Március 10.-én délután három órakor megszülettek az ikrek. Zsuzsika az idősebbik teljes három perccel 2.30 kilogrammot nyomott, és 89 cm volt, húga Margitka 2.20, és 88. Másnap Emil bevitt egy láda Törley pezsgőt a Hivatalba, pénzt adott a lányoknak és megkérte őket, vásároljanak be, és készítsenek szendvicseket.
-Mert mi lesz? - nyitott nagy szemeket az osztályvezetőre Szereda Edit.
-Ünnepelünk - mondta a férfi, titokzatoskodó arccal.
-No fene, mit?
-Majd meglátjátok!

4 órakor, a munkaidő lejárta előtt fél órával Emil, Székely Hajnalkával összetrombitáltatta az osztályt és a baráti kört. Amikor már mindannyian együtt voltak, és széttöltötték a poharakba a fehéren habzó italt, Roth Emil magasba emelte a poharát és így szólt:
-Igyatok ebből a pezsgőből a lányaim, Zsuzsika és Margitka egészségére, akik tegnap születtek!
Lett erre nagy öröm, meglepetés és felzúdulás. Röpködtek a kérdések.
-Ikrek? Miért nem tudtunk mi erről?
-Hogy vannak, mekkorák? S hogy van a feleséged?
-Mikor jönnek haza a kórházból?
-Hogy voltál képes eltitkolni?
-Egészségesek?
-Te nős vagy? Nem is tudtuk!
Emil állt egy helyben, arcán a megdicsőülés mosolynak ható égi fénye.
-Nyugalom barátaim. Mindent elmondok. Csak most legelőször tényleg igyuk ki, mert megmelegszik!

A fiatal osztályvezetőt mindenki szerette. Emilnek volt valami alig tetten érhető, megmagyarázhatatlan varázsa, amivel le tudta venni a lábáról az embereket. Talán a szája sarkában bujkáló kisfiús mosoly, talán figyelmes okos barna szeme, amellyel olyan szuggesztíven, és melegen tudott nézni barátra, ellenségre, talán lényének titokzatos éteri kisugárzása. Az osztály dolgozói, és a barátok köréje gyűltek. Ő középen ült, Szereda Edit íróasztalán, a lábát lelógatta, a többiek odahúzták székeiket és faggatták. Magánéletéről nem sokat tudtak, azt meg pláne kevesen, hogy nős. Szereda Edit, Petri Mici és Szjjártó Géza, Barna Roland tudott róla, Székely Hajnalka sejtette. Ezer kérdésre kellett válaszolnia: miféle név az Alicja, tényleg lengyel-e, vagy csak lengyel származású, hol él a rokonság, látogatják-e egymást, van-e már gyereke, vagy az ikrek az elsőszülöttek?
Csetényi Barnát, Tandem Balut és a kis Meredit, Alicja lengyel volta érdekelte leginkább, mindhárman jártak korábban Lengyelországban, kérdezgették, mi a helyzet most, hogy élnek a lengyelek?
Ennél a témánál leragadt a társalgás. Ittak közben, körbe jártak a pezsgőspalackok, és fogyasztották a finom szalámis-szendvicseket uborkával és tojáskarikával a tetejükön.

-Nagy a szegénység - mondta Emil. -De a lengyel egy keményfejű büszke-fajta, soha nem adja fel. Nekünk magyaroknak szokatlan, hogy bemegyünk fényes nappal Varsóban egy húsüzletbe, és a hűtőpolcok üresek, a kampókon csak néhány darab füstölt-hal lóg. Ők blazírt pofával tudomásul veszik. Ha nincs hús, hát nincs, vesznek füstölt halat. Csencselnek mindennel, legfőképp a pénzzel, s ha szereznek egy kis keményvalutát, dollárt, márkát, fontot, akkor robognak a Konzumturistba, ahol mindent megkapnak.
-Ugyanaz a bajuk, mint nekünk! -vetette közbe Csepregi János.
-Nem teljesen - nevetett Emil - mások a viszonyok ott, és mások itt.
-De egyvalami azért közös.
-Éspedig?
-A szovjet elnyomás.

Merész szó volt, ami elhagyta a daliás főelőadó száját, túl merész! Emil osztályán a nagy közös ivászatokon, mint például egy névnapozás, előfordult, hogy valaki kritizálta a rendszert, ám így direktbe szovjet elnyomásról senki nem mert beszélni.
Emil nem lepődött meg, nem háborodott fel. Emil jó fej volt, vele mindenről lehetett társalogni, még szovjet elnyomásról is.
Mások is belekaptak Csepregi János szavába, valószínű a pezsgő tette bátorrá őket. Tandem Balu azt mondta:
-Kiszipolyoznak minket, minden életerőnket elszívja Moszkva! - s Meredi Pali, felhajtva italát, hozzátette: ha egyszer megszabadulnánk tőlük egy csapásra jólét, és gazdagság köszöntene az országra, a magyar vitalitás, és a nyugati tőke együtt csodákat művelne.
Emil jóízűen felnevetett, mintha csak egy új viccet hallott volna.
-Töltsétek tele a poharamat -törölgette a szemét a keze fejével - az Isten szerelmére adjon már valaki egy-korty pezsgőt, ez nem igaz, ezt egyszerűen nem bírom ki szárazon!
Amíg töltöttek, Szijjártó is összeszedte bátorságát és felturbózta magát.
-Pedig marhára így van! Itt van például a KGST. Amit én szartam, azt megette a teve, s amit a teve szart, azt megettem én. Te mesélted ezt a viccet a KGST-ről Emil! Hát ez meg milyen, mi? Nem kéne már végre megszüntetni, s valami újat, modernebbet kitalálni?
Tratt Feri csatlakozott, verte a nyálát:
-A téeszeket pedig magánkézbe kellene adni! A maszek gazda tudná...! Hogy a fészkes fenébe legyen gazdaságos egy mezőgazdasági nagyüzem, miképpen vegye fel a versenyt a nyugati modern gazdaságokkal, ha politikai okokból boldog-boldogtalant foglalkoztatnia kell? Harminc ember helyett a falu teljes lakosságát? Amíg ezt az egyszerű közgazdasági igazságot nem látjuk be, nekünk annyi! - heveskedett.

Emil ivott, letette a poharat, rájuk nézett, körbehordozta tekintetét a társaságon. Utoljára Székely Hajnalkán állapodott meg az a két barna szem. Hajna, a lábánál kuporgott egy fatámlás széken. Koptatott, térdnél mesterségesen kiszakított farmer volt rajta és bordó felső. Lovagló ülésben ült, két karjával a szék támlájára könyökölt, az arca piros volt, szemében szorongás. A férfi hunyorított, világosan látta Székely Hajnalka a pajkos szemvillantást, ami kizárólag csak neki szólt.
-Bolondokat beszéltek - szólalt meg kuncogva az osztályvezető.
-Fiaim, itt dolgoztok a Hivatalban, minden adathoz, információhoz hozzájuttok. Nem lapozgatjátok néha a Statisztikai Évkönyvet? Nem néztétek meg még, milyen áron kapjuk a kőolajat, a földgázt és az áramot a Szovjetuniótól? A világpiaci ár egyharmadáért! Úgy bizony Pali, hiába meregeted a szemed! Az a fene-nagy jólét és szabadság, hogy autót vehettek, és aló mars, nyugatra repkedhettek négy keréken, szovjet pénzen valósul meg! Nem a Szovjetunió zsákmányol ki minket, ellenkezőleg, mi vagyunk az ő kitartottjai! Magyarország, Csehszlovákia, és az NDK Közép-Európában a szocialista rendszer Nyugat felé néző kirakata! Ebben a kirakatban mutatjuk be, milyen fejlettek, milyen fejlődőképesek vagyunk! Elmondjam nektek, mi lenne itt akkor - Isten és a Párt óvjon tőle - ha egyszer megszűnne ez a mostani világ, és a Szovjetunió elfordítaná rólunk vigyázó szemét? Mi lenne az ő gondoskodása, és a népi demokratikus államok összefogása nélkül?
Szüntessük meg a KGST-t, mondjátok, verjük szét a téeszeket, szabaduljunk meg a Szovjetuniótól! De milyen dolog az, amikor valaki ledózeroltatja a házát, csak azért, mert nem találja elég komfortosnak, ám nincs helyette másik lakása? Hol alszik attól kezdve? A puszta földön? A csillagok alatt? Akarjátok tudni, mi lenne, ha mindez bekövetkezne?