Csönd lett a szobában. Radványi azon tűnődött, hogy volt-e értelme elmesélni ezt a régi történetet, Kamilla meg azon, milyen apropót keressen. A terv már készen volt a fejében, csak az időzítés volt kérdés. Végül ő szólalt meg előbb.
-Van itthon néhány fényképem azokból az időkből. Várjon csak!
Felállt, a komódhoz lépett, ügyelve arra, hogy el ne felejtsen sántítani. A lába már alig fájt. Rövid keresgélés után kihúzott az egyik fiók aljából egy kopott régi fényképalbumot. Visszaült a heverőre, térdére tette az albumot, szétnyitotta.
-Ez az. Jöjjön csak, nézze!
Az öregúr megmozdult végre-valahára, az asztalt megkerülve átsétált a lányhoz s leült mellé.
Az első oldalon lévő fényképek Erdély 1940-beli visszafoglalásáról készültek Kolozsvárott. Az utca közepén lengő, lobogó piros-fehér-zöld zászlók alatt lovas bandériumok vitézei, zsinóros dolmányban, darutollas süvegben. A lovasok élén hófehér lovon, tengerész-tiszti egyenruhában az ország Nagyura, nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltósága. Zászlókat lengető tömeg kétoldalt, a házak ablakai kitárva, nevető szemű, integető emberek, népviseletbe öltözött magyar ruhás lányok, asszonyok virágot hintenek a menetre.

Radványi rámutatott az egyik képre. -Ez itt Fekete Pista, az egyik bajtársam a dandárból - mondta álmélkodó hangon. -Jé, de érdekes. Nézze. Ez a lovas itt a harmadik sorban, félig takarva ő, ezer közül is megismerném. Milyen fiatal még ezen a képen, szinte gyerek! Istenem! Elesett szegény a kitörési kísérletnél.
Tovább mentek a képeken. Kamilla lapozott. Háborús felvételek, géppuska-állás, rohamra induló honvédek, tüzelő ágyú, felszálló vadászgép. Ismeretlen, nevetős, bizakodó, vagy szomorú fiatal arcok. Kötözőhely, a sebesültek körül nővérek szorgoskodnak.
Közel ültek egymáshoz, túl közel is igen, a válluk összeért, mégse történt semmi. Kamilla rátette a kezét Radványi térdére. -Apám felvételei - mondta elcsukló hangom. -Tudja Miklós, nem szeretem elővenni ezt az albumot, sírhatnékom van tőle! -Elkezdett sírni, bármikor képes volt rá.

Most, az kellett volna, hogy következzen, hogy Radványi átöleli a vállát, és elkezdi vigasztalni, ő meg odahajtja a fejét a férfi széles mellkasára. -Ha megfogja a mellemet - fogadkozott magában - istenbizony belenyúlok a nadrágjába.
Semmi ilyesmi nem történt azonban, a férfi drót-mereven ült, mint egy ólomkatona.

Hosszú percek peregtek le az idő rokkáján. A fiatal nő nem tudta, hogyan folytassa? Ennyire tehetetlen lennék, kérdezte magától, ennyire béna?
Ismét a véletlen jött a segítségére. Elhangzott végre az, a kérdés, melyre, annyira várt, ami tovább lendítette a cselekményt.
-Mondja...khm...Kamilla,...egyedül lakik itt ebben a csinos kis lakásban?
-Jelenleg igen - rebegte alig palástolt megkönnyebbüléssel. -Figyeljen, Miklós, el kell mondanom valamit. Férjes asszony vagyok, de már nem sokáig, mert válok. A férjem nem lakik velem, a szeretőjéhez költözött.
-Valóban? - A férfi felhúzott szemöldökkel nézett rá. Kész döbbenet. -Ő hagyta el magát?
Hihetetlennek tűnt előtte, hogy ilyesmi megtörténhet. Ilyen gyönyörű lány, ilyen édes egy teremtmény! De nagy marha lehet az a férfi! Alig észrevehetően megcsóválta a fejét.
-Elég fura - dünnyögte.
-Nem az - sóhajtotta a fiatal nő. -Talált egy szebbet, egy fiatalabbat, most azzal él. Egy éve már, hogy egy újjal sem nyúlt hozzám sem ő, sem más!
Egyetlen szó sem volt igaz a történetből, a férje és ő nem voltak válófélben, nem a férfi hagyta el, csalta meg Kamillát, hanem fordítva, s férjem-uram nem a szeretőjéhez költözött, hanem külföldi kiküldetésben volt. Mellesleg esztelenséggel határos módon még mindig szerelmes volt a feleségébe, aki fűvel-fával csalta.

Kamilla előredőlt ültében, csendesen sírdogált. -Talán csúnya az arcom? Visszataszító? Nézzen rám, Miklós!
-Nem dehogy! Ellenkezőleg! - motyogta a férfi.
-Vagy a testemmel lenne probléma? -Sírt most már, ömlöttek szeméből a könnyek.
Felállt, az ablaktáblához lépett, felhúzta a rolettát. Elhátrált a könyvespolcig, most szemből érte az alkonyi fény. A korhely napsütés bíbor-ragyogással öntözte a szobát. Részeg volt, annak tettette magát. Beleállt ebbe a haldokló, sötét ragyogásba, ledobta magáról a köpenyt.
-Hát mondja meg őszintén! Csúnya vagyok? Öreg? Kövér? -Zokogott, a könnyek végigfolytak az arcán, a mellén. - Mi a hiba bennem? Nem lehet szeretni ezt a testet?

Radványi a lelke mélyéig meg volt rendülve. Ilyen helyzetet még nem élt át, nem tudta, mit kell tennie. Végül azt cselekedte, amit keresztény-polgári neveltetése diktált. Odament, úri gavallériával felemelte a pongyolát a földről, s a lány vállára terítette. Nem nézett közben rá, a falat nézte oldalt.
-Húzza össze magán, kedves, s ne sírjon! Maga gyönyörű, és...és...ne haragudjon, most mennem kell.
Kettőt se pillanthatott Kamilla, s Radványi Miklós mögött becsapódott az előszobaajtó.
A nő, akár a sóbálvány: földbe gyökerező lábak, - meredten bámult utána. -B.sszameg! - kiáltotta pipacs-pirosra gyúló arccal, s indulatos mozdulattal földhöz vágta az egyik kristálypoharat. -Hát ezt jól elcsesztem!