ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Santarém és Manaus között már nem kötött ki sehol a regató, egy menetben, 36 óra alatt tette meg az 550-560 km távolságot. A menetrend szerint reggel nyolcra kellett volna megérkeznie Amazonia fővárosába, ezzel szemben tíz óra is jócskán elmúlt, amikor a város sziluettje kibontakozott a távolban.
Ethelt különös izgalom kerítette hatalmába. Készülődés közben lepergett előtte a hét évvel ezelőtti itt-tartózkodás minden mozzanata. Olyan eleven volt, olyan tiszta, pontos, és valóságos minden részlet, mintha csak tegnap történt volna. Andreas és társasága, a két lány, Ivett és Emília, a tenisz-partik, a sétarepülések Andreassal, az Opera-látogatások, a nagyvilági élet. Viták az apjával. Mégis: szellemalakok, és álombeli történések. És még előtte, ahogy menekülnek Delohiból, a telep égő házai, Antonio halála, Erika rémült, könnyektől maszatos arca, és a velőtrázó sikoly, ami elhagyja az ajkát, amikor Julianna nővér, nyílvesszővel a mellében belebukfencezik a folyóba.
-Jó ötlet volt idejönnöm? - kérdezte magától, amikor kilépett Góliát kabinjából. Nem volt benne biztos. Keze-lába reszketett, a hosszú cigaretta-szipka majd' kiesett az ujjai közül.
A fedélzet telve volt kiszálláshoz készülődő utasokkal, körülnézett, megpróbálta felfedezni valahol Góliátot, nem látta a tömegben, mint ahogy Venito atya szögletes alakját sem.
Amikor kikötöttek, és leeresztették a hajóhidat, különös dolog történt. Négy csendőr nyomakodott fel a leszállókkal szemben, egy civil-ruhás, kemény-kalapos úr kíséretében. Befurakodtak a tömeg közepébe, s nem sokra rá, már hoztak is kifelé valakit, egy megbilincselt kezű embert. Ethel elhűlve látta: Góliát az! Mellettük haladtak el. A férfi lehorgasztott fejjel ment őrei között, ám, midőn a lány mellé értek, felemelte a tekintetét és ránézett. Ethel látta a szemét a napszemüveg sötét lencséje mögött. Megvonta a vállát, ajka mosolyszerű grimaszba rándult. Mintha azt akarta volna mondani: na látja, hát nem megmondtam magának, hogy gazember vagyok?!

Szerencsésen kijutott a rakpartra, a mögötte haladók lökték, taszították előre, nagy volt a tolongás. Felfedezte, hol van a taxis-droszt, ugyan ott volt, ahol hét évvel ezelőtt. Alig volt benn kocsi. Kicsit hátrébb a konflisok álltak, de már azok közül is jó néhány elment. A taxik felé vette az irányt, beszállt az elől lévőbe. A sofőr indított, kigördültek az állomásról.
Nézte a hátsó ülésről a férfi felnyírt, szőke sörtével borított tarkóját a tányérsapka alatt, fura módon ismerős volt neki ez a fej. Ráesett a pillantása a belső visszapillantó tükörre, összetalálkozott tekintete a férfiével, aki őt fürkészte. Valami végig nyilallott hirtelen benne, egy hangos szívdobbanás ütemében.
-Pablo?
-Ethel?
Egyszerre szólaltak meg.
-Alig ismertelek meg - mondta a fiú egyre a tükröt figyelve, s hangjában az öröm, és a meglepetés belső izgalma remegett - hogy kerülsz ide? A hajad tiszta szőke!
-Kiszívta a nap - mondta Ethel. -Én se ismertelek meg, megemberesedtél! Tényleg te vagy az? Azt hittem, meghaltál!
-Majdnem meghaltam, kicsi hija volt. Majd elmesélem, ha akarod. Akarod, Ethel? Akarsz velem beszélgetni?
-Persze, hogy akarok - mondta a lány. - Micsoda buta kérdés!

Pablonak, akit a városban Eddie néven ismertek másfél-szobás garzonja volt a Luigi Avelardo-n, ami nem rossz környék, vannak ennél rosszabbak is a belváros közelében. Akkoriban azok a fiatalok, akiknek volt munkájuk elég könnyen jutottak hozzá, hogy saját lakásuk legyen. Építési vállalkozók szép, nagy emeletes házakat építettek, amelyeket más vállalkozók megvásároltak. A "háztulajdonosok" aztán bérbe adták a lakásokat, akinek volt pénze, könnyűszerrel saját otthonhoz juthatott. Hozzá kell azonban tennünk, hogy ebben az időben, a kaucsuk-láz lecsengése után Manausban tízezrek tengődtek az utcán, vagy nyomortanyákon mindenféle munka-lehetőség nélkül, teljes kilátástalanságban.
A bérleti díjak a fizetéseknek kb. egyharmadát tették ki. Eddie is egy ilyen bérelt lakásban élt. Oda-vitte Ethelt, aki mindenek előtt, legelőször pihenni akart.
-Aludj egy jót itt a díványon - mondta neki. -Én még megpróbálok felhajtani néhány fuvart a városban. Érezd magad otthon, a hűtőszekrényben találsz enni és innivalót, itt a televísion készülék, kapcsold be, ha szórakozni vágyol, aztán majd este találkozunk, és mindent jól kibeszélünk.
Elment, bevágta maga után az előszoba ajtót. Ethel, úgy, ahogy volt ruhástól leheveredett a díványra, még csak körül se nézett, ki se csomagolt, - s elnyomta az álom. Halálosan fáradtnak érezte magát, a lelke üres volt belül. Minden felszínes látszat ellenére összetört, kiüresedett ember lett belőle június 10. után, egy olyan valaki, aki a múltban él, nem érdekli sem a jelen, sem a jövő.