Négy óra körül lehet, nem tudom pontosan, mennyi az idő, nem néztem meg az órámat, amikor elindultunk. Esik a hó, sötét van, korán érkező téli alkonyat. Az autóbusz kikanyarodik a Rákóczi útra, s megáll a piros lámpánál. December 24-e, szenteste, illetve szenteste délutánja. A kirakatokban feldíszített karácsonyfák mindenfelé, színes lampionok, fényfüzérek. Zöldre vált, indul a kocsisor. Egyesbe teszi sofőrünk a sebességváltót, lomhán, esetlenül meglódul alattunk a nagy busz. A rádióból szól a Csendes Éj: "Stille Nacht, heilige Nacht, alles schlaft, einsam wacht", a fényszórók sugárkévéjében hópelyhek kavarognak az ablak előtt, szétválnak, s mi bebújunk ebbe a fény, hó, cikázás alagútba. Ó csendes éj, fenséges éj. Puhán, nesztelenül gördülnek alattunk a kerekek, a Nagykörúton járunk, a város zaja nem hallik át ezen a csendes éjen, álomszerű, meseszerű a pesti utca, a járművek, a lámpák, a házak kivilágított ablakai, áramló, ünnepi embertömeg a járdákon, a villamos, és buszmegállókban. Ma jön a Kisjézus. Megszületik Isten Fia. Felszikráznak majd este a csillagszórók a karácsonyfák ágain, angyal száll nesztelen szárnyakkal, emberi szem számára láthatatlanul, mennyből az angyal, lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok. S megy a busz, siklik nesztelen, puha hó-paplan nyújtózik alatta, már a Margit hídon vagyunk, a korlát oszlopain hó-sipkák, odalenn a mélyben a Duna vize folyik sötéten, titokzatosan, és a Margitsziget végvár az éjszakában: falairól tűzkígyók futnak fel a pihegő, sötét ég felé. Beszélgetőpartneremmel halkan társalgunk a sofőrfülkében, mögöttünk zsong az utastér, csivitelő gyerekhangok, esik a hó, körbeölelik a buszt a cikázó bolondos, száguldó kis pelyhek, csendes éj, szentséges éj, átérünk a túlsó partra, itt Buda fénycicái futkároznak szabadon szökdécselve körös-körül, bebújnak játékos nevetőn a gallérunk mögé, sálba, füles sapkába, kabáthajtókába. Tudom, ez az este elkísér sok jó és rossz éven át, tíz évig, vagy még ennél is tovább, nem, nem is tudom: érzem csak, de a megérzés több mint a tudás, mert míg az egyik a fejben van, a másik a szívben, jön a Jézuska, itt is van már közöttünk, az Ő jelenlététől ilyen csendes, ilyen ígérettel teli áhítatos-ünnepi az este.
Sárban, locspocsban érünk vissza nagy sokára a pesti városrészbe, ahonnan elindultunk. A havazás megszűnt. Az autók kerekei széttaposták a havat az úttesten, a járdákat sóval szórták le, víz, sár és gusztustalan híg, szürke hókása-pocsolya, belefolyik a cipőmbe.... de karácsony-este fényei még világítanak az ablakokban...valahonnan ének foszlányok hallatszódnak: "fel nagy örömre, most született...aki után a föld epedett...."