15. Jöjjön el a Te országod (Negyedik Könyv, folytatás)

Dósa Laci lábát lejárta tanítói állásért, de sem Turán, sem Bagon, sem Galgahávízen, sem a gödöllői járás kisebb nagyobb falvaiban nem kapott. Nagy keletje volt akkoriban a tanítóságnak, a vidéki értelmiségi családok gyerekei vagy tanítók lettek, vagy katonák. Az egyik iskolában egy jólelkű iskolaigazgató azt tanácsolta neki, hogy menjen be a Városházára, az Oktatási Osztályon talán tudnak segíteni.
Laci megfogadta a tanácsot és egy szép nyári nap fel is kereste a Hivatalt. Ahogy felfelé mászott a legendás épületben a másodikra, csak szembetalálkozott váratlanul Endre Lajossal. A főszolgabíró pillantotta meg a leszegett fejjel fölfelé igyekvő ifjút, s örvendezve így szólította meg.
-Lám csak lám, ki van itt!
Szó szót követett ott a lépcsőforduló homályos hűvös rejtekén, Laci elmondta mi vitte oda, s olyan bús, kesergősre fogta a mondóka végét, hogy az alispán felkiáltott.

-Hát csak azt ne mondd nekem édes öcsém, hogy egy ilyen derék jó magyar fiúnak, mint amilyen te vagy, nem terem ma állás Magyarországon?
-De bizony, hogy így van, Lajos bátyám. -Vagy ha terem is, az nem lészen tanítói állás sehogy. Mostan hát azért még megpróbálok egy esélyt, itt fenn az emeleten!
Endre jókedvűen hahotázott a fiú szándékosan régies beszéd-
modorán, aztán belekarolt és magával vonszolta.
-Ne futkoss te semerre. Gyere be hozzám, oszt meglássuk!
Az alispán is vette a lapot: aztán helyett "osztán"-t mondott. s meglátjuk helyett népieskedve "meglássuk"-at.

Cipelte magával emeleteken, folyosókon keresztül. Amikor végre odaértek, Lacinak örökkévalóságnak tetszett, mivel Lajos "bátyja" mindenütt megállt, ahol megszólították az össze-vissza sietgető emberek, s mindenkivel váltott egy két baráti szót, így szólt megszeppent képet vágó titkárnőjének:
-Erika, most ne kapcsoljon be senkit. Ellenben: kávét kérek és konyakot.
Leültek a tárgyalóasztal mellé.
Endre nagyon jól szórakozott a fiú feszélyezettségén.
-No csak, no! Lazulj ecsém, nem kaplak be! Meséld el, merre jártál, hol próbálkoztál:
Laci elmesélte ától cettig a kálváriáját, a végtelen, embert próbáló, meddő iskolalátogatásokat, s a kudarcokat.
-Jól van ez így - mondta Endre végül elégedetten hátradőlve, mint aki élvezi a másik szenvedését. Hamiskás képpel Lacira köszöntötte a poharát.
-Isten, Isten!, -majd egy röpke szünet után így kiáltott fel:
-Ne búsulj kenyeres, tudok én a tanítóságnál valami jobbat számodra. Több a pénz, érdekesebb a munka jobbak a hivatali előmenetel lehetőségei!
A fiú várakozó tekintettel pillantott rá. Jobbak? Ugyan mi lehet az?
-Benyomlak a Mefterhez - vágta ki az aduászt Endre. -Az ám még csak az állás! Hajózási előadó leszel, később főelőadó, csoportvezető vagy mit tudom én, osztályvezető. Határ a csillagos ég. Harminc év múlva tán te leszel a vezérigazgató!
Laci pillogott, egy kukkot nem volt képes kinyögni. Hűlni hagyta feketéjét és a karcsú konyakos pohárhoz sem nyúlt.
Végül azt mondta:
-De mit értek én a hajózáshoz?
-Majd belejössz ecsém! Miért ne? Nem lehetetlen, hidd el nekem!
Nagyot kacagott, felugrott, az íróasztalához szaladt. Érdekesen szaladt, ugrálva, ahogy azok a lovas katonaemberek szoktak, akik fél életüket a nyeregben töltik.
-Hívja fel nekem Megyerit a Meftertől - kiáltotta a kagylóba a titkárnőnek. -Igen, most, azonnal!
El se jött az asztaltól, várta, hogy megcsörrenjen a telefon.
-Halló, Megyeri Kálmán? Szervusz szalvusz, Endre vagyok Gödöllőről. Na hogy vagy? Figyelj, majd beszélünk. Azért hívtalak, mert itt van nálam az a reményteli fiatalember, akit múltkor említettem. Igen. Dósa Laci. Illetve hivatalosan Jenő. Apja Csömörön főjegyző, és nekem kiváló régi barátom. Igen? Hát ez nagyszerű, nagyon örülök és százszor köszönöm. Küldhetem akkor? Korrekt! Még egyszer...örök hála, és majd hílak s összehozunk valami jó kis murit, úgy, mint a régi szép időkben.

Így került be Dósa Laci a MEFTER-hez (Magyar Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaság) a Duna part székházba, egy atyai jó barát protekciója folytán hivatalnoknak. Ott ragadt, nem bánta meg, remek cimborák vették körül.