ÚJ HONLAPUNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

30. Jöjjön el a Te országod (Negyedik Könyv, folytatás)

Kolozsvárra 1940 szeptember 15.-n vonultak be a csapatok. A város virágdíszbe öltözött. Az utcákat elözönlötték a magyar ruhába öltözött férfiak, nők, gyerekek, fiatal és öreg. A nyitott ablakokban fürtökben lógtak az emberek. Lengtek a magyar zászlók, és Szűz Mária templomos lobogói. A hangulat leírhatatlan volt. Az ünneplő tömegben ott szorongott Lengyel Imre, Teréz asszony testvér-bátyja, és ott volt hivatalos (értsd alatta: katonai) megbízatással Dósa Laci is.
A város főterére várták Magyarország kormányzóját vitéz nagybányai Horthy Miklóst.
Korabeli fényképek híven őrzik a Nagyúr érkezésének minden mozzanatát.
A Szent Mihály úton, ami a székesegyházhoz vezet, két oldalt sűrű tömeg fogadja a lovasokat. Elől, fehér lovon Horthy, utána laza rendben a kísérők. A kormányzó felemeli a kezét, tiszteleg. Nyugalmat int az a felemelt, fehér-kesztyűs kéz, békét, megbékélést és biztonságot hirdet.

Lengyel Imre naplója így írja le az eseményt:

"...A Szent Mihály templom mellett felállított díszpáholyba bevonul Nagyurunk vitéz nagybányai Horthy Miklós Magyarország kormányzója.
Valami csodás, színpompás kép. Diplomaták, államférfiak, közéleti nagyságok, főrendek, országgyűlési képviselők, fényes tiszti egyenuhák, évek óta dugdosott férfi és női díszmagyarok színes, tarka egyvelege a díszpáholy és a környező tribün.
A magyar rádió pár pillanat múlva, szórja, hinti szét a hírét a nagy örömünnepnek.
....Csupa tűz, csupa láng, perzselő honszerelem minden hangárnyalata a gyors-születésű szavalókórusoknak: "mindent vissza, mindent vissza" pusztító erejű, ígéretes harsonája.
Melegség, hűség, ragaszkodás, hála az alaptónusa a sűrűn felzengő Horthy, Horthy, Horthy, Hitler, Hitler, Hitler, Duce, Duce, Duce szavalókórosoknak."

(Itt, ezen a ponton lehetne kissé cinikusan megjegyezni, hogy jó tíz, tizenöt évvel később ugyanezek /? / az emberek lelkesen így kiabáltak Budapesten a Hősök terén: Sztálin, Rákosi, Sztálin Rákosi, s így Clujban a Piata Principalán: Viva Gheorghiu-Dej! És zengett, zúgott a vastaps. Sztálin, Sztálin. Hát ennyit az "ostoba bamba" tömegről, mely Madách Luciferje szerint minden rendnek a malmán húzni fog.
A (tömeg) a végzet arra ítélt állata,
Mely minden rendnek malmán húzni fog,...)

"S most szól a Nagyúr!" - folytatódik a napló.
"A Trianonbaveszett szomorú magyar nép Istenadta országgyarapítója.
Tényeket állapít meg, bátorít. nemes büszke öntudattal emeli fel a szavát a még rabságban élőkért.
Munkát, áldozatos, becsületes magyar munkát parancsol, követel.
Az egész ország népe figyel, s a világ szeme függ rajtunk. Szólt a Nagyúr!
Csaba királyfi rendelkezett. Halk szellemszárnyakon leküldte parancsát.
...A honvédség sajkás zenekara térzenét ad. Szól a magyar induló. Ütemei bejárják az utcát. Bekopognak az Egyetem, a Nemzeti Színház, a Bethlen Bástya a Báthory Ház, a Mátyás király szülőháza és az összes kolozsvári házak ablakán. ...Tovaszállnak túl Feleken messze, messze az egész történelmi Erdély-országban."

Imre bácsi naplójának utolsó sora:

"Most sóhajtás hallik...Torda felől hozza a szél. Panaszos árva, rabságban maradt magyarok keserű sóhajtása..."

Dósa László főhadnagy töprengve állt a téren a Mátyás szobor előtt. A tömeg lassan szétoszlott. Istennek hála nem történt baj. A román Vasgárda (az Abwerh pénzelte titokban, lé alatt) nem váltotta be fenyegetőzéseit, rendbontás, provokáció nem történt.
Felnézett a szoborra. Elmosolyodott. Eszébe jutott Ignácz Rózsa Anyanyelve magyar című regényének egyik jelenete.
Fiatal román nő áll a téren hat éves-forma kisfiúval.
Ki ül azon a lovon? - kérdezi a gyerek.
Egy nagy román király, Mathias rex.
S kik azok a bácsik, akik előtte térdelnek meghajtott zászlókkal?
Azok a meghódított magyarok!

Nagymama korú asszony sétál arra két apró gyerekkel. Megáll a szobornál. Ránéz Lacira.
-Mit mosolyog fiatalember?
-Ah, semmit.
-Ugye maga Magyarországból jött?
-Igen. Honnan tetszik tudni?
A nő megigazítja főkötőjét. Mosolyog ő is.
-Látszik. Bocsásson meg. Első pillantásra lerí magáról.
Indulnának tovább, a gyerekek rángatják nagyanyjuk kezét: menjünk már, Nagyi!
Az asszony lép egyet, majd visszanéz.
-Járt már Mátyás király szülőházában?
-Nem.
-Jöjjön akkor. Arra tartunk mi is. Megmutatom, hol van.