HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 3

Tagok összesen: 1931

Írás összesen: 52142

Olidi fűszerolaj
RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2021-07-30 11:35:03

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: pusztaiFeltöltés dátuma: 2021-09-29

A legnagyobb rendező

Rég volt, még gyermekkoromban, amikor éledő tudatom csápjaival tapogattam ki a köröttem lévő valóságot, így ismerkedtem meg szűkebb, és a tágabb környezetemmel is. Bár ami azt illeti, az a bizonyos tágabb környezet is nagyon szűknek hatna ma. Olyan helyen gyerekeskedtem, ahol a mindent uraló szegénység volt a legjellemzőbb élethelyzet a puszta lakói számára. Alig 2 éve fejeződött be a háború, amikor megszülettem, ötödik élő gyermekként a szüleim örömére. Mert akkoriban nemcsak mondták, hanem át is élték a legtöbb családban a gyermekáldás misztériumát. Persze, mint annyi másban, ez sem volt mindenkinél ennyire természetes. Ugyan, hogy is örülhetett volna felhőtlen örömmel az az édesanya, akinek a férje a háborúban vált áldozattá, gyermekét sosem láthatta. Miként is kezdte életét az a gyermek, akinek az édesapja még talán egy esküvői képről sem nézhetett a szemébe....Bizony, akkoriban ez nem volt példa nélküli! A háború mindenkinek befolyásolta az életét. Az a puszta akkor egy báró birtoka volt. Gyorsan tegyük is hozzá, hogy ha csak ebből a pusztából élt a báró, neki is sanyarú sorsa lehetett. De történetünk idején már báró sem volt, az egyszerű pusztai emberek meg megpróbáltak megélni a nekik juttatott földeken.
Nem mondhatom, hogy ez felhőtlen, ám nagyon tisztességes harc volt az életért, mert 5, vagy legfeljebb 7 aranykoronás földeken a jó termést csak remélni lehetett. Aztán súlyosbította a helyzetet, hogy a puszta körüli erdőkben majd fél évig állóháború folyt, ép ház alig maradt, aki tudott, elmenekült. Akinek meg nem volt hova menekülnie, az maradt! Az elmenekültek helyére meg akadt néhány ideköltöző, akik vagy idemenekültek valahonnan, vagy hajdani lakóházuk lakhatatlanná vált a harcok alatt. A szomszédunkban is élt két család. Az idősödő házaspár élt ott szintén házas fiával. Az is ugyanolyan céllal épült, mint amilyenbe a menekült szüleimet telepítették, valószínűleg az uradalom szolgálatában álló mesterek laktak valaha ebben a két házban. Ahol mi éltünk, az a bognáré volt, a másikban pedig az intéző lakhatott, mert az alá volt pincézve, kőlapos volt a konyhája, a szobája meg hajópadlós. Amelyikben mi laktunk, az földes volt, gyakran kellett sikálni, ha feltöredezett az agyagréteg. Szóval így éltünk mi, és mellettünk a másik két család, ahol a második család sem volt mentes a gondoktól. A fiatal férj szemeit az aknamentesítés során károsodás érte. A felrobbant gyutacs az egyik szemét teljesen szétroncsolta, a helyén csak gödör volt. A másik szeme épnek látszott, de azzal sem látott, tele volt fémszilánkkal. Akkor csak azt mondták az orvosok, hogy bonyolult műtétek után annyit lehetne elérni, hogy érzékelné, nappal van-e, vagy sötét. De a történet most nem róla szól, hanem az édesapjáról. Gyakran átjött hozzánk, jóban volt a szüleimmel, főként apámmal. Csana bácsi sokat mesélgetett bárkinek, aki meghallgatta őt. Akkoriban lehetett úgy 60 éves. Bottal járt, az egyik lábával eléggé "libegősen" ment, és valamilyen fura cipő volt azon a lábán. Velem is szívesen beszélgetett, pedig unokája lehettem volna!
-Csana bácsi! Mi történt a lábával?
-"Édes gyerekem! Az bizony elfagyott az Isonzónál!" -mondta.
Hát ettől nem lettem sokkal okosabb, de mivel szerettem volna érteni, amit mondott, hát újra kérdeztem.
-Ki az az Isonzó?
-Hát az nem ki, hanem mi?
Ebből megértettem, hogy az nem személy, de ezt gondoltam, hogy város, vagy valamilyen település. Teszem hozzá, talán ha 5 éves lehettem.
-Hol van ez az Isonzó?
-Hát az bizony nagyon messze van! Olaszországban!
Talán tudhatja ma mindenki, hogy abban a korban az emberek, ha Olaszországba utazhattak, akkor nem nyaralni mentek, szabad akaratukból, mint manapság, hanem katonavonaton vitték őket, parancsra! Csana bácsit is így vitték, húsz évesen. Négy év múlva került haza, ugyan életben maradt, de az isonzói lövészárokban eltöltött hetek, és hónapok nem múltak el nyomtalanul. Egyik lábán erősebb, a másikon kicsit enyhébb fagyást szenvedett, és néhány apróbb sebesülése is volt, zömmel a sziklákról visszapattanó golyók, vagy mészkőszilánkok sebesítették meg, nem túl súlyosan. Mármint a fagyáshoz képest.
-Tudod gyerekem, nem voltunk igazán jól felöltöztetve, az egyenruha, de főleg a bakancs olyan gyenge minőségű volt, hogy amikor vagy 4 napig csak hasaltunk a magunk vájta lövészárokban, mert folyamatos pergőtűz zúdult ránk, akkor fagyott el a lábam. A katonakórházban próbálták kezelni, de sok volt a sebesült, és sem idő nem jutott rá elég, vagy a tudomány nem volt alapos,....szóval így jártam.
El tudtam képzelni, hogy miként is festhetett a szomszéd bácsi, de hát olyan nagyon képzelni sem kellett, mert akár hiszik, akár nem, még most is abban a katonaruhában járt, abban a mántelben, abban a nadrágban, és még a lábszárvédőt is ugyanúgy magára tekerte minden reggel. A cipő meg magasszárú, fekete, akkoriban úgy mondták, hogy kisipari munka volt. Ma már sejtem, hogy ortopéd cipő lehetett, amit OTI támogatással vehetett meg, de az is lehet, hogy ingyen kapta. Ma már nem fontos, miként is jutott hozzá. Még egy dolog maradt meg katona korából. Egy nyitható tetejű fényes zsebóra, amit láncon hordott, és a nadrágja órazsebében volt annak a rendes helye. No, ezt főleg délidő-tájt gyakorta elővette, megnézte. Oka volt neki: ő volt a harangozó, aki az iskola előtt, az Amerikából származó furcsa alakú 4 fenyőfa közt, az ácsolt fa lábakon álló harangot működtette. A házától vagy 150 méterre volt csak, mindig dél előtt 10 perccel nekiindult, és szépen odasétált a haranglábhoz, mindig várt két-három percet, és amikor a "mánusok" fedték egymást, megkondította a bronz remeket.
A fájós lába szinte évenként kívánt egy kis kezelést, mert a fagyás, mint elmondta, időnként kiújul. Olyankor sziszegett pár napig, és amikor elunta, értesítették a két faluval arrébb lévő orvost, aztán valahogy csak eljuttatták a kórházba.
Onnan mindig jobb állapotban tért haza, egy ideig jól elvolt a bajával, gyakran jött át hozzánk, és apámmal mi is mentünk hozzájuk. Egyszer azért nagyon ránk ijesztett!
A szokásos nagy-mántelben volt, -igaz, az aljából időközben levágtak, mente lett, -pedig nem volt tél, őszre járt. Az apám úgy tűnik, előbbre szaladt az időben, mert gondolta nem vár hatvan évet arra, hogy újra szabad legyen a házipálinka főzése, hát ő összetákolt egy kis főzőberendezést, és a kamrában nekilátott a főzésnek.
Csana bácsi pedig vagy tudta, hogy mi lesz nálunk, vagy éppen hozzánk jött volna amúgy is, hát beült az apám mellé a kamrába. Én lestem, nem jön-e a környékre finánc.
Amikor megindult az első pár csepp, Csana bácsi elégedetten dörmögött valamit, amiből apám értett. A kezében lévő vizespoharat a rézcső alá tartotta, s amint félig lett, a "rézelejével" megkínálta a szomszédot. Ő meg derekasan le is hajtotta a kb 1 deci, méregerős pálinkát. Az apám néha evőkanálból kóstolgatta, leginkább azért, hogy érdemes-e még felfogni a párlatot. Csana bácsi meg közben a melegben izzadni kezdett.
"Szomszéd bácsi! Nincs melege? Vegye le a kabátját!"
-Bírom én a meleget"-mondta ő, majd hozzátette: fáztam éppen eleget!
Azt egyszer csak azt láttam, hogy az öreg halántékán megindult lefelé az izzadság. Csana bácsi meg mintha elbóbiskolt volna. Nekem ki kellett mennem, kémleni, bár ha akkor bárki belép hozzánk, lehetetlen, hogy a pálinka illatát meg ne érezte volna. Visszamentem, és épp becsuktam a kamraajtót, Csana bácsi orral előre lebukott a székről. Vérzett az orra, mást nem láttunk, de a tilos pálinkafőzés, meg a vérző ember együttesen eléggé ránk ijesztett. De nem is ez volt a leginkább különleges Csana bácsival kapcsolatban!
Az történt, hogy nem sokkal ezután a már rég betegeskedő felesége elaludt végleg, a szó szoros értelmében. Este lefeküdt, álmában érte a halál. Ma sem tudom, hogy valójában mi is volt a baja, sokat betegeskedett, ilyenkor a közfalon túlról átjött a menye, ő segített rajtuk. Hozzájuk képest neki csak a vak férjével, és saját tüdőbajával kellett küzdeni.
Egyszer aztán ő sem tudott segíteni, mert kavernája lett, kezdett vért köpni, majd kórházba került. Amit tudtunk, segítettünk rajtuk, amíg csak egyszer meg nem jelent náluk naponta Naca néni, aki aztán a gondjukat viselte. Ő özvegy volt, bár ezt maga sem tudta pontosan. A férje a Don-kanyarban eltűnt, ennyi híre volt róla hivatalosan. Öt év után holttá nyilvánították. Naca néni mindig feketében járt, mint falun ilyen esetben minden hozzá hasonló asszony, nekem öregasszonynak tűnt pedig visszagondolva talán negyvenöt-ötven éves volt! De hogy tényleg nem volt öreg, azt jól példázza az a pár szó, amit Csana bácsi, és az ő beszélgetéséből tudtuk nélkül kihallgattam. Én az ajtajuktól mintegy 3 méternyire az árnyékban játszottam valamivel, amikor Naca nénit a szomszéd bácsi kikísérte, és az asszony morgolódott:
-Vén kujon! Folyton ezen jár az esze! Aztán ha odakerülne a sor, nem tudom, tudna-e még valamit csinálni!
Én ezt akkor nem értettem, de valahogy a titokzatossága miatt megmaradt bennem. Naca néni meg alighanem születetten kíváncsi is lehetett, meg realista is. Ismerkedési lehetőségei nem voltak, és talán a vágy sem halt el benne. Száz szónak is egy a vége: csendben összeházasodtak. Hogy aztán Csana bácsi miként állt helyt, azt sosem tudtuk meg, mert onnantól nem jártunk annyit egymáshoz, meg bizonyára erről sosem szólt volna a szomszéd bácsi.
A történet aztán szokatlan véget ért, mert nincs az az írói fantázia, ami túlszárnyalná azt a történetet, amit maga az élet hoz elő. A legnagyobb rendező!
Naca néni második feleség-korszaka nem soká tartott, egyszer csak ágynak esett, és egy hét múlva temették.
Mivel a sírhelyeket folyamatosan jelölték ki a temetőben, és közben nem volt más elhunyt a pusztán, így azt láthattam, és minden arra járó is csak azt rögzíthette, hogy a két legutolsó sír keresztjén ugyanaz a név állt: "Itt nyugszik Bokota Jánosné"!

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2021-05-08
Összes értékelés:
118
Időpont: 2021-10-13 20:54:57

válasz Bödön (2021-10-09 10:29:39) üzenetére
Kedves Bödön!

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, és méltattad.

Üdvözlettel, és köszönettel a véleményedért: pusztai
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
10009
Időpont: 2021-10-09 10:29:39

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves pusztai! Nagyszerű történet, jó tollal megírva! Öröm volt olvasni. Üdv: én
Alkotó
Regisztrált:
2021-05-08
Összes értékelés:
118
Időpont: 2021-09-29 16:35:36

Kedves sailor!
Mint egy gyors-reagálású hadtest robbantál rá szerény zsengémre!:-))
Köszönöm, hogy nálam jártál, és persze a természetesen túlzó véleményedet is. Én csak egy kezdő és lusta tollforgató vagyok, de hozzád képest mindenképpen az.

Szépet neked is.

Üdvözlettel: pusztai
Alkotó
Regisztrált:
2012-10-26
Összes értékelés:
8247
Időpont: 2021-09-29 13:33:34

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Csana bácsit nagyon ´jól sikerült emlékezetedböl
átadni...szinte ´él´írásodban!

Elismeréssel gratulálok!
Írj sokat!
Prózáidat elsöranguaknak tartom!
Beleéléseid,átéléseidet nagyon hüen tudod
átadni!

Gratulálok:sailor

Szép napot!
Alkotó
Regisztrált:
2012-10-26
Összes értékelés:
8247
Időpont: 2021-09-29 13:27:40

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves pusztai!

Írásodban,stílusodban létezik egy bizonyos mindent
összekötö,egymásból kiinduló szál,amely az olvasót
egésezen a befejezésig képes lekötni!

A történeted nagyon reálisan odavezeti az olvasót
azokba aviszonyokba,melyekre emlékszel gyerekkrodból!
Több helyen szinte hihetetlennek tünnek az akkori
életkörülmények nehézségei...hat még azokat átélni!

Borzongás fut rajtunk át ilyen sorok után:
"Hozzájuk képest neki csak a vak férjével, és saját tüdőbajával kellett küzdeni."

Legutóbb történt

pusztai bejegyzést írt a(z) Indián nyár című alkotáshoz

pusztai bejegyzést írt a(z) Indián nyár című alkotáshoz

HaNocri bejegyzést írt a(z) Gerrő És Pamela --Tizennyolcadik Rész című alkotáshoz

jerrynostro bejegyzést írt a(z) Bársonyábránd című alkotáshoz

jerrynostro bejegyzést írt a(z) Barát - vagy ellenség? Ébredés című alkotáshoz

jerrynostro bejegyzést írt a(z) Ne ölj! című alkotáshoz

jerrynostro alkotást töltött fel Hideg lánc címmel

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Októbert hűlnek a párák címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) a bíró előtt című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ne ölj! című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ne ölj! című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Indián nyár című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Indián nyár című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) Indián nyár című alkotáshoz

gleam alkotást töltött fel Ne ölj! címmel a várólistára

pusztai alkotást töltött fel Indián nyár címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Hajnali disztichon című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) a bíró előtt című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) a bíró előtt című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) a bíró előtt című alkotáshoz

Madár alkotást töltött fel Egy nagy tűz címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel Szergej Jeszenyin: Tornácos udvar rőt szil alatt... címmel a várólistára

Oratus alkotást töltött fel A gondoskodó Emily címmel a várólistára

aphrodite bejegyzést írt a(z) Véget ért című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A gyászoló című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Fésztufész című alkotáshoz

szhemi bejegyzést írt a(z) Levél című alkotáshoz

aphrodite alkotást töltött fel Ikerlángos rémtörténet címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) halk kopogtatás című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a bíró előtt című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a bíró előtt című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a bíró előtt című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a bíró előtt című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) a bíró előtt című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) a bíró előtt című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) halk kopogtatás című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a bíró előtt című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a bíró előtt című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) zajong a képzelet című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021