Tíz év múlva

Az a városszéli, kertes ház kibővült s betöltötte a boldogság. A család nőtt, még két leánygyermek látott napvilágot, Móni és Kitti. Azonban a család, miközben bővült, fogyatkozott is. Ugyanis Dédike távozott az élők sorából.
Az arra járók sok boldog pillanatnak voltak, szem- vagy fültanúi, sok-sok boldog kacagás hallatszott ki a kertből, vagy akár a ház nyitott ablakán. Mindenki tisztelte és szerette a Mihályfi családot, már az, aki ismerte őket.
Niki nagyon örült, hogy neki is van édesapja, örült a testvéreinek, és szerette is őket, csakhogy ő időközben nagylány lett, gimnazista, már nem igen foglalkozott a testvéreivel, inkább a fiúk kezdték érdekelni.

Egy verőfényes délutánon a két kicsi, kinn játszott a kertben, miközben apjuk ott dolgozgatott. Majd egyre gyakrabban sündörögtek az apjuk körül, mígnem Kitti elé állt s megkérdezte:
- Apa, mi az a szex? - szólt nagy érdeklődéssel a legkisebb leányka. Máté ijedten fordult felé, - hogy micsoda, hol hallottál te ilyet?
- Niki mondta! - erősítette meg Móni.
- Niki? Á, biztosan keksz, félreértettétek lányok. No, ki fut velem versenyt?
Zengett a kert a nevetéstől, a harsány jókedvtől. Remek játszani apával, tapsikolt a két kis boszorkány, ám apa jókedve ezúttal, kissé mesterkélt volt. Nem volt az öröme olyan felhőtlen, amilyen lenni szokott és hamar vissza is pottyant azokba a nem mindennapi gondokba, amik mostanában foglalkoztatták.

- Eve, tudod milyen kérdést szegezett nekem ez a két kis boszorkány délután?
- Tudnom kellene?
- Ühüm! Ugyanis, azzal a kérdéssel állt elém Kitti, hogy apa, mi az a szex? És tudod-e kitől hallották? Igen, igen, a nővérüktől.
- Gondolod, hogy?... Szerintem csak ugratni akar bennünket, Niki okos lány... attól tartok okosabb, mint mi. Mindig sikerül neki bennünket lóvá tenni... Remélem hamarosan kinövi.
- Azt hiszed? Én nem vennék rá mérget!
Máté aznap éjjel hosszasan forgolódott álmatlanul, s nem értette, Evelin hogy tud ilyen nyugodtan aludni.

Csupán néhány hét telt el, s egy szép tavaszi napon, amikor Máté hazaért, ott hagyta a kocsit a kapu előtt, s futott be a házba. A kislányok az udvaron hangoskodtak, játszottak, kiabáltak is: - szia, apa! Apa, mintha meg sem hallotta volna, rohant be a konyhába.
- Eve! Te jó ég! Tudod mit láttam? - Evelin az ebédet készítette éppen, s egykedvűen, vállát kissé megrándítva, így szólt: - Majd elárulod, ha már ennyire felizgatott.
- Nikit láttam, egy fiúval! Képzeld, kézen fogva sétálgattak...
- Miért is csodálkozol ezen? Nagylány már, tizenhét éves!
- Eve, az én lányom ne mászkáljon tizenhét évesen fiúkkal! Érted? Számoljon be róla, ki az a fiú, hogy hívják, kinek a fia-borja? Érted? Addig semmiképen! Beszélj vele, te vagy az anyja!
- Hm, te meg az apja! Legalábbis nekem úgy rémlik...
- Éppen azért! Eve, hát nem érted? Mi van, ha a fiú az én fiam, érted? Nem, ez nem játék, te is nagyon jól tudod, erre nagyon oda kell figyelnünk. Meg kell tudnunk, ki az a kölyök? Minél előbb, mielőtt késő lenne.

Este, amikor már a két kisebbik lány nyugovóra tért, akkor libbent haza Niki a városból.
- Hol csatangoltál ilyen késő estig, kisasszony? - támadt rá azonnal Máté erélyesen.
- Mi közöd hozzá? Ne ordítozz velem, nem vagy az apám! - vágott vissza Niki, - s már rohant is hátra a szobájába. Ugyanis ő örökölte Dédike szobáját, két testvére viszont a közös gyerekszobában maradt, a szülői hálószoba mellett.
Az apa éppen a haját készült tépni ettől a pimaszságtól, úgyhogy Evelin jobbnak látta, ha féken tartja kicsit.
- Nyugodj meg drágám, majd én utánamegyek... beszélek vele. Nyugodj meg, jó?

Máté indult zuhanyozni. Jó sokáig engedte magára a hideg vizet, csakhogy nyugtassa az idegeit. Azután pizsamában beült az ágy közepére és várta Evelint. Még ő is kibabrált vele, mert előbb a fürdőszobába ment. Talán neki is csillapítania kellett az idegeit? Hogy merészelt Niki így viselkedni vele? Eddig sohasem tette..., ilyenek a kamaszok, ő ne tudná, de ha a saját lánya pofázik vele, az azért fájni is tud..., méghogy nem az apja?

Tűkön ült már, amikor végre benyitott az ajtón Evelin.
- Te még nem alszol, drágám?
- Á, nem tudok... No mi van, mentél vele valamire?
- Hát persze!
- Mi az a hát persze? Nem tűnt fel, hogy ordítozott velem?
- Te sem mondhatod, hogy nem estél neki durván! Tudod, a kamaszokkal nehéz...
- Nem mondod? Mintha legalábbis nem kamaszokkal tölteném az életem..., persze, ha a saját lányom pofázik velem, azt már nehezebben tűröm.
- Nyugodj meg drágám, mindent megbeszéltünk, nem fog többé olyan pimasz lenni.
- Te ezt honnan tudod? Ezt is megbeszéltétek?
- Azt hiszem! Mindent elmondtam neki, azt hiszem meg is értette.
- Mi mindent mondtál el neki, Eve? Azt is, hogy donor voltam?...
- Hát persze, drágám! Most már világos volt neki, hogy nem lehetsz úgy az apja, hogy hét éves korában ismer meg, nem csak ő, hanem én is. Most már érti, hogyan vagy az édesapja, és hogy aggódsz miatta.

- De ez nem minden, drágám! Tudni akarom, ki az a fiú, kik a szülei... mindent tudni akarok... Azt is tudom, hogy lesz következő fiú is, még ki tudja hány, és én mindegyikről tudni akarok mindent, a családi körülményeit is... Ó, drágám, ez őrület, nem tudhatom hány fiam van, hány környékezheti meg a lányomat? Ó, te jó ég! Erre nem gondoltak a nagyokos tudósok, szakemberek, hogy hány fiatal jöhet össze úgy, hogy ugyanattól az apától származnak? Hány házasság lehet, húsz év után úgy, hogy nem tudják a gyerekek, hogy kik a szüleik? Ha a szakemberek ezzel számoltak, akkor miért csinálják? Én tényleg nem gondoltam annak idején végig, amikor donor voltam... De ha a szakemberek sem, akkor nagy a baj!... Vagy üzlet ez az egész, és a kutya sem törődik vele, hogy milyen szörnyű kellemetlenségek, bajok származhatnak ebből?...
- Nem adom fel, Eve, nem én! Minden fiúnak el kell mennie DNS vizsgálatra, hogy még időben kiderüljön... Mindegyiknek kötelező lesz a vizsgálat, alább nem adom!...
- Jól van drágám, aludjunk most már! - rebegte halkan Evelin.
- Aludni? Te tudsz aludni ezek után? Nekem nem megy... nem, amíg nincs bizonyíték a kezemben. Te jó ég, Eve! Három lányom van, van fogalmad róla mit jelent ez? Van fogalmad róla, hány évig nem fogok aludni?...

Máté sokáig forgolódott álmatlanul éjszakákon át, miközben Evelin az igazak álmát aludta, és békésen szuszogott mellette.