23. Jöjjön el a Te országod (Negyedik Könyv, folytatás)

-Üdv a fedélzeten uraim. Ettől a perctől fogva önök szervezetileg a Belügyminisztérium Nyilvántartó Irodájához tartoznak, vagyis a HM VI-2. Osztálya a VKF 2. Osztálya elnevezés alatt működő egységéhez - folytatta, beszédmodort váltva, meglepően ridegen, katonás stílusban. Egészen megváltozott, most katona volt, nem egy kedélyes pesti bácsi. Főtiszt, úgy beszélt, ahogy feljebbvaló beszél a beosztottal. Szikár, száraz hangon rendelkezezett.
-Az áthelyezést elrendelő parancsot szolgálati úton megkapják!
Egységük tartalékban marad egészen addig, ameddig az események szükségessé nem teszik bevetését. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Dósa László tartalékos hadnagy továbbra is a Mefternél dolgozik, s éli mindennapos életét, mintha mi se történt volna, és Dósa Lajos is folytatja tanulmányait az egyetemen. Felettesük, Dósa Lajos esetében, mivel ő civil alkalmazott lesz: főnökük, elvileg Rumy Lajos őrnagy, de ha eljön az idő, a parancsokat közvetlenül tőlem kapják majd, ha nem is személyesen, hanem futár útján, vagy egyéb más módokon. Mihelyt szükség lesz az egység bevetésére, üzenek, addig maradjanak a fenekükön, s viselkedjenek úgy, hogy személyüket illetően a lehető legkisebb kétség, vagy találgatás se merüljön fel katonai beosztásukról, vagyis, arról, hogy kémelhárítók. A családot sem tanácsos beavatni, én nem tenném, felesleges lenne bajba sodorni őket!
Elgondolkozva nézte a fivéreket.
-Legjobb lesz, ha németbarátnak tettetik magukat a külvilág szeme előtt, azt hiszem, nem okoz különösebb nehézséget Önök számára...-egy cseppnyi gúny rezgett a hangjában, ahogy e célzással visszautalt a korábbi beszélgetésre.

Dósa Laci valamit kérdezett volna, már éppen belekezdett, szóra nyitotta a száját, az ezredes azonban rácsattant.
-Hallgasson hadnagy! Most én beszélek! Tudom, mit akar kérdezni, s a válaszom az, hogy igen! Adott esetben az általunk végzett tevékenység igenis szövetségesünk ellen irányul! Az akciókat, amelyek végrehajtására az ország legfelsőbb vezetőitől kapok utasítást, én magam fogom megtervezni, és egyes egyedül én fogom ismerni a teljes egészet, ahogy egymásra épülnek a részletek. Önök a feladatnak csak azt a részét ismerhetik, amivel meg vannak bízva. Az egység tagjai fedőnevükön fogják egymást szólítani, senki nem tudhat arról mi az egység tényleges létszáma, mi a másik feladata, kivéve, ha egy-egy esetben, az akció összehangolása érdekében erre lesz szükség. A biztonság miatt van -tette hozzá. -Így ha elkapják Önöket, tüzes vassal kényszerítve sem lesznek képesek kiadni az Önökre bízott titkokat. Egyébként szolgálati helyükön meg fogják kapni azokat a ciánkapszulákat, amelyeket a legvégső esetre rendszeresítettünk! A nyelvük alatt tartandó! Elvárom embereimtől, hogy élve ne kerüljenek az ellenség kezébe, legyen bár az az "ellenség" a saját szövetségesünk!

-Apropó, életveszély - folytatta. -Néhány szót erről is. Tudniuk kell: minden oldalról vadászni fognak önökre a titkos információkért, s így attól a pillanattól kezdve, hogy az akció elindul, s az egység bevetésre kerül, úgy élnek majd, mint az űzött vad. A konspirációt és módszereit, rejtjelezés, rádiózás, jelszavak használata, kapcsolattartás, önvédelem, és a többi, majd megtanulják, utasítom Rumyt, hogy gondoskodjon kiképzésükről. A kiképzés idejére kikéretem önöket, Dósa Lászlót a munkahelyéről, Dósa Lajost pedig az egyetemről. Van kérdés?
-Nincs - mondták a fiúk összenézve, majdnem egyszerre.
-Jól van. - Kinézett az ablakon, de nem a forgalmat nézte, nem is a téli utca-képet, valami mást keresett tekintetével. Megtalálhatta, mert visszafordult a fiúkhoz, és mosolyogva, könnyed hanghordozással megszólalt. Most újra az a tüchtig, "civil" úriember volt, akinek a fivérek az első percekben megismerték. Nem úgy beszélt, mint parancsnok szokott az alárendeltjeivel, hanem úgy, mint egy atyai jóbarát a gondjaira bízott fiatalemberekkel. Hangja nyájas volt, lágyan csengett, s az arca is ellágyult. Halkan beszélt, majdnem suttogott. Amit kérdezett, nagyon triviális volt és egyáltalán nem illett az előzőekhez.

-Tudják Önök mi a haza és mi a hazaszeretet?
Fürkésző tekintettel nézett a fivérekre.
Laci felvonta a vállát, Lajos pislogott. Mit akar ezzel?
-No, tudják hát?
-Igenis - mondta Laci. -Haza, a szülőföld. A család. Apám, anyám, testvéreim, barátaim, az itt, ezen a földön élő emberek. Történelmünk, múltunk, jelenünk, jövőnk, emlékeink, hagyományaink. Minden fa, minden bokor, minden rög. Úgy gondolom, ha ezeket szeretem, akkor a hazámat szeretem!
Egyenesen az ezredes szemébe nézett, hangja izzott, arcát elöntötte a vér.
Újszászy komoly, kissé töprengő tekintettel nézte a lángoló arcú fiút.
-Helyes - mondta. -Ám ez civil megközelítés. Számunkra, magyar katonák számára a hazaszeretet a feljebbvalótól kapott parancs azonnali, maradéktalan végrehajtása. Ezt tartsák szem előtt!