2022. novemberében honlapunk teljes felújításán dolgozunk, eközben előfordulhatnak hibajelzések, rossz megjelenések, kisebb kimaradások. A kellemetlenségért előre is elnézést kérünk, igyekszünk minél hamarabb befejezni a munkálatokat.

HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1952

Írás összesen: 53197

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2022-12-06 09:07:01

Szülinaposok
Reklám

Versek / műfordítás
Szerző: TóniFeltöltés dátuma: 2021-08-07

József Attila: Óda / Ode


Óda
1
Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.

2
Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

3
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

4
Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!

Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

5
Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)

6

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)

1933. június

József Attila 1905 - 1937


Ode

1

Ich sitze hier auf gleissende Felswand.
Leichte Brise
des jungen Sommers, wie eine nette
Abendessenswärme schwebt.
Ich gewöhne mein Herz an die Stille.
Kein schwerer Stand -
kommt alles wieder, was verschwunden ist,
der Kopf beugt sich nach unter ‘d hängt
die Hand.

Ich schau die Spitze der Berge,
das Licht des Felsen
bewegt sich an deiner Stirn.
Auf der Strasse niemand aufhält,
ich sehe, dein Rock wirbelt
sanft von dem Wind.
Und unter dem zerbrechlichen Laub
sehe dein Haar Verrutschen wie Blütenstaub,
deine weichen Brüste Vibrieren sanft
und wie schnell der Bach Szinva fliesst
wie unter den Stein herausschiesst
auf den runden weissen Steinen,
und dein Lachen an Zähnen erkannt.

2

Wie grenzenlos liebe dich darum,
dass du zu sprechen gebracht hast
in den tiefsten Höhlen des Herzens
listig webende Einsamkeit
‘d das Universum.
Wer wie ein Wasserfall aus eigenen kraft,
du trennst dich von mir und rennst nur umher,
während ich zwischen den Höhepunkten nicht schaff,
in der Nähe wehklage, schreie
auf der Erde und hin ‘d her Pralle,
ich liebe dich, du süsse Stiefmutter!

3

Ich liebe dich als Kind die Mutter
und wie die stillen Tiefen die Gruben,
ich liebe dich wie das Licht, die Fluren
wie die Flamme der Seele, Körper, das Leben!
Ich liebe dich wie das Amouren
die Sterbliche lieben, das sterben.


Alle dein Lächeln und Gedanken mental
passe auf wie auf die Sachen der Erde.
Im Gehirn wie die Säure in Metall
einätzt dich für ewig monumental,
für mich wie ein Denkmal,
du bist eine lebende Begierde.

Die Momente ratternd davonziehen, aber
du sitzt stumm in meinen Ohren.
Die Sterne leuchten ‘d fallen nieder,
für die Augen bist du verloren.
Du schmeckst wie die Stille in der Schlucht
gekühlt schwingst kalt im Mund
‘d deine Hand ist auf dem Wasserglas,
die zarten Adern darauf so blass
im Hintergrund.
4
Ach, was für ein Gewebe bin ich,
wie ausmeißelnd und formend ist dein Blick?
Was für eine Seele ‘d, was für ein Licht
und ein erstaunliches Angesicht,
kann ich durchlaufen in den Nebel des Nichts,
dein fruchtbarer Körper, ein Landschaftsbild?

Und wie das Wort das Verständnis öffnet,
ihre Geheimnisse sind für mich eröffnet!

Deine Blutkreise, wie die Rosenbüsche,
zittern unaufhörlich.
Sie tragen den ewigen Strom der Wünsche
dass die Liebe öffnet auf dein Gesicht
und das gesegnet sei des Frucht des Plagens.
Der empfindliche Boden deinem Magen
die vielen Wurzeln ständig plagen
‘d überstricken mit feinem Faden
zu einem Knäuel aufzutragen,
und dass deine Nektarzelle jagen
deine Lunge die Sträucher abnabeln
und das eigenen Ruhm bejahen!


Ewige Materie bewegt sich glücklich
in dir in den Tunneln des Darms wirren
‘d die Schlacke gewinnt das Leben höflich
in den heissen Quellen eifriger Nieren!

Steigende Hügel erheben sich,
die Sternbilder vibrieren in dich
Seen bewegen sich, Fabriken schaffen,
Millionen lebender Tiere eilen
Käfer,
Streber,
Grausamkeit und Güte;
Sonne scheint schwaches Nordlicht
du wanderst in deinem ich
‘d, die Ewigkeit verglühe.
5







5

Wie geronnene Blutklumpen,
so fallen vor dir
jetzt diese Worte,
und zerlumpen,

nur das Gesetz ist noch rein vor dir.
Doch die Organe werden wiedergeboren
Tag für Tag tun sie sich beschworen
still in allen Orten.

Bis dann riefen sie laut
den aus zweitausend Millionen
Menschenmenge herausgehoben,
du bist der Einzige,
Kinderbett, Grab im Friedhof, Wiege,
akzeptiere mich.
(Wie hoch ist dieser Morgenhimmel!
Armeen glänzen in seinen Erzen.
Die Augen bei Helligkeit flimmert,
ich bin schon verloren, denke ich,
höre was über mich flattert, und
mein Herz wimmert.)
6

(Zusatzlied)

(De Zug nimmt dich mit, ich gehe mit,
vielleicht finde ich heute schon dich,
vielleicht kühlt sich schon das Gesicht ab,
vielleicht sagst du am Ende alles ab:

Das warme Wasser sprudelt, bade' jetzt!
Hier ist das Handtuch, trockne dich fest!
Das Fleisch brät sich, stillt deinen Hunger!
Wo ich liege, kannst liegen ohne Kummer.)

Juni 1933

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Hausen, 2021 Augusztus 7

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Tóni
Regisztrált:
2010-11-06
Összes értékelés:
2464
Időpont: 2021-08-10 22:01:13

Kedves Attila, hidd el, nem az rdemekrt, sem a hrnvrt fordtok, de szerintem minden l, vagy lt kltnek, emberi joga van, s volt is, hogyha nem, is mint egy nagy kltt, mint l, vagy lt embert szre vegyk. Az egsz vilgon nincs mg egy orszg, Magyarorszgon kvl, ahol a nyilvnos mdikban naponta annyi vers a nyilvnossgra kerl, mint Magyarorszgon. Csak az egy, ami engem elgg zavar, majdnem mindenhol, csak a nagy magyar kltk verseit teszik kzz, vagy mondjk el hangosan, de mg, mint pldul Szendrey Julija verst sem hallottam egy ismert magyar sznsztl sem elmondva, sem lekzlve valahol, vagyis gy mondva a trsadalom egyes kltket, ellg jl agyonra tudta ket hallgatni. annak ellenre hogy sok iseretlen magyar kltknel is voltak olyan versei is, amelyek egy kis elismerst is megrdemeltek volna. Ksznn a kedves szavaidat, s dv Tni...
Alkotó
Szalki Bernáth Attila
Regisztrált:
2009-11-17
Összes értékelés:
1217
Időpont: 2021-08-10 12:25:25


Kedves Tni!
Ez a fordtsod megint risi vllalkozs. A Bbelen van errl a versrl
kt fordts - a nevkbl tlve - nmet fordtoktl.Az els versszakok 3
fordtst vetettem ssze. Szerintem a tid a legjobb. Fogadd nagy elismersemet.
Brcsak lenne valaki, aki rtkelni tudn szakmai szempotbl s rdemben ez irny
fordtsaidat.
Nem tudom, van-e rtelme szinte ismeretlen, j szndk, de szakmailag szerny
tehetsg magyar kltk verseit lefordtanod.
Bartsggal dvzl, s sok sikert kvn
Attila

Legutóbb történt

Tóni bejegyzést írt a(z) Joseph von Eichendorff: Sehnsucht / Vágyakozás című alkotáshoz

jerrynostro bejegyzést írt a(z) Egy kurtizán vallomása című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Egy kurtizán vallomása című alkotáshoz

Kankalin alkotást töltött fel Talantelen címmel

Kankalin bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Karácsonyi béke címmel a várólistára

dpanka bejegyzést írt a(z) Átíratok /haikuk, Pilinszky János verseire/ című alkotáshoz

Rozán Eszter bejegyzést írt a(z) Hullám sodorta álmok című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel A lajtorja 152. címmel

Ginko alkotást töltött fel Kék balerina címmel a várólistára

Ginko bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Ginko bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Bödön bejegyzést írt a(z) Hullám sodorta álmok című alkotáshoz

Rozán Eszter alkotást töltött fel Hullám sodorta álmok címmel

Tóni alkotást töltött fel Juhász Gyula: Szabadka / Szabadka címmel

szilkati alkotást töltött fel Egy kurtizán vallomása címmel

Kankalin bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

mandolinos alkotást töltött fel Andrej Orlov: Chagall a várost rótta épp... címmel a várólistára

Rozán Eszter alkotást töltött fel Hullám sodorta álmok címmel

szilkati bejegyzést írt a(z) Elidegenülés című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Elrejtőzve című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Elrejtőzve című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Elrejtőzve címmel

Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 151. című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A lajtorja 151. című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel A lajtorja 151. címmel

Tasnádi Rita bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Kankalin bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

mandolinos alkotást töltött fel Joachim Ringelnatz: Mivel szeretlek én... címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2022