15. Szabadíts meg a gonosztól (Harmadik könyv, folytatás)

Mire pirkadt Endre már talpon volt, és nekilátott aznapi teendőinek. Lenkének fogalma sem volt arról, hogy csinálja. Alig aludt pár órát az éjszaka, tűnődött. Itt ült mellettem, hajnalig beszélgettünk. Mikor alszik egyáltalán?
Úgy tűnt, nemigen alszik azon a pár órán kívül, amit hajnalhasadtáig aludt, de persze megtalálta a módját, hogy pótolja. Kinn a földön, kapálás után, amikor leült a mezsgye szélén a vadszilvafa gyér lombja alá, s megette a szalonnát és a kenyeret, elnyúlt néhány perc erejéig, és már húzta is a lóbőrt. Ebéd után, az ebéd egy szelet kenyér volt, s egy darabka húsos szalonna, szintén szunyókált egyet a csónakban. Nád zizegett körülötte, locsogott a víz, sirályok marakodtak a közelben hánykolódó, ezüstös testű haltetemen.

Lenke kicsoszogott, megmosta arcát-kezét a lavórban, belebújt a ruhájába. Csizmát húzott vékony, meztelen lábszárára. Megyek, segítek Endrének, határozta el magát. Hol a csodába lehet?
Az istállónál talált rá, éppen ganézott.
-Jó reggelt!
-Neked is!
-Segítek kiganézni.
Ránézett világoskék szemeivel. Némi csodálkozás látszott az arcán.
-Nem kell - felelte - boldogulok egyedül.
Lenke nem vitatkozott. Keresett egy villát, s nekiállt kupacba rakni a trágyát. Endrét figyelte közben, hogy csinálja, megpróbálta utánozni. Jó ideig dolgoztak szótlanul. A trágya-kupacokat Endre talicskába lapátolta, s kihordta az udvarra. Alighogy befejezték, már jött is a ház felől Ilona asszony a sajtárral, s a háromlábú fejőszékkel.
Megállt egy pillanatra mellettük, vasvilla-szemmel nézett Lenkére.
-Itt vagy?
-Igen, persze - válaszolta a fiatalasszony lesütött szemmel, zavarban.
-Nem kéne! Nem neked való a paraszti munka. Alhatnál még odabenn.
Lenke nem tudta, mit mondjon erre. Bátyja jött a segítségére.
-Hagyd békén, ne piszkáld. Nekem segít.
-Vagy úgy - vágta rá az asszony. -Akkor jó. Akkor minden rendben. Biztos jót beszélgettek itt is régi családi dolgokról.
Bement az istállóba, hallották, ahogy hangosan lecsapja a fejőszéket.
Lenke nem tudta, sírjon-e, vagy nevessen. Vajon arra féltékeny Ilona, hogy a beszélgetések idejére elrabolom tőle Endrét, vagy arra, hogy van miről beszélgetnünk? - kérdezte magától. Hát az ő családjáról nem sokat lehetne beszélgetni, az egyszer biztos!
Endre kitalálta mire gondol.
-Féltékeny. Ne törődj vele. Jó asszony, kemény dolgos. Csak hát...-elharapta a mondatot, elfordult. Felnézett az égre, mintha azt lesné, napos idő lesz-e aznap vagy felhős, majd a válla felett visszaszólt: csak hát féltékeny, na!

Péntek volt, s péntek esténként kocsmába járt Endre, ez volt a szokása.
-Körülnézek lent - mondta vacsora után. Mindig ezt mondta.
Vette a kalapját, s kilódult az ajtón. Ingujjban ment, rövid-ujjú kihajtósnyakú fehér ing volt rajta. Libbent az asztal közepére állított petróleumlámpa lángja, ahogy az ajtót nyitotta.
-Hová megy Endre bácsi? - kérdezte a kis kotnyeles Médy.
-Kocsmába megy - mondta fesztelen, könnyed hanglejtéssel Lenke. A gyereknek nem kell ilyesmin rágódni. Médy azonban kapaszkodott a témába.
-Mit csinál a kocsmában?
-Mit? -Lenke gondolkodott. Hogy magyarázza most ezt?
Mielőtt megszólalhatott volna, Győző szólalt meg. Tele szájjal beszélt, éppen akkor harapott egy jó darabot a kolbászból és a kenyérből.
-Iszik - mondta. -Az emberek inni mennek a kocsmába. Nem tudtad? De kis buta vagy!
-Te vagy buta! - sértődött meg a kislány. -Én az hittem....
-Mit, na mit? -Győző hangja fensőbbséges volt. -Mi a csodát gondoltál?
-Hát csak azt...oda akartam kilyukadni...
Gizi, és a kicsi Lenke kuncogtak. Kicsi Lenke tejet ivott, s nagy jókedvében kiprüszkölte. Ilona rosszallóan csóválta a fejét.
Az anyjuk megelégelte a vircsaftot.
-Ebből elég! Csend legyen most már! Befejeztétek a vacsorát? Igen? Gyerünk akkor lábat mosni, aztán imádkozás és alvás!
Kicsi Lenke még mindig kuncogva az anyjához fordult.
-Mi is menjünk Édesanya?
-Hát persze - biccentett Ilona. -Mert mit gondoltál, ti mit fogtok csinálni?

Aznap éjszaka Endre véres fejjel jött haza, nem sokkal éjfél előtt. A kutya ugatott kinn, Ilona felriadt. Nem sokra rá felébredt Lenke is. A két nő egymásra nézett.
-Valami történt.
-Endre?
Kimentek. A pitvarban futottak össze A Hold széles tányérja odasütött, Lenke jól látta Endre homlokán, a szemöldöke felett a széles, mély sebet.
Ilona közelebb lépett volna, de a férfi kinyújtott keze megállást parancsolt.
-Mi történt, Jézus, Mária?
Szinte egyszerre kérdezték.
-Semmi.
-De hát vérzel...
-Nem érdekes.
-Bekötözöm várj - buzgólkodott Ilona. -Ülj le ide, hozok tiszta gyolcsot.
-Ne hozz, nem kell. Lemosom majd, kinn a kútnál, aztán...
Lenke is próbálkozott.
-De hát így nem maradhat. Mutasd csak. Szét van nyílva!
Endre nem válaszolt, lement a lépcsőn. Kisvártatva hallották, hogy vizet húz a vályúba.
-Gyere, menjünk be - mondta Ilona vékony hangon Lenkének. -Úgy se engedi, hogy segítsünk.
-De hát...
-Mondom, hogy nem. Ismerem a férjemet!
Akkor kondult meg a harang. Éjfél volt. A kutya elhallgatott, a két asszony meg bement a házba.