HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1951

Írás összesen: 53073

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2022-09-29 00:10:03

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: JanóFeltöltés dátuma: 2015-07-26

Sohasem tudhatjuk

(1)



Gábor kilépett a kapun. Fázósan összehúzta magán a felöltőjét. Nyirkos hideg csapta meg az arcát, talán szemerkélt is az eső, vagy csak a köd szórta tele az álmos reggelt. Nem volt rossz a kedve, de most mégsem akart találkozni senkivel. Ilyenkor nem szívesen beszélget az ember, amikor sietős az idő. Valahol iszik majd egy kávét, eszik hozzá egy tepertős pogácsát - gondolta -, és felgyorsította lépteit. A buszmegálló nem volt messze. Nem szerette megtenni ezt az utat a mocskos, és lyukakkal szaggatott járdán, az ottfelejtett építési törmelék, és kutyaürülék között. Messziről meglátta a buszt, de nem sietett. Kényelmes tempóban igyekezett a megálló felé, mint akinek nem sürgős, és nem bánja, ha elszalaszt egy járatot. Alapelve volt, hogy nő és busz után nem futunk.

Munkahelye nem volt messze, kétszer kellett átszállni, és ez zavarta abban, hogy kihasználja az időt, és utazás közben olvasson. Mindig irigykedve nézte azokat, akik állva szorongatják könyveiket a kezükben, és a kanyarokban össze-vissza dülöngélve is képesek szemüket az olvasott sorokon tartani. A tegnapi napra gondolt. Annát nem tudta kiverni a fejéből, egész nap várta a találkozást. Beteges félelemmel gondolt arra, hogy Anna nem jön el. A szervezés mát több hete tartott. Az irodában is tízpercenként megnézte, jött-e levele. Nem volt az elmúlt néhány nap szokványos, nem illett bele a többi hétköznap egyhangúságába. Ez volt számára a változás időszaka, tudta, hamarosan történik valami, ami talán új értelmet ad az életének.
Anna tegnap írt. "Ha időm engedi, egyéb más teendőim mellett, elmegyek a találkozóra". Akkor nem gondolt arra, hogy Anna esetleg nem ér rá, és "egyéb, más" teendőire hivatkozva nem tud megjelenni a várva várt eseményen.

A rádióban a Cantata Profana szólt. Szerette ezt a zenét, mert mindig csodálta az emberi hangot, a kórusok hangzását, akár férfi-kar, vagy vegyes-kar szólt. A fortissimo bele-bele hasított a dobhártyájába, ilyenkor kellemes borzongást érzett. Felidézte magában a régen volt koncertek hangulatát, a díszes termeket, a komoly hangszereket, amelyek mindig tiszteletet parancsoltak, amikor értő kezek simogatása csalt ki belőlük melódiát. A vonósok tiszta csengése, vagy egy-egy fafúvós mély, öblös hangzása emlékezetes zenei élményeket idéztek. El is határozta, hogy ezen túl gyakrabban látogatja majd a koncerttermeket.

Gondolatai hirtelen ismét Annára terelődtek. Nem tudta, hogy mi az oka, de nem tudott nem gondolni rá. A munkája nem kötötte le, inkább csak kényszeredett időtöltésnek tekintette. Az ember azért dolgozik, hogy pénzt keressen. Munkával nem lehet pénzt keresni, - ezt gyerekkora óta tudta -, de neki nem adatott meg, hogy úgy éljen, mint azok, akiknek nem kell arra gondolni, hogy mi lesz holnap? Nem keresett keveset, de hónapról-hónapra éltek, és sok adóságot sikerült az évek során felhalmozni. A lakást is hitelre vették, nyugdíjig tartozni fognak a banknak. Megtakarításuk nincs, a gyerekekre sokat kell költeni. Nem szenvedtek hiányt semmiben, panaszra nem volt oka, és nem is panaszkodott soha.

(2)



Délben kiment a sarki vendéglőbe, evett pár falatot. Ki nem állhatta a gyorséttermeket, nem szerette ezeknek a helyeknek a személytelenségét. A vendéglő nem volt különleges, de valamilyen meg nem fogalmazható hangulata volt, amiért szeretett idejárni. Az abroszok és az evőeszközök tiszták voltak, és gusztusos kis teríték fogadta az ide betérőket. A pincérek udvariasan hajlongtak, amikor felvették a rendelést és a sör is mindig hideg volt, bár itt is ugyanúgy vizezték, mint máshol.

A levest kihagyta. Ma valahogy nem volt kedve a kanalazással bajlódni, inkább frissensültet kívánt. A pincér hagymás rostélyost hozott, és kétféle mustárt, ahogy az jobb helyen dukál. Utoljára Óbudán evett rostélyost, Krúdy kedvenc vendéglőjében, ötféle mustár közül választhatott. Néha megengedte magának azt a luxust, hogy vendéglőben eszik, és ilyenkor mindig valami különlegességet rendelt. A hétköznapok egyhangúságát igyekezett változatossá tenni, egy hangulatos vendéglőben elköltött ebéddel.

Gyakran eljátszott a gondolattal, hogy sikeres, és gazdag üzletember, akinek az ég-világon semmi gondja nincs. Ilyenkor azt latolgatta, hogy melyik országba utazna szívesen. A napsütötte, dzsungelekkel benőtt, egzotikus távol-kelet országai vonzották ugyan, de jobban érdekelték az ókori nevezetességek, az egyiptomi piramisok, Görögország hófehérre meszelt házai, a halászfalvak tengerparti háló-erdei. Igen, a hajókat határozottan kedvelte, mert mindig a végtelen messzeséget, a korlátlan szabadságot jelentették számára. Most döbbent csak rá arra, még soha sem látta a tengert. Egyiket sem.

A nap kisütött, miközben ebédelt. Most jólesett a fény a nyirkos, esős reggel után. Határozottan jobb kedve lett. Jóllakott, és lecsúszott volna egy sör is, de nem mert kockáztatni. Volt még egy kis dolga a hivatalban. Gyalog ment. Közben megnézett néhány kirakatot. Ha vásárolt, mindig tudta mit keres, soha nem volt szüksége bejárni az egész várost, hogy megvegyen valamit. Most is inkább csak a szemét pihentette az elegáns gyapjú öltönyökön. A könyvesbolt kirakatánál állt meg egy pillanatra, hogy szemügyre vegye a választékot.

A délutánt munkával töltötte. Teljesen beletemetkezett egy bonyolultnak látszó ügybe, amit sikerült úgy-ahogy kibogoznia. A főnöke nem szerette, ha rajta kívül másnak is vannak ötletei, ezért nem vette jó néven, ha valaki a beosztottai közül okosabbnak tűnt nála. Ez így volt rendjén. A világ összes főnöke ilyen. Nem érzett soha megaláztatást, ha lekezelően bántak vele, hitt abban, amit csinál, és tudta, hogy szükség van rá. A legnehezebb feladatokat kapta, amelyeket más elhárított, vagy már nem tudott megoldani. Most is egy ilyen munkát fejezett be. Elégedett volt magával. Gyomorgörcs kínozta. Próbált nem foglalkozni vele, de a nyomás a gyomor tájékán nem akart szűnni. Ma még volt dolga, amit hazafelé menet kellett elintéznie, ezért korábban indult el a munkahelyéről. Az eső megint eleredt, és a város tele lett kinyitott esernyőkkel.

Amíg a buszra várt, ismét Annára gondolt. Nem volt semmi konkrét oka, nem valamilyen esemény, vagy látvány hozta fel az emlékképeket - bár lehet, hogy az előtte álló szőke nő parfümje is ludas volt benne, hogy minden látszólagos ok, vagy magyarázat nélkül rátört az ábrándozás. Csak elképzelte a találkozást, ahogy odamegy hozzá, és annyi év után átöleli. Nem, ez így túlságosan patetikus. A nőket nem szokás csak úgy ölelgetni üdvözlésképpen pláne. Az ölelkezés férfias dolog, mértékkel persze. Éppen csak jelezni kell, hogy a másik nem idegen. Mitévő legyen, hogy ne tűnjön zavartnak? A szimpla kézfogás sem igazán jó ötlet. - Mindenképpen tudatni kell vele, hogy milyen fontos nekem ez a találkozás, és hogy mennyire meghatározó lesz a következő években ez a különös kapcsolat, amely még el sem kezdődött igazából - gondolta. De most már legalább tudta, hogy mitől van az a nyomás gyomortájon. A busz megérkezett. Határozottan nem volt kellemetlen az illat, és ahogy jobban megnézte a nőt, a tarkóját is igen vonzónak találta. Felszállt a buszra. Közvetlenül a szőke mögött ült le, és nézte a szépen ívelt, hosszú nyakat. Kedve lett volna megsimogatni, egészen a füle tövéig csókolni a nyakát. A szőke nő a második megálló után leszállt, és ő egyedül maradt a beteljesületlen vággyal. Julinak is szép tarkója volt. Gyakran megfigyelte fürdés közben, ahogy végigsimította kezét a nyakán, a vállán, és ahogy lefelé haladt egészen a combjáig. Közben mosolygott. Csodálta a természet bőkezűségét, ahogy nem fukarkodott az idomokkal, a kívánatosan lágy domborulatokkal, amikor Julit megalkotta.

(3)



Juli, a felesége, már várta. Az anyjának kellet elvinnie egy csomagot, amit még tegnap hozott el a postáról. Mostanában nem hozzák ki a levelet sem, a postás bedob a postaládába egy értesítőt, hogy mikor járt itt, és hová kell a küldeményért menni. A tizedikre még a levelet sem hozza fel, bedobja a postaládába azt is. Julinak volt elképzelése arról, milyen a jó házasság, és mindent megtett, hogy megfeleljen a várakozásnak. Gáborral éjszakába nyúló beszélgetéseket folytattak, minden fontos kérdésben kikérték egymás véleményét, és meg is fogadták egymás tanácsait, ha jónak tartották. Juli sohasem gondolt arra, hogy Gábor megcsalhatja, és ő sem volt kiéhezve más férfiak társaságára. A gyerekek eleinte korlátozták őket abban, hogy úgy éljenek, mint fiatalabb korukban, amikor koncertekre, színházba jártak és úgy szeretkeztek a sötétben, hogy a körülöttük ülők ebből semmit nem vettek észre. Ez őket a műélvezetben nem zavarta, úgy tudtak figyelni minden hangra, minden jelenetre, mintha csak ezért jöttek volna. Nem volt ez perverzió, de az izgalom különleges értelmet kapott. Minden érzés erőteljesebb, fokozottabb volt, mint amikor otthon, az ágyban, nyugodt körülmények között szeretkeztek. A vágy nem volt kisebb ekkor sem, de más volt az együttlét hangulata, és a beteljesülés öröme.
- Anyának mondd meg, hogy jövő héten felmegyek hozzá, és viszek neki kürtős kalácsot.
- Jól van drágám, csak azt mondd meg, hogy melyik nap, mert tudod, anya nem ér rá kedden, akkor megy orvoshoz - szólt át a gardróbból Juli, miközben a blúzát gombolta.
- Mi van vele, megint a vérnyomása?
- Nem, azt hiszem, most nagyobb a baj -váltott szomorú hangra Juli -, nem mond semmit az orvos, amíg minden vizsgálatot be nem fejeznek.
Juli arca ilyenkor mindig elkeskenyedett, ajka szomorúan, sírásra görbült, de nem sírta el magát. Odaült Gábor mellé, és gyengéden átölelte.
Gábor felnézett rá, jólesett neki ez a váratlan ölelés. Juli hatodik érzéke azt súgta, hogy Gáborral valami nincs rendben. Nem volt különösebb oka, de érezte, férje nem olyan, mint máskor, valami történhetett, amiről nem akar, vagy nem tud beszélni. Jó feleség módjára hallgatott, nem kérdezett semmit, de bántotta Gábor hangulatváltozása. Kívülállónak fel sem tűnt volna, de Juli ráérzett a dolgokra.
- Kiváltottad a gyerek gyógyszerét? - Kérdezte, szinte félénken Juli, mert tudta a választ.
- Nem, elfelejtettem. Pedig tudtam, hogy valamiért korábban kell elindulnom bentről, de az eső miatt kiment a fejemből.
- Nem baj drágám, majd én kiváltom holnap. Maradt még egy kevés az előző adagból, holnapra még elég lesz. - Vigasztalta Juli Gábort, aki nem tudta hogyan kerülje felesége tekintetét.
- Hogy van Ádám, használt valamit az új gyógyszer? Nem hallottam köhögni az utóbbi napokban, talán elmúlik lassan ez a ronda idő is, és az ősz beálltával enyhül majd az allergiája.
Juli feltápászkodott Gábor mellől és elindult a konyhába, hogy összeszedje, amit anyjának el akart vinni. Holnap beugrik majd a fodrászhoz is. Szeretett volna Gábornak tetszeni, és tudta, hogy ha nem is eredeti szőke, de Gábor így is vonzónak fogja találni. Már régen voltak együtt. Ez is gyanús volt, de nem vett észre Gáboron semmi változást a hangulatán kívül. Sehol egy idegen tárgy, vagy egy szokatlan illat. Nem, Gábor nem olyan. Valami bántja, de nem megy ilyen messzire. Szerette őt, és mindig elhessegette a gondolatot is, hogy Gábor idegen nőkkel lenne együtt, de nem volt egészen biztos benne, hogy nem jön majd el annak is az ideje.
- Sietek, nem maradok sokáig - mondta halkan -, és homlokon csókolta a férfit.
- Jó, várlak. Nem alszom el. Ernyőt vigyél magaddal, mert esik az eső, egyre jobban szakad.
Gábor nézte az asszonyt, és jóleső érzéssel vette tudomásul, hogy Juli még mindig szereti.

(4)



Julinak nem volt kedve sokáig maradni az anyjánál, éppen csak átadta a csomagot, és megivott egy csésze forró teát. Kellemesen elbeszélgettek, de a betegséget nem hozta szóba egyikük sem. Juli nem akart kérdezni semmit, csak hagyta, hogy anyja mondja a magáét. Érezte, hogy most nyugodtan beszél, szinte minden gondolatot megformáz, mielőtt kimondja. Sokat gondolt az anyjára, miután megtudta, hogy beteg lett. Gyakran meg is látogatta őt, de nem mindig értette, mit akar mondani. Néha annyira kuszák voltak a mondatai, sokszor összefüggéstelenül törtek fel belőle a régi sérelmek. Nem akarta megbántani, ezért soha nem kérdezett tőle olyat, amiről azt gondolta, hogy kellemetlen lehet a válasz. Ez amolyan hallgatólagos megállapodás volt köztük, amióta apa elhagyta. Sokat szenvedett a magánytól, az sem vigasztalta, hogy a lánya nem hagyta magára. Julinak ez fejtőrést okozott, nem tudta, hogyan lehet valaki magányos, amikor szeretettel veszik körül. Késő este ért haza. Az eső már elállt, kezdett a járda is felszáradni. A levegő odakint nehéz, és párás volt.

Gábor, ahogy megígérte neki, várt rá. Egy könyvet olvasott az állólámpa halvány sárga fényénél. Összerezzent, amikor meghallotta a kulcs elfordulását a zárban, bűntudata volt. Nem tudta pontosan miért, hiszen a gondolatokért nem lehet senki sem felelős, de legalábbis nem lehet senkit megcsalni gondolatban. Ezt tudta, mégis bűntudatot érzett Anna miatt.
- Hát te, még fenn vagy? - kérdezte Juli, amint belépett a szobába. Még az előtérben lerúgta magáról magas sarkú cipőit, pedig Gábor nagyon szerette, ha ebben a cipőben van. Szépen kidomborodtak a lábikrái a magas saroktól, ahogy testsúlyát szinte teljes egészében a lábujjaira helyezte. Julinak szép, hosszú lábai voltak, és a magas sarkú cipő csak még jobban kiemelte a kecses formáját.
- Őzike lábú - szokta neki Gábor mondani-, olyan a járásod, mint egy őz sutáé.
- Ugyan menj már, te mindig ugratsz engem - válaszolt Juli, elégedettséggel a hangjában.
Juli szerette, ha Gábor észrevette, ki volt festve, vagy új hálóinget vásárolt, és megdicsérte. Gábor figyelmes volt vele. Juli ezt is szerelme bizonyítékának tekintette. Most is jó érzés töltötte el, ahogy Gábor várakozással teli, sóvár tekintetét látta. Egy kicsit kacérabban lépkedett, mímelve, mintha magas sarkú cipőben lenne, és kicsit meg-megbillentette csípőjét járás közben. Gábor oda volt a gyönyörűségtől, és mindenről megfeledkezett, miközben átölelte felesége lágyan hullámzó testét. Majdnem hajnalig szeretkeztek.

(5)



Anna élete teljesen megváltozott, amióta Gábor első levelét megkapta. A gimnáziumban osztálytársak voltak. Anna harmadikban már nem volt Pesten. Vidéken, messze a fővárostól, folytatta tanulmányait, de mégis úgy érezte, ott kell lenni a találkozón, hiszen nem tudhatta, lesz-e még alkalma összejönni volt osztálytársaival. Nem szakította meg mindenkivel a kapcsolatot. Péterrel gyakran találkoztak, amióta ismét Pestre költözött, és sörözgetés közben megbeszélték a világ dolgait. Péter újságíró, gyakran ír napilapoknak, befutott publicistának számít. Anna művelt, és tájékozott nőnek számított. Időközben néhány diplomát is szerzett és vezető beosztásban dolgozott több évtizedig. Megszokta, hogy hallgatnak rá, és nem csak azért, mert ő a főnök, hanem mert volt tekintélye, és a maga kedves, nőies módján, mindent elért munkatársainál, amit akart. A szó szoros értelmében nem volt karrierista, de élt benne egy bizonyítási kényszer, hogy minden feladatot maradéktalanul elvégezzen, amivel megbízzák, és munkája elismeréseképpen, előléptessék. Férje kicsapongó, léha kalandozásai megkeserítették az életét. A tudat, hogy ilyen körülmények között is helyt kell állnia, megkétszerezte az erejét, megkeményítette a lelkét. Hűséges típus volt, bár a férje hűtlensége nagyon megviselte, ő nem engedett a kísértésnek, és a válásig nem volt érdemleges kapcsolata. Két fiával magára maradt. Nem esett kétségbe, valójában megváltás volt a válás. Nem kellett éjszakánként eltűrnie férje zaklatásait, nem kellett a konyhában ülve várnia, hogy hajnalban hazajöjjön. Nem kellett mosnia az idegen illatú ingeket, a mocskos, a rúzsfoltos, alkoholtól bűzlő ruhákat. Férje úgy tűnt el az életéből, ahogy jött; szinte észrevétlenül. Nem érzett bűntudatot, mert nem hiányzott akkor, és később sem. Amit lezárt magában, azt véglegesen tette. Soha többé, egyetlen kedveskedő, vagy félrevezető közeledés nem hatott rá. Egyszerűen kizárta az életéből azokat az éveket, amíg házasok voltak.

Gábor azóta is rendszeresen érkező levelei felzaklatták. Nem tudta hova tenni az érzelmeknek ilyen heves kitörését, főként az nem volt számára teljesen világos, mivel szolgált erre rá. Egyetlen bíztató szó, vagy félreérthető mondat nem volt a válaszaiban. Sőt, igyekezett Gábor tudtára adni, hogy mennyire nincs ínyére ez közeledés, már-már szerelmi vallomás, amely minden alap nélkül, érződött leveleiben. És mégis jólesett a negédes, romantikus hangvétel, bár eszével tiltakozott ellene, szívesen olvasta a kedves sorokat. Mert Gábor levelei romantikus lelki beállítottságra vallottak ugyan, de volt bennük valami különleges. Stílusa volt, és kétségtelenül lebilincselő. Egyik levelében arról írt, hogy milyen sokáig kellett várnia erre a találkozásra, és hogy azóta, hogy megtudta, Anna Pesten van, és itt él már egy ideje, alig bírt magával, hogy fel ne keresse. Máskor maga is csodálkozott érzésein, és megírta, mennyire érthetetlen ez a rajongás Anna iránt, lehetséges, hogy csak egy régi, az eltelt idő által eltorzított, múltbeli emlék játszadozik vele. Olyankor Anna megnyugodott, hogy csak múló hangulat az egész. És most ez a találkozó. Vera hívta telefonon, teljesen váratlanul, és mindjárt rátért a lényegre. Időpont, helyszín, és hogy "valószínűleg nem lesz ott mindenki, de ez csak egy kis sörözgetés lesz, nem kell kiöltözni, csak sportosan, lazán." Örült, hogy gondoltak rá. Persze, tudta, Péter volt az, aki értesítette a többieket, hogy Pestre költözött.

Egy kicsit tartott a Gáborral való találkozástól, de most már biztos volt benne, hogy akarja is. Érdekelte az a férfi, aki ismeretlenül rajong érte, és ezt tudtára is adja leveleiben. Nem is akárhogyan. Emlékezett a fiúra, de nem tudta őt elképzelni, mint idősödő urat, aki romantikus leveleket ír idősödő hölgyeknek. Vagy tényleg komolyan gondolja, hogy ennyi év után fontos még a számára, és hogy mindent megváltoztathat ez a találkozás? Hogyan lehet valaki szerelmes egy ideába? El nem tudta képzelni, ennél reálisabban látta a világot, és benne magát is. Már neki is egyre több időt kell eltölteni a fürdőszobában, hogy eltüntesse ráncait, amit az idő múlása gyűrt a szeme sarkába. Nem érezte magát öregnek, de vonzónak se különösebben.

Anna nem élt egyedül, élettársa fiatalabb volt nála néhány évvel. Ez biztonságot adott neki. Nem volt nagy szerelem, de kapcsolatuk korrekt volt és kölcsönös bizalmon alapult. A nagy szerelmek elmúltak, és feledésbe merültek, átvették helyüket a hétköznapok kis örömei, és gondjai. Elégedett volt az életével, és ezt az érzést a világ semmi kincséért sem váltotta volna fel az ismeretlen, új érzésekkel, nem szerette volna feladni a biztosat a bizonytalanért.

Annának pillanatnyilag nem volt munkája. Előző munkahelyét megszűntették, és harminc éves munkaviszony után, egyszerűen az utcára küldték. Vállalt ugyan átmenetileg munkát egy reklám ügynökségen, de az állandóságot jobban szerette. Volt némi esélye arra, hogy talál állást a szakmájában is, ezért költözött fel Pestre az év elején. A végkielégítés nem volt sok, de arra elég volt, hogy kihúzza belőle egy darabig. Az ügynökségen végzett munkája inkább csak kiegészítette a keresetét, de így is szerényebben kellett élnie, mint ahogy megszokta. Korábban szeretett vásárolni, szinte szenvedélye volt egy-egy jobb ruhadarab felkutatása, és megszerzése, vagy egy jó könyv megvétele az antikváriumból. Sokat költött könyvekre és klasszikusokra, szívesen megnézett egy jó színházi előadást, vagy egy jó filmet. Mindent szeretett, ami örömet szerzett neki, vagy fel tudta tölteni energiával. Ő is művész. A kultúra nem kizárólag szórakozás számára, hanem létforma. A nagy szürrealista elődök nyomdokaiba lépett, szobrai valóságos művészi alkotások, kézzelfogható kifejezése életérzésének. Ő az agyag által született újjá minden szobrában. Amikor dolgozott, semmi más nem tudta elvonni a figyelmét arról, amit csinált. Minden idegszálával az alkotásra koncentrált, és megszállottan küzdött az anyaggal, hogy lelket költöztessen bele. Keze kicsi, és formás, művészkéz. Látszik rajta az ereket dagasztó erőlködés. Gábor később meg is jegyezte, hogy milyen kedves a kézfogása, de olyan hideg a keze, mintha havat szorongatott volna.
- Az izgalomtól van - suttogta Anna Gábor fülébe, hogy az asztaltársak ne hallják.
- Nem kell izgulni, nincs semmi okod rá - vigasztalta Gábor, hangját szintén lehalkítva, ahogy Anna is tette.
Ez volt első találkozásuk, akkor még egyikük sem sejtette, hogy ez volt az utolsó is.

(6)



Az osztálytalálkozó egy kerthelyiségben volt a Duna parton. Nem volt semmi különös jellegzetessége a helynek, olyan átlagos kis-vendéglő volt, ahová beszélgetni, inni járnak az emberek, vagy betérnek egy pizzára, diós palacsintára. Nem volt túl meleg, és az elmúlt napok esőzései felfrissítették a környékbeli fákat, bokrokat. Kellemes estének ígérkezett.

Gábor az elsők között érkezett. Ahogy leszállt a villamosról észrevette, hogy két ismerős is áll a buszmegállóban és ide-oda pásztázó tekintetükkel hol a villamosról leszállókat, hol pedig a busszal érkezőket figyelik, hogy eligazítsák a találkozóra igyekezőket, ha szükséges. Nagyon megörültek egymásnak, amikor Gábor ráköszönt a két csinos hölgyre, akik már messziről felismerték a közeledőt. A kezdeti zavart néhány udvarias bók és dicsérő megjegyzés oldotta.
- Itt kell a többieknek is leszállni, ha nem autóval jönnek - mondta Éva, ugyanazzal a kedves mosollyal, ahogy emlékezett rá. Kati kissé tartózkodó volt, de ők nem is nagyon beszélgettek egymással korábban sem, mindketten más-más társaságot választottak az osztályon belül maguknak.
- Ott jön Péter is, nézzétek, hogy megnőtt a szakálla - kiáltott fel Kati, most már egy halvány mosolyt is megengedett magának.

Péterrel összeölelkeztek, mint régi cimborák köszöntötték egymást. Leveleztek egy ideje, és kölcsönösen megígérték, hogy eljönnek a találkozóra, egy-két sör mellett megvitatják az élet nagy kérdéseit. Gábor különösen örült Péter írásainak, amit rendszeresen elküldött, hetente kétszer is. Szívesen olvasta a humoros, de mégis komoly témájú tárcákat, amelyek elsősorban az aktuális politikai események sajátos stílusban megírt kommentárjai, vagy még inkább elemzései voltak. Ezt a fajta szellemes, kissé talán abszurd humort kedvelte mindig is. Nem volt kétséges, Péter nagy ígéret volt már a hetvenes években is, pályája kezdetén. A gimnáziumban, a faliújságra írt, egyik dadaista verse különösen megragadta, és mind a mai napig gyakran idézi baráti társaságban, ha szó kerül az ifjúságról, azokról a boldog hatvanas, hetvenes évekről. "Lehet-e vonalzóval kört rajzolni, kört vonalzóval, rajzolni kört...?", szólt az idézet, amire emlékezett. A sorok az A4-es lap aljáig ismétlődtek, mindig új és új mondatot alkotva, a szavak sorrendjének változásai.

Elindultak az étterem felé. A Duna szürkés-zölden fodrozódott az enyhe szélben, kis hullámokat vertek a partra az arra haladó hajók. Az út nem volt hosszú, a keskeny járdáról letérve köves, göröngyös talajon kellett lépkedni, ügyelve az elmúlt, esős napok által otthagyott pocsolyákra is. Még kora délután volt, de a haloványabb és vöröses fények már az őszt idézték. A szellő halszagot hozott a Duna felől, nagyon halkan nótaszó hallatszott a távolból.

Megérkeztek. A teraszon több asztalt toltak össze egyetlen hosszú asztallá. A tetejükre sárga abroszt terítettek, és a székek helyett padok sorakoztak az asztalok előtt. Lassan a többiek is megérkeztek, sorban, egymás után. Voltak, akik már tettek egy sétát a parton, mielőtt betértek volna az étterembe. Mások, akik autóval jöttek, parkolóhelyet kerestek a környéken, ezért érkeztek később.

Gábor beszélgetés közben, tekintetével Annát kereste, de a lány még nem volt sehol. Nem mert kérdezősködni, nem akarta elárulni magát. Nem szerette volna, ha látják rajta izgatottságát. A társalgás nem indult nehezen. Szinte azonnal kisebb csoportokat alkottak, és ott folytatták, ahol a legutóbbi alkalommal be kellett fejezniük. Gábor úgy ült, hogy szemmel tarthassa a bejáratot. Péterrel is akart váltani néhány szót. Kíváncsian várta, hogy Péter mikor fog megnyílni, és mikor teszi fel majd a körülötte ülőknek az első kellemetlen kérdést, amire persze, majd megadja a nem kevésbé kellemetlen választ is. Nem kellett sokat várnia. A második sör után már kötetlen társalgás kezdődött a rendszerváltozás haszonélvezőiről, a köpönyegforgató politikusok dilettantizmusáról, és a gazdasági maffiák, mindenütt kárt okozó működéséről. Gábornak azonnal feltűnt Péter nyíltsága és őszintesége, tisztánlátása. Elérzékenyült, amikor Péter váratlanul a többiek felé fordulva, hangját kissé felemelve, azt mondta: "Ahogy így körülnézek, azt látom, hogy ennél az asztalnál csupa tisztességes ember ül. Ti nem tagadtatok meg semmit, amit az elmúlt években sokan megtettek, ti valamennyien vállaljátok a múltatok minden percét. Nekünk nincs semmi szégyellnivalónk, mi valamennyien jól sáfárkodtunk azokkal az értékekkel, amit a középiskolában, tanárainktól, illetve otthon, a szüleinktől kaptunk." Döbbent csend követte az elhangzott szavakat. A csendet Éva törte meg, amikor bejelentette, tudomása szerint Anna is eljön a mai találkozóra.

Zoltán érkezett, már messziről széttárt karokkal kalimpált, jelezve sietségét, ahogy közeledett. Hangos üdvrivalgással fogadták, néhányan felállva tapsoltak. Valaki egy borospoharat nyújtott felé, amit udvariasan elhárított.
- Ma még vezetnem kell, várok egy telefont, és ha hívnak, mennem kell. Nem maradhatok sokáig - mondta elnézést kérve.
- Nem baj Zoli, addig is igyál ásványvizet. Az a lényeg, hogy itt vagy, - csapott le rá azonnal Éva, és vizet töltött egy üres pohárba.

Vári doktor népszerű volt az osztálytársak körében. Sebész volt, katonaorvos, alezredesi rendfokozattal. A Szovjetunióban tanult, majd itthon elvégezte az orvosit is. Jóképű férfi volt, akinek sok kalandos nőügye lehetett fiatalabb korában. Erre utalt sportos alkata is, a lelki béke mellett a test egyensúlya is fontos volt számára. Már nyugdíjba mehetett volna, de nem tudta elképzelni az életét úgy, hogy ne legyen szükség a munkájára. Megjárta Afganisztánt, és néhány évig dolgozott Iránban is. Ha valaki, akkor ő ismerte a szegénységet, a nyomort. Ennek ellenére vidám, kiegyensúlyozott, magabiztos férfi volt, aki értette a dolgát.

Gábor, amíg Zoltánt figyelte, nem vette észre, hogy a bejáratnál, kisebb csoportosulás közepette Anna érkezett. Éva hangjára kapta fel a fejét.
- Figyeljetek egy picit, had mutassam be nektek Annát, aki esetleg nem ismeri.
- Én már nem találkozhattam veled, éppen akkor jöttem az osztályba, amikor te elmentél. Dr. Vári Zoltán vagyok, - mutatkozott be Zoltán.
- Igen, tudom - válaszolt Anna alig halhatóan, megilletődöttséggel a hangjában, - láttalak a fényképeken. Talán néhány éve, ha jól tudom a harmincadik találkozón készültek, amikor mindannyian ott voltatok.
- Lehet, én már nem emlékszem - válaszolt Zoltán.
- Anna vagyok, aki nem ismerne meg - mutatkozott be Anna, és mindenkihez odament, kezet nyújtott.

Dicsérték Annát, hogy semmit nem változott, és milyen csinosan van öltözve. Anna egy sötét nadrágot, és egy fehér blúzt viselt. Sokáig gondolkodott azon, hogy mit vegyen fel. Csinos akart lenni, de nem akart túl öltözni az eseményre. Mindenesetre kitűnő izéssel válogatta ki a ruháit, mindig az alkalomhoz illően sikerült összeállítania öltözékét.

Anna tekintetével Gábort kereste, és ahogy meglátta Péter mellett, azonnal hozzáfordult.
- Gábor, igaz? Gábor vagy! - nézett Anna mélyen Gábor szemébe. Veled leveleztem az elmúlt két hétben, szinte minden nap. Megismerlek - mondta vidáman Anna, és Gáborhoz lépett. Gábor alig tudta visszafogni megindultságát, ahogy meglátta Annát. Úgy érezte, egész életében erre a pillanatra várt. Anna gyönyörű volt és fiatal, mintha első találkozásuk óta el sem múlt volna az a közel negyven év.
- Gyönyörű vagy - mondta Gábor elcsukló hangon, és átölelte a lányt. Érezte, hogy Anna viszonozza az ölelést, és még jobban magához húzza. De csak egy pillanatra, majd gyengéden eltolta magától a férfit. Az est folyamán sok mindent megtudtak egymásról. Anna elmondta, hogy milyen könyveket szeret olvasni, ki a kedvenc színésze, milyen zenét hallgat szívesen, hogy kedvenc szórakozása a szobrászat. Gábor szinte szóhoz sem jutott, de nem is bánta, olyan áhítattal hallgatta a lányt, hogy eszébe se jutott volna megzavarni őt.

Gábor Anna kezét kereste, és gyengéden megsimogatta, éppen hogy csak megérintette, amikor Anna hirtelen kitért az érintés elől.
- Gábor - váltott hangszínt Anna, - te nős vagy, és én sem vagyok független. Tisztáznunk kell egy nagyon fontos dolgot - mondta kimérten Anna, és Gábor szemébe nézett.
Gábor tudta, hogy mi következik. Anna gyönyörű, világos barna szemében megvillanni látszott a női büszkeség, és ami némi reményt keltett benne, mintha a sajnálkozás is ott lett volna ebben a tekintetben.
- Én nem tudok mást felajánlani neked, mint őszinte barátságot. Te sem gondolhatod komolyan, hogy itt és most, ezen a romantikus estén, ismeretlenül, a karjaidba omlok. Ami volt régen, az nagyon régen volt, és biztos vagyok benne, hogy az idő jócskán eltorzította az emlékezeted. Én nem vagyok az, akinek ébren álmodsz. Félek, csalódást okozok neked.

Gábor egy darabig nem tudott megszólalni. Erre számított, hiszen minden józan percében tisztában volt azzal, hogy érzései, amit Anna iránt érzett, nem hétköznapiak, és józanésszel fel nem foghatók. Amikor megszólalt, már tiszták, és világosak voltak a gondolatai, lehullott róluk a romantikus ábrándozás, a vak és reménytelen, késői szerelem mindent elhomályosító ködfátyla.
- Ez több mint amit reméltem - kezdte Gábor a választ. - Sokkal többet jelent nekem a barátságod, mintha most ismeretlenül, alig néhány órás beszélgetés után elfogadtál volna. Azt hiszem, túl messzire mentem. A levelek őszinték voltak, azt írtam, amit érzek. Már az első válaszod után tudtam, hogy fontos vagy nekem.
- Ha nem haragszol, akkor visszamegyek az asztalhoz. Nem akarom, hogy bárkinek is feltűnjön, hogy így félrevonultunk - mondta határozott hangon Anna.
- Persze, menj csak, én is megyek mindjárt. És köszönöm, hogy értesz, hogy megértesz.
- Én is csak nőből vagyok.
- Igen, de...
- Fogunk mi még beszélgetni sok mindenről Gábor, ne aggódj.
- Akkor ez azt jelenti, hogy elkezdődött?
- El - mondta Anna, és megszorította Gábor kezét. Felállt, és lassan elindult az asztalok felé. Gábor hosszan nézett utána.

(7)



Gábor már két hete nem jelentkezett, hiába írt neki, nem kapott választ. - Ilyenek a férfiak - gondolta Anna, és az osztálytalálkozó estéjére gondolt, amikor elváltak. Azt hitte, hogy beszélhet még vele, de úgy alakult, hogy mindketten másik autóba szálltak, már nem volt alkalmuk szót váltani. Tulajdonképpen mindent tisztáztak. Mégis, hiányzott a sok kedves szó, amivel leveleiben elhalmozta. Nem akarta hívni a férfit telefonon, tudta ugyan a telefonszámot, de Gábornak nem adta meg a sajátját, nem akart kellemetlenséget. Ez olyan hallgatólagos megállapodás volt.
Remegő kézzel vette fel a kagylót. Mindenképpen tudni akarta, mi történt. Nem hitte, hogy Gábor egyszerűen faképnél hagyta, az előzmények nem erre utaltak. És olyan szépen indult ez a barátság, egyszerűen fontosnak érezte, hogy tudjon róla, mi lehet az oka a szakításnak?
- Halló, Kállai Anna vagyok, Gáborral szeretnék beszélni - mondta elcsukló hangon, amikor meghallotta, hogy felveszik a telefont.
- Juli vagyok, - szólalt meg a vonal túlsó felén egy visszafogott, kellemes női hang -, és tudom, hogy ki vagy. Gábort nem tudom adni.
- Te tudod, hogy ki vagyok? - Kérdezte Anna, most már inkább kíváncsian.
- Igen tudom. Gábor mesélt rólad.
- Mikor?
- Két hete, amikor hazajött a találkozóról. Nézd Anna, én meghallgattam őt, mert azt mondta fontos, amit akar mondani. Eléggé összefüggéstelenül beszélt barátságról, és elkésett szerelemről, és azt mondta, hogy lehet őszinte barátság férfi és nő között úgy is, hogy nincs közöttük semmi... nézd, én az egészből nem fogtam fel semmit.
- Bocsáss meg Juli, talán nem kellett volna...
- Nem, ne szabadkozz, én most már értem, mindent megértettem, volt időm gondolkodni.
- Beszélhetnék vele? - Kérdezte Anna bizonytalanul.
- Nem, Anna kedves, már nem. Gábor még aznap éjjel meghalt. - Hosszú percekig, döbbent csend következett, Anna nem tudott megszólalni. Végül Juli törte meg a csendet.
- Beszélgetésünk után leült a fotelba, és kérte, hogy hagyjam magára, elfáradt, ücsörögne itt egy kicsit még egyedül. Elaludt, és amikor bementem hozzá, már nem tudtam felébreszteni, megállt a szíve. Az orvos, amikor elvitték, azt mondta, nem látott még ilyen békés halált, mosolygott álmában.

(Budapest, 2007. szeptember)

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2010-04-30
Összes értékelés:
33
Időpont: 2015-08-05 17:32:30

válasz Ylen Morisot (2015-08-01 20:49:37) üzenetére
Kedves Ylen!
Hálásan köszönöm értékelésedet, nagyon jólesett, hogy szóltál hozzám.
Szeretettel,
Janó
Szenior tag
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1813
Időpont: 2015-08-01 20:49:37

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Janó!
Mint a csendes folyó hömpölygése, úgy bontakoztatod ki a történetet, hogy végül kiteljesedjen a háromszög. S mikor már egészen mást várna az olvasó, megdöbbented. De mégis, így kellett mindennek lenni. ha spirituálisan gondolkodunk. Sok halált láttam, de mindig igaz volt, hogy addig senki nem ment el, míg volt el nem intézett, befejezetlen dolga.
Ismered az embereket, az életet.
Szeretettel:
Ylen

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) Vidéki ősz című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Vidéki ősz című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Őszi eső című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) be című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Mit tegyek című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Égboltozat című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) A tékozló fiú mondja című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) apály után című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) apály után című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Vidéki ősz című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Nagyvárosi ősz című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Éjszaka című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Vidéki ősz címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel apály után címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Demófelvétel című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ablakszem című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Ablakszem című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ti örökbe tűnt csendek... című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Nagyvárosi ősz című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ablakszem című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Ablakszem című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Ablakszem című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Ősszel című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Ősszel című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Ősszel című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Nagyvárosi ősz című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ősszel című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Bluest szakító című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Ablakszem című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ablakszem című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Juhász Gyula: Októberi éj / Oktobernacht címmel

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Nagyvárosi ősz címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) találkozás magammal című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Durcáskodó című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A nap könnye című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Örök Páros című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ti örökbe tűnt csendek... című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ti örökbe tűnt csendek... című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ti örökbe tűnt csendek... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2022