Hintaló

A sárga Hintalovat nemrég találtuk Lócival. Végül is Lóci találta meg, nem én. Meg kell adni nagyon szép kis lovacska. Sárga a törzse, piros a fogantyúja, sötétkék a hinta-talpa. Fenn búslakodott szegény a Kisszobában lévő galérián, ahova csak egy veszélyes, meredek lépcsőn lehet felmászni. Bevallom őszintén, én nem mertem vállalni görbe, szőrös, rövid lábaimmal. Lóci rám is szólt, amikor már ott álltunk a lépcső alatt, felfelé kukucskálva: Maci, te ne gyere, te várj meg inkább itt! Nevetett, fogta magát, s felmászott. Igen, ő ilyen! Lóci ügyes, bátor, Lóci nem fél semmitől! Aztán egyszerre csak meghallottam a hangját:
-Jé, mit találtam Maci! Van itt fenn egy nagyon szép, sárga kis hintaló. Várj, mindjárt leadom!
Kicsúsztatta a lovacskát a padló széléig. -Tartsd a kezed! - kiáltotta.
Nagy nehezen leadta, majdnem utána esett, de sikerült az utolsó pillanatban megkapaszkodnia egy deszkában.
-Nézd, de aranyos!
-Na, most már van lovad - feleltem kicsit irigykedve, hogy ő találta, s nem én - vágtathatsz vele, amerre csak akarsz.
-Nem úgy van az! -Lóci átölelte a vállamat, megpuszilta a fejem búbját. -Te is segítettél, így hát a ló közös.
Közös lónak túrós a háta, gondoltam. Valamelyik Felnőttől hallottam egyszer ezt a mondást, s megjegyeztem, bár nem tudom mit jelent. Hangosan azonban nem szóltam semmit.
Becipeltük a Nagyszobába. Elől fogta Lóci, hátul, ahol a farka van, fogtam én. Még szerencse, hogy nem csapkodott a farkával.
-Gyere Lóci Maci, pattanjunk rá! - kiáltotta vidáman Lóci. Vágtassunk!
Ő ült előre, én mögé. Megkapaszkodtam a derekában, jól belecsimpaszkodtam, hogy le ne essek, s vágtattunk körbe-körbe.

Talán csodálkoztok, kik a mesémet most hallgassátok, hogy mi ketten, ilyen felnőttesen, ilyen jól tudunk beszélgetni egymással, hiszen Lóci még csak két éves, vagy alig több, én pedig, mint tudjátok, játék mackó vagyok, s a játék mackók nem tudnak beszélni. Elárulom, Lóci és én nem úgy beszélgetünk, mint a Felnőttek, vagy ahogy a nagy gyerekek, akik már óvodába járnak. Mi azon a nyelven társalgunk, amelyen a madarak beszélnek a fákkal, hangyák a tücskökkel, vagy ahogy egyik fűszál a másikkal. A bútorok is így beszélgetnek, az asztal a székkel, a konyhaszekrény a tányérokkal.
-Nem fáztok? - kérdezi például Konyhaszekrény a Tányéroktól.
-Nem - felelik kórusban - inkább melegünk van, nyisd ki légyszi egy résnyire az egyik ajtócskádat!

Vágtattunk, vágtattunk, egyre gyorsabban. Lóci énekelt:

Gyí te ló, gyí te ló
Gyí te kicsi hinta ló!

-Még, még, még -kérleltem:

Hátrafordult, adott egy puszit a kobakomra, s folytatta a dalt:

Vágtass velünk messzire
Kerek erdő szélire!

Egykettőre oda is értünk, leugrottunk Hintalóról, kicsomagoltuk az elemózsiát, nekiláttunk uzsonnázni. Lóci sok-sok finomságot csomagolt, degeszre tömtem a hasamat. Így most már nem mesélek tovább, tele pocakkal nehéz mesélni, de legközelebb elmondom, mi történt velünk a sűrű, sötét erdőben!

Jaj, el ne felejtsem! Fifi kutyus is velünk volt, naná, hogy velünk, majd pont ő az, aki kimarad egy ilyen jó kalandból! Összebarátkozott Hintalóval, s képzeljétek, este már egy pléden aludtak, kinn az előszobában!