A vers címéről most jutott eszembe:
egyszer két ember azért ült le szembe
egymással, hogy meghányják-vessék,
milyennek látják mesterük ruházatát, testét.
Beszéltek arról, hogy milyen a megjelenése,
ha feltűnik, akkor kellemes vagy kellemetlen jelenés-e.
Elég hosszasan vitatták milyen a formája.
Akkor csíp egy ilyen vita sava, borsa, tormája,
ha a két vélemény eltérő,
még jó, hogy nem vitatkoztak a lelkérő',
hiszen a látványról beszélni könnyebb.

- A mester külsőre elegáns, könnyed,
ha ránézel a gyönyörűségtől a könnyed
is kicsordul,
ettől az érvtől szerintem minden ellenérv kicsorbul -
tette le az első tanítvány a garast,
és mosolygott egy szép napsugarast.
- A mesternek energikus a járása,
a nők szeme párás a
férfias erőtől,
ami sugárzik belőle talpig a tetőtől.

A tanítványnak az alakította az ítéletét,
hogy nagyra tartotta a mester hitéletét.
Felnézett rá, mint emberre,
szerette és tisztelte egyszerre.

A másik a külsejét másképpen látta:
szerinte túl görbe a háta,
a válla csapott
egy csöppet,
az egész ember töppedt.
Szemében attól is csökkent a bája,
hogy rendezetlen a ruhája,
mindenhol kitüremkedik a hája.
- Bár súly ez a vállamon,
de a nézetem vállalom.
Kimondom, akárha a mester ide áll is,
az alkata szerintem közel sem ideális -
nekem ez a véleményem,
tette hozzá még keményen.

Harcoltak egymással, mint a titánok,
vége-hossza nem volt a vitának.


Nem változtathatod meg ma itt,
egy ember tulajdonságait
azzal, amilyennek látod,
legyen ez a gondolat barátod.
Hogyha ezt belátod,
tudni fogod azt is,
hogy a két klasszis
vitázó, egymással azért huzakodott,
és hozakodott
elő okkal,
ellentétes szempontokkal,
mert onnan, ahol álltak,
tényleg mindent pont fordítva láttak.