"Beatus vir qui suffert tentationem, kyrie, ignis divine, eleison"

"Áldott ki szenved, kérünk mennyei tűz, könyörülj rajtunk"

Lilium részlet

Lángok martalékává lett csupán egykori otthonunk, elégett minden, mindösszesen az emlékeim maradtak meg barátaimról, kiket elemésztett a gonosz... Vito Celemnte vagyok egykoron Farkasnak hívtak, és a piac mestere voltam. Értelmetlen gyilkosságot követtem szerinted el, amikor végeztem Hollóval és Rókával? Vagy inkább ami maradt belőlük... Higgye el nekem jó okom volt arra amit tettem, elragadta őket egy szörnyű átok, igen átok, borzalmas átok, fertelmes... Biztosíthatlak róla egy igazi démoni manifesztációról beszélek melyet a remény gyémántja okozott. Megfertőzte lelküket elragadta őket. Mikor először láttam meg Holló démoni alakját az este, tudtam, hogy végeznem kell vele mielőtt elszabadul a pokol. Így hát rátörtem az ajtót, ahogy azt gondoltam a vakító fénytől elgyengült parázsló szemeit meresztette rám haragos károgással éreztem ahogy fejem próbálja letépni, mialatt nyakára dobtam a kötelet és kivágtam az ablakon a démont! Kicsivel később Róka is vissza ért miután meglátta mi történt Sátáni fajtájával szemében felvillant a fertő. Tudtam ekkor már, hogy tőle is meg kell szabadítanom a világot. Kénytelen voltam ezt tenni, rettentően fájdalmas vissza gondolni arra hogy szinte testvéreim voltak de az átok... az a rohadt átok megfertőzte őket el sem tudod képzelni milyen nehéz volt megtennem.
Végül felgyújtottam az óratornyot a két holtesttel együtt végső tiszteletet adva nekik. Zsebemben az ékkővel az utcákon bolyongtam, körülöttem mind fertőzött emberek... az ékkő... az ékkő tehet mindenről igen az a rohadt ékkő, tudja? Az tehet mindéről, az a fránya ékkő... Tudhattuk volna, hogy ilyen értékes tárgy csupán valami ördögtől eredendő lehet. Bolyongásom során még néhány sakál fejű vagy éppen rák karú förmedvénnyel végeztem. Felhasítottam gyomrukat, beleik a földre hulltak kétkedő arccal rogytak össze. Azt hitték elbújhatnak előlem. Tévedtek engem nem érintett az átok engem nem fertőzött meg nekem a tiszta látás jutott általa. Mégis rettenet kín látni a földi pokollá váló Velence utcáit ahogy az egykoron díszes cölöp házak egyre inkább alakulnak a förtelem undorító templomaivá, egy-egy sikátorban feltámadt hullák vánszorogtak istenem az a bűz... a rothadó hús szaga, minden felé döglegyek és a bűz... Mindenről csak az ékkő tehet, az a rohadt ékkő igen tudja az ékkő... A falakon egyre több helyütt undorító húscafatok lógtak, kifeszített nyúzott emberek holtestei, néhol még élő szerencsétlenek. Az utcai világításokon nyársra húzott áldozatok tetemei, a földön elő - elő bukkanó még mozgó rothadó húsú csontvázak nyúltak utánam, próbáltak elragadni engem is. Nem hagytam magam, nem ám biza jól pofán rúgtam a mocskos dögöket, és üvöltöttem rájuk!
-Takarodjatok innen ti férgek!
A lángoló óratorony, még mindig hallom a ropogó tűz hangját. Érzem az égő hús bűzös szagát, volt barátaim égő tetemének hányingert keltő bűzét. Őrültnek gondolsz talán? Ha Ön is látta volna azt amit én, nem hinnéd, hogy őrült vagyok csupán rohant volna az utcán lélek szakadva menedéket keresve. Nincs menedék, mindenhol rám találnak a démonok üldöznek fegyvert rántanak, engem is fel akarnak nyársalni vagy élve megnyúzni. Netán keresztre feszíteni. Néhányat még levágok belőlük és tovább futok. Társaik próbálnak segíteni az elvágott torkú fertelmen, de gurgulázó hangja tisztán halhatóvá teszi hogyan fullad bele saját vérébe a szörny. Megbújva egy sötét sikátorban láttam ahogy egy horda elcsaholt előttem.
A szag olyan mintha a bűz magából az ékkőből törne elő, tudja? Mintha pont belőle áradna, mintha maga az ékkő lenne a rothadás okozója. Tovább rohantam egészen a sóhajok hídjához. Kezembe vettem az átkozottat, ekkor láttam, hogy jobb tenyeremen már alig van néhány cafat hús, így hát mit tehettem volna? Tiszta erőmből a tenger mélyére hajítottam a pokol gyémántját... Szívemben furcsa, maró üresség érzése. Áhítattal vágyás arra, hogy átölelhessem barátaim újra és közösen mehessünk lopni. Drága barátaim Holló és Róka, sajnálom, hogy nem tudtalak titeket megmenteni és végül én is a démoni erő martalékává kezdek válni... Találkozunk ott hol ti már békére leltetek... Könnyed lendülettel vetettem magam át a híd peremén egyenest bele a fagyos tengerbe. Óriási morajjal csapódtam be... lágyan ringatott magához a víz éreztem ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedek, ahogy a hideg ölelés átjár, elálmosít s végül elaltat...

"Átölelte a hideg testem
Lelassult vérkeringésem
Lehunytam fáradt szemem"