.4. Szabadíts meg a gonosztól (Harmadik Könyv, folytatás)

A háziasszonyok gyakran teszik fel maguknak a költői kérdést: mit főzzek ma? Lenkénél a kérdés így hangzott: mit főzzek ma, ami finom, tápláló és kevés pénzből ki lehet hozni? Két növő-félben lévő gyereket kellett jól tartani, Győzőt és Médyt, két kis éhenkórászt, akik a vasszöget is megették volna. A reggelivel nem sok gondja volt. A kifutó fiú minden hajnalban pontosan hatra felhozta a tejet és a friss péksüteményt, letette a küszöbre, s szaladt tovább. Sok tejet kell inni ebben a korban, gondolta Lenke, az újság is ezt írta. Az újságot az újságkihordó hozta, bedugta az előszobaajtó rácsai közé. Majdnem egy időben érkeztek, össze is ütközött néha a lépcsőfordulóban a két fiú. A fiatal szervezet számára nélkülözhetetlen fehérjék vannak a tejben, olvasta egy cikkben. Na, jó, akkor igyanak a gyerekek tejet doszt, a tej olcsó, én meg majd teázom, döntötte el. A teafüvet kétszer, háromszor is ki lehetett főzni, s még mindig érződött rajta a tea-íz. Barna fémdobozban tartotta a teafüvet a konyhaszekrény második polcán. Mindig gondosan visszazárta a dobozt, amikor kivett belőle egy kávéskanállal, hogy el ne illanjon a fú ereje.
Legszívesebben lemondta volna a kifutó-fiút és az újságkihordást, hogy spóroljon. Már egyszer majdnem lemondta, de végül meggondolta magát. Hogyisne, mit szólnának a lepcses szájú szomszédok: ó Istenkém, szegény asszonynak már erre se telik, ó, ó, ó! A polgári jólét látszatát fenn kellett tartani. Lenke tudta ezt, s még több megbízatást vállalt, gépelt, fordított, cégért rajzolt, varrt szabadidejében, gyakran éjszaka is dolgozott, s csak hajnalban feküdt le néhány órára pihenni.

Mit főzzek ma? A kérdés végigfutott a fején, ahogy kócos hajjal borzasan, pongyolában, lapos-sarkú papucsban végigbotorkált a hosszú, sötét előszobán a konyháig. Pirkadt odakinn. Begyújtott a sparheltbe. Megvárta, míg sercegve fellobban a láng, aztán a kredenc sarkából előkotorta a piros bársony-kötésű, kapcsos könyvecskét, az emlékkönyvét. Étel-recepteket tartott benne, és egy hosszú, kétrét hajtott kockás-papírra írt listát. A tetejére az volt írva: "Levesek, főtt ételek, tészták". A listát ő maga készítette saját magának, naponta egészítette ki, ha egy-egy újabb étel neve az eszébe jutott. Fahasábot rakott a tűzre, s feltette főni a kávét. Belelapozott az emlékkönyvbe, megtalálta a listát a borító alatti első oldalon, Juliska nevű barátnője és egykori iskolatársa bejegyzése mellett. A lapon a négy sarokban négy piros ceruzával rajzolt szivecske volt látható, a szíveket galambok tartották a csőrükkel. Az egyik szivecske közepébe az volt írva: TITOK, s ha kinyitotta, fény derült a titokra: SZERELEM, szó volt alatta! A szivek között volt Juliska köszöntője, gótikus betűkkel, elmosódva, alig olvashatóan:

Kerek erdő közepébe
Virágokkal telehintve
Boldog névnapot kívánok
Isten éltessen sokáig
Az emberi kor legvégső határáig

Kuthy Júlika barátnőd. Érsemjén. 1910 július 23.

Kivette a listát, letette a konyhaasztalra. Lássuk csak. Grenadin-mars, káposztás cvekedli, smarn, szalontüdő zsemlegombóccal. Megállt egy pillanatra. Szegény, drága Ferikém, hogy szereti a szalontüdőt. Ugyan, hol vagy most, hol lehetsz, édes Feri?
Jó egy hónapja, hogy utoljára levelet kapott tőle, azaz, csak egy lapot. Sárga papírra vetett sorok, szabályosan rajzolt szép, kalligrafikus betűk. De, de mintha a térdén írta volna, vagy a földön, reszketnek a betűk. Félt a sárga levélpapírtól. Sárga színű lapok a fogolytáborból jöttek, Szerbiából. A frontról néhány hónapja még rózsaszínű levelek jöttek. A papír volt rózsaszín, amire íródott. Minden gondolatában benne volt az ura, minden gondolata Ferenccel kezdődött és vele végződött.

Á, nem, mondta magában, a henteshez kellene mennem, de a hentesnél már akkora a kontóm, hogy nincs képem újra odamenni, kunyorálni, ígérgetni. Majd a jövő héten talán majd lesz pénzem, hogy megadjam.
Olvasta tovább rohanva. Vadas-hús nyúl-húsból, krumpli-gombóccal. Az ám. De nyulat csak a piacon kap, s ma nincs ideje piacra menni. A piac a Körtéren volt, Lenke gyalog járt a piacra egy nagy hátizsákkal. Napjainkban bogaras külföldi turistának néznék fehér-babos ruhájában, selyemsállal a nyakában. A piacon sok mindent megkapott: zöldséget, gyümölcsöt, sajtot, túrót, tojást, gombát, halat, tyúkot. Volt néhány ismerős kofaasszony, hozzájuk járt, körülményeskedve sokáig alkudozott, de végül fillérekért megkapta, amit akart.
Lebbencsleves, paprikás krumpli. Paradicsomleves, becsinált-leves, bableves, lekváros palacsinta.
Ez, az, állt meg. Bab van itthon, liszt is. Lekvár is akad néhány üveggel még, barack és szilva az új befőzésig kitart. De nézzük, mi van még.
Aludt-tej. Micsoda? Hogy kerül az aludt-tej a főtt ételek közé? Na mindegy. Jó lesz estére, vacsora gyanánt barna kenyérrel. Mindig barna kenyeret vett, a barna kenyér olcsóbb volt, mint a fehér. Vagy legyen lecsó? Az is filléres vacsora.

Levesben főtt velős csont. Kenyeret pirítanak hozzá, így szokás, a pirított kenyérre nyitott tenyérrel ütögetve a gőzölgő csontot, ki lehet varázsolni a velőt. Ó, hogy rezeg, milyen finom. Hm. Jó, hát ez se kerülne sokba, csontot, belsőséget, marhahúst, pacalt, körmöt, baromfi aprólékot néhány fillérért lehetett venni, a tehetősebbek csak a kutyáiknak vásároltak ilyesmit.

Tovább, henteshez nem fog menni, az egyszer biztos s ma a piacra se, ott van mára neki a fordítás, és a gépelés.
Hamis-gulyás, csörögefánk. Ez se rossz A hamis-gulyás úgy készül, mint az igazi, csak hús nincs benne. Csöröge...majd vasárnap, a csöröge nagyon munkaigényes. Az is igaz, hogy a gyerekek szeretik a fantasztikusan szerteágazó, egymásba gabalyodó alakzatokat, a ropogós édes fonatokat, a rácsorgatott, kőkemény, mélybarna cukorral.
Kristálycukrot olvasztott hozzá, azt csorgatta rá a fonatokra.
Talán valami főzelék? Nem, tegnap is főzelék volt, krumplifőzelék, kolbásszal. Médy meg is kérdezte: Anyuka, miért nem tetszik a kolbászból venni?
Nem szeretem a kolbászt, fiam, mondta akkor a gyereknek. A húsételek nem javallottak már az embernek az én koromban, köszvényt okozhatnak.
Lenke harminckettő lett abban az évben.

Marhaszelet rósejbnivel, kovászos uborkával. Nem. A marhafelsál, bár egyáltalán nem drága, vasárnapra való étel, éppen úgy, mint a disznókaraj, ami viszont drága, rántva, vagy hirtelen sütve.
Zsíros-kenyér. Ez se kifejezetten főtt étel, kuncogott, hogy kerül ide? Este, esetleg, na jó, az aludt-tej mellé kaphatnak a gyerekek.
A disznózsír egy nagy kék bödönben volt, jó hűvös helyen tartotta a spájz legmélyén. Endrétől kapta, testvér-bátyjától, még télvíz idején, disznóvágáskor.
Rizskoch, madártej, borsatu. Rendben, mi van még? Rakott káposzta, székelykáposzta, töltött káposzta. Túrós-csusza. Nevetett. Hej, az én Ferim, hogy szereti ezeket. Marhapörkölt tarhonyával. Majd a jövő héten, ha kifizette az adósságot. Ha kifizette. Almabundában, barátfüle. Az is a jövő héten, esetleg a pörkölt után egyik, vagy másik.

A bablevesnél maradt végül. Második fogás: lekváros palacsinta. Ha megfő a bab - biztatta magát - elmegy még a délelőtt folyamán a Hadigondozottak Hivatalába, és megreklamálja az ura után folyósított járadék-összeget. A fordítás, gépelés maradhat estére, ez a legfontosabb.
-Botrány - füstölgött, bosszúsan - világra szóló botrány, hogy a hatóságok, a katonák négy év szakadatlan frontszolgálata után, csak ennyit adnak a magára maradt családnak. Az én Ferim ráadásul a gorlicei sebesüléséért megkapta a kisezüst vitézségi érmet is! Na, nem sokat törődnek vele, odafönn, hogy vérét hullatta a fronton a Hazáért.
-Disznóság -tette hozzá hangosan, mérgesen.
Elsírta magát.
-Hát van ezeknek szívük? Istenem, van szívük?