Most aztán volt munkája Tandem Balunak dögivel. Svéder elvtárs a dagadt csoportvezető ellátta számolni valóval, reggeltől estig kilométer magas számoszlopokat adogatott össze. Amikor a végére ért, dossziéhegyeket kapott rendezésre iratok tömkelegével, nem fért el az asztalon a sok csomag, a széke mellett két oldalt, s hátul a páncélszekrény oldalánál álltak halomban spárgával átkötve. Bosszankodott, értetlenkedett, mégis, volt valami jó is ebben, elfoglalta magát, gyorsabban telt az idő. Egyvalamit azért furcsállott, csak neki volt ennyi dolga, a két nő, Aranka és Jolán továbbra is a lábukat lóbálták egész nap.
November 5.-én szerdán délelőtt, jubileumra készült az ország, a dicsőséges nagy, októberi szocialista forradalom 70. évfordulójának megünneplésére, érdekes dolog történt. Túl voltak már a kávén, a fonott-kiflin, a kefiren, a parizeren és az újságolvasáson, a legújabb híreket is kitárgyalták, amikor Aranka közölte, hogy átmegy a Pártbizottságra, majd jön, ha végzett. Fogta magát és elment. Balu dolgozott tovább, rakosgatta egymás tetejébe az iratokat, Jolán pedig elővette a Fülest, és elkezdett keresztrejtvényt fejteni. Halkan szólt a rádió. Odakinn ónos-eső esett, lehangolóan szürke volt az utca, ázottan lógtak a szemben lévő ház homlokzatán a zászlók.
Szathmáriné egyszer csak felállt, nyújtózott, odalépett a rádióhoz és felerősítette. Tandem Balu érdeklődve nézett fel, hogy miért teszi, a zene túl hangos volt. A nő megkerülte az íróasztalokat, Balu mögé lépett, és, mintha érdekelnék az iratok, a fiú válla fölött előre hajolt. Telt, szőlőszem alakú melle hozzányomódott Tandem Balu vállához. A fiú megmerevedett, ereibe spriccelni kezdett a vér, erekciója lett hirtelen. Azt hitte, Szathmáriné ki akar vele kezdeni. Öreg volt a nő hozzá a maga harminchat évével, négy gyereke volt, dereka, hasa messze nem volt már túl kislányos, mégis, valami perverz vágyakozás kerítette hatalmába. Kamaszkora óta kínozta egy vissza-visszatérő szégyenletes képzelgés ha kanos volt: a kövér, buja, kiélt, mohó szemű szomszéd-néni átjön, amikor a leckéjét írja, odaül melléje, és benyúl a nadrágjába. Görcsbe rándulva várta, hogy a nő kinyújtja a kezét, és ugyanezt teszi, benyúl és megfogja. Semmi ilyesmi nem történt azonban. Jolán a füléhez hajolt, és alig halhatóan suttogta:
-Némethnével vigyázzon Balu. Veszélyes. Kétszer is gondolja meg, mit mond előtte.
Egy pillanatig tartott csak az egész, és Szathmáriné már vissza is ment a helyére. Lehalkította a rádiót, előre dőlt, ahogy szokta, két mellét feltámasztotta az íróasztal lapjára és folytatta a keresztrejtvényfejtést.

Csepregi betartotta az ígéretét, ebéd után átvitte Tandem Balut Roth Emilhez. Középtermetű, nyílt, barátságos arcú, fiatal férfi volt, figyelmesen szemlélődő barna szemekkel. 19 év körüli lány volt éppen nála, amikor beléptek. Csepregi bemutatta Balut, lekezeltek.
-Örülök, hogy megismertelek - mondta Roth Emil. -János már mesélt rólad, tudom, hogy jól focizol. Foglaljatok helyet.
A lányra mutatott, aki az íróasztal mellett ült és egy dossziét tartott az ölében. -Ő Székely Hajnalka, a munkatársam, ismerkedjetek össze. Előadó nálunk, tavaly érettségizett, most egyetemre jár, a Marxizmus Leninizmus esti egyetem első évfolyamát végzi.
A lány rámosolygott Balura, nyújtotta a kezét.
-Szervusz, Hajnalka vagyok, szólíts Hajnának.
-Szia - mondta a fiú - Tandem Balu a nevem, vagyis, nem ez az igazi nevem, de mindenki így hív.
-Jó név - mondta Hajnalka és mosolygott. Szép, karcsú, komoly, gesztenyebarna hajú lány volt, a szeme és a mosolya tette különlegessé. Balu meglepődve vette észre, hogy elpirult, amikor szemük találkozott.
-Miben segíthetek? - kérdezte Roth Emil. Tudta mi a problémája a fiúnak, mégis, tőle akarta hallani.
Balu érezte, ezzel az emberrel olyan nyíltan beszélhet, mintha csak egy haver volna.
-Nem bírok 8 órán keresztül a seggemen ülni, és aktákat tologatni - mondta. -Belepusztulok.
Emil mosolygott. -Ismerős. Nem vagy egyedül.
Csepregi szól közbe.
-Nem lehetne átvenni ide hozzánk? Nálunk azért nem annyira helyhez kötött a munka.
Ez igaz volt, a Koordinációs osztálynak az volt a dolga, hogy a társosztályokkal és a társszervekkel tárgyaljon állandóan az ügyvitel egyszerűsítése érdekében, így a munkatársaknak mindig menni kellett valahova.
Roth Emil fanyarul mosolygott. -Egyelőre nem tudom átvenni, ez nem így működik. Csak, ha esetleg üresedés lesz. Addig is van azonban megoldás.
Baluhoz fordult.
-Hallom, János elmondta már neked, mit lehetne tenni?
A fiú fejében egy pillanatra sem vetődött fel, hogy most markírozni kéne. Őszintén válaszolt.
-Azt mondta, lépjek be a KISZ-be, s akkor a külön feladatok miatt szabadabban mozoghatok, de nekem nincs kedvem belépni.
-Miért?
Hajnalka felállt.
-Bocsánat, nekem mennem kell. További jó szófosást. -Elment, becsukódott mögötte az ajtó.
-Nos, miért? -Roth Emil barátságos tekintettel nézett Tandem Balura.
-Mert én istenhívő vagyok - bökte ki zavartan a fiú. -Nem fér össze az izé, a...tudod mivel...
Emil kurtán felnevetett.
-Na ja! Hát tényleg nem fér. De ez nem jelent feltétlenül akadályt. Jó páran járnak itt hasonló cipőben, egyszerűen csak nem kell róla beszélni, nem kell hangoztatni. Magánügy. Nos?
-Nem tudom - mondta Balu. -Majd még gondolkodom rajta.
-Jó. -Roth Emil felállt, vége volt a kihallgatásnak. - Gondolkozz, s én is gondolkodom, hátha eszembe jut valami!