ultit játszott éppen. De Deregh bácsi nem. Deregh bácsi ilyen volt. Türelmes. Csak nézett szép szál nemes Attilára, bajusza lecsüngött. -Mit, Attila? -Mit is akarok mondani, a Hámori Bandinak akarok valamit mondani... -Csak tessék, édes fiam. Csak mondjad édes fiam. A kajakos közelebb lépett az asztalhoz, hosszan pusmogott a Testvérrel. -Ezt mondjam meg Anikónak? -csodálkozott a Bandi. -És a Ritának is ezt. -A Ritának is? Nem mondod? -Igen, a Ritának is. Légy szíves. Hámori Bandi könnyedén vállat vont. -Hát, éppen megmondhatom. Nem fognak örülni neki. -Nem baj. -Bakos Attila felengedett kissé, megpróbált mosolyogni. -Akkor én most... -Mennyél Attila. Deregh bácsi fölemelte a sörös üveget, s nagyot húzott belőle. Oda se kapta a tekintetét, ahogy a kajakos magasra vetett fővel elhaladt. "Szóval, peckesen állt a divizió a kapitány úr előtt, aki maga is pucéran parádézott. Igazodtunk a térdig érő hóban, mer a huszár akkor is huszár, ha nincs rajta semmi. -Jobbra át, vonalba fejlődj, lépés indulj! -kiáltotta, s münk megindútunk előre, a fedezék mögül, egyenest neki az istenverte mezőnek. Égette a fagyott hó a talpunkat, mintha parázson járnánk, hanem, hát, ha az ember meghalni indul, nem törődik ilyen apróságokkal." -Piros negyven száz, -mondta kemény hangon Fejéri elvtárs, odaát, a másik asztalnál. -Az kevés, Vezérem, -tiltakozott Jókhora Pali. -Ha szabad említenem, én tíz forintot mondtam az előbb. -Vagyis piros-betlit? -Igenis. Piros-betlit, Vezérem. Fejéri elvtárs töprengett. -Jól van. Nagy sipisták maguk. Látom, ki kell rukkolnom az igazival. Terített redurchtmarschom van, uram. -Természetesen piros a színe, ugye Vezérem? -Természetesen piros, uram! "Százötven, kétszáz lépést kellett megtennünk a folyócskáig, a mi oldalunkon, s naggyábul ugyanennyit, túlnan, a muszka állásokig. Réthy hadnagy gyütt a baloldalamon, derékszíja csak le akart csúszni nekije darázsderekárú, asztat igazgatta mindíglen. Jobbrú a legénye, szőke, tót gyerek, hogy is hítták, majd eszembe jut, danógatott magába, rá is szóttam, tarcsa a száját, nem lagziba megyünk. Megtettük az út felét, túl vótunk a patakon, de csodák csodája senki nem lőtt ránk. Odaátrúl, az árkokbú, kicsödűtek a katonák, előszörre csak kettő-három, aztán egyre többen, nevetnek, mutogatnak. "Gyün a hülye magyar, s megaggya magát" -ez vót rájírva a képükre, meg a csudálkozás: ruhájuk sincs szegínyeknek, -láttam, tátják a szájukat, amikó mán elég közel vótunk hozzájuk. A géppuskás is odahagyta a fedezékit, gyütt felénk, fülig ért a szája. A muszka tiszt meg egysze' csak elkezd üvőtni, s rángattya elő a tokbú a pisztolyát, ami nem gyütt. No többre nem is maradt ideje." Veronika arca tűzpiros volt, előre hajolt ültében, úgy hallgatta a mesét. Ilona a Bandit figyelte, talán őt képzelte valamelyik meztelen katona helyébe, igen, Ilona lelki szemei előtt most a Hámori Bandi masírozik délcegen, himbálózó fütykössel az ellenség felé, hófehér tomporán csattog a szurony, megy, megy, megy előre rettenthetetlenül ólom-nehéz szürkületben a havas pusztán. -Veronika, drága szívem! Jókhora Pali hangja hallatszott, de a lány csak másodjára értette meg, hogy hozzá szólnak. -Gyere csak ide galambom! Veronika felugrott és átszaladt a másik asztalhoz. Az üdülővezető magához vonta a lány barna fejét, és a fülébe susogott. Gondoltam: szerelmes szavakat, mert Jókhora Pali igazán-komolyan szerelmes volt Veronikába, mint, ahogy a lány is őbeléje. Veronika már jött is vissza szemérmesen lesütött szemekkel, egyenesen az öreg huszárhoz sietett, odahajolt és mondott neki valamit halkan. Az öreg arca meg se rezdült. Megfogta a sörös-üveget és a szájához emelte. Hallottam, ahogy kortyol, klutty, klutty. Aztán folytatta, ahol abbahagyta. "Hát, szóval, mondom, ennyire maradt ideje, mer a kapitányunk csak elkiáttya magát, vércse se vijjog élesebben, ha zsákmányra lel: rajta fiúk, üsd, vágd, nem apád!! Avval ráveti magát a muszka tisztre, elő a szuronyt, s döfi szíven, csak úgy csorog le a piros vér a fehér hóra." Fejéri elvtárs elálló fülei, s a nyaka hátul a hajlatban szemmel láthatóan veresedni kezdett. Szembe vele a szakszervezet főtitkára halál-képű jó Schweizgesten kartárs meredten ült a helyén, szája széle rángatózott. Hájas néni kihajolt a büfé-ablakon, leskelődött, hogy állunk, kell-e újabb szállítmány sörből? Kicsi szürke veréb bicegett át a füvön a mi asztalunk és a kártyázók asztala között félúton, megállt egy pillanatra, madárfejét jellegzetes mozdulattal félre fordítva ránk nézett, majd, anélkül, hogy felfogta volna, miféle dráma játszódik le épp e pillanatban az emberek között, szárnyra kapott, és csapongó repüléssel elrepült. A huszárok és Deregh bácsi az oroszokat ölték, a szuronyok fölemelkedtek és lesújtottak, spriccelt a vér, lecsorgott a hóra, míg mi, semmittevők, sört-kortyolók a hasunkat süttettük a teraszon. Az öreg huszár vége felé járt a történetnek, a divízió legázolta a gyanútlan ellenséget, foglyokat nem ejtettek, élő ember állva nem maradt. "Ahogy készen lettünk a véres munkával, visszavonulást rendelt el a kapitány, maga is tetőtől-talpig véres. Piros vót a feje a Réthy hadnagy tót legényének is, asztat hittem, a muszka vére folyik rajt, de osztán látom, támolyog, ködösödik a szeme. Rászólok, jól van-e, nem felel, csak megyen lefelé, térdre. No ennek fele se tréfa, gondulom, s csak alányúlok hirtelen, s viszem a vállamon hátra a legényt a golyózáporban, mer akkó mán lűttek ránk, jobbrú is, meg balrú is, a szomszédos állásokbú. A Szenkirályi meg ordítva röhög: csak lűjjetek, az anyátok istenit, csak lűjjetek! Neki az vót a jó, ha lű a ruszki, hogy a mieink bemérhessék, merre vannak odaát az állások. Ez vót a parancs. Ahogy így ordít, egysze' csak felbukik, nézem, tenyérnyi véres szakadás a mellkasán, azon gyütt ki a tüdeje. Hátúról tanálta a muszka golyója szegínyt, úgy halt meg, ott azon az istenverte havas pusztán, hogy azt se tudta, hogy meghalt. Egy pillanat alatt víge vót, ennyit ért az emberélet..." És ez volt a vége a történetnek, Deregh bácsi történetének, ez bizony. -Legyen vége most már! -szólt a Vezér a szomszéd asztalnál. Nem hozzánk beszélt, Jókhora Palinak mondta, amit mondott. Az üdülővezető haptákba kapta magát ültében, míg az ukáz hangzott: -Az öreg Deregh menjen a dolgára. Locsolja meg a teniszpályát, nézzen körül a csónakházban. A kölkök pedig... a kölköket pedig nem akarom többé itt látni, amíg én vezetem a Főfelügyeletet. Világos, Jámbor elvtárs? Elszomorító volt, amit a Vezér elrendelt. Elszomorította a Hámori Bandit, aki tudvalévő, a telepen edzett, készült az olimpiára. Elszomorított engem is, mert én meg, amint azt már említettem, tanulni jártam ki az üdülőbe. Hol tanuljak majd ezek után? Elszomorította Jókhora Palit is, akit esténként bevettünk egy-egy páros partiba, s az öregúr, maga is hozzáértő lévén, szeretett velünk, hozzáértőkkel teniszezni. No, meg, Pali bácsi alig várta, hogy esténként meghívhasson minket, engemet és a Testvért, húsos palacsintára. Imádott nagylelkű lenni velünk, s a vezéri parancsszó kettévágta nagylelkűsége áradását. De legjobban Deregh bácsit szomorította el a rendelkezés, mert Deregh bácsi meg szívből szeretett minket. Szomorú szívvel hagytuk el az üdülőt. Az eső is minket siratott, a nyári zápor kövér cseppjei úgy ugráltak az aszfalton, mint az üveg-golyók, amikor a gyerek véletlenül kiborítja a vászonzacskót a gyöngyökkel a konyha kövére. Némán ázott a tömeg a buszmegállóban, vártuk a 34-est a sötétedő ég alatt. Végre feltűnt a busz jellegzetes fénypontjaival: kettő lenn, három fenn, Pünkösdfürdő irányából. -Jön a busz! Végre! -kiáltottam fel megkönnyebbülve. -Ott, ni, látod? -Látom, de az nem busz, hanem két motorbicikli, s egy repülőgép repül felettük, -válaszolta a Testvér. -Jaj Testvér, hogy te milyen szerencsétlen tudsz lenni egy kis esőtől! Később, ekkor már a Róbert Károly körúton száguldott velünk az 55-ös, szóba hoztam a Bakos Attila dolgát a lányokkal. Férfiasan be kell vallanom, a kíváncsiság furdalta az oldalamat, ennek a csávónak mindig két nője van? -Jaj Testvér! -Hámori Bandi majd fel robbant a méregtől, amikor rákérdeztem. -Nincs két nője. Nekem van két nőm, nem a Bakos Attilának. Egy nője van, az Anikó, a Rita pedig az Anikó húga. -A húga? Nem is hasonlítanak egymásra. -Mér kéne hasonlítaniuk? Testvér, Testvér! Annyira primitív tudsz lenni. Nem baj, azért szeretlek így is. De, gondolj bele: mi is testvérek vagyunk, s mi se hasonlítunk egymásra, ugye? A busz haladt előre megállótól megállóig a pesti éjszakában, széles kerekei felfröcskölték a vizet a járdára, amerre ment. Az ablakokon csak a fényeket lehetett látni, fogalmunk sem volt, merre járunk. Testem tompa zsibbadtsága az elmúlt napok kemény edzéseit jelezte, kilométerek tucatjai a folyón és az országutakon, pályán töltött órák sokasága. Jó lett volna pihenni néha egy-egy napot, de nem lehetett. Edzeni kellett, Testvérem az olimpiára készült. Tudtam, másnap újra hajtani fogunk, és akármilyen meleg lesz is, bevezetésképpen futunk majd egy tízest, vagy még többet, aztán teniszezünk két-három órát, majd pedig felevezünk, a Tahi mellett lévő hídig, vagy még annál is messzebb. -Azt mondom Testvér, hogy neked a Ritával kéne foglalkoznod. Már másodszor mondta el ugyanazt, nem jutott el a tudatomig, miről beszél. -A Ritával kellene foglalkoznod. Mondd, figyelsz te rám egyáltalán? -Figyelek, persze, hogy figyelek. -Dehogy figyelsz. -Azt mondtad, hogy a Ritával kéne foglalkoznom. De mért pont a Ritával? A Rita nem is tetszik nekem, Testvér! -Jaj Testvér! -Nem értelek. -Jaj Testvér. Borzasztóan szerencsétlen vagy. A Ritát biztos meg tudnád dugni. Ezért mondom. -Csak azért foglalkozzak vele, hogy megdugjam? -Ugyan mi másért? A Thököly út kereszteződésében leszálltunk a buszról, Hámori balra ment, Zugló felé, én meg jobbra a centrumba. Jó negyedórát vártam villamosra, közben a Bandi javaslatán rágódtam. Nőügyekben neki mindig igaza volt. Az ötlettel, amit felvetett, mégse tudtam mit kezdeni. Végül abba maradtam magammal, hogy még megfontolom. Még nem szavaztak erre az alkotásra
|
Kalocsa Zsuzsa alkotást töltött fel Szól a szív címmel a várólistára black eagle bejegyzést írt a(z) Egy másik emlék - 11# novella című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Egy emlék - 10# novella című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 38. című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 37. című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) A lajtorja 38. című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) A lajtorja 37. című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Az Ó és az Új című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Az Ó és az Új című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Az Ó és az Új című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 36. című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) A lajtorja 36. című alkotáshoz eferesz bejegyzést írt a(z) Az Ó és az Új című alkotáshoz szilkati alkotást töltött fel Az Ó és az Új címmel Tóni alkotást töltött fel Petőfi Sándor: A farkasok dala / Lied der Wölfe címmel Tóni alkotást töltött fel Radnóti Miklós: Járkálj csak, Wandeln nur címmel Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 155. című alkotáshoz eferesz alkotást töltött fel Így, újév felé? címmel eferesz bejegyzést írt a(z) Teremtésem című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 155. című alkotáshoz Bödön alkotást töltött fel A lajtorja 155. címmel sailor bejegyzést írt a(z) Teremtésem című alkotáshoz Tóni alkotást töltött fel Jörgné Draskóczy Ilma: Élet ? halál / Leben ? Tod címmel eferesz bejegyzést írt a(z) Így, karácsony múltán? című alkotáshoz eferesz bejegyzést írt a(z) Teremtésem című alkotáshoz Tóni alkotást töltött fel Ady Endre: Egy jövő költő / Ein zukünftiger címmel Tóni alkotást töltött fel Petőfi Sándor: Hazámban / In der Heimat címmel Tóni alkotást töltött fel Kis János: Hajós ének / Schiffers Gesang címmel Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Általános csevegés fórumtémához szilkati bejegyzést írt a(z) Régi regék erdeje című alkotáshoz Tóni alkotást töltött fel Szabolcska Mihály: Újév / Neues Jahr címmel Tóni alkotást töltött fel Sértő Kálmán: Kívánság / Wunsch címmel sanna alkotást töltött fel személyiség címmel a várólistára A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2023 ![]() ![]() ![]() |