16. Jöjjön el a Te országod (Negyedik Könyv, folytatás)

A cég, ahova a Dósa fiú került, 1895-n jött létre. Jelentős állami támogatással komoly hajóparkot alakítottak ki, hajóik ismertek voltak Európa folyóin, és a világtengereken.
A Folyam-hajózási Főosztályra került, azon belül is arra az osztályra, amelynek fő feladata a dunai hajózás feltételeinek biztosítása. 1921-től, a Magyar Királyság horvát területeinek elcsatolása után (Fiume, Zára), a tevékenység főleg a folyami áruszállításokra korlátozódott. Vízállások, megfigyelő-rendszer, kikötők, kikötői létesítmények és berendezések. Szerteágazó, sokrétű, de hallatlanul érdekes munka egy vidékről felkerülő fiatalember számára, aki addig vizet jószerivel csak a Zsámbokon átfolyó Hajta patakban, és a csömöri strandon látott. No, hamar belejött! Kollégái, Réthy Pisti, Málnássy Sándor, Csudai Balázs, és a többiek mindenben segítették, támogatták. Igazi baráti közösség volt az osztály, ahol dolgozott, itt ismeretlen fogalom volt az egymás elleni áskálódás, a másik "fúrása", faragása.

A MEFTER év eleji farsangi báljait hagyományosan a Szent Gellért Szállóban tartotta. 1939 telén egy ilyen Mefter-bálon ismerkedett meg Dósa Laci Herderics Stefániával, vagyis Médyvel.
Késő délután, vagy tán este is volt már, meglehet, két barátjával, a már említett Réthy Pistivel, és másik két kollégával villamoson érkezett a Szent Gellért térre. A Duna part áttetsző, sejtelmes fényei, a kivilágított hidak, a Budai Vár, a Mátyás templom, és a Halászbástya kedves pislogó sárga lámpácskái, a havas háztetők derengése, a minden irányból szakadatlanul özönlő autófolyam: kéken, élesen villogó fényszórók, pirosan felizzó féklámpák mesebeli tájjá varázsolták a teret.
A sötét égből puhán, hangtalanul hullott a hó. A hó és ködfüggöny mögött, mint egy kastély állt a híres szálloda, falai, a világító ablaksorokkal, oszlopokkal, erkélyekkel, úgy tűnt, hogy szinte imbolyognak a Gellérthegy masszív, fekete sziklatömbjének előterében.
De az igazi csoda bent várta. A szálló feldíszített nagyterme minden képzeletet felülmúlt!
Laci még soha nem látott ilyet! Megállt a bejáratban, lába földbe gyökerezett, úgy kellett onnan továbbrángatni.

-Gyere pajtás, le ne ragadj itt nekem! Ne a csillárokat, és a terítékeket nézd, olyat láthatsz máshol eleget, hanem a jányokat, asszonyokat! Az ám itt az igazi látnivaló!
Így is volt, Réthy Pistinek igaza volt.
Kora este lévén a tánc még nem kezdődött el. A terem közepén fel alá sétálgató csoportokban a fiú szeme ismerősök után kutatott, de a frakkos, szmokingos urak és estélyi ruhás hölgyek közül elsőre senkit nem ismert fel. Hanem a női toalettek zavarba hozták. Annyi fedetlen, illetve félig fedett keblet még életében nem látott egy helyen egyszerre! A báli ruhák mély dekoltázsai elképesztő csodákat tártak fel ámuló szeme előtt, szinte, rá se mert nézni, amikor elhaladt mellette egy-egy ragyogó szépségű delnő.

Megpillantott egy apró filigrán kislányt a túloldalon. Igazából a lány odavillanó pajkos szemvillanása fogta meg, később is erre emlékezett mindig. Egy magas elegáns fiatal férfi, s egy gömbölyded idomú, kedves arcú, idősebb hölgy társaságában ácsorgott az egyik gazdagon terített asztal előtt. Csak egyetlen másodperc volt a képvillanás, s a barna hajú, nevetőszemű lány eltűnt az összezáródó embertömeg mögött.
Laciban feljajdult egy érzés. Ki ez a lány, döbbent egyet rá belül. Ismerem? Mintha láttam volna már egyszer valahol, valamikor. Nem. Nem jól mondom. Mintha ezer, meg ezer év óta ismerném! Mintha mindig őt kerestem volna...
Ilyen, s ehhez hasonló érzések viharzottak fel lelkében a lány láttán.

Később a táncparketten találkoztak újra. A lány a magas, piperkőc fiatal-úrral táncolt, Laci pedig egyik hivatali kolléganőjével. Tánc közben, ahogy a párok körbe-körbe forogtak, egymásra nézek, szemük összevillant. Mélytüzű barna szeme volt a lánynak.
A keringő után, amikor a férfiak mély meghajlással megköszönték a táncot, és visszakísérték hölgyeiket a helyükre, Laci habozás nélkül egyenesen odament az asztalukhoz, összevágta a sarkát, köszönt, bemutatkozott, és szavait a dundi hölgyhöz intézve, így szólalt meg:
-Nagyságos asszonyom megengedné-e, hogy a kíséretében lévő ifjú hölgyet felkérjem a következő táncra?
A megszólított helyett Herderics Médy, mert hiszen ő volt, ráismerhetünk, felelt.
-Persze, hogy megengedi. Már éppen kérni akarta! De figyelj csak. Nem kell ám magázódnunk, nyugodtan mondd nekem, hogy "te", s én is azt mondom neked, hogy "te". Jó?
A néni, akinek társaságában Médy leledzett, (később kiderült, ő a gardedám, és Zsorzsin néninek hívják), megrökönyödött tekintettel pillantott oda, a piperkőc fiatalember, Bóka Tíbor, másod vagy harmad unokafivér, (ezt is csak később tudta meg Laci), ellenben, elnéző, fölényes gúnnyal reagált a lány iménti szavaira.
-Megengedjük kedves uram, megengedjük, a következő táncra elviheti a kisasszonyt! Feltétlenül, feltétlenül kérem...
Ebből aztán kiderült, hogy a fölényes fiatalember az engedélyadás jogát saját magának vindikálja, és az is, hogy az engedély kizárólagosan csak egyetlen táncra, a következőre szól, és nem többre.

Különös figura volt egyébiránt Bóka Tíbor. A legutolsó divat szerint öltözött. Akkoriban divatos volt az enyhén szűkített szárú nadrág, és a sárga betétes, fekete lakkcipő. Nos, Bóka Tibor, szűkített szárú nadrágot, és sárga betétes fekete lakkcipőt hordott. E mellett, ha ez nem lenne elég a megfelelő külső hatás eléréséhez, haja élénk sárgára volt hidrogénezve. Cipőjének a sárgája, és a haja sárgája ugyanazon árnyalatban tündökölt.
Pepita volt ellenben a kabát bal felső zsebéből kikandikáló zsebkendő kettős hegycsúcsra hajazó csücske, jelezve, hogy viselője azon kor gyermekei közé tartozik, akik már a foxtrott-, és dixiland-őrület idején nőttek fel.

Később kiderült miben mesterkedik. Magának akarta megtartani a lehetőséget, hogy Médyvel táncoljon! Nyilvánvaló volt, mert minden esetben lekérte, amikor Laci, vagy másvalaki karján lejtett!
Dósa Laci sem esett azonban a feje lágyára. A községi és a megyei bálokon szerzett már néni rutint ezekben az ügyekben. Hol Réthy Pistit, hol Csudai Balázst küldte: menj már brúder, és kérd le ott azt a lányt!
Így aztán elérte, hogy az idő nagy részében vele táncolhasson. Beszélgettek is néha, amikor a zene elhallgatott. Szigorúan csak családi dolgokról, meg arról ki hol dolgozik. Laci megtudta, hogy Médy a Gazdák Biztosító Társaságánál gépírónő. Imponált neki a dolog. Ez igen, mondta magában. Oda nem kerül be akárki!
Annyit nevettek. A kislány mindent viccre vett, s mégis, Laci érezte, a vidám pajkos viselkedés mögött, egy remek, megbízható asszony jövőbeni ígérete rejtezik, olyasvalaki, akiben feltétlenül megbízhat, akinek kezébe akár az életét is leteheti.

Nem messze tőlük egy pocakos úr kioldódott cipőfűzőjét kötözgette, de nagy hasától alig érte el a cipőt. Egyszerre vették észre, s egyszerre pukkadt ki belőlük a nevetés.
-Nem illik - mondta Médy, még mindig nevetve, s Laci is pont ezt mondta, pont akkor, pont ugyanabban a szent pillanatban: nem illik!
Egymásra néztek, s újra nevetni kezdtek.
Kicsit később egyszerre kezdtek el egy mondatot:
Tudod mire gondolok? - kérdezte Laci, s Médy is pont ezt mondta: tudod mire gondolok?
-Mondjad - szólt Laci.
-Nem, mondjad te inkább.
Laci hezitált, de már nem volt visszaút.
-Én arra, hogy szeretnék még veled találkozni.
-Én is erre gondoltam - pirult el Médy, és lesütötte a szemét.
A gondolat jó volt, de nem volt egyszerű megvalósítani: gardedám nélkül abban az időben egy úrilány sehova sem mehetett.
-Tudsz tarokkozni, vagy bridzsezni?
Laci meghökkent. Mi van?
-Tudok - mondta. Otthon, családi körben gyakran játszunk, elsősorban tarokkot.
-Akkor meg vagyunk mentve.
-Tessék?
-Igen, ugyanis Giza nénémnél Budafokon minden szombat este nagy társaság van, ő felkarolja a fiatalokat. Majd vele meghívatlak. Eljössz?
Lacival megfordult a világ. Milyen egyszerű és természetes minden ezzel a kislánnyal.
-Elmegyek - mondta nagy komolyan. Lehajolt és kezet csókolt Médynek. -Köszönöm.

Még valami történt ezen a bálon, egy apró, jelentéktelennek tűnő dolog.
Éjfél előtt valamivel a tánc szünetében fess, fiatal hadnagy lépett Lacihoz és megszólította.
-Ifjabb Dósa Jenőhöz van szerencsém ugyebár?
Laci csodálkozott.
-Igen én vagyok. De mivel az apám is Jenő...
-Tudom - nevetett fel kurtán a tiszt. - Ön Lacinak szólíttatja magát.
-Így igaz.
Hallgattak mindketten.
-Bánlaky Dezső vagyok - nyújtott kezet végül - Újszászy vezérezredes segédtisztje. A vezérezredes úr szeretne önnel és az öccsével, Dósa Lajossal egy magán-beszélgetés keretében találkozni. Az Emke kávéházat javasolja jövő hét csütörtökön tíz órakor.
Laci nem tudta mit mondjon.
-A munkahelyéről erre az időre természetesen kikéretjük - fűzte hozzá - emiatt ne aggódjon.
-Nem is tudom. Miről lenne szó?
Bánlaky felhúzta a vállát.
-Fogalmam sincs, majd ő elmondja.
Látta Laci habozását. Átváltott tegezésre.
-Figyelj brúder. Nem kell most válaszolnod. Itt a névjegyem. Ha benne vagy, hívj fel holnap, vagy holnapután.
Laci eltette a névjegyet. A tiszt bólintott.
-Szerbusz. Hívj akkor.

Egykettőre elfelejtette az egészet, nem volt jelentősége. Csak hajnalban a taxiban jutott eszébe a fura beszélgetés.
Mi a fenét akarhat tőlem és az öcsémtől Ujszászy? - töprengett magában.
Aztán legyintett. Bánja kánya. Majd kiderül.
Gondolatai visszatértek Médyhez, és ott is maradtak.