5. fejezet

- Zsófi! - szólt be Rozsdás karámjába László. - Ha lecsutakoltad, mára végeztünk.
- Laci, mondhatok valamit? - kezdte Zsófi, és látszott rajta, hogy kicsit lehangolt. - Már lassan egy hónapja megígérte, hogy megtanít ugratni.
- Megegyeztünk az elején - nézett csodálkozva László -, mindig azt csinálod, amit mondok.
- Igen emlékszem, ezért nem szóltam eddig - panaszkodott tovább Zsófi -, ugratás helyett, egyfolytában lovat csutakolok. Most Rozsdást, tegnap Fáraót, tegnapelőtt Marcipánt. Szeretem mindegyiket, nincs ellenemre a tisztán tartásuk és etetésük, de szeretném már megtanulni az ugratást. Nem akarok hálátlannak mutatkozni, de jó lenne már előbbre lépni.
- Az eddig eltöltött egy hónap, hidd el nekem - magyarázta László -, nagyon fontos volt, neked, és a lovaknak is.
- Nem értem - nézett csodálkozva Zsófi.
- Ugratni csak olyan lóval lehet, amelyikkel a kölcsönös bizalom és szeretet kialakul - lépett közelebb Zsófihoz. - Ez alapján fogjuk kiválasztani azt a lovat, amelyiken megtanulhatsz ugratni.
- Hogyan válasszuk ki? - kérdezte Zsófi, és kezdett egyre kíváncsibb lenni.
- Te melyiket szeretted meg leginkább? - kérdezte László.
- Fáraót - vágta rá Zsófi gondolkodás nélkül. - Olyan kedves, mókás ló, és miközben kefélem, sokszor a fejével odabújik a nyakamhoz. Meleg leheletével beleszuszog a fülembe.
- Mikor jön érted apukád?
- Azt mondta, hat órára legyek kész, akkor érkezik.
- Akkor még van negyed óránk - nézett az órájára László -, használjuk ki a maradék időt. Vezesd ki a legközelebbi karámba Rozsdást, én hozom Fáraót, és Marcipánt.
Zsófi alig ért ki az istállóból, László már ott volt mögötte. Bevezették őket a karámba.
- Ott állj meg Rozsdással! - szólt előre Zsófinak.
Melléjük vezette a nála lévő két lovat, és sorba állította őket egymás mellé.
- Sétálj előre három lépést, és maradj háttal! - utasította Zsófit.
Amíg Zsófi elfoglalta a helyét, ő otthagyta az egy vonalba állított állatokat, és olyan távolra ment, hogy ne rá figyeljenek. Mindannyian mozdulatlanul álltak, várták, hogy most mi fog történni. A lovak legalább olyan feszültek voltak, mint Zsófi. Senki sem tudta, hogy most mi lesz.
- Sétálj előre még négy lépést, és állj meg, de még mindig ne nézz hátra! - törte meg a csendet László.
Zsófi kiszámolta a négy lépést, és megállt. Rozsdás lehajtotta a fejét, belefújt a homokba, mintha egy leesett sárgarépa darabot tisztított volna meg, mielőtt bekapja. Marcipán kedvetlenül ácsorgott, mint aki nem érti, hogy minek hozták ide. Fáraó, mint aki érezte Zsófi hívását, határozott léptekkel elindult. Zsófi mögé érve fejét átemelte a vállán, és az állát a lány mellére fektette.
- Simogasd meg - szólt oda László -, arra vár!
Zsófi két kézbe fogta a fejét, megsimogatta, arcát odanyomta a fejéhez, és megpuszilta csillogó sötétbarna szeme alatt. Ekkor ért mellé László.
- Ő lesz az igazi - veregette meg a ló farát -, gondolkodás nélkül fogja teljesíteni minden utasításodat. Már csak arra kell vigyáznod, nehogy eljátszd a bizalmát.
- Rám mindig számíthat - mondta Zsófi, de folytatni már nem tudta, mert meghallotta apja hangját a karám bejáratánál.
- Jó napot László, szerbusz, csillagom! - lépett be a lovak által göröngyösre taposott homokos talajra. - Végeztetek? Mehetünk?
- Igen, apu mehetünk, csak visszaviszem Fáraót az istállóba.
- Üdvözlöm, doktor úr! - fogadta a köszönést László. - Majd én visszavezetem őket, te menj nyugodtan, ne várasd apukádat, biztos siet!
- Kivételesen nem sietek - nyújtotta kezét mikor oda ért László elé -, addig beszélgethetnék, amíg a lányom visszaviszi a lovat.
- Akkor vezesd vissza Fáraót! - mondta Zsófinak, és közben megfogta a felé nyújtott kezet. - Miről szeretne beszélni velem? - kérdezte a doktort.
- Az utóbbi időben, nem látom a lányom arcán azt a felhőtlen boldogságot, amikor a lovardába hozom, mint amit láttam rajta, amikor megígérte, hogy megtanítja ugratni - kezdte magyarázni aggályait, amikor lánya már hallótávolságon kívül volt.
- Már ismét látni fogja - nyugtatta meg László.
- Eddig mi volt a baj? Miért volt olyan bánatos?
- Ez az egy hónap azzal telt, hogy kiválasszuk neki a legmegfelelőbb lovat, és ma sikerült.
- Fáraó lesz a megfelelő? - kérdezett közbe a doktor.
- Igen - válaszolta László röviden, de azonnal elkezdte bővebben is kifejteni. - Igaza volt az elején, mikor azt mondta, hogy az ugratás veszélyes. Ezért szántam egy hónapot a legmegfelelőbb társ kiválasztására. Ezt az időt unta egyre jobban Zsófi. Direkt nem szóltam neki előre, hogy ezt a számára hosszúnak tűnő időt erre szánjuk.
- Már értem. Nem mondhatta el neki, mert akkor valamelyiket előnyben részesítette volna, és nem biztos, hogy a megfelelőt.
- Igen, itt az volt a lényeg, hogy a lónak kellett kiválasztani őt, és nem neki a lovat. Ebben az esetben olyan szerencsésen alakult a dolog, hogy nem csak Fáraó választotta Zsófit, hanem a lányának is ő lett a kedvence. Így már biztos vagyok benne, hogy nagyon jó párost fognak alkotni. Nekem is volt egy ilyen lovam - tette még hozzá.
- Miért csak volt? - kérdezte a doktor őszinte érdeklődéssel.
- Hosszú történet, egyszer majd elmesélem - mondata talányosan László -, de már jön Zsófi, és egyelőre ez a történet neki nem való. Előre röviden csak annyit mondok, hogy az életét áldozta értem. Soha nem felejtem el.
- Ezt megértem, és egyszer majd szeretném hallani, mert érdekel.
Ekkor ért oda Zsófi, és már sugárzott a boldogságtól.
- Mehetünk Apu! Viszontlátásra, Laci bácsi! Holnapután jövök.
- Szervusz, várlak, de meg ne halljam még egyszer, hogy bácsi!
- Bocsánat! - szólt vissza a válla fölött széles mosollyal Zsófi.