ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Egy viharos nap

Marek Sielewiczky, a cérnavékony lengyel, ha megkérdezik tőle, mondd csak, te hányszor eszel egy nap, azt szokta mondani: "én csak egyszer, reggeltől estig". Persze ez ebben a formában így nem állja meg a helyét. Az ugyan megfelel a valóságnak, hogy csak egyszer eszik, ám ez általában egy esti időpont, ami ebéd és vacsora együtt, - sokszor reggeli is. Napközben egyáltalán nem ér rá táplálkozni, mint ahogy én sem. Mi hajósok,
viharos szelekben egy percre sem hagyhatjuk ott a kormányt, - a hajó azonnal fellúvol, átvágódnak a vitorlák és kész a baj.
Jó duma viszont, poénos.

A "nagy öbölben", ahol üzleti célú hajózást végzünk, s ami nem is öböl, már legalább is a szónak abban az értelmében, ahogy a tengeröblöket leírják, vagy elképzelik, gyakori a viharos szél. Jose, Marek, Adelinde, én, és mások, akik hivatásszerűen vitorlázunk, reggeltől estig a kormányrudat ölelgetjük a babánk dereka helyett, még pisilni sincs érkezésünk ezeken a napokon. Christofer kicsit kilóg a sorból. Neki szép, nagy háza van a telepen, a felesége főz rá, s így ő, megengedheti magának, hogy lazábbra vegye a figurát. Délig lebonyolít egy vagy két menetet, aztán hazamegy, ebédel, szendereg egy sort, s csak négy körül indul újra.

Említettem már, hogy a parttal szemben 6-8 mérföldre egy nagy sziget húzódik, a Colombo sziget, mely negyven mérföld hosszúságban nyúlik el észak-dél irányban. A Colombo sziget léte miatt tűnik úgy, Porto Almeida, Bayamagua, és a többi, part menti település felől nézve, mintha az a tengerrész ott, csak egy tágas tengeröböl lenne. Vagy egy tó. Gyakran van olyan érzésem, hogy csak egy tó!
A széljárás, ennek megfelelően, és a terület földrajzi fekvése miatt, igen nagy változékonyságot mutat. A teljes szélcsendtől kezdve az elementáris viharokig minden előfordul. Kiszámíthatatlan, mikor, mi lesz. Vannak napok, amikor a szélcsendet váratlanul, szinte előjelek nélkül váltja fel az északról érkező zivatarfront. Telefonom képernyőjén figyelem percről percre a radarképet, nem mutat veszélyt. Ám egyszer csak elkezd villogni a közeli jelzőtorony tetején a viharjelzés éles sárga fénye, és perceken belül nyakunkon van a hadd el hadd. Vagy nem. Egész nap várjuk, szorgalmasan villog a fény a torony tetején, és semmi nem történik.

Emlékszem egy viharos napra. Mélyen belém rögződött
Azon a napon Marek komoly bajba került.
Már a reggel rosszul kezdődött, probléma volt a motorjával, a csúnya hisztis vén dög alig akart beindulni, és amikor végre mégis megtette, gyanúsan sűrű, fekete füstöt kezdett eregetni. A vendégek a nyakán voltak, döntenie kellett, megy-e, vagy marad?
Úgy döntött, elindul. A pénz nagyúr.
A motor prüszkölt egyet s végképp elhalálozott, a szél viszont kedvező irányból fújt, a part felől.
Átkiáltott nekem a móló túlsó oldalára: cső, csacsika, megyek!
Kikerülte Jose Hatvanlábasát, s félig kitekert orrvitorlával nekivágott a fodrozódó, széles víznek. Elkanyarodott a móló mögött, néhány perc múlva már csak egy kis pont volt a látóhatár szélén. A Basca úgy táncolt a tarajos-hullámokon mintha apró dióhéj lenne. Nem sokkal később nekem is mennem kellett. Indulás után egy röpke pillanat erejéig körülnéztem, látom-e még Mareket, de már nem volt sehol. Ahogy eltávolodtam a parttól egyre erősebb lett a szél, és egyre nagyobbak lettek a hullámok. Teljes vitorlázattal haladtam, a Santos 45 fokra megdőlt. A cokpitban lévő pad belső, befele néző plasztik lemezén álltam, ami álló hajóban természetszerűleg függőleges, - most ez volt a vízszintes felület - hátamat a korlátnak támasztottam, és két kézzel, teljes erővel rángattam a kormányrudat. A hajó úgy vágtatott a fedélzetre felcsapó hullámokon át, mintha motorcsónak lenne. A kabin ablakai időnként víz alatt voltak. Igazi, frankó vitorlázás volt. Nem tudtam, utasaim is így érzik-e?
Rájuk néztem, először talán mióta eljöttünk a mólótól, s megnyugodtam. Két lány és egy fiú volt velem, 19-20 évesek, vigyorogtak, tetszett nekik a száguldás.

Messze elől valamit görgetett a szél. Megnéztem a távcsövön, egy gumicsónak volt. Szabályosan gurult a vízen, néha felkapta a szél, repült 30-40 métert majd visszahuppant, s görgött tovább. Hirtelen belém vágott a felismerés: ez az én gumicsónakom, ami az én klocnimról szakadt le! No, akkor utána. Nem hagyhatom veszni, elég sokba került!
Felvettem a kurzust, amerre a csónak szállt a víz felett, s ezzel teljes hátszélbe kerültem. Nagy szélben, két vitorlával hátszeles szakaszon haladni több, mint Isten-kísértés. Ilyesmit csak képzett tengerész vállaljon, hozzáértő legénységgel. Mindenképpen tartani kell az irányt, mert, ha néhány fokkal eltérek az ideális-szögtől, a vitorlák átvágnak, a hajó pörögni kezd. Akár fel is borulhatunk - futott át a fejemen. Vagy leszakadnak a vitorlák, kidől az árboc. Jézus ereje, még meg is halhatunk!

Ifjú utasaim nem voltak képzett mancsaftok, életükben először ültek vitorláson. Az ő dolguk lett volna, hogy utasításaim szerint a vitorlákat kezeljék. Tették is a dolgukat, több-kevesebb sikerrel.
A távolság köztünk, és a gumicsónak között nagyon lassan csökkent. Mivel nem akartam túl messze kerülni a parttól, ahol még érvényesül a hegyek jótékony, árnyékoló hatása, elhatároztam, hogy beindítom a motort. Jó ötlet volt, fél órán belül utol értük a csónakot.
Háromszor repült el a fejünk felett a gumicsónak, míg sikerült végre elkapni. Közben rémálomba illő jelenetek játszódtak le, a shotok elszabadultak, körbe tekeredtek az árbocon és a drótkötelek körül, a hajó vadul pörgött, forgott, a vitorlák veszettül lobogtak. Nem tudom, hogy keveredtünk ki ebből a helyzetből! De igen tudom! Mindent a jó kis motoromnak köszönhetek. Szél felé kormányoztam a Santost, s teljes gázzal, csattogó, lebegő vitorlákkal hullámról hullámra küszködve egyre közelebb vittem a parthoz, a csendesebb vizekhez. Nagy-nagy nehézségek közepette embereim leeresztették a gumicsónakot, begyömöszölték a kabinba, aztán a köteleket rendezték.
Délutánra a szél még erősebb lett, őrült módon üvöltött, a drótkötelek sivítottak. Forrt, tajtékzott körülöttünk a tenger. Lehúztam a grószt, utasaim ügyesen segítettek, csak a fockot hagytam fenn. A part mellett, azzal párhuzamosan száguldoztam a hátralévő időben, egyre csak szorítva a szelet a nádas felé, mindig a nádas felé. Odaérve a szélső zsombékhoz áthausoltam, s az ellenkező takon folytattam visszafele. Fel-alá vitorláztam a strand, a móló és a túloldali nádas közötti néhány km-s útszakaszon.
Mikor már vagy húszadszorra tettük meg ezt az utat, az egyik lány megkérdezte:
-Mondd csak, most mit gyakorolunk tulajdonképpen?
-A halálfélelmet - mondtam neki.

S tényleg így volt. Egyetlen vitorlával is annyira dőltünk, hogy ki kellett ülni a hajót! Néha csak paraszthajszál választott el attól, hogy fel ne boruljunk. Volt vagy 40 csomós a szél! Rajtunk kívül senki nem vitorlázott már, egy szál árva vásznat sem láttam kinn a tomboló vízen. Egyszer arra jött a Parti Őrség motorosa, átkiabáltak, hogy jól vagyunk-e? - majd, igenlő válaszunkra kifaroltak, s elhúztak.
Késő délutánig vitorláztam a vendégekkel. Mareket hívtam néhányszor a mobilján, aggódtam érte, de nem vette fel. Hat óra körül kitettem a társaságot a mólóra, bójára álltam, és leszereltem. Leírni könnyű: "bójára álltam és leszereltem" - a megvalósítás azonban egyáltalán nem az. Tucatszor kellett újra kezdenem a műveletet, mert mire a kötelek és a szerelvények között a hánykolódó fedélzeten bukdácsolva előre értem az orrba kezemben a csáklyával, a szél és a hullámok elsodortak. Nagyon pontosan kell csinálni a "bójára állást", fél méter is számít.
Úszva mentem ki a partra, nem mertem kockáztatni, hogy kievezzek. Attól féltem, hogy a szél felkap, s átvisz csónakostul a Colombo szigetre.
A mólón senki nem hallott Marekről.
Folyamatosan hívtam, nem vette fel.
Csak később tudtam meg, mi lett vele.

Négy emberke volt a fedélzeten, továbbképzős "hajósinasok", akik hajózást jöttek tanulni egy profihoz. Ment is a dolog, mendegélt. A part takarásában, a viszonylag kevésbé erős szélben, minden vizsgafeladatot végigcsináltak: fordultak, perdültek, fellúvoltak, leestek, horgonyra álltak, "embert" mentettek (egy mentőmellényt) felhúzták és leengedték a vitorlákat. Jobban mondva az orrvitorlát betekerték a fockrollerrel, mert fockrolleres hajókon ez e képen történik.
Amikor már jól kiszórakozták magukat, arra kérték a kapitányt, hogy ugyan menjenek már át a másik partra, s kössenek ki a Colombo sziget egyik nagy kikötőjében Codésán például, hogy azt is gyakorolhassák.
Marek teljesítette a kérésüket. Nekivágtak a háborgó víznek. Ahogy egyre kijjebb értek, úgy lettek a hullámok egyre nagyobbak. Raumban mentek, vagyis háromnegyedszélben, ami majdnem a hátukból fújt. Még éppen a határán, hogy reffelés nélkül lehessen hajókázni. Gond nélkül elérték a partot. Itt azonban, ráfordulva a kikötőre, kimutatta foga fehérjét. A félszeles szakaszon alig lehetett tartani a kitörni akaró hajót, Mareknek minden erejére szüksége volt, hogy megfékezze, s szél alatt tartsa. A tőkesúlyos hajók szerkezeti sajátosságaik miatt hajlamosak arra, hogy nagy szélben szél felé törjenek, azaz fellúvoljanak.
Beértek a mólószárnyak közé. Itt, a védett kikötő-öbölben már kisebbek szoktak lenni a hullámok, de nem ám akkor, ha északról fúj a szél, egyenesen bele a mólók képezte nyílásba!
Közeledtek a cölöpsorhoz, fordulni kellett. Egyik pillanatban felülről látták a deszkákat, a másikban, a hullámvölgyből alulról. Ha működött volna a motor, akkor Marek még kinn lehúzta volna a vitorlákat, és motorral megy be, így viszont vitorlával kellett megoldani a helyzetet egy meglehetősen szűk, beépített helyen. Egyik tanonca kormányzott, hadd tanuljon a fiú, felkiáltással, Marek az orrban, kezében a csáklya, onnan nyomatta az utasításait. -Fordulj, fordulj, most! Késő! Elba...elbaltáztuk!
Tudva lévő, hogy ilyenkor szembe kell fordulni a széllel, nehogy a mólónak ütközzenek. Vitorlás hajókon nincs fék, az ellenszél a fék! A tanulóvezető nem tudta jól kiszámítani a forduló ívét és a sebességet (gyanítom Marek se) -a következő pillanatban a Basca nekiment a stégnek, és hegyes orrával szabályosan felmászott rá. Jó, puhafából gyártották, ijedtségen kívül más bajuk nem esett.

Telt, múlt az idő. A szél közben orkánná fokozódott. A Parti Őrség motorosai vészvillogóval, szirénázva húzták be a pórul járt vitorlásokat a kikötőbe, volt, amelyik törött árboccal, cafatokra szakadt vásznakkal érkezett, vagy rémült, síró nőkkel, félig elsüllyedve.
Indulni kellett volna vissza, a vendégeknek esti programjuk volt! Marek elment a kikötő-parancsnokságra, és kért egy motorost, aki kihúzná a mólóból a nyílt vízre, szembeszélben ugyanis esélye sem volt a szűk helyen krajcolgatni.
A parancsnok megtagadta a kérést.
-Innen ma egy hajó sem megy ki! - mondta indulatosan. -Mit képzelsz barátocskám? Nem látod, mi van odakinn?!
Elkezdett telefonálgatni. Hívott engem, nem tudott elérni, állítólag ki voltam kapcsolva. Lehet, én észre se vettem. Hívta Christofer Adelindét, őt se tudta. Végül Joséval sikerült beszélnie. Martinez, amikor megtudta, miről van szó, azt mondta:
-Értem, semmi gond. Fél óra múlva kikötök, kirakom az utasaimat, s értetek megyek.
Akkor már 12 órája vitorlázott egyfolytában étlen szomjan. Josénál azonban ez nem sokat számít.
Sötét este volt már, amikor felbőgette lóerőit, és nekivágott. Az ő böhöm motorjával esélyes volt a dolog. Megjegyzem, sem én, sem Adelinde, de a többi almeidai hajó sem lett volna képes arra, hogy vissza is jöjjön abban a szélben. Fedélzetére vette Marek utasait és áthozta őket. Marek a hajón maradt, ott aludt Codésában. Volt nála egy hús-konzerv, kenyeret, sört vett kinn a boltban. Csak másnap tért vissza, amikor az orkán már visszavett a tempóból.
Kérdeztem tőle, ezt is, azt is. -Mondd csak Marek, mit fizettél Josénak az egészért?
-Mit? -Nevetni kezdett a srác. -Csak nem képzeled, hogy elfogadott volna pénzt! Nem ismered Martinezt? Ellenben megkért arra, hogy ha majd egyszer kimegyek a benzinkúthoz, vigyek neki is egy kanna üzemanyagot.


A szövegben előforduló szakkifejezések:

fellúvol = szélirány felé fordul, leesik = elfordul széltől, cokpit = (L- korábbi rész), klocni = kőtömb a tengerfenéken a bója rögzítéséhez, mancsaft (mannschaft) = legénység, shott = vitorlák behúzó kötele, grósz = (L. korábbi rész), fock = (L. korábbi r.), szorítani a szelet = a lehető legélesebben haladni szél felé, hausolás = (L. korábbi r.), kiülni a hajót = szél felőli oldalra ülve visszadönteni, illetve megakadályozni, hogy tovább dőljön, csomó = sebesség, 1 csomó megfelel 1 tengeri mérföldnek, vagyis 1852 km, fordulás = szél felé végrehajtott művelet, perdülés = előbbi ellenkezője (L: hausolás, korábbi rész), fockroller = dobszerű szerkezet az orrvitorla betekerésére, raum = háromnegyedből fújó szél, tőkesúly = víz alatti ballaszt a hajó stabilitásának biztosítására, reffelés = vitorlák felületének csökkentése lekötéssel, vagy betekeréssel, krajcolni (kreutz) = élesen szél felé haladva váltogatni a csapásokat jobbra, balra