11. Szabadíts meg a gonosztól (Harmadik Könyv, folytatás)

Az állomáshoz közeledve lassított a vonat. Éles hangon sípolt elől a mozdony. Kis piros automobil állt lenn a leeresztett sorompó előtt, afféle divatos, nyitott sportkocsi, négy, patyolatfehér teniszruhába bújt utassal. Fiatalurak és ifjú hölgyek ültek a sárgásbarna, bőrüléseken, ölükben rakettek. A lányok azokban az elbűvölő alig szoknyácskákban, amelyek akaratlanul magukhoz láncolják a férfiak tekintetét. Barnára sült meztelen combok, fedetlen vállak.
Mogorva utastársuk közelebb csusszant az ülésen az ablakhoz, és előrehajolva bámulta a lenti, vidám társaságot. -Donnenwetter - mordult fel. -Nem sül le a pofájukról a bőr!
Beleköpött a könyöklő alatt lévő porcelán köpőcsészébe.
-Naplopók - mondta. -Istenverte burzsoák.
Senki nem szólt. Egy árva hang se hagyta el az utasok száját a kupéban. Megdermedve ült mindenki a helyén. Sztrojcskovics visszazöttyent az ablaktól. Kézfejével megtörölte a száját.
Zavart tekintettel nézett szét. -Bocsánat - morogta, és elfordult.

A vonat, ahogy a menetrend jelezte, a Balaton-part minden állomásán és megállóhelyén megállt. Lenke állomástól állomásig reménykedett, hogy leszáll végre ez az ember, de reményeiben csalatkoznia kellett. Sztrojcskovics Fonyódig utazott, éppen úgy, mint ők, ugyanott szállt le. Megbökte a kalapját, morgott valamit, amit nem lehetett érteni, s eltűnt a többi leszálló között. A gyerekek, Médy és Győző nem sokat törődtek a dologgal, mással voltak elfoglalva, hogyne, hiszen, hát itt voltak végre a Balatonnál! A nyüzsgő forgalom, a sok látnivaló őket lekötötte, ám Lenke hosszan nézett a férfi után. Volt egy baljós sejtelem a szívében: még hallani fog róla!

Endre szekérrel jött ki eléjük.
Amikor felszálltak, s elindultak a falu felé, a bakon, a testvére mellett ülő fiatalasszony, odafordult a lovakat hajtó bátyjához és megkérdezte:
-Mondd, Endre, ismersz te a faluban egy Sztocsovszki, vagy ehhez hasonló nevű embert?
-Ismerek - jött a válasz. -Sztrojcskovicsnak hívják, Sztrojcskovics Ivánnak. Miért kérded?
Lenke elmondta mi történt Földvár előtt a vasúti átjárónál. Bátyja szótlanul hallgatta. A lovak lassacskán szedegették patáikat a forróságban. Beértek a falu szélső házai közé, pipacs és mezei pipitér virágzott az árok mellett. A házak teteje náddal, vagy szalmatetővel volt lefedve, de több volt a nádtetős ház.
Hosszú hallgatás után szólalt meg Fráter Endre:
-Ne törődj vele. Ártalmatlan alak, csak hőzöngeni tud.
Aztán jó ideig megint hallgatott. Időnként a kezében tartott ostor hegyével megnoszogatta a lovakat.
-Gyí te Pejkó, gyí Kanász.
A Hangya-szövetkezet boltja elé értek, látták a cégért, s a bejárat előtt az odatámasztott, eladásra kínált cirokseprűket.
Ekkor szólt újra.
-Az urasági majorban dolgozik. Gépész, vagy szerelő, vagy, tudom is én, mi. A kommün alatt népbiztos volt itt a faluban. Hamar kitelt a becsülete, mint a többi elvtársának is.

Lenke kuncogni kezdett.
-Mi olyan vicces?
-Hát csak az, hogy én meg házbizalmi voltam.
-Tényleg? -Endre hitetlenkedve nézett rá.
-Ja. Géppisztolyt fogtak rám, mit tehettem volna?

Nevetett a fiatalasszony, végigcsengett nevetése a főutcán a zöld akáclombok alatt.
-A te bajod.
-Igen, az enyém. -Lenke még mindig nevetett. -Azóta is igazoló jelentéseket kell írnom a belügyminiszternek, hol voltam, mit csináltam 1919-ben!