Azon a felhős estén Gill kivételesen örült a kötelező testmozgásnak. Szüksége volt valamire, hogy levezesse a legutóbbi műszak alatt felgyülemlett feszültséget. Felvette a szokásos tempót, amint nekivágott a pálmafák alatt futó zsúfolt ösvénynek.
Imádta ezt a helyet. Minden nap emlékeztette magát, hogy nem volt kár feladnia mindent, hogy bekerüljön az Adastra Szövetség zárt közösségébe. A régi otthona meg sem közelítette az életszínvonalát annak a nemzetnek, ami az emberiség tudásának őre és a csúcstechnológia szülőanyja volt.

Persze az első rövid tanulmányi útja alatt nem érthetett mindent. Hiszen úgy őrizték a vendég diákokat, mintha rabok lettek volna. Mióta azonban egész életére teljes jogú polgára lett a Szövetségnek, oda mehetett ahová csak akart - a határon álló falig. A furcsábbnál furcsább kötelezettségekre is csak azóta derült fény. Ezért került orvos létére egy katonai alapkiképzési programba, ezért kellett fenntartania a fizikai állapotát, és emiatt kapta kézbe reggel az összes húsz és negyven év közötti polgárnak szóló felszólítást a reprodukciós hozzájárulásra.
Ha ez nem lett volna elég, aznap eszébe jutott ellenőrizni az elektronikus nyilvántartást az elmúlt időszakban igényelt gyógyszeradagokról. Nem egyezett azzal, amit ő papíron vezetett. Amint jelentette, a sebészeti osztályt felforgatta a pánik.

A tömeg ritkulni kezdett mire végül visszafordult az edzőközpont felé. Felfigyelt két kocogó férfira. Épp megálltak, amikor elhaladt mellettük, pedig a szél egyre hangosabban zúgott a pálmák között, és az ég morajlása elnyomta a város zaját.
A vihar több száz méterrel a cél előtt érte utol. A legközelebbi épület felé fordult. Ahogy beesett az ajtón, a zúgásból és a friss illatokból, már azelőtt felismerte a mosodát, hogy körülnézett volna.
Beljebb lépett, hogy helyet adjon a mögötte érkezőknek, és megállt az utcára néző széles ablaknál pont egy plakáttal szemben, ami a felszólítást hirdette.

- Ez elég hirtelen érkezett - szólalt meg mellette egy férfi.
- Szinte minden este jön egy vihar. - Ahogy az éles szavak elhagyták a száját, már bánta. Felnézett, és felismerte benne a kocogó páros egyikét. Szürke pólóján egyetlen fejjel lefelé fordított fekete csillag volt a minta. - Elnézést... sok volt a stresszből mára, aztán itt van ez is.
A plakát felé bökött, mire a férfi csak mosolygott. A borostájába ősz szálak keveredtek, mégsem tűnt sokkal idősebbnek nála. Volt valami barátságos kíváncsiság a tekintetében, amitől Gill úgy érezte, hogy el kell fordulnia.
- Kicsi ez az ország, de szerintem még nem találkoztunk - mondta a férfi. A hangja mély volt, és Gill bőrén jóleső borzongás futott végig.
- Csak két hónapja vagyok itt. Mármint a Szövetségben - tette hozzá, és megdörzsölte a karját.
- Tarasából?
- Északról - javította ki, aztán kilesett az ablakon át.
- Nem volt nehéz? - kérdezte a férfi.
- Nem volt sok kilátásom - mondta, és megvonta a vállát. Amikor felnézett, a férfi épp a plakátot figyelte.
- Akkor gondolom ez meglepett.
- Én nem így nőttem fel.
- Egyikünk sem, de hát ilyen a szükség - mondta a férfi. - Tudod már, hogy fogsz dönteni?
- Kifizetem a büntetőadót - mondta Gill. - Nem azért jöttem, hogy családot alapítsak... és te? Te hogy döntesz?
- Én is fizetek - mondta, miután a mosolya tovatűnt. - Jobb, ha az ember előbb kihever egy szakítást, nem igaz?
Gill zavartan helyeselt, és a saját tönkrement kapcsolatára gondolt. Nem, nem volt nehéz hátrahagyni mindent, amikor valójában semmije és senkije nem maradt.

Miközben beszélgettek a vihar elcsendesedett. A nő a karórájára lesett.
- Elkések - mondta. - Örülök, hogy találkoztunk. Egyébként Gill vagyok.
- Kye - viszonozta a férfi, és egy pillanatig habozott, mielőtt megszorította volna a felé nyújtott kezét. - Találkozunk még?
- Lehet - mondta óvatosan.
Kye nem eresztette el a tekintetét.
- Holnapután, ugyanekkor? Egy séta itt?
Gill nem erre számított azután, hogy szóba hozta a szakítást. Az arcába szökő forróságból ítélve biztos volt benne, hogy kivörösödött.
- Ha nem mos el minket az eső...
Megpróbálta visszafogni a mosolyát, miközben elköszöntek, aztán az épületből kilépve úgy érezte, hogy a lábai nem is érik a földet.

*

Kye egy órája rostokolt a sebészet várótermében, pedig fél órával később érkezett, mint a sebesült. Évek óta dolgozott ezekkel a srácokkal, sőt, együtt építettek fel mindent. Voltak sérülések, de ilyen súlyos helyzet még csak egyszer fordult elő. Azóta sem tudott talpra állni, még ha közvetlenül nem is tehetett róla. Mégiscsak ő irányította őket a tűzvonalba.
A csapatvezetőre nézett. Ian lehunyt szemmel ült egy széken. Csak a sisakját és a fegyverét nem hozta magával, de a golyóálló mellény még rajta volt. Ő minden horzsolással bekísérte a többieket, így talán már meg sem rázta egy lőtt seb.

Végre kinyílt a műtő folyosójának ajtaja, és mindketten odafordultak. Kye torka elszorult az elől érkező orvos láttán - ugyanez a férfi közölte vele néhány éve, hogy a sérült embere egész életére lebénult.
Amikor felismerte a mögötte érkező nőt, mozdulni sem bírt. Gill. Csak félig fogta fel, hogy az orvos sikeres beavatkozásról beszél. A nő köpenyére tűzött névtáblára nézett: Dr. Gill Warren.
Mit képzeltél, Kye?
Gill tekintete Ian és az orvos között járt, mintha direkt kerülte volna az övét. Előző este úgy érezte, a nő nem ismeri fel, vagy nem tudja ki ő. Azóta azonban rájöhetett.

- Néhány hónap, és újra a régi lesz - fejezte be az orvos.
Gill végre felé fordult, de azonnal le is sütötte a szemét. Most nyoma sem volt az ártatlan zavarnak, vagy az elfojtott mosolyának.
- Köszönjük, doktorúr - mondta végül Ian.
- Megbeszélte a doktornővel a protokollt? - kérdezte Kye, mert képtelen volt elindulni a kijárat felé.
- Ha már itt van, átadom a feladatot önnek - mondta az orvos, aztán elsétált.
Gill úgy fordult utána, mint aki legszívesebben elmenekülne. Kye már bánta a kérdést, de megkereste a legformálisabb hangját.
- Amit itt látott és hallott, államtitok - mondta, miközben a nő rá függesztette sötét tekintetét. - A Fekete Csillagok a fegyver- és emberkereskedelem elleni küzdelemben vesznek részt néhány érintett országban. Ennyit mindenki tud, aki a Szövetség tagja. Arról viszont, hogy ki, mikor és hogyan tért haza, nem beszélhet.
- Megértettem - mondta a nő határozottan.

Miután elköszöntek tőle, Kye még visszanézett az ajtóból. A megbeszélt sétára gondolt, és tudta, hogy jobban tenné, ha távol tartaná magát Gilltől. Mégsem tette.