Nekilátott. Először a zöldségeket kell megmosnom, és összedarabolnom, gondolta, s csak a legvégén, ha Pablo itt lesz, teszem majd bele a rákokat a forró olajba. Némi nehézséget okozott tiszta kést, tálat, tányért találni. A mosogató tele volt el nem mosott edénnyel, poharakkal, tányérokkal, úgy nézett ki, mintha a lakás gazdája már egy hete nem mosogatott volna, a szekrények, fiókok viszont majdnem üresek voltak. Sebtében elöblített néhányat. Megtalálta a vágódeszkát, s a gáztűzhely mellett lévő asztalon elkezdte összevagdalni a zöldségeket.
Feltette a vizet forrni. Három lyuka volt a gáztűzhelynek, ez is nagyon praktikus volt. Amíg a zöldség a fedő alatt párolódott, elmosogatta az edényeket és az etcájgokat. A falióra hetet mutatott, nemsokára befut Pablo. A fűszerek a szekrény polcán voltak egy dobozban, odakészítette őket az asztalra.
-Majorannát, és curry-t mindenképpen teszek rá - határozta el.

Kulcs csikordult a zárban, a fiú jött.
-Tündér vagy - mondta, s megpuszilta Ethel arcát. -Vacsorát csinálsz?
Hozott vörösbort, és fonott kalácsot. Lefürdött, átöltözött, megterítette az asztalt benn a television-készülék előtt: lekapta a viaszkosvászon terítőt, és szép, új fehéret tett fel. Két szép damaszt asztalkendőt is elhelyezett a tányérok mellett, fagyűrűk fogták össze a közepükön, a gyűrűket miniatűr, fába égetetett festmények díszítették, az Opera, és a folyópart képeivel, nagyon divatos volt akkoriban az ilyen holmi. Ezüst gyertyatartóban díszgyertyát állított az asztal közepére, meggyújtotta, a nagyvillanyt meg lekapcsolta. Kibontotta a palackot, töltött az öblös poharakba egy-egy ujjnyit, jégkockát eresztett bele.
-Ülj le! - kukkantott be az ajtónyíláson Ethel - csiribí-csiribá meglepetés!
Hozta a tálcán az ételt, letette Pablo elé: tádám!
Egymás mellett ültek a pamlagon, eszegették a piros páncélzatú rákokat, édes játék volt kibontani a finom, fehér húst a piros páncélból, kortyolgatták mellé a vörösbort. Híreket mondtak a teleivision-készülékben. Majdnem nyolc óra volt már.

Csengettek.
-Ki a fene lehet az, mindenkit lemondtam - nézett fel meglepetten Pablo.
-Mi van?! Kiket mondtál le?
-Mindegy, nem érdekes. Úgy volt, hogy meccset nézünk ma este a barátaimmal, de szóltam nekik, hogy nem jó, ne jöjjenek.
-Igazán kár volt!
-Hogy lett volna, te mindennél fontosabb vagy!
Megint csengettek. Most hosszabban. Valaki rátenyerelt rendesen a gombra.
-Nem nyitod ki?
-Jaj, dehogynem.

Kiment, beengedte a látogatót. Ethel egy vékonyka, cincogó leányhangot hallott.
-Szervusz Eddie! Jókor jöttem? Pontos vagyok?
Hallotta Pblo hangját is.
-Menj most el. Most nem alkalmas.
A lány-hang odakinn sírásba csuklott.
-De hát miért nem? Azt mondtad, hogy ma este...?! Vagy mással vagy Eddie? Eddie válaszolj!
Veszekedtek, Ethel nem értette, mit beszélnek, egyszerre beszélt mindkettő, a leányka a konyhában éles hangon pörölt Pabloval. Aztán kivágódott az ajtó, és beviharzott egy nyiszlett, koravén kamasz-lány, arcán szétmázolódott a smink a könnyektől.
-Tudtam!
Kétségbeesett, ellenséges szemekkel meredt Ethelre.
-Szóval erről van szó! Itt az új nőcskéd, te álnok, hitszegő kígyó! Még csak nem is fiatal. Istenem, hogy lehettem ekkora hülye!
Megperdült, és egy hatalmas pofont kent le a paffra vált Pablonak, aki földbe gyökerezett lábakkal állt a küszöbön, majd, ahogy jött, kiviharzott újra, mint a forgószél. Hallották, hogy elmegy, hallották az ajtó csapódását.

-Jó ég - mondta Ethel egy kis kaján felhangot megütve - mi mindent zavartam meg itt, Eddie. Meccs-nézést a haverokkal, légyottot egy csini kis barnával. Látom úgy vagy vele, hogy még a legyet is röptében...! Szaladj utána - tette hozzá - én meg fogok egy taxit, s elvitetem magam a szállodámba!
-Dehogy mész! Szó sem lehet róla, Ez a kislány nem érdekes. Ő akaszkodott rám, s különben is még csak tizenöt éves! Különben is mondtam neked, hogy két szobám van, az egyikben te alszol majd, a másikban meg én, nem kell félned semmitől.
-Én nem félek -kuncogott Ethel. -Tőled aztán meg pláne nem!

Felkonferálták a meccset. Pablo a készülékhez lépett, kikapcsolta.
-Nem akarok ma este meccset nézni. Beszélgessünk inkább!
Felrakott a gramofon tányérjára egy feketén csillogó lemezt. Megforgatta néhányszor a kurblit, ráhelyezte a tűt a lemez szélére. Sercegett, ahogy elindult. A rádió, és a gramofon a sarokban voltak, a gramofon a rádió tetején.
-Szereted a jazz-t? - kérdezte Etheltől. -Ez itt Louis Armstrong! Hallgasd csak!
-Tényleg ő az? Imádom!
-Figyeld - mondta a fiú. - Annyira jellegzetes, ahogy énekel. Az a mély, rekedtes, dörmögő hang! Senki nem tud így énekelni, és így trombitálni.
Visszasétált a heverőhöz, leült a lány mellé.
-Mesélj, kérlek. Mondj el mindent, mi történt veled 1938 óta.
-Nem - mondta Ethel. - Először te jössz haver, ez a sorrend. Hogy maradtál életben, azt hittük, odavesztél! S hogy kerültél ide Manausba taxisofőrnek?
Pablo sóhajtott, rávigyorgott Ethelre.
-Hát jó. Hol is kezdjem?
-Talán ott, hogy miért mentél el!