38. Jöjjön el a Te országod (Negyedik Könyv, folytatás)

Kolozsvárról érkeztek Gyergyószentmiklósra. Joó Ambrus és felesége, a pirospozsgás, telt képű, mellyes, faros mosolygós Ildikó asszony nagy szeretettel fogadták őket. Médy számára minden új volt és varázslatos: a faragott székelykapu, a gerendaház, a tornác, melyet egy szál oszlopból készített az ügyes-kezű, fafaragó mester, a zöld színre mázolt, rácsos korlát a tornácon körbe, s alatta az előkert tarka-barka, lila, fehér, sárga, vörös őszi virágaival.
Ez is egy kész csoda ám, mondta magában a fiatalasszony. November van, s még nyílnak a kertben a virágok! Petőfi verse jutott eszébe. Nevetett magában: még nyílnak a kertben az őszi virágok, még zöldell a nyárfa az ablak előtt. Stimmel, csak itt nincs nyárfa az ablak előtt!
A kert túlsó végéből, a diófa mellől, felderengve látszott a nagy hegy, a Hagymás csúcsa, oda mennek fel holnap, vagy holnap után Lacival a Gyilkos tóhoz, ha kipihenik a hosszú vonatozás fáradalmait. Ambrus, a kerti séta után a tisztaszobába invitálta be őket. Csípős volt az este, jól esett megpihenni a kemencét körbevevő széles, kényelmes ülőkén. Kecskesajt, túró, puha házikenyér és aludtej volt vacsorára. Étkezés után sokáig beszélgettek még együtt, négyesben. A házigazda megpakolta a kemencét vastag akácfa hasábokkal, hadd lobogjon a tűz, jól befűtött, hogy a kedves, kényes pesti vendégek ne fázzanak.

Kilenc óra után néhány perccel a házigazdák szabadkozva elköszöntek, mondván: korán kelnek másnap, már kora hajnalban el kell látni az állatokat, megfejni a tehenet és a kecskéket (ez Ildikó reszortja), Ambrus pedig fáért megy a hegyoldalba a szekérrel, ami semmiképpen nem halogatható.
Egyedül maradtak. Álmosságuk dacára húzták az időt, mielőtt nyugovóra térnének. Olyan jó volt elüldögélni a melegben, beszélgetni, vagy csak hallgatni a csendet, s gondolkodni ezen a csudálatos, kerek világon, jövendőbeli életük kegyelmi ajándékain, amelyeket Isten mérhetetlen szeretetében adott nekik.
-Gyere ide mellém te is a padkára - hívta Médy az urát. Laci az asztalnál ült, s finom, kesernyés kadarkát kortyolgatott, melyet a házigazda egy hasas, festett cserépkancsóban előzékenyen bekészített a szobába, most azonban a hívó szóra felkelt és áttelepedett felesége mellé a sutba. Átölelte Médyt, szorosan tartotta két, inas, erős karjával. Lobogott a petróleumlámpa, sárga fénye ugrándozó mesealakokat vetített a sima fehér falfelületre, s a mennyezet gerendáira.
A fiatalasszony otthonosan odabújt, befészkelte magát ura ölelő karjai közé, ránézett, elmosolyodott, és, ezzel a szelíd, kedves mosollyal édes, szép kis arcán így szólt.

-Lacikám, még meg se néztük a dísztáviratokat, amelyeket az esküvőnkre kaptunk, csak hurcoljuk magunkkal, mint Kapisztrán János a véres kardot városról városra. Lenne végre idő. Mit szólsz hozzá?
-Dísztáviiatok? Most? - kérdezett vissza Laci, álmosságot tettetve. - Na jó -szánta el magát - egye fene nem bánom! Hozd akkor őket! Essünk túl raja! - és apró, rezzenő sóhajt eresztett meg az ég felé.
Közelebb hozta a lámpát, felakasztotta a kemence mögött lévő szögre. Médy maga mellé tette a paksamétát, mondta, hogy ő majd adogatja, Lacinak nincs más dolga, mint felolvasni.
Odaadta az elsőt, az volt legfelül. Irkafüzet nagyságú, keménypapírosból készült. A felületet, körbefutó piros csík díszíti. A külső borítón ez áll, színes nagy betűkkel: MAGYAR KIRÁLYI POSTA. Az első két szó zöld, a POSTA alatta piros. Fent két arkangyal tartja az ország koronás címerét.
Megfordították. Hátul stilizált rajz, hasas váza, virágcsokorral. Felirat: MAGYAR FÖLDRAJZI INTÉZET RT. A betűk aprók, feketék, jó szem kell hozzá, hogy az ember kisilabizálja őket.
Belül, balra Biczó András KÉZFOGÓ című festményének reprodukciója. Hosszú asztal, elegáns, mulatozó vendégsereg. Jobb, belső oldal fent: TÁVIRAT. Alatta: DOSA LAASZLOONEE OENAGYSAAGAANAK 9 RADAY U 14, BPEST
Felvevő Hivatal: Zsambok, penztari szam 9 szo 17, ho es nap 10 ora, perc 1624
Szöveg: ISTEN ALDASAT KEREM FRIGYETEKRE
Aláírás: RADVANYI ESPERES

Az összes távirat ilyen, egy két kivétel akad csak. Belül egy híres festmény reprodukciója, cím, festő neve, hol található, és a szöveg: Kedves...stb.
Gödöllőről küldte jókívánságait Orosz Imre. Budapestről Orosz Erzsébet, aki hozzáfűzte, hogy közbejött akadály miatt nem tud személyesen jelen lenni.
Berta nénétek és Géza bátyátok aláírás áll a következőn, ezt Dósa Lászlónak címezték, a Ráday utca 9-be. Boriska néni, Tata és Babszy sürgönyözött Csömörről.
-Ez, az a Babszy - érdeklődött Médy kajánul, s Laci ráütött a fejével: az. Összenéztek, nevettek. Hol volt már akkor Dósa Laci életéből a Jencs Babszy?
Kedves, üdvözlő szavak voltak a következő sürgönyben, a Mefter sportkörétől érkezett.
Dósa Rozsnyai bácsi olyan hosszú lére eresztette, mintha levelet írt volna. Kedves Laci! Esküvőd alkalmával szeretettel gondolok vissza gyerekkorodra, és az én ifjúságom idejére. Új életedben vezéreljen apád szorgalma és anyád gondossága, legyetek boldogok, kézcsókkal és baráti öleléssel.
A következő távirat nagyon fura, és idegesítő volt, nem is maga a szöveg, ("házasságkötésetekhez gratulálunk") hanem az aláírás: I.KHO+

-Ezek ők? - borzongott Médy.
-Ja - nevetett az ura, s, utánozva nejét, tréfásan megborzongott ő is. -Pszt!
Újabb sürgönyt vett fel a padról az ifjú ara. Ez más volt, mint a többi. Dombor-nyomással készült aranyszínű táblakép: égben lebegő angyal, kibomló virágcsokorral, elegáns barna keret körben. Belül a szöveg: Herderics Médy címén Dósa László Úrnak. Megsiratunk máma jó Dósa Laci testvérünk, téged is elütött most a hajókötél. Letéve a kapát kiléptél közülünk vedd ez alkalommal őszinte részvétünk. Aláírás: MFTR MUNKATABOR.

Éjfél is elmúlt már. Laci nagyot ásított. - A többit holnap, jó?
-Persze - mondta Médy, és ő is ásított. Egymást karolva mentek a hálószoba felé, Médy, Laci derekát fogta át, Laci a vállát karolta szép kis feleségének.
-Jaj Laci - mondta Médy a küszöbhöz érve - olyan boldog vagyok!
Ura megtorpant, ránézett. Volt valami nem tetsző felhang ebben a néhány szóban, ami megállásra késztette.
-Csak...?
-Csak.
A fiatalasszony kibontakozott, tett egy lépést előre és szembe fordult Lacival.
-Laci, mondd, bűn boldognak lenni?
-Miért lenne?
-Nem haragszik meg a Teremtő Isten, hogy ennyire szeretjük egymást?