2. Szabadíts meg a gonosztól (Harmadik Könyv, folytatás)

Herdericséknél aktuális lett a nagymosás. Lenke ettől a munkától félt a legjobban. Mióta Böske, a csúnya, púpos, görbe, melegszívű kis cselédlány az év elején sírva-ríva felmondott, minden házimunka ráhárult. Az elválásnál mindketten sírtak, Lenke még jobban is talán, mint a kis cselédlány.
A vasúttársaság megszűnésével dolgozó nőből hirtelen háztartásbeli lett. Bevásárlás, főzés, mosogatás, takarítás nem okozott neki különösebb gondot, de előre rettegett a gondolattól, hogy két hetente, péntekenként el kell kérje a mogorva, vén házmestertől a pincekulcsot, hogy lemehessen a nyirkos, rideg mosókonyhába mosni, ahol a penészes falak között azok az ócska, rosszindulatú szellemek lakoznak, akik vihogva, ugrándozó árnyakként odalopóznak, s megráncigálják a magányos nők hajtincseit.
Hajnalok hajnalán látott hozzá az előkészületekhez. Győző, a család férfi-támasza most, hogy Apuka hadifogságban van valahol Szerbia vad, sziklás hegyei között, egy fonott ruháskosárban lecipelte a hátsó cselédlépcsőn a mosnivalót, elkérte a házmestertől a pincekulcsot, kinyitotta a rozsdás vasajtót
Segített megrakni a kályhát, vizet hozott az üstbe, odakészítette a padra a mosószappant, a súrolókefét, a mosókesztyűt. Lenke meggyújtotta a tüzet, és fiához fordulva így szólt.
-Köszönöm Győzőkém! Ennyi doszt elég most már. Most már menj, ébreszd fel Médyt. Igyekezzetek, reggelizzetek meg minél előbb, hogy a teregetésre kész legyetek, s tudjatok majd segíteni egy kicsit, felpakolni a ruhákat a fregolira.
Tétovázott egy pillanatig, majd így folytatta.
-És figyelj rám fiam, még valami fontos. Nyisd ki légy szíves a vécében a lichthofra nyíló ablakot, hadd szellőzzön a helyiség!

Egyedül maradt félelmeivel, kétségeivel. A szellemektől való félelmében nyitva hagyta a külső ajtót, az előtérből beszűrődő világosság talán távol tartja őket.
Be kell mennem valamelyik nap a Gazdákhoz a Kálvin térre, futott át a fején. Talán sikerül kikunyorálnom tőlük egy kis plusz pénzt. Nagyon jól jönne most egy kis plusz pénz!

A Gazdák Biztosító Szövetkezete, akár a többi biztosító társaság, az Első Magyar, a Magyar Hollandi, és a többiek, támogatták anyagilag munkatársaik özvegyen maradt asszonyait és a hadiárvákat. Az állam is juttattatott némi pénzt, bár ez, inkább könyöradomány volt, nem igazi segítség. Lenke a két gyerekkel, a háború, s a trianoni békediktátum következtében a viszonylagos anyagi jólétből, és biztonságból a tönk szélére került: magas volt a lakbér, sokat kellett fizetni a villanyért, a vízért és a tüzelőért, s egyszerűen rémes volt, ahogy a fűszeres, a pék, és a hentes árai szinte napról napra emelkednek. Fillérekből gazdálkodott, megvont mindent magától, csak a gyerekeknek jusson.

A mindennapi gondok elvonták figyelmét a szellemektől, pedig zsigereiben érezte jelenlétüket. Mosta, sikálta a ruhát, gondolatai száguldottak közben, keserű könnyei belehullottak a szappanhabos vízbe.
Csak itt mert sírni, ahol senki nem látta. Sírt őszintén, keservesen a mosókonyha magányában. Feje felett dróton lógott egy negyvenes villanykörte. Soha, senki nem látta őt máshol sírni. Gondját, bánatát elrejtette az emberek elől. Kifelé vidám, reménykedő, tettre-kész fiatalasszony volt, akit az élet küzdelmei nem tudnak megtörni.

Győző felébresztette Médyt, a kislány a kád fölé hajolva gyorsan megmosdott. Megreggeliztek. A kelő nap sugarai betörtek az utcára nyíló ablakok redőnyeinek résein, vibráló, sziporkázó fény és árnyék játékkal szórták tele a padlót, a szőnyegeket, bútorokat.
Médy kislányos lelkesedéssel rajongott ezért a tágas, modern lakásért, amelyben minden kényelem megvolt, amit az ember elképzelhet. A felnőttek azt mondták rá: "összkomfortos". És tényleg! A fürdőszobában meleg víz folyt a csapból és a zuhanyrózsából egyenesen bele a kádba, csak be kellett durrantani a nagy, barna bojlerbe. A fa oda volt készítve, nem sok időbe tellett. Milyen isteni érzés lezuhanyozni reggelente, vagy nyakig merülni a forró vízbe, gondolta. Endre bácsiéknál Fonyódon csak lábmosás van esténként, ennyi az összes tisztálkodás. Hetente egyszer bele lehet ülni a fateknőbe, azt azonban a felnőttek nem veszik igénybe.
Aztán például a fűtés. Endre bácsiék egyedül a tisztaszobát fűtik télen, azt is csak akkor, ha vendég van. A vaskályha, forrón izzik este, amikor megrakják, akkora hőség van benn, hogy az ember lerúgja magáról a takarót, s álmatlanul hánykolódik, amint azonban leég a fa, gyorsan hűl a levegő, egyre hidegebb lesz. Reggelre már dermesztő, fejére húzza a paplant, az orrát se dugja ki alóla. Itt a Dombóvári út 9-ben három különböző színű cserépkályha van a szobákban, az egyik kék a másik zöld, a harmadik narancssárga, úgy tartják a meleget, hogy az, kész csoda. Ha Anyuka reggel befűt, még este is kellemes, langyos a kályha.
És a többi is, mind, mondta magában. Az angol WC, amit le lehet húzni, folyóvíz a konyhában, több lyukú, nagy sparhelt a főzéshez, felhúzható, leereszthető fregoli a plafonon. Az ám a fregoli, ujjongott. Majd segítek Anyukának teregetni!

Amennyire utálta Lenke a nagymosást, annyira szerette vasalni a ruhákat, ágyneműt. Ó, a vasalás más dolog, mint rogyadozó térddel, sajgó derékkal sikálni a félhomályos mosókonyhában, -a vasalás egyenesen élvezet, a vasalás nem munka, hanem szórakozás. Szól a rádió a nagyszobában, nyáron tárva, nyitva vannak az ablakok és az ajtók, bejön a jó levegő, és a vasúti töltés kaszált-fű illata.
A ház előtt percenként elhaladt erre egy-egy vonat, dübörgésük elnyomta a zenét a rádióban, nem bánták. Lenke és Médy a vonatokat is szerették, a vonatok valamilyen különös, meghatározhatatlan módon hozzátartoztak a Dombóvári úti miliőhöz.
A vasalódeszkát a fürdőszobában lévő pelenkázó-asztalra tette, ott fért el a legjobban. A pelenkázó asztalon jó néhány éve még együtt pelenkázták Ferenccel Győzőt, egy évre rá, meg a kis Médyt. Kiment a konyhába, szenet tett a vasalóba. Túl forró volt, izzott, füstölgött. A gangon lóbálta, ahogy a házban a többiek is. Míg így lengette, lóbálta, átjött a szomszédasszony. Nagyalakú boríték volt a kezében.
- Svábné hozta tegnap, amikor vásároltál, lelkem - mondta hunyorogva. -Gépelni való.
Svábné, gazdag asszony volt, a szomszéd házban lakott, időnként gépelni valót hozott a fiatalasszonynak.

Lenke elvállalt mindent, legépelte a hentes, a Pista árlistáját, a pék adóbevallását, kutyát sétáltatott pénzért, tehetős családok gyerekeire vigyázott Lágymányoson. Fillért, fillérre rakosgatott. Számolgatta, dugdosta a sublótfiók sarkába. Gyalog járt a városban mindenfele dolgai után, a Körtéren lévő piacra is gyalog ment, sajnálta a pénzt a villamosra.
Médy adogatta fel a ruhaneműt a kosárból, Lenke vasalt. Szólt a rádió, derűs, vidám reggel volt. A kislány ámulattal nézte az anyját, megpróbálta ellesni a vasalás bonyolult tudományát. Anyuka, ahogy ő nevezte, mesealak volt a szemében. Apuka régi, nagy íróasztalának középső fiókjában turkálva rálelt minap egy köteg befőttes gumival összefogott fényképre. Apuka és Anyuka esküvői képe, milyen daliás férfi Apuka, lecsüngő vastag bajuszával, széles vállával, Ferenc, mint önkéntes bevonuló, Lenke-anyuka ápolónői dresszben, vöröskeresztes fityulával a fején, sebesült katonák körében. Egyik féllábú, hóna alá szorítja a mankóját, másiknak a karja fel van kötve, harmadiknak a szemét takarja fekete kendő. Csodaszép Anyuka ezeken a régi képeken. Nekem van a legszebb anyukám a föld kerekén, mondta magában a vasalódeszka mellett, egyik lábáról a másikra állva.
Lenke rászólt. -Gyerünk Médy, ne mélázz nekem, add fel hamar azt a rongyot. Igyekezzünk, mert így soha nem leszünk készen!


.