A fák benyúló ágairól vörösre festett alakok ugráltak le kerítésen belülre, kezükben lándzsa, és csatabárd. Vijjogásuk félelemmel töltötte el a parton összegyűlt embereket. Faé felkapta a fegyverét, letérdelt, célzott. Füst és láng csapott ki a hosszú puska csövén. Az egyik kecsua a melléhez kapott és összerogyott. A többiek megtorpantak, és visszahátráltak a fák alá.
-Megtiltom! - üvöltötte az atya! -Azonnal tegye le a fegyverét!
Közben kikötött a motorcsónak. Kesehajú vékony pap vezette, pipaszár lábain lógott a cserkésznadrág.
-Gyorsan! - kiáltott Antonio. -Befele a hajóba!
A házak felől, a gomolygó, fekete füstben három futó-alak tűnt fel: a két fiatal indián kézen-fogva vonszolta maga után a kis Erikát.
-Gyorsan, siessetek - sürgette őket a pap.
Nyílvessző érte hátulról az egyik indiánt, földre rogyott. A másik tovább futott a kislánnyal. Odaértek a stéghez, beugrottak a csónakba. Sietve beszálltak a többiek is. Faé felállt az orr-fedélzetre, nekivetette hátát a korlátnak, lövésre készen tartva a puskáját. Antonio atya a fiatal pap mellett állt hátul.
-Gyerünk!
A nyeszlett kis-pap gázt adott, a hatalmas motor felbőgött. Ellenséges indiánok rohantak feléjük, ajkukon rémisztő csatakiáltással. Az egyikük felemelte az íját, célba vette Erikát. Az ideg megfeszült. A kislány felsikoltott. Julianna odavetette magát a gyerek elé, a nyílvessző őt találta el. A mellén ment be, a hátán jött ki. Annyit se mondott, hogy nyik, átfordult a csónak peremén és belebukott a fekete vízbe. Faé lőtt, a támadó elzuhant. A csónak kifarolt, a hajócsavar felkavarta a Sjemice vizét. Túl voltak a nehezén, de még nem menekültek meg. A partról és a stégről nyílzápor zúdult a távolodó csónakra. A menekülők, Antonio parancs-szavára lebuktak a mellvéd mögé, ő viszont állva maradt a tatban. Elhagyták a kikötőt, beértek a folyó felett összeboruló fák közé. A telep fölött sűrű fekete füst gomolygott, lángtengerben álltak az épületek. A füstön átütött a trópusi nap komor izzása.
Azt hitték, itt már biztonságban vannak, de tévedtek! Ahogy közelebb értek az erdőhöz, észrevették, hogy a folyó víztükre fölé hajló ágakon fürtökben csüngenek a kecsuák. Arcuk vörös és sárga volt a festéktől, bőrruhájuk ujján és a lábszárukon a jellegzetes hosszú rojtok csüngtek.
-Hátramenet - kiáltotta Antonio. -Vigyázzatok!
Elkésett. A lendület bevitte a csónakot az egyik ág alá. Faé puskája dörrent, egy ellenséges harcos nagyot kiáltva lepottyant a fáról. Ugyanakkor nyílvessző találta nyakon Faét. A vadász tett egy lépést hátrafele, térde megbicsaklott. Belezuhant a folyóba, teste rögtön elmerült. Hatalmas termetű indián vetette be magát a tatnál a csónakba, felemelte a kését, hogy szíven szúrja Antoniot. A pap elkapta a csuklóját, birkóztak. Antonionak sikerült kicsavarnia a kést az indián kezéből. A motorcsónak közben teljes sebességgel száguldott előre a keskeny csatornán. Az indián dulakodás közben letépte az inget a férfiről. Antonio félmeztelenül küzdött, Etlel két lépés távolságból látta izzadtságtól fénylő testét, kidagadó izmait. Egymás torkát szorongatták. Úgy tűnt, a pap végül felülkerekedik. Az indián megvonaglott, oldalra dőlt. Antonio ellökte magától. A kecsua zuhantában belekapaszkodott ellenfele nadrágszíjába, és magával rántotta. Mindketten eltűntek a motorcsónak piszkosfehéren habzó nyomdokvizében. Ethel felsikoltott, talpra ugrott. Arra készült, hogy belevesse magát a Sjemicébe.
-Mit csinálsz! - kiáltott rá az apja Elkapta az ingét és visszarántotta. -Rajta már nem segíthetsz. Maradj veszteg!
A lány hátra fordulva, halálra váltan fürkészte a zavaros folyót, hátha felbukkan Antonio feje, de csak egy jól megtermett kajmánt látott, ahogy egy parti tuskóról lustán bemászott a vízbe. Nyílzápor zúgott el felettük. Egy nyílvessző, nagyot koppanva az első ülés fa-támlájában állt meg. Beértek a kanyarba. Itt már nem voltak ellenséges indiánok a fákon, megmenekültek!