Egy idő után már nem lehetett többé leplezni a dolgokat. A főosztályon saját, közvetlen kollégái is egyre gyakrabban vették célba élceikkel azt a domborodó pocakot, így Icának sürgősen ki kellett találni valami hihető mesét. Most már nem tagadhatta tovább, hogy terhes, a kérdés csak az volt, elárulja-e, hogy összeházasodott Baluval, és tőle van a gyerek, vagy találjon ki valami mást? Elég ciki helyzet volt.
Balu már nem dolgozott a Hivatalban, de gyakran átjött a Kutatóintézetből adatokért, miegymásért, főleg azért, hogy cég-ügyekben Roth Emillel tanácskozzon. Cége főnöke ő volt, de a háttérből Emil irányított.
Félős volt, hogy visszajut a fülébe, ha majd a nyakába ugranak a gratulációikkal. Ica fázott tőle: végképp elveszítheti a fiút, mert Balunak legfontosabb kikötése az volt, hogy a házasság maradjon kettejük titka, s amikor Eszteriné május végén már sokadszorra kérdezett rá, bevallotta, hogy igen, valóban állapotos, azt azonban nem mondta el, hogy a születendő gyerek apja Tandem Balu. Ötölt-hatolt. Előadott egy rablómesét, hogy még az előző év decemberében titokban férjhez ment valakihez, s tőle van a hasában a gyerek.
-A férjem nem szeretné, ha a neve közszájon forogna. Tudod az ő jelenlegi munkája, pozíciója....-Sejtelmesen mosolygott és nem mondott többet..
Eszteriné értette. Biztos titkosügynök, vagy besúgó. -Ó hogyne, így már más. Abszolúthe megértem drágám. Hallgatok, mint a sír!
De persze nem hallgatott, ő volt a legfőbb pletykafészek az egész főosztályon. Másnap már az összes kollega tudta a folyosó széltében hosszában, hogy mi van Icával, s mentek a legvadabb találgatások azzal kapcsolatosan, hogy micsoda szörnyű állambiztonsági kockázatot jelentene, ha fény derülne a férfi kilétére?

Némi élénkséget vitt a téma abba a megfagyott légkörbe, ami a Hivatalban eluralkodott. Farkas elvtárs öngyilkossága, Gajdosné végzetes szívinfarktusa szintabban a pillanatban a főosztályvezető ajtajának küszöbén, Nagy Imre újratemetése, Kádár elvtárs halála, szóbeszédek a küszöbön álló szabad választásokról, a többpártrendszer engedélyezéséről, a kormányváltás esélyeiről, a szovjet csapatok kivonásáról és főként arról a dermesztő kilátásról, hogy a Hivatal esetleg megszűnik, jéghideg fagylavinát zúdítottak az emberek nyakába.

Ne feledjük: az Országos Koordinációs Hivatal a rendszerváltás előtt a hatalmi elit parkoló-pályájának számított, ha futball-nyelven akarnánk fogalmazni, mint Barna Roland, azt mondhatnánk, a Párt kezdő-csapatának közvetlen tartaléka volt: a játékosok a kispadon ülnek, de ha a taktikai megfontolások úgy kívánják, bármikor bevethetők.
Olyan emberek dolgoztak a Hivatalban, mint például Némethné, akinek a férje párttitkár, és komoly potentát a BKV-nál, Erdeiné, a "nagy", a "KB-s" Erdei felesége, Szőkéné Irmuska a "külügyes" államtitkár Szőke János hites neje. Tarján elvtárs, Dorogi elvtárs, Melzerné elvtársnő, Molnár Gyuri bácsi, s az öreg, minden hájjal megkent Nékoszosok bármikor bevethetők voltak akár felsőbb szinten is. Úgyszintén a számítógépes részlegnél dolgozó fiatal, magasan képzett, ütőképes, elkötelezett munkatársak. És akkor még nem szóltunk a KISZ-szervezetben vezető szerepet vállaló fiatalokról, azokról a kommunista ifjakról, akikre számított a Párt: Roth Emilre, Székely Hajnalkára, Csepregi Jánosra, Csoknyainé Szegedi Kamillára, Barna Rolandra, Tandem Balura gondolunk, - ez utóbbit, mint tudjuk, Kelemen Gézának hívják. Más kérdés, hogy 89 nyarán már sem Csepregi János, sem Kelemen Géza nem dolgozott a Hivatalban.
Másrészről azonban egyfajta "elfekvő" is volt a Hivatal, elég, ha csak Dombi elvtársat, az egykor szebb napokat látott Harcsa Kálmánt, és szegény Farkas elvtársat említjük, akik érdemeik elismeréseképpen kaptak állást, magas pozíciót, bár nem sok mindenre lehetett használni őket. És, hányan voltak még ilyenek, nem csak ebben a hivatalban, hanem az összes többi sóhivatalban is szerte az országban, te jószagú rezeda, ha az összes nevet fel akarnánk sorolni, itt rostokolhatnánk éjfélig!

Némethné a nyár közepén elment szabadságra. Állítólag a Balatonon nyaralt a családjával, mégpedig Öszödön, a Minisztertanács üdülőjében, ahová a férje pártkapcsolatai révén kaptak beutalót. Szabadsága leteltével nem tért vissza az osztályra, betegállományba helyeztette magát. Szathmáriné többször beszélt vele telefonon, tőle tudták meg a kollégák, hogy a tüdejét támadta meg valami kórság. Elképzelhető, hiszen Némethné erős dohányos. Szathmáriné mellé felvettek egy új munkaerőt, Kapor Dezső nevűt, 42 éves, nős, két gyerek, párton kívüli, 61 kg, 189 cm, nyúlgerinc fickó, középfokú statisztikusi végzettség, erősen kopaszodik.
Nemesné, a Személyzeti Főosztály nagyhatalmú, rettegett vezetője szintén szabadságon volt, előbb a rendes szabadságát töltötte, aztán, amikor az elfogyott, fizetés nélküli szabadságot kért és kapott.
Harcsa Kálmán a helyén maradt, kitartott a végsőkig. Rajta nem látszott, hogy megviselnék a történtek, csak valamivel még több konyakot ivott, s egy kicsivel még nyersebb modort vett fel a beosztottjaival szemben, mint korábban.
Dombi Tibort egyáltalán nem zavarta a küszöbön álló változás. Délelőttönként végig támolygott a folyosón, megszólított minden arra közlekedőt, s a részegek kedélyes, de egyben csökönyös derűlátásával hajtogatta, hogy nincs semmi baj, minden rendbe fog jönni, az ország épül, szépül, a kommunista eszme diadalmaskodik.
-Voltunk mi már ilyen helyzetben elvtársnő, hukk - szavalta az alig húsz éves Székely Hajnalkának, akit, a lány szerencsétlenségére elkapott a folyosó szegletében - nem kell betojni. Emlékezz csak vissza azokra az időkre, amikor te meg én a többi bátor partizán bajtársunkkal vállvetve Rózsa Ferenc, és Ságvári Endre elvtárs vezetésével illegalitásban harcoltunk a nyilasok rémuralma ellen, hukk. Azok voltak ám a szép idők! Akkor is össze...akakarom mondani összetartottunk, és hukk, hukk, mi lett a végén a burzsoáziával...levertük, mint vak a poharat, nem? Most se lesz másként, meglásd!
-Jó - mondta a lány - biztos. De most eresszen Tibor bácsi, mennem kell....

Barna Roland élt, létezett, vérzett, ez a legtöbb, amit el lehet róla mondani. Legbelül, a lelke legmélyén sérült volt. Igyekezett nem mutatni, sportba fojtotta férfias bánatát, ott volt előtte az írósztalon a táskarádiója, reggeltől estig hallgatta, a sporthíreket és az élő közvetítéseket.
A Bp. Honvéd győzelme a labdarúgó bajnokságban, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, a kajakosok és az öttusázók világra szóló sikerei némi gyógyírt jelentettek.
Folyt a főhatóságok hivatalos kispályás labdarúgó bajnoksága a III. kerület Ürömi úti Ifjúsági Sporttelepen, szombat délutánonként ott rúgta a labdát, és, bár nem volt már mellette csatártársa Tandem Balu, aki hajszálpontos átadásaival kiszolgálta volna, rengeteg gólt szerzett az ellenfelek mérhetetlenül nagy bánatára. Roland minden belőtt gólja után köpött egyet, és azt mondta: nesze, b.szd meg, ezt kapd ki!

A vihar pedig, egyre közeledett, s egyszer csak lecsapott.