Mert mink van másunk,
mint szívünk érzései,
ahol fogan az akarat szabadsága,
ahol rejlenek vágyaink elhívni azt,
amit szépségnek tartunk.
Értelmül kaptuk érezni mások érzéseit,
hogy összhanggá legyenek szíveink,
harmóniát öltve, egymáshoz kötődve,
nem csupán az emberi remény.
Éreznünk kell, ami másnak is fáj,
mert kell tudnunk vágyódni arra
szavaink ösztönei szerint,
hogy leírjuk mindazt,
ami egy embernek bánatot okoz.
Ismernünk kell nem csupán ismeret szerint
a megfogant valót,
hol valóul fogan a holnap,
mi fájni vágy bennünk,
mikor - lásd - követhetetlenek a világ útjai.
Mert a világ szabadságot hirdet,
de mégis lásd meg,
mily rab benne az ember.
Hiszen fáj neki
az élet bilincses kínjai alatt leledzni,
mikor vágyain nem az öröm,
hanem a könnyek árja cseppen.

E holt hitű világ
csak szavaiban él,
csak ontja keserűségét,
helyed benne meg nem találhatod,
ha bensőd nem illeszkedik hozzá.
Ragyog, de fénye hamisan küld jeleket feléd,
még ígérete is csupán látszat,
csupán láttatás az,
miben remélned kellene ott.

Az ember vágyik arra, hogy szeressék,
vitetve szívét földi reményeken,
vitetve vágyait,
mely vágyakat meg nem találhat ott,
hol ígéret szárnyán jár csupán a holnap.
Csupán sejtésekből nem élhet szíved,
mikor ösztöneidbe van írva a szeretet vágya,
melyet megélni kell,
menvén sorsod útján,
beragyogva tereit e létnek.
De vigyázz,
mert reménytelenül igazán remélni nem lehet,
ne vezettesd önmagad szavak álnokságain,
mert a hamis remény csupán csak látszat,
és látszólag visz előre e dőre világban.

Vigyázz életedre, óvd az óvhatót,
ahol szíved reménye vágyik egy szebb világ után,
egy féltve őrzött kincs legyen neked,
hol rejlések között tanulj meg szeretni igazán.
Mert minden vágy ott rejlik szívedben,
s amennyire tudsz szeretni,
annyira leszel boldog ember,
s amennyi vágyad teljesül,
ne ahhoz mérd magad,
mert jobban kell szeretnünk annál,
mint amit visszakapunk.
Persze mi emberek vagyunk,
és sokszor várunk vissza valamit,
de a szeretet nem megfizethető,
azt nem lehet kikövetelni,
azt érezni kell,
ápolva szívünk érzéseit mindenki felé.

Ápold rejléseid otthonát,
hol lakik szíved bensőd lakosztályaiban,
hol laknak érzéseidnek vágyai,
melyek beragyogják útjaidat akkor,
ha hagyod ösztönzni önmagad oly alázattal,
ahogy a láthatatlanban
az Isten megteszi,
ki törvénybe írta a szeretet vágyait
minden emberi szívbe,
Te csak éld azt,
amit vágyakul élhetsz,
de hagyd önmagad vezettetni az isteni úton,
amely a szeretet útja.
S ne mondd: "Mindez hasztalan!",
mert szívedbe fogantatásod óta
a szeretet minden lényege be van írva,
de neked kell kiaknáznod annak értékeit,
annak minden élő valóságát,
mi benned rejlik.

S tudd,
amennyire szeretsz önzetlenül másokat,
Te önmagad, olyan emberré leszel!