ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

GURÁLOK


A délutáni menetrend az volt, hogy amikor a Kasprowiról lefele jövet a Rondónál leszálltunk a buszról, azon mód, ahogy voltunk, sícipőben, lécestül, botostul, csatakosra izzadtan átkeltünk a téren, hogy für alle felle együnk egy bigost az önkiszolgálóban. Bigost enni a Rondón fél öt körül, egész napos sízés után fenomenális élvezet, nem hagyhattunk ki ilyesmit. A bigos a mi székelykáposztánkhoz nagyon hasonló ételkülönlegesség a lengyeleknél és a guráloknál, főleg a guráloknál. Jó fekete, köménymagos kenyeret adtak hozzá, ami felszívta a káposztalé savanykás ízét, és enyhítette a kolbászdarabkák okozta égető csípést az ember ízlelő bimbóin. A szerdai nap sem volt kivétel, csak talán annyi különbség esett, hogy Matild azon a szerdán nem a bal oldalamon ült a fémlábú műanyag asztalkánál, hanem a jobbon, de ez lényegtelen apróság, elenyésző semmiség az élet nagy kérdéseihez képest. Ekkor vetődött fel az ötlet, Hámori volt az écesz-géber. Kitalálta, hogy este menjünk fel a Gurál csűrbe herbatát inni, szórakozni. A társaság nem emelt kifogást, a programpontot megszavaztuk. Az idő a továbbiakban a szokott módon folydogált, hazamentünk, lezuhanyoztunk, szalonnás kenyeret ettünk a konyhában, pálinkát ittunk hozzá és sört. 8 óra elmúlt, amikor a társaságot összetoborozva elhagytuk a szálláskörletet, vagyis Ludmilla vakolatlan, szép, szürke-téglás házát. Edina belekarolt a Hámori Bandiba, Alma, aki időközben átváltott, most a Komáromit szorongatta, ahol érte. Ők négyen mentek elől, keményen taposták a havat a szűk sikátorban a Dambrówsky ulica túloldalán, mögöttük mi, többiek. Az alacsony léckerítések mögött ebben a városrészben töppedt kis faházikók szoronganak, fázósan bújnak be meleg, bolyhos, fehér hó-sipkáik alá. Elfüggönyözött apró ablakaikban sápadtan világítottak a karácsonyról megmaradt díszek. A Testvér ügyesen kormányozta kisded csapatunkat, s így, könnyed beszélgetések és léha ugratások mellett hamarosan odaértünk a dombocska tetején trónoló Gurál-csűrhöz. A lépcsőfokok jegesek voltak, egy lépést tettünk felfelé, kettőt csúsztunk hátra. Végül, úgy oldottuk meg a problémát, hogy megfordultunk és hátrafelé mentünk. A hodály vastag gerenda-kapuja be volt téve, olyan csend zúgott a szél szárnyán, hogy az már-már kísértetiesnek tűnt. A kilincs nem engedett. Fülemet a fenyőrönkre tapasztottam, de azon a vastag falon egy sóhaj, annyi, nem hatolt át.
-Dörömbölj! -bíztatott Kaltenbrunner, s jó példával elől járva két öklével vadul verni kezdte a kaput. Jó ideig dörömböltünk, Hámori mulatott rajtunk.
-Rúgni kell, nem verni, -mondta. -Itt ez a szokás.
-Rúgni? -kérdezett vissza fájós kézfejét tapogatva Kaltenbrunner. -Nem mondod?
-Dehogynem, -replikázott a Testvér. -Adjatok csak helyet!
Hátrébb húzódtunk, erre ő a küszöb elé lépett és három hatalmasat belerúgott az ajtóba, ami a harmadik rúgásra váratlanul és csodálatos módon feltárult. A legnagyobb darab gurált pillantottam meg magam előtt, testközelben, akit valaha láttam. Nagyobb volt Toldi Miklósnál, de, hogy erősebb is nála, az csak később derült ki.
A Gurál mosolygott. Ijesztő volt széles, durva képén ez a félénk, kisfiús vigyor. Nem illett bele a vad, szeles, hóförgeteges estébe, és a gurálokról, eme ordas, hegyi emberekről fennmaradt antropomorfológiai leírásokba. Máshogy képzeltem el egy gurál arckifejezését, máshogy ám! Sziklaszilárdnak, kérlelhetetlennek, szél-fúttának, viharoktól cserzettnek! Hátratántorodtam. Matild hozzám kapott és megfogott, tartott, hogy el ne csússzak a bejárat előtt keményre, simára letaposott glatt-jégen.
-A nők ne! -kiáltotta az óriás és két karját széttárta tiltásként.
A gurál-szót nem értettem, de a rettenetes kar mozdulata, amellyel a társaságunkban lévő lányokra vádlón rámutatott, önmagáért beszélt.
Megpróbáltunk előre törni és elslisszolni elefánt-teste mellett, de résen volt. Lapátkeze egyik villámgyors mozdulatával kiragadta karomból Matild kezét és eltaszította a lányt, engem meg belökött, ajtón belülre.
-Lányok ne! -üvöltött fel újra.
Így járt fél pillanattal később Edina is és Alma is. Végül, töredék perc alatt lejátszódott, az összes hímnemű egyed benn volt, a nőstények pedig kívül rekedtek
Döngve csapódott a csűr vastag gerenda-kapuja. A gurál elreteszelte colos deszkával. A félhomályos, orom-fára aggatott mécsesektől megvilágított helyiségben arasznyira se láttam. Sűrű cigaretta füst tekeredett padlótól a tetőt tartó gerendázat magasságáig. Azt azért észleltem, hogy a termet három, irdatlan fenyő-rönkökből ácsolt hosszú asztal szeli keresztül, túlsó végük a szemben lévő fal mellett elveszett. A lócákon különféle emberek ültek egymáshoz zsúfolódva, gyertya-világnál ettek, ittak, nótáztak. A jobb sarokban nyílt tűzön egész bárány sült, kistermetű gurál ügyesen forgatta összezsugorodott, pirosodó testét.
Elszontyolodva álltam a bejáratban. Mi lesz most? Hová ülünk? És a lányok?
Hámori biztatóan pislogott: -műsor ez, Testvér, műsor, ne arj be!
A Gurál észrevette, hogy tétovázunk, medveléptekkel odajött.
-Miért nem ültök le? -kérdezte a kézmozdulat.
-Mert nincs hely, -jelzett vissza dr. Völgye.
-Dehogy nincs. A méreten felüli alak rántott egyet a vállán.
-Nie mam problem.
Leült az első asztal mellé a lóca szélére. Megtolta fenekével a jó-népet balra. A túloldalon néhányan lepotyogtak.
-Prosze bardzo, -mondta, és széles gesztussal intett a megüresedett hely felé.
Valakik rugdalták kívülről az ajtót, tisztán hallatszottak a tompa puffanások. Barátunk a homlokára csapott, felénk fordult.
-Dziewczyni. Lányok. Csak most, az egyszer.
Kirántotta az ajtószárnyat elreteszelő deszkát a helyéről, a kapu kitárult, Matild, Alma, Edina beléptek. Úgy néztek ki, mint a hóemberek, vagy inkább, mint a hó-leányok.
/Hó!-leányok, ne tegyétek!/
A Gurál nevette őket.
-Lányok befele fiuk öle, -mondta törve magyarul. -Csak most ez egyszer, soha többet ilyen.
Gurál-teát rendeltünk, Hámori Bandi azt mondta, a Gurál-csűrben gurál teát illik inni.
-Ósem guralska herbata, proszim -intett a Testvér Gurál Öcsinek. A "Gurál Öcsi" nevet Kaltenbrunner találta ki, az alatt az idő alatt, amíg nagydarab vendéglátónk a bárány-sütögető tűzhelyhez ment, hogy utasításokat adjon a kicsi gurálnak. Rajta ragadt, így kezdtük magunk között szólítgatni: "Gurál Öcsi". Matild az én ölemben ült, szűz volt tőlem, s én őtőle ezidőtájt szintén érintetlen, én voltam vele legbévül, a túlsó gerendafalhoz legközelebb, mellettem Hámori, a korom-fekete hajú Edinával, aki elmésen megkérdezte a Testvért: "mondd csak, Bandi, mi ez a kemény itt a fenekem alatt?" "A kulcs az, az én saját külön-bejáratú kulcsom, mellyel nyitott kapukat döngetek", -válaszolt még elmésebben a Testvér, célozva a szerelem nyitott kapuira, amelyeket ki sem kellett kulcsolni, tárva nyitva voltak mindenkor az ő reménybeli döngetése előtt. Mellettük Alma, Komáromi ölében, s végül a lóca legszélén, a bejárathoz legközelebb Mozsár Tata, és a jó Völgye doktor.
Megjött a herbata. Tudni kell a gurál teáról, hogy egy deci teából, s két deci vodkából áll, s így elég ütős. Forró volt, mint az izzó szén, az a bizonyos, amit angyal fogott fogóval, perzselvén vele Náhum szűzi ajakát.
Két kemény melle alatt karoltam Matildot az ölemben, a mellek ráfeküdtek az alkaromra, ez volt a legkényelmesebb, s egyben a legizgatóbb pozitúra mindkettőnknek. Egy ideig néma élvezettel kortyoltam a lobogó folyadékot, -a többiek is ezt tették-, cseppjei sisteregve lángoltak fel nyelőcsövem érzékeny hámsejtjein.
A második bögre ízlelgetése közben valaki, talán Mozsár Tata a jobbszélről felvetette: együnk bárányhúst. Zajos tetszésnyilvánítással fogadtuk, a ropogósra sült comb nem sokra rá megérkezett, s míg a tekerős nyekerén a gurálok népi dalainak nyávogó taktusai áramlottak körbe, szétosztottuk és megfelelő mennyiségű káposzta saláta és köménymagos rozskenyér megtámogatásával nekiláttunk bekebelezni.
Jól esett a báránysültre még egy adag herbatát meginni, Gurál Öcsi nem beszélt le róla, térült-fordult ellenben, s hozta az újabb kört nyolcunknak.
Aztán...aztán, hogy is volt csak. Énekeltünk, s a gurálok, Gurál Öcsi és két segédje az asztalok közti szűk helyen guggolós-rugdosós gurál táncokkal szórakoztatták a közönséget. Végül már a magyar és a lengyel himnusz ment, és felcsendült innen is-onnan is, hogy: "brávo, prosit" és: "polski wegri dva bratanki". Éjfélig így folyt a mulatság.
Tizenkettőt elütvén a közeli templomtorony harangja, a nagy gurál kezdett megváltozni. Komor képpel járt körbe-körbe a teremben, "konze sie, prosze pana, prosze pani" -kiáltozta mélabús képpel és roppant nagy meglepetésemre és ellenérzésemre elkezdte kirugdosni, igen a szónak valóságos, nem holmi képletes, átvitt értelmében, testet öltött gerenda lábait szaporán használva, rugdosni kifele a vendégeket. Már az én társaságom került sorra, minket rugdosott. Hámori a küszöbön állva, kabátban, sísapkában remekül szórakozott azon, miképpen menekül előle Kaltenbrunner, Mozsár Tata és a Völgye. Elrohantam, mit rohantam, botladoztam, támolyogtam oldalra kinyújtott karja alatt, hogy elérjem a biztonságot jelentő nyílászárót. Már úgy tűnt sikerült egérutat nyernem, amikor lapátkezét megéreztem a grabancomon. Úgy rántott vissza, mint valami tollpihével töltött zsákot.
-Te márádni kicsi mátyár, -hörgött a fülembe. -Mutaátni neked válámi delicates. Csak neked. És kápsz még egy herbatát. Vendégem lenni, nem fizetni...Polski wegri dva bratanki.
Kettőt sem pillanthattam. A szezám kapuja bezárult újra, csikorog nagy kulcs, kereszt-gerenda rá, egyedül maradtam a gurálokkal. Öcsi kihozott nekem egy csésze gurál teát /emlékeztetőül mondom ez az ital két rész vodkából és egy rész teából áll/ és letette elibém az asztalra. Nagyjából ugyanott ültem, ahol az este folyamán végig, az első asztal közepétől kissé kifele, szélre, az ajtó irányába. Toldi Miklós alteregója felpattant az asztalra és a tekerős nyekere macskanyávogás szerű siralmas dallamára elkezdte a guggolós-ugrálóst. Nekem táncolt egyedül. Ahogy felnéztem rá, feje szinte a szemöldökfát verte, emberhegy, táncoló dzsinn, óriás tagjait szanaszét vetette, hagymázos látomás alkoholgőzben. Fejem szédült, gyomrom kavargott. A csésze úgy ugrált az asztalon, mintha földrengés lenne, 9-es fokozatú, a Richter szerint. Szerettem volna már kint lenni a tiszta, kemény hófúvásban.
-No, csak megiszom itt ezt a kis teácskát, -mondtam magamnak, -aztán iszkiri.
A gurál loboncos haja körbe-körbe röpködött, arca vörös volt és izzadt. Kigombolta hímzett dolmányát, lehántotta magáról és félredobta. A kicsi gurál felugrott hozzá, most már ketten ropták. Gurál Öcsi intett a nyekerésnek, felparancsolta maga mellé őt is.
Hóna alá kapta mindkettejüket, egyenként is mázsás emberek voltak a kicsi gurálok, akkorák, mint a Hámori Testvér, forgott velük, emelgette őket.
-Mátyár mit szólni gurálho'? -hajolt le hozzám, amikor megpihent egy percre. -Mi lenni mind erős mind. Akarni fiut is mind, mind.
Nem tudom milyen képet vághattam, de felpattant, otthagyott. Odaszólt valamit az embereinek, mire azok sietve leugráltak és elhelyezkedtek megint zenélő instrumentumaiknál. A nyávogás, dobogás újra kezdődött. Gurál Öcsi táncolt és tánc közben izzó pillantásokat lövellt felém.
-Itt az ideje angolosan távozni, -gondoltam. Ajkamhoz emeltem a csészét, hogy utolsó cseppjét ennek a finom forró nektárnak magamba öntsem, s elvégeztetvén, ami önnönmagam számára, önnönmagam által kijelöltetett, feltápászkodtam.
De nem indulhattam. Súlyos kéz nehezedett a vállamra, visszanyomott.
-Nem menni még mátyár. Jönni most jává.
A zene felsikoltott. Gurál Öcsi megoldotta övén a csatot, az indákkal díszített pantalló lehullott róla. Egy szál neglizsében állt előttem, ingben, gatyában, vagy ahogy nálunk mondják: ingben, glóriában
És táncolt, táncolt, őrjöngő extázisban pörgött, forgott ugrabugrált. Keze, mint a malom szárnya százfele, lába, mint a gólem lába kétfele, óriás tagja a bokáig érő gyolcs-gatyában felfele.

Na ekkor komolyan megijedtem. Ezek kényszeríthetnek. Hárman vannak, a legkisebb is kétszer akkora, mint én. Körülnéztem valami szúró vagy vágó szerszám után, de messze voltak, a falakra felaggatva.

Kívülről dörömbölés hallatszott, jó ideje hallottam már. Ez a dörömbölés most felerősödött, szinte az egész nagy ház is rengett belé. Felugrottam /már amennyire azt a szánalmas kísérletet négy csésze gurál-tea után még egyáltalán ugrásnak lehet nevezni/ és a dübörgés irányába menekültem. Hogy hogyan nyitottam ki a kaput, nem tudom már. De azt tudom, hogy amikor feltárult, Hámori Bandi aggódó képét pillantottam meg legelőször.

-Jól vagy, Testvér? -kérdezte a száj, ami Hámori Bandihoz tartozott.

S aztán, emlékszem, hogy mentünk, csúszkáltunk lefelé a dombról, Matild belém kapaszkodott, támogatatott, s én szaggatottan, zihálva, dadogva meséltem élményeimet.

-De miért pont én kellettem neki, -keseregtem, amikor elértük a Dambrówsky ulicét. -Mért pont én?
-Mert te vagy közöttünk a legszebb, szép szőke hercegem, -karolt át a Hámori Bandi.

-Az egészben az a legszörnyűbb, hogy a gurálok azt feltételezték rólam, hogy én a fiúkat szeretem, -panaszkodtam tovább részeg csökönyösséggel.

Hámori megrántotta a vállát, az ő figyelme már ismét Edina felé fordult, nem érdekelték a sirámaim. Völgye doktor röhögött, és néhány obszcén kifejezéssel szórakoztatta magát, Kaltenbrunner egy farönköt rugdalt a lefagyott úttesten. Mozsár Tata a hátunk mögött jött, néhány lépéssel. Komáromi és Alma messze előttünk jártak, most fordultak be a sikátorba.

-Senki nem feltételez rólad ilyet, -mondta ekkor nevetve Matild. -Én tudom, hogy te a lányokat szereted. Matild úgy nyomta meg az "én tudom" szavakat, mint aki tényleg tud valamit. Pedig érintetlen volt tőlem ezidőtájt, és én is őtőle. Bár valamit tényleg tudhatott, hiszen egész este az ölemben ült.

-Micsoda? -horkantott fel hátul Mozsár Tata, és bölényképpel elibénk került.
-Micsoda?! -és akkora pofont kevert le a lányának, hogy Komáromiék a csattanásra ötven lépésről visszafordultak.
Matild sírva fakadt, de nem eresztette el a karom, Mozsár Tata meg sűrű bocsánat-kéréseket kezdett morogni.

Más már ezen az estén nem esett, hacsak az nem, hogy Kaltenbrunner elesett. Síkos volt a jég, s túl nagy tacslit kapott az arra járó rendőrtől a rönk-rugdosásért. Tanulság: Lengyelországban simán meg lehet verni egy magyar nagyvállalkozót, aki kacsalábon forgó villában lakik, és Mercedesszel közlekedik.