41. Jöjjön el a Te országod, Negyedik könyv, folytatás)

Teréz asszony a csirke kopasztást, ha ezer évig él, sem bízza másra, se a cselédlányra, se a saját lányára, azt ő maga, saját kezűleg szereti csinálni. Hogy miért? Ha rákérdezne valaki, könnyen megkapná: hát csak. Ha én csinálom, biztos nem marad benne beletört trüsköc! (Senki nem tudta, hogy a Nagysasszony szóhasználatában szereplő "trüsköc" honnan van, Teréz talán a gombászó cigány-asszonyoktól hallhatta, akik odajöttek néha a kert-apuba gombát kínálni.)

A sánta, görbe, lécekből, megmaradt deszkadarabokból tákolt kis-asztal, melynek egyik lábát fadarabbal kellett alátámasztani, a konyhabejárat előtt még éppen árnyékban volt, bár az árnyék félkaréjos széle a tető alatt már veszedelmesen közeledett a műveleti területhez. A 11-s HÉV-el megjönnek Laciék, morfondírozott magában, addigra fazékban kell lenni a kendermagosnak, hogy délre ebéd legyen. Alig győzte kivárni, hogy újra együtt legyen a család. Lenke is jön vajon? Az ipam asszony? Remélte, hogy igen. Szerette Médy anyját, jókat beszélgettek ezeken a ritka vasárnapokon délutánonként, hátul az almafa alatt. Na, de ma nem lesz külön traccsparti, ma mindenki a háborúról fog beszélni! Ó, hogy gyűlölte ezt a szót! Háború. Bár sose hallotta volna!

Tépkedte a tollakat a forró vízzel teli vájlingban, kivörösödött kezén darazsak nyüzsögtek. Nem törődött a darazsakkal, nem félt tőlük. Ha az ember nem hesgeti őket, ők se bántanak senkit. Bentről, a sütőtől finom illatok jöttek, pirosodó tetejű almás pite ínycsiklandozó illata. Veszekedés hangjai jutottak el a füléhez, Ica szidta hangos szóval Babát. Ica készségesen segített anyjának ma is. Alig hogy Teréz elkezdte pucolni a tyúkot, ő máris nekilátott behordani a verandára, az ebédlőasztalra a tányérokat és az etcájgot. Drága kis hugicája eközben a kertben üldögélt keresztbe tett lábakkal egy fonott kerti-székben, szalmakalap volt a fején, divatlapot olvasgatott, és a nyitott ablakon keresztül hallgatta a rádió délelőtti zenés műsorát.

-De jó dolga van a kisasszonynak - fújta fel magát az idősebb Dósa lány. -Leesne tán az újáról a karikagyűrű, ha megfogna valamit!
Baba felnézett. Észre sem vette, hogy a nővére már belefogott a terítésbe. -Hogy te milyen tökkelütött egy nő vagy! - mondta élesen, támadóan. -Fogjál már magadnak egy jóvágású pacákot, egy dokit például - tette hozzá epésen, utalva arra, hogy Ica a nagyiccei tüdőgondozóban dolgozik zöldkeresztes nővér-gyakornokként - az a te bajod, az hiányzik neked! - Felállt, nyújtóztatta karcsú, hosszú derekát. -Szólni kell, Icám, szólni, azért van szája az embernek, s nem morogni és megjegyzéseket tenni!
-Szólni? -Ica pipacsvörös lett a méregtől. -Na, nagy baj van Kalocsán az apácáknál, ha azt sem tudták eddig megtanítani...!

Teréz hallgatta, hallgatta, aztán megmérgesedett. Abbahagyta a tépkedést, kiegyenesedett, s odafordult. --Elég legyen! - ripakodott rájuk. -Nem szégyellitek magatokat templom után? Gyerünk Baba, segíts a nővérednek! Aló mars, ne kelljen kétszer mondanom!
A legrosszabb következett be, az, amitől Teréz asszony a legjobban félt, a férfiak az asztal mellett az első perctől kezdve a háborúról beszéltek. Dósa Jenő ült a nagy ebédlőasztal túlsó végén, ez volt a megszokott helye a családi összeröffenéseken, mellette eminnen felől Médy, Laci, és ő, a túlsó oldalon pedig, szemben velük Baba, Lajcsi. Ica. Lenke néni nem jött ki aznap Csömörre, gyengén érezte magát, sokat köhögött az éjszaka.

-Kaparót is adjon Nyanya - mondta Főjegyzőúr a feleségének, amikor Teréz a merítőkanállal kiszedte a levest. Az uránál kezdte, így illik egy rendes asszonynak faluhelyen.
-Meg még a fejét is tegye bele, ha megtalálja!
Maga elé vette a tányért, s egy éles kicsi, barna nyelű késsel méregerős zöldpaprikát karikázott a levesbe. Amikor végzett, a kés hegyével a csutkáról magokat kapart bele. Az apró, lapos paprika-magocskák szétszóródtak a jó, zsírkarikáktól fényes sárga lé tetején, s mint apró, pici csónakok úszkáltak a sárgarépa darabok, a cérnametélt szálai és a karfiolok között.
-Így ni!
Fiaira nézett, először Lacit fikszírozta vesét hasgató tekintettel, aztán a másik oldalon Lajost.
-Elő a farbával fiúk. Mit sunnyogtok itt nekem, mint szar...ka a fűben?
Laci óvatosan forgatta a szavakat. -Bárdossy két nappal ezelőtt hadüzenetet továbbított Moszkvába. A magyar csapatok benyomultak Oroszországba.
-Ezt én is tudom. Bemondta a rádió.
-Ennél sokkal többet én sem tudok.
Jenő úr letette a kanalat. -És a nem sok, az mi?
Laci a vállát vonogatta. Átnézett Lajcsira, öccse a tányérjába bámult.
-Szóval háború! - Gondterhelt képpel szopogatta a kaparót. - Kiskutya legyek, ha értem. Az oroszoknak miért jó ez?
-Mármint micsoda? - Laci kérdezett vissza, de mindenki kettejüket nézte.
-Hát, mi! Hogy háborút provokálnak. Kassa bombázásával, na. Arról beszélek, ne vágj ilyen értetlen képet.
-Nem tudom, Apu. Katona vagyok, nem politikus.
-Lajos!
-Én is katona vagyok.

Kitette a lerágott kaparót a csontos-tányérba. Hozzáfogott a fejhez. Kése hegyével ügyesen kibontotta a csontból a főtt agyvelőt, és óvatos mozdulattal, két úját összecsippentve a szájába tette. -Hát ez finom!- Ivott egy korty bort rá.
-Szóval a katona nem tud semmit. A katona nem gondolkodik.
Teréz megelégelte.
-Hagyja már békén őket kend! Másról is lehet beszélni.
Dósa Jenő elnevette magát. Égre emelte mindkét csontos, nagy kezét, elbődült. Harsány hangon énekelni kezdett.
-Nahát. kérem! Megszólalt az öreg kecske...kecskeméti öreg-templom nagyharangja!
Vicc volt csak, sokszor elsütötte ebédnél. Jól megvoltak ők egymással, de kifelé nem mutatták. Megtörölte zsíros újjait a szalvétában és, nem törődve asszonya rávillanó szemével, folytatta.

-Cui prodest? Kinek az érdeke? Azt kell megnézni. Onnantól bűzlik. Az oroszoknak biztosan nem. Románoknak? Talán, de nekik minden szempontból túl bonyolult lenne egy ilyen akció. Meg hát mink is, ők is Hitler szövetségesei vagyunk. Angolok? Ugyan kérem, messze vannak, túl hetedhét országon. Németek? Talált! - nézett körül triumfálva. Igen, a németek, természetesen felségjel nélküli gépekkel. Eltaláltam? Beleugratás, mi? Provokáció! Hitlernek nem mindegy, benne vagyunk e vagy sem? Horthy habozott, Hitler cselekedett.
-Kizárt dolog - mondta Laci a fejét rázva. -Amire célzol.....Még időben elharapta. Azt akarta mondani: nevetséges, de apjával szemben nem üthetett meg ilyen hangot. Így folytatta: Németország a szövetségesünk! S egyébként is a mi hadipotenciálunk töredéke az övékének. Nem számítunk, ha érted Apu, mire mondom. Teljesen mindegy. Bár...

Máshogy tudta, a hírszerzésnél rendelkezésére álltak a titkos információk. Lapos pillantást vetett Lajcsira. Öccsének vörösek voltak a fülei, mint kiskorában, amikor sunnyogott valami turpisság miatt. Visszanézett bátyjára és alig észrevehetően megcsóválta a fejét. Egy szót se, Laci. Szigorúan titkos! Eszedbe ne jusson!