HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 47

Tagok összesen: 1923

Írás összesen: 51418

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2021-05-05 17:43:01

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / novella
Szerző: ArkadyFeltöltés dátuma: 2017-04-23

Ecet és olaj

Ahogy a kulcs elfordult a zárban az iskoláskorú kisfiú szinte berobbant a lakásba. Végig vágtázott a folyosón, egyenesen a nappaliba.
- Lassabban, lassabban, hova sietsz? - szólt utána édesanyja, mialatt két, alaposan megrakott bevásárlószatyrát beemelte az előszobába, de a gyerek meg sem hallotta.
Menetközben bújt ki hátitáskája szíjaiból, és a szobába érve ezeknél fogva dobta a kanapéra, aztán már ment is volna tovább a szobájába, de a táska párnák közé való huppanását kísérő szokatlan zaj megállította. Megfordult és... riadtan látta, hogy a kanapé melletti asztalkán, a vállszíjaktól kapott pofon hatására imbolygó táncot lejt a kis virágváza.
A kisfiú felsikoltott. A váza! A madaras váza! Anya kedvence! Amit Nagymamitól kapott ajándékba! Mennyire örült neki... és milyen dühös lesz most, ha...
Még végig sem gondolta mindezt, amikor a váza megadta magát és lebucskázott a padló felé. A gyerek ösztönösen mozdult, szinte vetődött felé... és majdnem sikerült...! Ha kicsit magasabb, ha pár milliméterrel hosszabb a karja, az ujjai... akkor elkapja, de így...!
A finom porcelán holmi nagyot csattanva érkezett a parkettára ahol több nagyobb és rengeteg kisebb darabra tört.
Az édesanya már a kiáltásra bejött és most tehetetlenül nézte végig az esetet. Egyszerre fogta el szomorúság és harag. Hirtelen nem is tudta, hogy mit mondjon vagy tegyen. Hiszen ez a kis váza anyai öröksége volt! Jól emlékezett rá, és a társára is, ahogy együtt álltak minden vasárnap az ebédlő asztalon... és erről eszébe jutott, hogy mi is történt a másik edénykével. Hogy annak idején, ő maga törte össze... Kicsúszott a kezéből, mikor halottnak hitt édesapja a háború végén betoppant, épp egy nyári vasárnapon, mialatt ő az ebédhez terített... és nem lett összeszidva...
Kisfia lefelé görbülő szájjal, a cserepek között térdelve felnézett rá:
- Anya...! Ne haragudj...! Én... én nem akartam... - és kövér könnycseppek gördültek végig az arcán, amik láttán az asszonynak elpárolgott minden dühe. Nem tudott haragudni a gyerekre.
- Nincs semmi baj - térdelt le mellé.
- De... deheee - hüppögte a kisfiú, - összetörtem...
- Igen, - felelte a nő és megtörölte a maszatos arcocskát, - mert olyan szeles vagy.
- Többé nem leszek, ígérem... - ölelte át őt a gyerek, - csak ne haragudj...!
- Nem haragszom...
- Akkor jó - nyugodott meg a kis "szeles", és anyjához bújva motyogta hozzá: - Veszek majd neked másikat. Egy ugyanilyet...

Meg akarta tartani a szavát, igazán mindent elkövetett, már ami egy gyerektől telhetett. Havi zsebpénzéből mindig félrerakott egy keveset, és kereste az alkalmakat, hogy pénzt kereshessen. Segített a házbeli idős néniknek felcipelni a szatyrokat és levinni a szemetet, gyűjtötte az újságpapírt, a fémhulladékot, és keresetét szépen betette a titkos helyre; a redőnyös tolltartóba, amit szekrénye mélyén tartott.
Édesanyja sehogy sem értette, mitől lett egy szem gyermekük ilyen rendszerető, hogy többé nem engedte őt rendet rakni a szobájában, de örült a változásnak. Édesapja meg kimondottan büszke volt rá, úgy érezte kezd felnőni a fia.
Aztán egy szép napon - nem sokkal édesanyja születésnapja előtt - a kisfiú úgy ítélte meg, most már elegendő pénze van, hogy teljesítse az ígéretét. Elővette kis vagyonát, begyűrte, szórta egy kis bőrszütyőbe, és iskola után nyakába vette a várost.
Jó néhány porcelánokat áruló boltot végig járt, mire egy sarki üzlet kirakatában meglátta Anyu vázájának mását. Ott állt sok más tányér és tál között. A kisfiúnak nagyot dobbant a szíve! Az orrát az üveghez nyomva hajolt közelebb. Egy szép rózsaszín tollú madár egy virágzó ágon ülve... Igen! Ez az!
Izgatottan lépett be a boltba, szinte hadarva köszönt és már mondta is:
- Azt a madaras vázát kérem, ott a kirakatban...
Az eladó, egy középkorú férfi a mondott irányba nézett:
- Váza...?
- Igen, - felelte a gyerek, - ott van, nem tetszik látni?
A férfi újra odapislantott, és már tudta miről van szó.
- Az nem eladó, legalábbis nem egymagában.
- Hogy hogy?
- Hát úgy hogy csak a készlettel együtt.
- És az mennyi...?
- Több mint amennyi zsebpénzt egész évben kapsz, kisöreg.
A kisfiú elkámpicsorodva ment ki az üzletből. Odakinn megnézte az árat. Négyjegyű szám volt, az eladó igazat mondott... sosem lesz neki annyi pénze...
Édesanyjának be kell érnie só-liszt gyurmából készült vázával, amire újságból kivágott madár fotót ragasztott; és az asszony úgy örült neki, mintha az igazit kapta volna meg.

Tizenöt év múlva...

A kisfiú fiatalemberré serdült. Egyetemista lett, mérnöknek tanult, eljárt a haverokkal sörözni, lányoknak udvarolt; és valahányszor ahhoz a vázához hasonlót látott mindig eszébe jutott a fogadalma. Igazából sosem adta fel. Bár sosem beszélt róla, de feltett szándéka volt kárpótolni édesanyját.
Karácsony közeledett, és ő egy lánnyal - egy kedves és szép lánnyal - járta a város utcáit. Mindketten ajándékokat kerestek, apró bohóságokat, amik nem túl drágák, de mégis aranyosak és kifejezők.
A lány vette rá, hogy betérjenek egy régiség kereskedésbe, ahol nyomban neki állt gyertya-tartókat válogatni. A fiú elbóklászott a bolt hátulja felé... és ott...!
Ott állt két kis madaras váza. Az egyiken a jól ismert szárnyas, a másikon pedig egy másik hasonlóan szépen festett, színes jószág. Még kupakjuk is volt.
- Haas & Czijek... - szólalt meg mellette egy kissé reszelős hang, - jó ízlésre vall.
- Tessék? - nézett fel a fiatalember, merengéséből ocsúdva.
Öreg, alacsony emberke állt mellette, barna köpenyben, valószínűleg az eladó. Felvette a két kis porcelánt, majd a kirakat felől jövő fénybe lépett és úgy mutatta az egyik edényke alját:
- Kardot tartó kéz - mondta magyarázón, - ez ennek a régi cseh műhelynek a jele.
A fiatalember nyelt egy nagyot. Ha ez egy értékes régiség, akkor drága lehet... Mégis megkérdezte:
- És mibe kerül? Mármint a készlettel együtt...? - tette hozzá felidézve a múltat.
- Ó, a készlet! - mondta elismerő pillantással az öreg. - Látom, járatos a régi porcelánok világában... Igen, az olaj- és az ecettartó...
- Olaj- és ecettartó? - értetlenkedett a fiú.
- Igen, igen, látja, az egyik madárka olajfa ágán ül - mutatta az eladó, - a másik pedig egy ecetfáén, de sajnos nincs teljes készletem, csak ez a két darab, és ez a kettő együtt... úgy körülbelül... - és majdnem ugyanaz a négyjegyű szám hangzott el, mint amire a fiú gyerekkorából emlékezett.
Önkéntelenül felsóhajtott. Ez még mindig túl nagy összeg, legalábbis az ösztöndíjához képest. Megrázta a fejét és szavakkal is nyomatékosította mondandóját:
- Nem köszönöm - és kihasználva az eladó iménti sajnálkozását még megtoldotta: - nekem csak készlettel együtt lenne jó...
Ekkor lépett melléjük a lány, kezében két közepes árkategóriájú, sárgaréz gyertyatartóval. Az idős férfi már belépésük pillanatában felmérte, hogy együtt vannak és most előhozakodott egy újabb ajánlattal.
- Odaadom velük ingyen a kisasszony által választott két darabot...
- Nem, nem...
- De igen - tette kezét a fiú karjára a lány. Nemrég óta ismerte barátját, de most érezte, hogy ez a két porcelán valamiért fontos neki, és úgy vélte segítséget kell nyújtania. - Vedd csak meg.
- De - felelte a fiatalember, és magához vonva és kicsit arrébb húzva kedvesét a fülébe súgta: - túl drága...
- Nem baj - súgta vissza a lány, - majd ketten együtt megoldjuk...
- Együtt...? - csodálkozott a fiú. Eddig barátnője minden összeköltözésre invitáló kísérletére nemet mondott. Fürkészve pillantott rá, hogy vajon úgy gondolja-e...?
A lány elmosolyodott. Boldog volt, hogy párja megértette.
- Igen - cirógatta meg az arcát, - együtt...
És megvették a két edénykét, megkapva hozzá ráadásként a gyertyatartókat.
Karácsonykor pedig kettesben mentek fel a körfolyosós bérház második emeletére és együtt csöngettek be a sarok lakás ajtaján. Az ajtót nyitó édesapa igencsak elcsodálkozott. Fia eddig minden évben egyedül jött haza az ünnepekre, de nem szólt semmit, sőt! Inkább örült, hogy végre kezd komolyodni.
A kölcsönös üdvözlések után sor került az ajándékok átadására, de sem a fiú, sem a férfi nem nyúlt a sajátjához. Hármasban nézték, ahogy a fiú édesanyja kibontja a díszes csomagolást, kinyitja a dobozt - ami nem volt egyéb, mint a lány egy cipősdoboza, öntapadós tapétával átlényegítve - félre húzza a selyempapírt... aztán sokáig bámulja a tartalmát.
- Istenem... - szakadt fel végül belőle, - olaj és ecet... - és megrohanták az emlékek.
Megsimogatta a két kis porcelánt.
- Dugójuk is van - motyogta meglepetten. Erre nem emlékezett, ő csak parafa dugóval ismerte őket. - Honnan tudtad - nézett fel végül a fiára, - és honnan szerezted...? És hogyan?
- Nem emlékszel, Anya? Megígértem, hogy pótolom őket - felelte a fiatalember, amivel újabb könnyeket csalt az asszony szemébe. - A hogyannál pedig - ölelte magához a mellette ülő lányt, - egy angyal segített... - és ezzel kedvesét is teljesen elvarázsolta.
A két kis edényke a főhelyre került az ünnepi asztalon, akkor és azon túl minden más alkalommal, amikor a család összejött. Az eljegyzésen is...

És eltelt újabb tizenöt év...

A kőfaragó mester elégedetten tapogatta végig a tegnap felállított sírkő és a körülötte levő keskeny járdácska közti fúgázást. Teljesen megkötött, ahogy kell. Felegyenesedett és vetett egy pillantást magára a műre is - mert annak tartotta, hiszen saját kezűleg faragta - és abban sem talált hibát. "Édesanyám" hirdette a felirat, mellette a két dátum, a sírkő lapján egymásba fonódó olaj- és ecetfa ág, tetején pedig a két madár. Fura egy összeállítás, de pont olyan, amilyennek a megrendelő óhajtotta, és ez a lényeg. Csak egyet nem értett: hogy miért nem kértek vázát? Csupán két kis négyszögletes, három oldalról alacsony fallal határolt bemélyedést a sírkő előtt, a fedlap közepén. Még a végén elcsúfítják valami műanyag vacakkal...
Na, de végül is nem számít, a fő a fizetség...
Órájára pillantott. Úgy beszélték meg, hogy itt találkoznak, most már jönnie kéne, és ahogy felnézett meg is látta a fiatal férfit, amint felé közeledik a temető főútján. Nem volt egyedül, egy fiatalasszonyt vezetett átkarolva, akinek a kezét egy óvódás korú kislány fogta.
- Jó napot! - köszönt rájuk. - Hát itt lenne, ez az... - állt félre, hogy azok hárman jól láthassák a követ.
- Nagyon szép... - mondta a nő elismerően.
- Úgy van - hagyta helyben a férje. - Olyan, amilyennek gondoltam - és belenyúlva kabátja belső zsebébe elővett egy borítékot. - Jó munkát végzett, köszönjük - nyújtotta a mester felé.
A kőfaragó elvette, megtapogatta, aztán... anélkül hogy kinyitotta volna saját zsebébe süllyesztette.
- Meg se számolja? - csodálkozott a fiatalember.
- Nem - felelte a másik, - megbízom magában. Csak... - egy pillanatra tétovázott, aztán csak felülkerekedett benne a művész. - Egyet ígérjen meg: ugye nem fogják holmi műanyaggal elcsúfítani?
A fiatal pár összemosolygott, majd a nő szólalt meg, szavait a kislányhoz intézve:
- Vedd elő, amit rád bíztunk, kicsim.
A gyerek nagy komolyan bólintott és fontossága tudatában óvatosan letette macis hátizsákját a sírkőre. Széthúzta a cipzárt és kiemelt belőle két kis, puha rongyokba bugyolált csomagot. Féltő gonddal kibontotta és az így napvilágra került két hosszúkás porcelán edénykét beállította a két bemélyedésbe.
A mester elámult. A méretezés tökéletes volt. Az alacsony falak pont a madaras mintáig takarták a vázácskákat... no lám, a madarak...! Hiszen ezeket véste kőbe!
- Igen - mondta halkan és immár tökéletesen elégedetten, - így az igazi...
A kislány levette a kupakokat és kis tenyerébe fogva apja felé nyújtotta.
- Tedd el őket, hogy rá tudjuk majd tenni, amikor üresek.
A férfi azonban nem vette el, hanem letérdelt elé, megfogta lánya kezét és ujjait rácsukta a porcelán dugókra.
- Örökre nálad maradhatnak, mert... mert mindig lesz bennük virág...

És így is lett. A madaras sír, bár felirata kiegészült még egy sorral és még egy dátum-párral, még napjainkban is a legszebb sírok egyike a régi külvárosi temetőben. És nem csak a szokatlan díszítések miatt, hanem mert valóban mindig van virág a két kis porcelán vázában.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
7440
Időpont: 2017-04-23 14:14:00

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Arkady! :)

A könnyekig hatódtam novelládtól, olvasás közben törölgettem a szemem rendesen.
Nagyon jól sikerült írás ez, csak egyszer álltam meg gondolkodás miatt. Szerintem a harmadik résznél sok a 15 év. Azért érzem úgy, mert a kisgyerek óvodás korú, akinek fiatal férfi az apukája. Ha utánaszámolok, akkor kb. 40 éves lehetett, ami nem számít öregkornak, de a másiknak sem. Persze az is lehet, hogy későn született a gyermek. Ha valós a történet, akkor vedd semmisnek az előző eszmefuttatásom. :)
Stilisztikailag szépen oldottad meg azt, hogy mindvégig figyelemfelkeltő legyél. Amit át kellene nézned, az a központozás. Nem vészes, de még szebbé lehetne tenni a látványt. Az összetett szavak között is találtam egy-két javításra szorulót.
Ennek ellenére nagyon tetszett az alkotásod, örömmel olvastam. Bárcsak sok olyan ember lenne , mint amilyenek a történeted szereplői! Szebb lenne a világ! :)
Köszönöm, hogy olvashattam. :)
Szeretettel: Kankalin

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

pusztai bejegyzést írt a(z) Rigómadár című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A hold című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Az öcsém, meg én című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Rigómadár című alkotáshoz

pusztai alkotást töltött fel Rigómadár címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Egy szülő panasza című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Lumba és az oltás című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 4. című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Radnótiról - gyermekszemmel, őszintén című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Radnótiról - gyermekszemmel, őszintén című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) Reggelre hófehér lett című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) A fehér ház című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) ringattak az elképzelések című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) craartáH! - Hála vers című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 15. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szuszimuszi és a rovarok című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Lumba és az oltás című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Fürtöskacagó melodikus című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A fehér ház című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Kilógok a sorból című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Nem magamat dalolom című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Egy szülő panasza című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) eltakar című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Himpér álmok vajíze című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Nyafi és Pliccsplaccs oltást kap című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Szuszimuszi és a rovarok címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Az öcsém, meg én címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) A madár és én című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Nem magamat dalolom című alkotáshoz

gleam bejegyzést írt a(z) Szerelem (haiku) című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) craartáH! - Hála vers című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 83. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)