10. Jöjjön el a Te országod (Negyedik Könyv, folytatás)

A női napozó a főbejárattal ellentétes oldalra települt a nagy-medencétől százötven, kétszáz lépésnyire egy alacsony cserjéktől, bokroktól körbevett tisztáson. A meztelen napozás Európa szerte kezdett divatba jönni, elsőként az emancipált német lányok, asszonyok kezdték, na meg no a svédek, aztán felkapták máshol is, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Dániában és persze nálunk.
A műintézmény szándékosan úgy lett kialakítva, hogy nagyobb fa ne legyen sehol a közelben, amit meghágva, ágairól egy két kalandor kedvű ifjú esetleg leskelődhetne. A csömöri fiatalság oldalát így is, vagy pont ezért, majd kifúrja a kíváncsiság: vajh minő kellemetes, izgató női bájakat rejthetnek a három méter magas deszkapalánkok? Titkon figyelték az arra járó kis nőciket, kik ők, és mennyi ideig maradnak benn?
Kifogyhatatlan élcelődések céltáblája a napozó, tánc közben az ifjú titán egyszer csak rákacsint szíve hölgyére, s szemtelen hangon megkérdezi: mondd csak picim, nem égtél fel sehol délután?
-Miért égtem volna - feleli a hölgy kissé elpirulva, és a szemét rebegtetve - volt nálam napolaj.

A szemtelenkedő ifjú, jelen esetben Dósa Lajcsi, igen csak ért a nők nyelvén. Hiába, Lajcsi a végtelenségig pimasz, mégsem lehet rá haragudni, olyan vicces, és mókás, mindig meg tudja nevettetni az embert.
Most is. Vág egy utánozhatatlan grimaszt, tele szájjal nevet. Kérlek, ne haragudj, mondja. Elengedi a lány kezét, piruettezik a parketten. Nekem már csak ez jut. Mármint hogy beszéljek róla. Tetteti, hogy görbe a háta, eltúlozva felpúposítja.
Igen, ja, görbe is egy kicsit neki a tüdőműtétektől, de nem feltűnő, egyáltalán nem feltűnő. Ettől a kis hibától eltekintve minden rendben vele jóképű, magas, elegáns fiú, árad belőle a férfias magabiztosság, és a jó kedély.
Szórakoztató jelenség, gondolja magában Balázsovics Kitti. Ránéz, szerelmes tekintettel, hozzásimul. Tangóznak, a tangó lassú tánc, lehet közben beszélgetni, nem úgy, mint például a foxtrottnál, a rumbánál vagy a keringőnél.

Lajcsi egyik keze a lány derekát karolja, a másik könnyedén a vállán pihen. A deréktájon lévő kéz most lassan lejjebb csúszik, s megállapodik az alatta lévő domborulaton. Kitti hagyja egy röpke pillanatig azt a kezet ott ahol van, illetve, ahova érkezett, aztán eltolja magától a fiút és szemrehányó tekintet vet rá.
-Mit csinálsz?
-Bitte ein suldigung - nevet Lajcsi és elveszi a kezét. -Csak arra voltam kíváncsi nem füllentesz-e?
Kitti nem érti.
-Miért füllentenék? És hogy jön ide az izé, az előbbi micsoda!
-Micsoda?
-Hát az iménti tapizás.
Lajcsi átkarolja, erősen tarja. Sasszéznak, siklanak, fordulnak a táncparkett végén és vissza újra középre.
-Ja? Hát úgy, hogy ha leégtél volna ott, tudod, akkor biztosan nem hagytad volna...És akkor kiderült volna...
Kitti lángvörös, még szerencse, hogy ott a táncparkett szélén félhomály van.
-Mit nem hagytam volna?
-Hogy azon a részen tapogassalak. Mert akkor fájt volna a sejhajodon a leégett bőr! És sikítottál volna.
A lány felkacag. Még mindig vörös, rejti arcát a magas fiú mellkasára. Erre az emberre tényleg nem lehet haragudni. Úgy érzi, ha most megkérné valamire, nem tudna nemet mondani. Lajcsi azonban nem kéri semmire. Táncolnak. Nem baj, talán legközelebb, talán majd holnap.
A fiú tovább pimaszkodik.
-És itt?
Illetlen helyen jár a keze, a keblek között a dekoltázsnál.
-Itt is bekented? Ellenőrizhetem?

Laci Grétával táncolt, a lány tűsarkú cipőjében majdnem olyan magas volt, mint a hórihorgas Dósa fiú, Evetovics János Körmöczi Rozival, Sasvári Pista pedig az egyik Margittay lánnyal ropta. Mindenki táncolt, az asztaloknál csak néhány idősebb pár üldögélt. A zenekar az akkor divatos tánczenét játszotta, sok gyors, ritmusos számot, keringőt, és időnként pihentetőnek tangót. Éjfél felé rázendítettek a csárdásra, na, az kellett csak a felhevült fiataloknak, úgy ugrabugráltak, dobbantgattak, hogy majd beszakadt a táncparkett deszkája.
Egy idő után kimerültek, elfáradt a társaság. Izzadtan kipirulva lezöttyentek az asztalhoz, pezsgőt ittak. Dósa Ica megnézte az óráját, éjfél után járt az idő jóval. Kérdőn nézett fivéreire.
-Nem megyünk még? Anyu haragudni fog!
Nem kapott választ.
Újra próbálta. Megrángatta Laci karját.
-Megyünk akkor?
-Ne zrikálj! - mondta a fiú, és hozzáhajolva csókot hintett a feje búbjára.

János magasra emelte pezsgőspoharát és csengő hangon felkiáltott:
-Éljen a német--magyar barátság!
-Éljen! -kiáltották többen is.
Volt azonban aki azt mondta:
-Abcug Hitler! Le a németekkel!
Amikor elült a lárma ismét Evetovics János magánszáma következett.
-Éljen a Turul Szövetség!
-Éljen éljen!
-Abcug!
-Éljenek az Ébredő Magyarok!
-Éljenek. Kik ők? Ja...Na mindegy.

Evetovics tovább ágált. Felugrott egy székre, hadonászott.
-Gyerekek! Tiszta hőguta van itt! Fürödjünk!
Fürödjünk, hurrá!
Egy lányhang szólt fuvolázva, lágyan.
-Nálam nincs fürdőruha.
-Egy fiú válaszolt:
.Nálam sincs. Miért, kinél van? Nem számít, nem kell fürdődressz, úgyis olyan sötét van lenn, hogy még a cipőnk orrát se látjuk, nemhogy egymást!

Leszaladtak az ösvényen. Fenn égtek a lámpák, de a vízpart, a lépcsőkkel homályba borult.
-Itt jó lesz. Mink itten, ti pedig menjetek a másik lépcsőhöz.
Férfihang a sötétben:
-Maga zöld-ruhás kis boszorka, dobja le a rucit.
Lányhang, éles, kényes:
-Maga ne beszéljen nekem. Maga nekem nem imponál!
-Vegye tudomásul, hogy én Honőr vagyok!
-Maga?
-Naná!
.Hát ha honőr, akkor csak kis-honőr lehet. Egy üthető, gyenge pagát!

Végül senki nem vetkőzött le, csak cukkolták egymást.
-Gyerünk Magdi! Ne habozz, kezdd el!
-Csináld te, ne nekem dirigálj!
-Juj, ez hideg!
-Várj, lelocsollak!
-Meg ne próbáld!
-Szabolcs, Szabolcs!
-Mi van?
-Vizes lett a nadrágszárad! Ha, ha, ha!

Ezt Dósa Ica mondta. Lepittyedő szájjal még hozzátette: ilyen balfa...balfácán alakokat még életemben nem láttam!
Belekarolt egy sovány, szemüveges fiatalemberbe, Szöllősi Dávidba. Icának imponált a fiú, mert az orvosira járt, míg ő pedig a nővérképzőbe.
Zajos jókedvvel, kacagva, egymást taszigálva tértek vissza az asztalokhoz, a kerthelyiségbe. Élcelődtek, nevetgéltek.
-Be voltál tojva, mi?
-Te voltál betojva piperkőckém. Még a csíkos zoknidat se merted levenni! Kíváncsi lettem volna, mi van, ha ahhoz a bizonyos ruhadarabhoz érkezel!
Olyanok voltak, mint a csivitelő verebek a villanydróton

Denes Roveti mondja mindig Dósa Lajcsinak Amerikában: "Sure Louis! Boldog vagy és tudod!"
No, ez itt Csömörön pont ez a helyzet volt.