Hogy Emilnél balhé lett a dologból, az csak az egyik probléma volt. Hajnalka, amikor a Hivatal impozáns, kovácsoltvas főbejárata előtt beszállt Csepregi János kénsárga Wartburgjába, nem sejtette milyen kínos kalamajkába keveredik. János egyesbe tette a kormányváltót, gázt adott, s a kocsi vad iramban nekilendült a Bimbó út meredek emelkedőjének. Középső Mátyásföldig, amit széltében hosszában Mátyásföldi-repülőtérnek mondanak, 28 perc alatt értek el, ilyen nagyszerű időt csak egy profi taxis tudott futni, aki ismeri a nagyváros szövevényes úthálózatának minden titkos egérútját. János úgy vezetett, mint egy őrült, a csendes mellékutcákban 80-90 km/ó sebességgel száguldozott, a főútvonalakon pedig, a 120-at is kicsiholta a gépből. Úgy cikázott a sávok között megdermedt sofőrtársainak szájtátó bámulatától kísérve, mint nyári zivatar idején a kacskaringós istennyila a sötét felhők alatt. Rendőrbe nem botlottak, Hajnalka csendben fohászkodott ezért, és azért is, hogy ép bőrrel megússza, s úgy fél három tájékán, a Középső Mátyásföld HÉV megállóját egy sarokkal elhagyva lekanyarodtak a Kerepesi útról, be egyenesen a csendes, elegáns villákkal, ápolt parkokkal sorjázó Bökényföldi utcába. Itt egy nyírott bukszusoktól szegélyezett kerítés előtt, túl a Hunyadvár utcán, megállította az autót János és kaput nyitott.
Hajnalkának csoda volt minden, amit lát: volt némi fogalma a gazdagok fényűző életéről, de ami képzeletének mélyén rejtezett, annak köze se volt a hirtelenjében rárohanó valóság élénk, igaz képeihez. Széles, kacskaringós, díszkővel kirakott feljáró vezetett fel a kastélyszerű hatalmas épülettömbhöz. Mint a városligeti Vajdahunyad kastély, gondolta a lány. Bástyák, tornyok, átjárók, színes ólomüvegek a magasba törő gótikus ablakokon. A kerti út kanyarjaiban jobbról-balról olyan díszfák, és bokrok voltak láthatók, amilyenek csak a hollywoodi mozifilmekben tűnnek fel, a lány egyiknek másiknak tudta a nevét: indiai ciprus, selyemakác, liliomfa, borókafenyő. ...Selymes zöld fű, kerti-medence kéktó, tiszta tó tükre csillan meg oldalt, rózsalugas mellette.
-Íme, így élnek a gazdagok - állapította meg magában keserű szájízzel, és eszébe jutott az ismert munkásmozgalmi dal: "fel vörösök, proletárok, csillagosok katonák, nagy munka vár ma reátok, állnak még a paloták..."

Hát igen, a proletariátus nagy hibát követett el... de most már mindegy. Különben is, Marx, Engels, és a nagy Lenin is gazdag, burzsuj családba született bele, nem tehettek róla, így rendelte a kifürkészhetetlen sors, mégis kinyílott a szemük és a munkásosztály zászlóvivői lettek.
A lány sejtette, hogy ez az egész azért sokkal bonyolultabb. Az élet, a világ, amely körülveszi a jóra törekvő embert, kiismerhetetlen, ellentmondásos, szövevényes valami, melynek labirintusaiban szinte lehetetlen megtalálni a helyes utat. Nagy Sándor jutott az eszébe, aki kardjával átvágta a híres gordiuszi csomót, és Ariadné, aki zsinórt feszített ki a Labirintusban. E két nagyszerű ember kell, hogy a zsinórmérték legyen, mondta magában. Roth Emil már most olyan, mint Nagy Sándor, neki a kérlelhetetlen, késként hasító logikája a kardja, s ő, Hajnalka, meg szeretné, ha Ariadné lehetne. A dolgok legmélyén, bármilyen bonyolultak is, ott kell, hogy legyen a pofon-egyszerű alapigazság csillagfényű gyémántja. A képi leírás, mely megfogamzott benne, egy nagyszerű, indexre tett könyv elő-versében, annak mottójaként szerepelt. Címe Hamu és gyémánt, Jerzy Andrzejewski írta, és arról szólt, hogyan vívták meg harcukat a lengyel kommunisták a háború után a gyűlölködő, vereségükbe belenyugodni nem tudó anarchista ellenforradalmárokkal. Angolul olvasta, egyik unokatestvére szerezte valahonnan svarcban. (A Kádár-korszak kései, "puha" időszakában a könyv alapján készült filmet, melyet Andrzej Wajda rendezett, idehaza is bemutatták: a Filmmúzeumban vetítették hosszú ideig, hatalmas érdeklődés mellett. Valóságos népvándorlás volt abban az időben a Tanácskörúton a jegyekért.)
Nem nagyon értette, miért kellett ezt a nagyszerű, a lengyel elvtársak véres harcát, gyötrelmes küzdelmeit bemutató könyvet indexre tenni? Bizony, vannak még nálunk hibák, töprengett magában, míg a kerti úton felsétáltak a házig. A verset még most is, annyi év után is kívülről fújta:

"Mint gyantás rőzsenyalábból százfelé,
Száll körülötted gyantás öltözeted,
Égsz, és nem tudod, hogy szabad leszel-é,
Vagy azt, amid van, el kell veszítened.

Csak hamu marad, hogy hulladék gyanánt
Széjjelszóródjék a szélben? -vagy marad
A hamu mélyén csillagfényű gyémánt,
Örök győzelmet hirdető virradat.