Az éjszakákat szerette a legjobban Székely Hajnalka. Kánikulai forró nap után kiülni az erkélyre, a hűvös, tiszta levegőre, nézni a csillagokat, a felsejlő vizet, az árnyakat. Csodálta szobatársnőjét az eszéért, műveltségéért, intelligenciájáért, felnézett rá, mint egy istenre. Imádott vele beszélgetni, vagy csak együtt lenni a végtelen csendességben. Hajnalodott már, mire rászánták magukat, hogy aludni térjenek. Zsibbadt, ólomnehéz lábakkal botorkált el az ágyáig, ledobta magáról a pongyolát, és a végsőkig kiélvezve meztelen bőrén a borzongató hűvösséget, bebújt a takaró alá.
-Jó éjszakát - mondta a másik ágyon fészkelődő Kamillának.
-Jóéjszakát - jött a válasz.
-Jóéjt-puszit nem kapok?
-Jaj, dehogynem, kicsikém! -A fiatalasszony kikelt az ágyából, odament hozzá, lehajolt és vigyázva, gyengéd csókot lehelt a homlokára. -Aludj jól. Szűz-Mária, Istennek Szentanyja és őrző angyalod vigyázzon rád, amíg alszol!
Mintha idézőjelbe lett volna téve. Minden, amit mondott idézőjelbe volt téve.
-Rád is! - viszonozta Hajnalka, és már érezte, hogy zuhan, hullik lefelé a mély kútba.

Elképesztőnek tartotta azt a fajta távolságtartó, szarkasztikus világlátást, ahogy Kamilla a dolgokat szemlélni tudta. És azt az egyedülálló, saját magát sem kímélő gyilkos öniróniát, amit eddig még ismerősei közül senki másnál nem tapasztalt.
...Az egyik este arra lettek figyelmesek, hogy különös zajok szűrődnek fel az alattuk lévő szobából. Nyögések, lihegés, kéjes apró sikolyok. Megálltak a beszédben, füleltek. Székely Hajnalka a feje búbjáig elvörösödött. "Kefélnek" - mondta nevetve Kamilla. "Irigylem őket. Bárcsak én lennék ott". "Tessék?" A lány megütközve fordult oda. "Jah" -vont vállat a fiatalasszony. "Miért ne? Nehogy azt mondd nekem, hogy te nem szeretnél a csajszi helyébe lenni?" "Nem szeretnék!" A kislány szabályosan fel volt háborodva. Érezni lehetett a hangján, határán van a sírásnak. "Jaj, ne haragudj Hajna!" Kamilla felpattant, odament hozzá, lehajolt, átölelte, megpuszilta. "Csak vicceltem, nem akartalak megbotránkoztatni! Tudom, hogy te más vagy, hogy te tiszta vagy, mint a frissen esett szűz-hó a Mont Blanc szikláin. Nézd el nekem ezt a ledérséget, vén, kalapos-kurvának!"
A lány könnyein keresztül mosolyogni próbált. "Te nem vagy kurva! Ne mondj ilyet" "Az vagyok. Kurva vagyok. Mégpedig a legrosszabb fajta. Bárcás-kurva, a Hivatalban már minden férfival kikezdtem, aki százhetven centinél magasabb!" "Ez nem igaz". "Dehogynem. A WC-ben szoktam csinálni a pasikkal, így mesélik a hátam mögött, nem?"
A lánynak eszébe jutott a szóbeszéd, ami arról szólt, hogy rángatta be szobatársnője Kiss Tibort a nőibe, s mit művelt ott vele. Soha nem hitte el. Mindenkiről pletykálnak, ez egy ocsmány világ. "Ugye nem igaz?" "Miért ne lenne? Gondolom, azt akarod kérdezni, hogy tényleg lesz...tam-e? Mert ezt mesélgetik, visszahallottam. Hát, igen, igaz. Le...tam. Nagyon jó volt, egy cseppet se bántam meg!"
Valószínű, ha másvalaki beszélt volna ilyen ordenáré dolgokat Hajnalka előtt, Kamilla szó nélkül odamegy és kitépi a haját.
De nem sokszor fordult elő, hogy magánéletet érintő intim témákról beszélgettek, inkább a könyvek, a filmek, a történelem, a tudomány eredményei, Isten léte vagy nem léte, az emberi élet értelme kerültek terítékre a kellemesen hűvös, hosszú éjszakákon.