A telet a gardrób mélyén töltöttük, Liza kisasszony bundára váltotta az őszi kabátot. Erről az időszakról nem sok mesélni valóm van, mert jóformán semmi sem történt, és átkoztam a sorsot, hogy nem alszunk téli álmot, mint a medvék, mert rettentően unatkoztam.

Aztán végre kitavaszodott, és újra előkerült a kabát. Annyi szekrényben töltött idő után vakítónak éreztük a napfényt, de azért nagyon örültünk, hogy vége a gardróbfogságnak.

- Milyen szeszélyes az idő! - bosszankodott Liza kisasszony. - Ahol odasüt a nap, ott már melegem van, de amint leveszem a kabátot, fázom.

Ez ment egy egész héten keresztül - szavaihoz hűen hol fel, hol pedig levette a kabátot. Néha csak összefogta maga előtt, máskor be is gombolta, hogy aztán tíz perccel később újra kigombolja, engem pedig különös érzés fogott el. Lehetséges volna? Éreztem, hogy lazul a cérnám.

Egy szombati napon Liza kisasszony piknikezni ment a barátaival, az egyikük magával hozta egy éves kisbabáját, Mátét is. A kisfiút Gáspár korábban elnevezte "markológépnek", mert minden fülbevalóra és nyakláncra egyből rámarkolt, de mi, gombok sem voltunk biztonságban tőle. Általában Géza és én kerültünk a keze ügyébe, ha Liza kisasszony felvette, és ez aznap sem volt másként. Ezúttal azonban megtörtént, amire tulajdonképpen már régóta számítottam: ahogy megszorított, engedett a varrás, és már csak esetlenül fityegtem a kabáton.

- Mátéka, nem szabad! - szólt rá pironkodva az anyukája, de Liza kisasszony csak nevetett, ami nem mindennapi esemény volt.
- Nem baj, majd Suszter úr visszavarrja. Most úgyis melegem van - azzal óvatosan letette Mátét a kiterített pokrócra, és kibújt a kabátból, majd a fűre dobta azt. Olyan izgatott voltam, mint még soha.

Bár nem egészen úgy történtek a dolgok, mint az álmomban, tudtam, hogy ha megtalálom a módját, hogyan szakadjak le teljesen, soha többé nem kell visszamennem a gardróbba!