Szakad a hajókötél

Gyerekkoromból jól emlékszem egy bugyuta kis tengerész nótácskára. Valahogy így hangzott:

"The southern wind is rages
The rope is broken
It's does not matter
If the rope is broken
There's another spare...rope...n

(Dühöng a déli szél
Szakad a hajókötél
Nem baj, ha szakad a hajókötél
Van még egy pót-kötél)


Iszogatom a jófajta kubai rumot a kocsmában, néhány pohárkával már ledöntöttem, s közben dúdolgatom az ismert gyermekdalt. Jose jár a fejemben, és az elmúlt nap eseményei.
Az ő kötele is elszakadt, mint a nótabeli hajókötél, nem is akármelyik, hanem a legfontosabb, az, ami az árbócot rögzíti a fedélzethez.
El kell azért mondanom, hogy egy hajón több ilyen kötél van: elől a forstág, oldalt a vantnik, hátul a backstage, s az achterság. Ezek acélsodronyból, vagy a versenyhajókon karbon-szálból készülnek, sok tonnát kibírnak, s nem szoktak csak úgy elszakadni. De, ha mégis, akkor nagy baj van.

Még fenn voltam a háznál, az udvaron reggeliztem. Ella szalonnás tojást sütött, s elibém tette a pálinkás üveget. Ittam két kupicával, mielőtt hozzá láttam volna a tojáshoz. Rémes dolog ez, egy ilyen józan életű absztinens ember számára, mint ami én vagyok. Mindig csak inni. A nyári félév teljes hat hónapjában egyfolytában részeg vagyok. Sok. Egyszerűen sok.
Nyávogott a mobilom, Jose Martinez volt a vonalban.
-No, Johnny fiú - mondta - nekem befellegzett. -Idén már nem vitorlázom többet, elszállt az árbóc merevítésem!

Még a falat is kiesett a számból. Mi van? Miről beszél ez?
Bizonyos értelemben és mértékig üzletileg egymásra épültünk, bár mindketten másképp álltunk hozzá a dologhoz. Ő azt mondta: engem nem érdekel a pénz, én csak a társaság kedvéért csinálom, mert nem szeretek egyedül vitorlázni. Erre én kijelentettem, hogy engem kezdettől fogva mindig csak a pénz érdekelt.
-Jól, hallod. Nincs tovább -hallottam a hangját. - Jó szelet nektek, Mareknek is, meg a Christofernek.

Magamba roskadva ültem egy darabig Szegény, szegény Jose Martinez, s szegény pénztárcám. Ha nem is az egész idény erejéig, de lehet, hogy néhány hétre tényleg le kell állnia, amit az én százalékaim sínylenek meg, mérgelődtem.
A hozzá nem értőknek fogalmuk nincs, milyen elképesztően macerás dolog a sérült drótot kicserélni. Ott kezdődik, hogy el kell hajózni a legközelebbi nagy kikötőbe, ahol van daruzás, és hajlandók elvállalni az árbóc kiemelését, ami Brazíliában nem mindig egyértelmű. Ez praktikusan el Paso da la Alba lesz, innen 143 mérföldre. Kell szerezni egy 0.8 -as sodronykötelet, új saválló szerelvényeket felülre az árbócra, és le, a deckre. Kell továbbá egy hajóács (lakatos) aki képes préselt kötélszívet készíteni. És persze idő, pénz, türelem. Amit Jose eddig összevitorlázott, az most el is megy szépen a javításra, morfondíroztam hűs italomat kortyolgatva.

-Hej, ember!
Ella már másodszor szólt, előszörre nem hallottam, annyira el voltam gondolkodva.
-Hé, hát a fülén ül?
Odafordultam.
-Mit akar?
Közelebb jött, hangosan, kiabálva beszélt, mintha süket lennék.
-Mosok ma a tekenyőben! Dobálja le magáról a koszos, fekete cuccait, ha azt akarja, hogy kimossak magának.
Nem értettem kristálytisztán, mit akar.
-Dobjam le a ruhámat?
-Mert, mit képzel? Majd magán mosom ki!
-De hát...
-Ne hápogjon, lásson hozzá. Fürödjék meg egy füst alatt, ott a forró víz az üstben. Ráfér magára, már szaga van. Ha gondolja, lemosom a sót a hátáról.
Haboztam. Vetkőzzek le előtte? Mit képzel ez a nő?
-Gyerünk - ripakodott rám. -Mit szégyenlősködik? Nincs itt senki rajtam kívül, én meg már láttam fehér embert pucéron!
Súrolókefével mosta a hátamat. A gerendaház előtti lapos, füves részen ültem egy fateknőben, Ella csillagos-csíkos pongyolájában előttem guggolt. Résnyire szétnyílt a pongyola, betekintést engedett azokhoz a hatalmas tejcsárdákhoz, amelyeknek látása mindig megrémiszt és visszadöbbent.

A ház ereszére, ahol élek, vaskampókkal muskátlis cserepek vannak kétoldalt felaggatva.
A fák között lelátok az öbölre. A Colombo sziget párába vesző partjai fel-felbukkannak, majd eltűnnek a szemem elől. Lejjebb, az erdőn, s Ella óriásfenyőin túl látszanak a szőlőskertek szabályos négyszögei, s itt-ott, terméskőből épült présházak. Zamatos, jóféle vörösbort termelnek azon a vidéken, egy-két demizsonnal én is szoktam tartani belőle.
Majdnem szemben, vagy talán attól kissé balra kb. két km-re húzódik lenn a móló, sötétedés után idevilágít hosszú árbócának vöröses jelzőfénye. Még jobban balra Bayamagua, de Bayamagua. innen nem látható, csak a vízről, ha kifut az ember, a hosszú, nádasoktól szegélyezett partvonala a két fehér templomtoronnyal. Jobb-kézre pedig a kiszögelés mögött Telequtetila, a másik picurka halászfalu.

Sajátos szélviszonyok uralkodnak a környéken. Itt messze lenn délen az uruguay-i határhoz közel mérsékelt égövre jellemző az idő, télen néha még a hó is esik. Porto Almeida, ahol Marekkel, Joséval és Cristoferrel bizniszelünk, egy csendes, nyugodt hely, sok turista pont ezért kedveli, ezért jön ide vitorlázni a mi hajóinkra.
Az öbölben kétféle szélhatás érvényesül. Egyrészről a Brazil áramlás, ami gyenge északi, északkeleti szeleket hoz, másrészről a délre fekvő pampai viharzóna be-betörő pusztító, hatalmas viharaival. Szeszélyes, kiszámíthatatlan, a teljes szélcsendtől, az őrjöngő orkánokig minden előfordul. Az öbölben sekély a víz, 8-10 métert sehol nem haladja meg, ezért a hullámok rövidek, alacsonyak, mérgesek, törnek-zúznak
Jose árbóc-merevítő drótkötele egy ilyen "nagyszeles" napon szakadt el.

-Tudtam, hogy gyenge az egyik oldalon, mert ott már meg volt törve a drót - vonogatta a vállát lenn a mólón.
Christofer Adelinde kérdésére, hogy akkor mégis, hogy mert vállalkozni arra, hogy hatalmas, orkánszerű szélben vendégekkel a fedélzetén kifusson, így válaszolt.
-Ugyan, mi baj történhetett volna? Amikor észleltem, hogy elszakadt, lehúztam a vitorlákat és bemotoroztam.
Nem értette, mit nem ért Adelinde?

A motorját szerelte a hajó alatt. Eltörött a vízpumpa fogaskereke, azt akarta kicserélni. Olyan hosszú ideig volt lenn, hogy már attól tartottam, megfulladt. Chistofer kinevetett.
-Hogy fulladna? Búvár volt, nem tudtad?
Feljött, levegőt vett, s lemerült újra.
Később, nyolc-tíz fős társaság érkezett, Josét keresték.
-A víz alatt van - világosítottam, fel őket. -Mit szeretnétek?
-Vitorlázni - felelte az egyik lány. -Kettőre beszéltük meg, most meg már fél négy van.

Végszóra bukkant fel. Nyájasan mosolygott a lányra. Mint egy ázott bagoly, sok dioptriás szemüvegben. Elnézést kért, és felterelte a társaságot a fedélzetre. A szél még mindig viharos erővel fújt. Kíváncsian lestem, mit fog most tenni, hogy akar egy olyan hajóval kimenni a nyílt vízre, melynek egyik oldalon az árbocát csak egy ideiglenes vékony madzag tartja.
Kitalálta mire gondolok. Utasaihoz beszélt, de végül is nekem válaszolt.
-Hölgyeim és uraim, van egy kis műszaki problémánk, de, figyelem, nem kell aggódnotok. Tudjátok, úgy alakult, hogy csak az egyik oldalon tart az árbócmerevítőm, ezért - jobbra mutatott a kezével - ha innen fúj a szél, akkor vitorlával hajókázunk, ha meg eminnen -mutatta a másik irányt - akkor meg motorral.
Behúzta a kikötő kötelet, hátra bicegett a cokpitba.
-Johnny fiú, szólt ki még a mólóra a távolodó hajóból - figyelj csak, rendeltem egy pót-kötelet, majd jön valamikor a veretes pasas. Mondd meg neki, hogy két, legkésőbb három óra múlva itt vagyok, várjon meg! Vagy, ha mégse tudok jönni, akkor telefonálok!

Ha valakinek kétsége lenne: igenis léteznek csodák, tanúsíthatom!
Magasan járt még a nap a horizont felett, a nyári délutánok hosszúak, s Jose hajója ismét harcra kész volt! A legskrupulózusabb vizsgabiztos sem meszelte volna el a műszaki vizsgán, már legalább is az árbóc-merevítés tekintetében.
Hogy történt? Nagyon egyszerű volt.

Bayamaguából hozatatott teherautón összerakható szerelőállványt. A legnagyobb rémületünkre felmászott az ingatag alkotmány tetejére, az árbóc-csúcs magasságába, 29.5 m magasra. Beillesztette a helyére az új drótkötelet, rögzítette egy seklivel, aztán lemászott, s lenn is beillesztette. Amikor elkészült megfeszítette a vastag huzalt a spanerral.
A kötélszívet ő maga sajtolta össze, saját-kezűleg!
-Van néhány szerszámom itt a hajón - vonogatta a vállát néma ámulatunkra feleletképpen - ráérő időmben összebarkácsoltam egy kezdetleges kis présgépet a réz-kapcsok összenyomására. Nem az igazi, le kell majd mázolnom korrózió-gátló festékkel, de a célnak megfelel.
-Most pedig - pislogott - ha nem haragusztok, kimegyek a sorompóhoz és iszom egy doboz citromos sört. -Hozzátette: de, ha haragusztok, akkor is kimegyek.

Fülem mögé dobom a harmadik pohárkával, dúdolgatok. "The southern wind is rages...the rope is broken..." Martinez most indul egy újabb csoporttal, látom himbálózó fényeit. A délelőtti vendégeit ütemezte át estére. Ella, Ella, ma hiába vársz vacsorára, Ellácska drága, nincs erőm felmenni. Itt alszom én is a kikötőben a hajómon Adelinde társaságában. Majd jól elszórakozunk némi vörösbor mellett, nézzük a fedélzetről, hogy rója Jose egyre, elfogyhatatlan köreit.