ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

HK V/1.

Tandem Balu háromnegyed tizenegy körül kapta meg Lia üzenetét. Nem habozott. Foci-meccset nézett éppen, a hosszabbítás ment. Kikapcsolta a készüléket, vette a bőrjakóját, a bukósisakját, zsebre vágta a pisztolyát. Ica és Ibike már az igazak álmát aludták a másik szobában, amikor kilépett a lakásból. Odakinn szakadt az eső.
A BMW-vel ment, ez a motorja állt ott ház előtt. Nyeregbe pattant, beindította. Feldörrent a 120 lóerő, egy kerékre emelkedett a gép, aztán engedelmesen belefeküdt a Klauzál tér hepehupáiba.
Olyan száguldást mutatott be, amilyet rég láttak már a Fiumei út ázott akácfái. A villamosremíz előtt fékeznie kellett, néhány autó került az útjába. Elrobogott mellettük. Már az Orczy térnél járt, amikor felötlött benne néhány kérdés.
Mi történhetett? Miért a piac bejáratához hívja? Miért ilyen késői órán?
Még egy dolog volt, amit nem értett. A lány soha nem írt rá így, hogy "szia" és soha nem írta alá az üzeneteit. Úgy pláne nem, hogy "Li". Most vajon miért?
Nem törődött vele, elheegette a kételyeket.
Lia Bajban van. Lia üzent. Mennem kell, hogy segítsek!

A kínai negyedre vaksötét borult. Megérkezett a piac bejáratához. Leállította a motort, leszállt a gépről. Beállt a buszmegálló hullámpala-teteje alá. Teljesen néptelen volt a környék. A közvilágítás távolban pislákoló lámpájának fényében látszott, milyen elemi erővel esik az eső. Megnézte az óráját: pont tizenegy volt. A lány éjfélt mondott az üzenetében, az még egy óra. Nem baj. Hátha előbb jön?
S tényleg, alig, hogy végig gondolta, egy alacsony, vékony alak sziluettje bontakozott ki a sötétben, ahogy átvág a házak felől a Kőbányai úton és feléje tart.
Lia! -dobbant nagyot a szíve. Előre lépett.
A lebegő árnyalak egyre közelebb ért. Egyszerre csak rájött, hogy ez nem Lia, hanem egy ismeretlen férfi.
Úgy jött, mint aki a piac bejáratához akar eljutni. Elment Balu mellett, de igazából még el se ment teljesen mellette, megfordult és megszólalt.
-Most megfizetsz mindenért disznó mogyar!
Balu hirtelen rájött, hogy a férfi Lia nagyobbik bátyja. Az arcát nem ismerte fel, de a hangját igen.
Megmarkolta pisztolyának az agyát a zsebében, és foghegyről odavetette.
-Húzz innen a picsába te kis sárga pöcs!
Elő akarta venni a fegyvert, félig már kinn volt a keze a nadrágból, ám ekkor vasmarkok ragadták meg hátulról mindkét karját, és hátra tekerték. Érezte, hogy a csuklójára vékony, erős zsineg szorul.
A következő pillanatban a lábait is összekötötték. Elemlámpa fénye világított az arcába. A lámpa fényköre mögött egy ismeretlen arcot látott nagyon közelről. Késpenge villant. Éles fájdalmat érzett a torkán. Mondani akart valamit, vagy kiáltani, de csak bugyborékoló vére jött hang helyett.

Lassan lecsúszott a földre. Egyszerre világos lett a háttér. Vakító-fehéren fényes, s ebben a fényben megjelent Lia bájos kis arca. Majd a fény halványulni kezdett. Lia arca fokozatosan átcsúszott Székely Hajnalka arcába. Székely Hajnalka arca volt az utolsó, amit életében látott - lassan az is beleveszett a sötétségbe. Még a gyöngyösi cigány-lány hangját hallotta nagyon messziről:
".Van feleség magas sovány lány. Nem szeretitek egymást.... rengeteg pénz, csillogó autó, jólét, gazdagság. Veszekedés, baj...! Sok embert ismersz, utazások, pénz, gazdagság .... Nagy szerelmet látok. Ő az igazi. Fiatalka csak tizenöt, te meg már öreg vagy, elmúltál harminc. Várj csak. Mi ez? Megfenyegetnek, hogy megölnek, de te nem tágítasz, mert szereted. Elkapnak, elvágják a torkodat. Látok sok vér. Lefolyik a földre. Testedet feldarabolják, nejlonzsákokba csomagolják és beledobják a kukába!"

Már nem hallotta a hangot. Nem érzett semmit. Minden sötét volt. Meghalt, elszunnyadt anélkül, hogy tudatosodott volna benne mi történt.

HK V/2.

A rendőrség hasztalan nyomozott Kelemen Géza eltűnése ügyében. Kevés volt az inforáció. Villányi Ica, a feleség, annyit tudott csak elmondani, hogy azon a napon, amikor nyoma veszett, éjnek évadján ment el otthonról. Megesett ez máskor is, férjének voltak rázós dolgai - ecsetelte a nyomozó-tisztnek.
-Egy ideig nem nyugtalankodtam - mondta - gondoltam, majd csak előkerül.
Adott azért egy écát is Sherlock Holmsnak. -Lehetséges, hogy a Kőbányai úti kínai piacra ment, gyakran járt oda.
-Éjszaka? -értetlenkedett a nyomozó. Na, de asszonyom, éjszaka a piac zárva van!
Utána jártak azonban. A magyar rendőrség alapos, a leghalványabb nyomot sem engedi elveszni, de, mint említettem, semmire se jutottak.

Borz, Roth Emil régi embere eredményesebb volt. Felvette a kapcsolatot a kínai maffiával.
Érdekes dolgokat közöltek.
-Egy Cseng nevű árushoz járt a kérdéses személy, fegyvert, lőszert, drogot, sportruházatot vásárolt nála éveken keresztül.
Volt ennek a Csengnek két fia és egy lánya, akit Linek hívtak.
Az informátor lehetségesnek tartotta, hogy a "mogyar" viszonyt kezdett a lánnyal.
-Mi kínaiak nem tűrjük, hogy idegen nációhoz tartozók megismerjék lányainkat - közölte lakonikusan. -A kínai apák általában eltétetik láb alól a gaz csábítót, a vétkes leányzót pedig megcsonkíttatják. Cseng lánya az eset után öngyilkos lett, felvágta az ereit.
Borz beszámolt Roth Emilnek arról, amit megtudott.
-Mit szólsz hozzá - kérdezte - hát nem különös?
-Kevés - töprengett a férfi. -Ez alapján nem pusztíthatom el az egész kínai negyedet. Megtaláltátok ezt a Csenget?
-Sajnos nem. Felszívódott a családjával együtt.
-Keress konkrét bizonyítékot! Valamit. Ami alapján....Tudod...
-Érettem százados elvtárs!
Halvány mosollyal nyugtázta Borz a parancsot. Oly régóta dolgoztak ők már együtt, hogy az idejét sem tudták. A Katonai Hírszerzésnél kezdték mindketten a régi szép időkben. A kapcsolatok megmaradtak az után is, hogy leszereltek a Szolgálattól. Sok fontos információt szállítottak a Hírszerzésnek, és ők is megkapták azokat, amelyekre szükségük volt.
-Kérek engedélyt távozni!
-Leléphet, bameg!

Pár nap múlva jelentkezett. Ugyan ott találkoztak, az utcasarkon, a New York kávéházzal szemben. Az egy biztonságos hely volt, nem hallgathatta ki őket senki.
-Kérek engedélyt jelenteni százados elvtárs!
Jelentsen!
-Az embereim több, különböző nejlonzacskóba csomagolt testmaradványt találtak a helybélieknél. Egyet megszereztek. Bevizsgáltattam. A kérdéses személytől származik.
-Ez biztos?
-Mint a halál.
Roth Emil gondolkodott. Arcvonásai nem árultak el érzelmeket.
-Figyelj Borz - mondta - még egyszer utoljára megbízlak egy feladattal. Égessétek fel a kínai piacot. Üszköt rá. Madár se károgjon utána.

Zajlott körülöttük a délutáni csúcsforgalom, gyalogosok jöttek, mentek. Egymást érték az autók az úttesten. Elhaladt egy kék, városi busz, majd egy villamos. Mindketten húsz évvel idősebbek voltak már azokhoz az időkhöz képest, amikor megismertük őket, Emil a negyvenes évei közepén járt, Borz pedig már talán ötven is elmúlt. Nem látszott rajtuk a kor. Emil még mindig ugyanaz a vékony, kisportolt alkat, mint aki volt, néhány ezüst szál hátrafésült barna hajában árulkodik csak a rohanó időről.
Borz sem változott. Ruganyos léptű, erőteljes figura, markáns katona-arccal, metszően kék szemekkel.
-Éjszaka, vagy hajnalban csináljátok. Győződjetek meg róla, hogy senki nincs ott. Nem akarok emberhalált.
-Úgy lesz. Egyéb utasítás?
-Nincs.
Borz habozott. Motoszkált benne még egy kérdés, de nem merte feltenni. Végül erőt vett magán.
-Henrik, elárulnád, miért mondtad az előbb azt, hogy ez az utolsó megbízatásod számomra? Hogy érted, hogy "utolsó"?
-Mert tényleg az. Befejeztem. Unom már, hogy én legyek az Igazságosztó. A Halál Angyala. Kész, vége.
Borz vonásai nem rezdültek. A katonás fegyelmen kívül semmi más nem látszott az arcán. Ha akart is mondani valamit, nem mondta.
-Érettem. Kérek engedélyt távozni.
-Távozhat, bameg!
Odalépett, átkarolta a vállát, meglapogatta a lapockáját. Fél pillamatig se tartott. Sarkon fordult és ment a dolgára.

Harmadnapra rá az éjszaka közepén több méteres lángok csaptak fel a sátorvárosban. Mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, porig égett minden. A hatóságok a tűzeset után nem adtak többé engedélyt, arra, hogy a kínaiak a volt iparvágányok között csencseljenek. Az árusok beköltöztek a Kőbányai út jobb oldalán lévő házak földszinti üzlethelyiségeibe, és ott folytatták a kereskedelmi tevékenységet. Ma is így van. Aki gyakran jár arra, és ismeri a környéket, tanúsíthatja.

HK V/3.

Kelemen Gézát sok ezren kísérték el utolsó útjára a Rákoskeresztúri Köztemetőbe. Ott voltak egykori kollégái a Hivatalból, csapattársai, akikkel együtt focizott, és akik az általa szervezett bajnokságokban játszottak. Régi "kiszesek" az 1988 évi Vezetőképző Táborból. A tömeg érdeklődése azonban nem annyira az ő személyének szólt, hanem inkább annak a hírnek, hogy a temetésen jelen lesz Csepregi János, a Csepreg Holding elnök-tulajdonosa, és Barna Roland, a másik nagyágyú, aki az utóbbi években Kelemen Géza érdekeltségeit vezette, s akinek neve, mint üstökös robbant be a köztudatba.
A két óriásira nőtt vállat-birodalom ezer szállal kötődött egymáshoz. A szálak át meg átfonták egymást. A tulajdonviszonyok kiismerhetetlenek voltak. Egyes cégeket, amelyek eredetileg Kelemen Géza kezében voltak, Csepregi János kivásárolt, darabokra szedte őket, s beolvasztotta saját cégeibe. Az új cégcsoport részvényeinek többsége átkerült több multinacionális nagyvállalat tulajdonába. Ezeket a részvényeket vásárolta vissza később Barna Roland. Az emberek tudni vélték, hogy Barna Roland a leggazdagabb magyarok listáján benne van az első tízben.
Páncélozott, éjfekete Mercedesszel érkezett meg a ravatalozó elé Csepregi János. Villogtak a vakuk. Az összes kamera arra fordult. A nép, az istenadta jó nép néma áhítattal figyelte, ahogy botra támaszkodva testőrei kíséretében végigkacsázik a vörös szőnyegen, fel a koporsóig. Suttogás kelt szárnyra. "Azt hittem magasabb". "Jó ég, hogy össze van törve szegény!" "Hát ja! Nyomorék, műlába van."
Néma tisztelettel adózott régi barátja emlékének. Könny csillogott a szemében, a közel állók látták. Tekintetével megkereste az özvegyet. Odalépett hozzá, átölelte. Halkan mondott valamit, nem lehetett érteni. Átölelte az özvegy mellett álló leánygyermeket is, megsimogatta a fejét, megcsókolta jobbról-balról.
Magas, deres hajú, jóképű testes férfi állta az útját. Összeölelkeztek.
"Barna Roland" -suttogták az emberek. "Ők hárman jó-barátok voltak. Egy csapatban fociztak, ugyanannak a KISZ-szervezetnek voltak a tagjai."
"Barna úr is eljár a Csepregi-orgiákra. Perverz alak" - vélte egy jól értesült kopasz kaján vigyorral.
"Egy frászt" -torkolta le a mellette álló. "Családja van, felesége, két nagy gyereke. Tisztességes, rendes ember, én mondom magának!"
"Íme, az élet császárai! Nézzétek meg őket jól!" - gúnyolódott a harmadik.

A gyászhuszárok vállukra vették a koporsót, elindultak kifelé. Mögéjük felcsatlakoztak a családtagok, barátok.
"Csak tudnám, honnan szerezték az első milliárdjukat" - bosszankodott egy kövér kimázolt arcú nő a tömegben.
Ekkor már kifelé vonult a gyászmenet a parcella felé. "Tisztességes munkából biztos nem. Én, ha ezer évig élnék, akkor sem keresnék ennyit."
"Összelopták" - vonta meg a vállát a mellette haladó férfi. "Ezek mind lopnak."
"Marhaság" -szólt közbe a harmadik. "Kapcsolatok kérdése az egész. A kapcsolat nem lopás. Mióta világ a világ mindig így működött. Ha maga is benne lett volna a brancsba', akkor most magának is lenne mit a tejbe aprítani."

A menet eleje odaért a kiásott sírgödörhöz. A pap kántálni kezdett. Segédjei a füstölőt lóbálták A tömjénfüst jellegzetes kesernyés illatát messze vitte a szél.. Lassan beérkezett és feltorlódott a tömeg a sír körül. Megkezdődött a gyász-szertartás. Hátul tovább folyt a trécselés.
"Oké, lopnak, na ja. Mindenki lop. De ezek azért sok jót is tesznek."
"Persze!"
"Ja, pedig! Egyházakat, jótékonysági alapítványokat támogatnak komoly összegekkel"
"Ne mondja!"
"Így van, elhiheti. Nem mondanám, ha nem így lenne. Én a Németvölgyi Református Egyházközösség kurátora vagyok. Mi rendszeresen kapunk támogatást templom felújításra, gyermekek nyaraltatásra Csepregi János egyik alapítványától."
"Hiszi a piszi."

Parkolóban hagyott autójuk felé haladva így szólt Roth Emil a mellette lépkedő Székely Hajnalkához.
-Sajnálom szegényt, nagyon fiatalon ment el. Klassz srác volt. Te bírtad őt, nem?
A fiatal nő ránézett, férje tekintetét kereste, nem gúnyolódik-e? Semmi ilyesmit nem fedezett fel azonban a férfi szemében. Roth Emil nem szokott gúnyolódni.
-Nem tudom, mire gondolsz - mondta Hajnalka. -Mit értesz az alatt, hogy "bírtam"? Igen, jóban voltunk, egy célért dolgoztunk. De én - elhallgatott egy pillanatra, az arca piros lett, szemét lesütötte - de én, hogy a szavad-járásával éljek, egy másik férfit bírtam.

HK VI/1.

Alicja 2000. július 11-én halt meg. A gyerekek Lengyelországban nyaraltak a nagyszülőknél. Hajnalban lett rosszul, mentőt kellett hozzá hívni. A János Kórházba szállították, az volt éppen az ügyeletes kórház. Lélegeztető gépre tették, bekötötték az infúziót. A fiatal nő nem volt eszméleténél. Az orvos azt mondta, újra kellett éleszteni, összeomlott a keringése. Emil egész délelőtt az ágya mellett ült egy háromlábú széken, és fogta a kezét. Délben bejött Székely Hajnalka. Arca rémült volt, szeme vörös az elhullajtott könnyektől. Valamikor délután Alicja magához tért, kérte, hogy vegyék le róla az oxigénmaszkot, mert beszélni akar.
-Menj ki egy percre - mondta a férjének - szeretnék valamit mondani Hajnalkának.
Emil kiment, becsukódott mögötte az ajtó.
-Elmegyek - mondta gyenge hangon. -Várj, ne szólj közbe, kevés az erőm. Kérlek, vigyázz a két kislányomra. Tudod, vallásos szellemben neveltem őket, ezentúl te folytasd. Megígéred?
-Meg - mondta Székely Hajnalka a könnyeivel küszködve.
Alicja elhallgatott, látszott az arcán, hihetetlen erőfeszítésébe kerül, hogy folytassa.
-Vigyázz Emilre is. Tudom, hogy szereted. Ő egy nagy gyerek. Kifelé keménynek mutatja magát, de sokszor szüksége van egy megértő szóra, egy kis biztatásra.
-Megígérem - mondta a lány.
-Köszönöm. De tudj róla- megpróbált mosolyogni - hogy én onnan föntről figyellek majd benneteket.
Az utolsó szót már olyan halkan mondta, hogy alig lehetett érteni.
-Alicja, kérlek....
A haldokló nem vett tudomást a közbeszólásról.
-Most pedig küldd be Emilt.

Ágya mellett ültek két oldalról, fogták a kezét, amíg el nem érkezett a perc. Egyszerre csak elernyedt Alicja gyenge szorítása, tekintete megmerevedett.
-Meghalt - mondta Emil. Sírt. Hajnalka is sírt, egymás nyakába borultak.
Jött a nővér.
-Maguk most menjenek ki - förmedt rájuk - majd szólok, ha visszajöhetnek!

Az éjszakát Emil Vörösvári úti lakásában töltötték. A férfi a konyhában ült, homlokát a tenyerébe támasztotta. Nagy sokára elnyomta az álom, karjaira borult, úgy aludt hajnalig. A lány vele szemben a kényelmetlen konyhai széken. El-elaludt, feje lecsuklott, aztán újra felriadt.Így érte őket a pirkadat.

Egy év múlva összeházasodtak.
Az esküvői vacsorán, amit szűk családi körben a belvárosi Apostolok különterében tartottak az Apponyi téren, Margitka így szólt Székely Hajnalkához.
-Szóval most te leszel az új anyukám?
Hajnalka erre nem tudott mit mondani, visszakérdezett hát.
-Mert?
-Mert nem szeretném, ha az lennél, és Zsuzsi se szeretné.
A fiatalasszony arcából kifutott a vér. Senki nem volt éppen körülöttük, hármasban beszélgettek a vacsora végén.
-Akkor mit szeretnétek?
-Hát - Margitka kuncogott és Zsuzsika is funcuri kis képet vágott - mi azt szeretnénk, ha te továbbra is csak a keresztmami lennél.
-Rendben - nevetett megkönnyebbült szívvel a fiatalasszony. -Átölelte őket. -Ezt nem lesz nehéz betartanom!